Egymillió ember beoltásához elegendő orosz vakcinát vesz a magyar kormány

2021. január 22. – 09:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország három ütemben vásárol nagy mennyiségű Szputnyik V oltóanyagot Oroszországtól, erről a szerződést a két fél aláírta, jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter moszkvai sajtótájékoztatóján.

A nagy mennyiség egymillió ember beoltásához elegendő, kétmillió adag koronavírus elleni vakcinát jelent.

Az első hónapban 300 ezer, a másodikban félmillió, a harmadikban pedig 200 ezer ember beoltásához elegendő mennyiség érkezik Magyarországra, írja az MTI.

Szijjártó szerint a magyar gyógyszerészeti hatóság szakemberei ezen a héten megvizsgálták az orosz oltóanyagot előállító helyszínt, és

vészhelyzeti használati engedélyt adtak a Szputnyik V-re.

A vásárlásról szóló szóló szerződést a magyarok és az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap is aláírta. A részleteket pénteken napközben jelentették be.

A külügyminiszter szerint azért kellett orosz oltóanyagot vásárolni, mert naponta mintegy százan vagy még annál is többen halnak bele a koronavírusba, és a korlátozó intézkedések napi mintegy tízmilliárd forintos kárt okoznak a gazdaságnak. A megoldást pedig a vakcinálás jelenti.

Az orosz egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy az orosz és a magyar szakemberek is nagyon szorgosan dolgoztak, és a magyarok megismerkedtek a klinikai vizsgálatok eredményeivel, a vakcinagyártó üzemekkel is, és „a mai napon újabb távlatok nyílnak az együttműködésben” a két ország között.

A magyar kormány többször több fórumon hangoztatta már, hogy többféle forrásból akarnak vakcinát beszerezni. Péntek reggel Orbán Viktor beszélt arról a Kossuth rádióban, egy olyan komoly ország, mint Magyarország, nem engedheti meg magának, hogy kilincselni kelljen a vakcinákért, és Szijjártó már kint tárgyal Moszkvában. Most pedig már meg is egyeztek az oroszokkal. Közben a kínaiakkal is tárgyalnak.

Bár Magyarország az EU-ban elsőként engedélyezte a koronavírus elleni orosz vakcinát, egyelőre Oroszországban is akadozik a tömeges oltáshoz szükséges mennyiség legyártása. A Kreml is elismerte, hogy a vártnál lassabban halad az oltás: a legátoltottabbak között lévő Moszkva megye is csak 0,66 százalékon áll. Eközben a Szputnyik V-vel szembeni hazai bizalmatlanságot is le kell győzni, bár a lakosság oltási hajlandósága növekszik. Az azonban nem látszik, mitől lesz a magyarországi szállításhoz a közeljövőben elegendő mennyiség. Erről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!