Legyilkosozni nem szokták egymást elnöki szinten, Joe Biden így első ránézésre szintet lépett az egyébként is eltwitteresedett világban, amikor Vlagyimir Putyint egy interjúban gyilkosnak nevezte. Hasonló a hidegháború alatt sem fordult elő, mégis túlzás volna azt állítani, hogy az amerikai elnök nyilatkozatával újabb mélypontot ért el Washington és Moszkva kapcsolata. Mosolydiplomáciára eddig sem számított senki, a még mindig elsődlegesnek tartott nukleáris fegyverek területén pedig már túl vannak egy megállapodáson, amelynek hiánya talán aggasztóbb lenne, mint egy teátrális kijelentés, amely valójában mindkettőjüknek jól jön.
„Putyin néha úgy viselkedik, mint a rossz gyerek a hátsó padban.”
„Úgy gondolja, Putyin gyilkos? Aha, úgy.”
Az első idézet Barack Obamától származik 2013-ból, a második egy interjúban a kérdésre adott válasszal Joe Bidentől március 16-ról.
Egyik sem hízelgő, de könnyű belátni, hogy Biden nyilatkozata inkább jellemez egy nehézsúlyú politikust, mint a korábbi amerikai elnöké. Igaz, Obama azzal folytatta, hogy ennek ellenére amikor tárgyalnak, akkor az gyakran eredményes, Biden pedig azzal, hogy az orosz elnök majd megfizet tetteiért, de ezzel együtt is Obamáé a lekezelőbb, és jelzi, hogy a formabontó nyilatkozatok nem Donald Trump 2016-os elnökválasztási győzelmével indultak el a Fehér Házból.
A Biden és Putyin viszonya alapján várható amerikai–orosz-kapcsolatokról itt olvashatja korábbi elemzésünket, amelyből látszik, hogy a felek eleve nem barátkozásra rendezkedtek be, ez már a legelső telefonbeszélgetésükből is nyilvánvaló volt.
Trump barátnak tűnt, az sem segített
Kétségtelen, Trump másképp válaszolt erre három évvel ezelőtt – mert Putyin legyilkosozása akkor is előjött egy interjúban, és először akkor is az újságíró vetette fel. „De hát ő egy gyilkos” – jelentette ki akkor Bill O’Reilly, amire a republikánus elnök azt mondta: „Sok gyilkos van. A mi országunk talán annyira ártatlan?” Ezt a valójában Trumptól szokatlanul diplomatikus választ a CNN akkor úgy értelmezte, hogy a republikánus elnök – akit talán a KGB is megkörnyékezett már a '70-es években, és a gyanú szerint egyébként is kezére játszhattak az oroszok a 2016-os elnökválasztáson – „megvédte Putyint”.
Joe Biden tehát nem kockáztatott sokat, amikor ezúttal az ABC News riportere által feltett irányított kérdésre cowboyosan határozott igennel válaszolt. Erre aztán – nehogy felmerüljön, hogy meggondolatlanul felelt volna a korábbiak alapján egyáltalán nem váratlan kérdésre – a Fehér Ház szóvivője, Jen Psaki ráerősített, mondván az elnök nem bánta meg kijelentését, „egyértelmű választ adott egy egyértelmű kérdésre”. Elvégre az amerikai–orosz-kapcsolatok már úgyis fagypont alatt vannak – az Obama nyilatkozata utáni évben kirobbant ukrajnai konfliktustól kezdődően –, és az okai mélyebbek, semhogy egy udvarias nyilatkozat ezen javított volna.
Nem véletlenül romlottak a kapcsolatok újabb szankciók mentén Trump alatt is, hiába mondták őt az oroszok barátjának, amire retorikailag valóban szolgáltatott okot elnöksége alatt.
Sőt, Biden épp egy visszafogottabb válasszal kockáztatott volna sokat: így egyértelművé tehette, hogy ő különbözik Trumptól, és nézeteiért keményen ki is áll, nem rezel be a rosszfiúktól.
Biden határozott vezetőként jelenhetett meg, azon a nyelven beszélve, amelyet belföldön elvárhattak tőle a Demokrata Párt szavazói és az orosz vezetéssel szemben szintén szankciókat sürgető republikánusok is. Abból a szempontból is belefért, hogy a kemény odaszólással Biden erősítse ezt az imidzsét, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztásba történt, egyenesen Putyinhoz köthető beavatkozási kísérlet és a tavaly év végi, minden idők egyik legsúlyosabb kibertámadásának gyanúja miatt Washington amúgy is újabb szankciókra készül, azaz egyébként sem várható a kapcsolatok javulása.
Egy dolog a beszéd, egy másik a gyakorlat
Egyúttal arra is szolgált, hogy ellensúlyozza azokat a konstruktív lépéseket, amelyeket viszont Biden felvállal vagy fel fog vállalni Moszkvával összefüggésben. Ilyen az Új Start szerződés meghosszabbítása újabb öt évvel, vagy az Északi Áramlat gázvezeték bővítése.
Trump mindkettőt ellenezte: a nukleáris töltetek és a hordozórakéták számát csökkentő megállapodást azért, mert abba Kínát is bevonta volna, ami kétségtelenül hasznos volna, de nyilvánvaló volt, hogy ez inkább kifogás, mert tudható volt, hogy Peking erre nem hajlandó; a német-orosz gázvezetéket pedig azért, mert abszurdnak tartotta, hogy a NATO úgy biztosítja Európa védelmét részben épp Oroszországtól, hogy közben Berlin növekvő mértékben üzletel Moszkvával. Valójában a védelmi kiadások növelését a NATO európai tagjaitól már Barack Obama is követelte, csak diplomatikusabban tudta csomagolni, mint Trump.
Biden a gázvezeték esetében kényes helyzetben van: egyrészt Trumphoz hasonlóan az ő kormánya is rossz üzletnek tartja – és annak megakadályozását várja tőle Ukrajna és a NATO-tag Lengyelország is –, másrészt nem szívesen menne neki a technikailag befejezéshez közeli, csaknem 10 milliárd eurós projektet támogató Németországnak, ha javítani akar a Trump alatt hűvösebbé vált nyugat-európai kapcsolatain. Egyelőre kérdéses, hogy a Washington által tervezett további, Oroszországot érintő szankciókba beleeshetnek-e az Északi Áramlat 2 építésében résztvevő német cégek. A jövő héten Brüsszelben tárgyaló amerikai külügyminiszter, Antony Blinken ugyanakkor már utalt erre a lehetőségre.
Biden mindenesetre a Putyint gyilkosnak tartó nyilatkozattal egyértelművé akarhatta tenni, hogy ha vannak is olyan kérdések, amelyek rendezése kedvez az oroszoknak, azt nem a Kreml érdekében teszi, hanem azért, mert azok az amerikaiak érdekében is állnak. Ezzel meg is ágyazhat annak, hogy nem látványos diplomáciai szinten valójában lesz kapcsolat, praktikus ügyekben akár egyezség is, vagy lényegében konstruktív hozzáállást jelentő amerikai passzivitás, miközben távol tartja magát attól, hogy a barátkozás legcsekélyebb jelét is adja a széles nyilvánosság előtt.
Az orosz elnök erre érkező reakciója azt is jelzi, hogy ez Putyinnak is megfelel – függetlenül attól, hogy a washingtoni orosz nagykövetet Moszkva hazarendelte konzultációra. Biden nyilatkozata után csütörtökön Putyin nyilvános online megbeszélést ajánlott fel, akár másnapra – amit a Fehér Ház Biden elfoglaltságára hivatkozva már visszautasított –, akár hétfőre, amire egyelőre még nem érkezett válasz Washingtonból.
Persze, hogy mennyire számít komolyan az ajánlat elfogadására Putyin, az más kérdés. Elvégre, miközben Biden nyilatkozatára reagálva „őszintén jó egészséget kívánt” neki – ezzel finoman levénemberezve őt –, még egy vállaltan óvodai rigmust is beleszőtt, miszerint „aki mondja másra, az mondja magára.”
Azt Putyin nyilatkozata után szóvivője egyértelműsítette, hogy az orosz elnök nem is tárgyalásra, hanem csak a párbeszéd folytatására gondolt.
Hét éve még jól jött a háború
Akár lesz nyilvános online tárgyalás, akár nem, a kapcsolatnak ez a barátságtalan, de kiszámítható szintje mind Bidennek, mind Putyinnak megfelel. Igaz, a jelek szerint Bidennek több haszna van belőle, mint Putyinnak. Az orosz elnököt a mostani diplomáciai vihar is olyan politikusként mutatja, akivel számolni kell, ami a globális szerepben valójában rég visszaszorult Oroszország vezetőjének nagyon is hálás felállás.
Felmérések szerint azonban az orosz elnök népszerűsége visszaesett a 2014 előtti szintre, ahonnan egy időre a Krím annektálása után és a kelet-ukrajnai szeparatisták támogatása idején még orosz mértékkel mérve is az egekbe, 90 százalékra szökött. Azóta az eufória alábbhagyott a gazdasági nehézségek és a részben abból fakadó politikai elégedetlenség miatt, emlékeztetett a Moszkvában működő Carnegie Intézet elemzése.
2014-ben a külső konfliktus segített Putyinon, most azonban úgy tűnik, nem bízhat abban, hogy Amerika-ellenes hullámmal megint felemelkedik. Egyrészt az amerikaiakkal szemben ismét nőtt az oroszok szimpátiája, 2014-ben 28 százalékon állt az Egyesült Államok pozitív megítélése az orosz társadalomban, most már 40 százalékon. Másrészt a hazai problémák kézzelfoghatóbbak, semhogy elfedhetők legyenek egy absztrakt Washington-ellenes kampánnyal. Ilyen bizonyos szinten lehet ugyan, de a jelek szerint nem fog sok hasznot hajtani a majdani utódlás kérdésével is elfoglalt, az energiahordozók árcsökkenése miatt csökkenő bevétel felett rendelkező, a demográfiai problémák miatt súlyos feszültséget teremtő nyugdíjreformmal is küszködő Kremlnek.
