Sosem verem meg, csak néha kap egy pofont, amikor nagyon kiakaszt

„Sosem bántanám, ezt ő is tudja, de a múltkor úgy felbosszantott, hogy nem tudtam türtőztetni magam!” „Sosem verem meg, csak néha kap egy pofont, amikor nagyon kiakaszt.” Sok ehhez hasonló mondattal találkozhatunk a hétköznapokban, miközben más szülőkkel, a szomszéddal vagy éppen a sarki zöldségessel beszélgetünk. Az is lehet, hogy ilyen vagy ehhez hasonló mondat már a mi szánkból is elhangzott. Az, hogy aztán erre ki hogyan reagál, sok mindentől függ. A reakciók között lehet a megértés, az egyetértés, a felmentés, a meglepődés, a rosszallás, de még a cinkos összekacsintás is. Pedig ezeknek a mondatoknak nagy súlyuk van. A mondatok mögötti valódi viselkedést, a bántalmazást, ugyanis a gyerek egy életen át cipelheti.

„Emlékszem rá, egyszer megvert apu.
Mert rossz voltam. Sarokba állított.
Sírtam, s gyűlöltem őt nagyon.
Mert közben ásított.
A könnyeimmel köröket rajzoltam fel a falra.
S titkos jelt a körökre.
Ne verjen meg többé soha.
És tűnjön el örökre.
Most nincs velünk. Elment.
Nagyon sok napja már.
S az oviban utálom azt, akit
Este az apja vár.
Anyu azt mondja itt hagyott.
De eljön, majd ha véget ér a per.
Csak én tudom, miattam nem jöhet.
Hisz én tüntettem el.”

(Ranschburg Jenő: Mágia)

A munkám során sokszor találkozom azzal, mennyire általános attitűd az, hogy a szülő úgy érzi: joga van megütni a gyereket, ha az felbosszantja őt. Márpedig egy gyerek rengeteg dologgal képes a szüleit felbosszantani, akik aztán – elsősorban tehetetlenségükben – megütik őt. Mert ők is ezt látták, tapasztalták, mert nincs más megküzdési eszköz a repertoárjukban.

Csakhogy így a gyerek is azt tapasztalja meg, hogy egy érzelmileg frusztrált, terhelt helyzetben érvényes reakció a bántalmazás, szabad ilyesmit csinálni.

Ráadásul, mivel életkor és tapasztalat híján nincs összehasonlítási alapjuk, sok gyerek azt hiszi, hogy a bántalmazás minden családban, minden szülő-gyerek kapcsolatban jelen van, ezért is fordulhat elő, hogy egy bántalmazott gyerek sokáig nem kér segítséget. Mert azt hiszi, ez a norma. Aztán amikor közösségbe kerül és egyre nagyobb lesz, találkozik olyan gyerekekkel, olyan családokkal, akiknél és amelyekben ez nincs jelen, és akkor döbben rá arra, hogy amit vele tettek/tesznek, az mennyire szörnyű.

Ugyanakkor jellemző az is, hogy a bántalmazó szülő igyekszik szeparálni a a gyereket a kortársaitól vagy más felnőttektől, így eleve lehetősége sincs arra, hogy mással olyan bizalmi kapcsolatba kerüljön, ami során a különbözőségre, az abnormalitásra fény derülhetne.

De mit nevezünk egyáltalán bántalmazásnak? A gyerekek testi fenyítése mellett minden olyan erőszakos akciót, ami során a gyereket elnyomják, korlátozzák, a gondozását, felügyeletét elhanyagolják vagy az érzelmi, erkölcsi fejlődését veszélyeztetik. Formái az elhanyagolás (fizikai, érzelmi, oktatási-nevelési) és az abúzus (fizikai, érzelmi, szexuális).

Az érzelmi bántalmazás is bántalmazás

Van, hogy a gyerek passzív elszenvedője lesz a bántalmazásnak, mert nem őt, hanem az anyukáját, az apukáját vagy a testvérét bántják. Az is előfordul, hogy nem ütik meg, hanem szavakkal bántják: megalázzák, megszégyenítik.

Ezek mind a bántalmazás egyik fajtájához tartoznak: a fentieket érzelmi bántalmazásnak nevezzük, és ugyanazok a tünetek jelenhetnek meg alkalmazásukkor, mint a fizikai bántalmazás esetében. A bántalmazás egy folyamat, amit ha a gyerek passzívan is, de elszenved, az mindenképpen negatívan befolyásolja a fejlődését. Ez pedig érinti mind az érzelmi, mind a pszichés, mind a testi fejlődését. Egy bántalmazó környezetben felnövő gyereknek hiányzik a biztonságérzete, ami hasonlóan súlyos pszichés tünetekhez vezet, mint a konkrét testi bántalmazás.

Ha családtagját bántják, a gyerekben megjelenhet egy erős bűntudat és tehetetlenségérzet is, hogy képtelen segíteni, nem tudja a bántalmazást megakadályozni, megszüntetni. Érezheti azt, hogy jobb lenne, ha őt bántanák, mert akkor talán vége lenne ennek az egész borzalomnak.

Kamaszoknál előfordul, hogy a bántalmazott családtag védelmére akar kelni, ami az esetek nagy részében nem jár sikerrel. Ez tovább generálja a bűntudatot és a bizalmatlanságot, amit a világ iránt érez. Ez pedig hatással lehet a kortárs kapcsolataira is, ugyanis az intim kapcsolatok alapja – legyen szó barátságról vagy szerelemről – a bizalom.

Az érzelmi bántalmazás esetében azért van különösen nehéz dolga a környezetnek, mert nehezen felismerhető, körülhatárolható formája a bántalmazásnak, és mivel közvetlenül nincsenek fizikai jelei, nehezen is lehet bizonyítani. Nem beszélve arról, hogy a társadalom a bántalmazásnak ezzel a formájával különösen elnéző.

Az érzelmi bántalmazás következményei:

• Kisgyerekeknél, kisiskolásoknál ezek lehetnek a sérülések, a kognitív képességek zavarai, magatartási nehézségek, zavarok, szorongásos zavarok, alvászavarok, pszichoszomatikus problémák, szociális kapcsolatok zavarai és kötődési zavarok.
• Serdülőkorban: önértékelési zavar, öngyilkossági késztetés, szorongásos zavar, depresszió és devianciák.

Amit minden életkorban érint a bántalmazás:

• Érzelmek szabályozása: negatív érzések túlsúlya, fokozott érzékenység az agresszióra, túlérzékenység, beilleszkedési zavar.
• Kötődés: esetenként a kötődés hiánya vagy kötődési zavar, alkalmazkodási zavar, intergenerációs átörökítés.
• Énrendszer: negatív énkép és önértékelés, fokozott agresszivitás vagy visszahúzódás, alkalmazkodási problémák, együttműködés hiánya, gyenge teljesítménymotiváció.

Mik lehetnek a figyelmeztető jelek?

Érzelmi elhanyagolás, érzelmi bántalmazás esetében a környezet számára az egyik intő jel, amikor társas kapcsolataiban a gyerek nagyon alulteljesít. Önértékelése, önbecsülése alacsony, sokszor depresszív, nyughatatlan. Nem képes társadalmilag elfogadott módon reagálni a társas érintkezései során.

A másik szembetűnő jel, amikor a szülő indokolatlanul és irreális módon elzárja őt környezetétől, kortársaitól. Nem engedi el a barátaival, az iskolai kirándulásokra, és ennek hátterét nem magyarázza racionális ok (például pénztelenség). Természetesen nem szabad mindezekből messzemenő következtetéseket levonnunk, de okot adnak arra, hogy a problémát körüljárjuk.

A fizikai bántalmazás a leggyakrabban a csecsemőket vagy a kisgyerekeket érinti, de ettől még nem szabad megfeledkeznünk a nagyobbakról sem. Ha a gyereknél ismétlődően bántalmazás nyomait fedezzük fel, vagy a családban a testvérek esetében is előfordul sérülés, akkor muszáj foglalkoznunk vele.

Amikor a növekedés túl lassú vagy megáll, amikor beszédproblémák vannak, amikor a viselkedés túl impulzív, akkor gyanakodhatunk gyerekbántalmazásra. A visszahúzódás, a szorongás az impulzivitással szemben szintén súlyos problémákat – akár bántalmazást is – jelezhet.

Fontos, hogy a tünetek megjelenése jelzésértékű, ám az még nem jelenti azt, hogy a bántalmazás biztosan fennáll. A tünetek ismeretében alaposan meg kell vizsgálni minden körülményt, és úgy tenni meg a szükséges lépéseket.

Megfigyelhető tünetek bántalmazás esetén:

• érzelmi közömbösség;
• érzelmi labilitás;
• túlságos ragaszkodás, simulékonyság;
• bizalmatlanság a felnőttekkel és a kortársakkal;
• szorongás;
• agresszivitás;
• alvási és evési problémák;
• figyelmi nehézségek;
• kortárs kapcsolatokban nehézségek;
• viselkedés megváltozása.

Rendszerszemlélet és megelőzés

A gyerekbántalmazást jó, ha egy nagyobb rendszerben, a családon belüli erőszak rendszerében értelmezzük, és nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a probléma önmagában nem kezelhető. Tehát nem megoldás, ha csak a gyereket visszük terápiába, ha csak a gyereket emeljük ki a családjából.

A gyerekbántalmazás felderítésében és kezelésében elengedhetetlen egyfajta holisztikus szemlélet, vagyis a különböző segítő szervek és szakemberek (egészségügy, szociális ellátórendszer, oktatás, civil szervezetek, egyház, rendőrség, bíróság, állam, média) együttes fellépése vezethet csak eredményre.

Mindemellett kiemelten fontos a prevenció, ami segíthet a bántalmazás felismerésében és kezelésében a szakembereknek és a laikusoknak is. Ha pedig már megtörtént a bántalmazás, akkor az áldozaton túl az elkövetőnek is segítségre, terápiás ellátásra van szüksége. Csak így tudja felülírni saját mintáit, így találhat más megküzdési stratégiát arra, hogyan kezelje a saját indulatait, az őt elárasztó érzelmeket, illetve egy pszichiátriai diagnózis fennállása esetén is így tud megfelelő segítséget kapni.

Egy gyerek minden életkorban rendkívül kiszolgáltatott a környezetének. Az őt körülvevő felnőtteknek, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy gyerekbántalmazás – legyen az fizikai, szexuális vagy érzelmi – észlelése esetén jelzési kötelezettségünk van, így a gyerek szakemberhez juttatásában mindenkinek egyformán felelőssége van.