A Verdák egy alig észrevehető utalással tisztelgett Steve Jobs előtt

2025. január 10. – 05:03

Másolás

Vágólapra másolva

A Verdák első, 2006-os része a Dinoco 400 versennyel indul, amelyen 36 autó mérkőzik meg egymással, és ezen a kupán mutatkozik be Villám McQueen is. Ha megállítjuk a filmet 7 perc 25 másodpercnél, kiszúrhatunk egy fehér autót, rajta az Apple jól ismert almás logójával és a 84-es számmal. Az Axxelo Fission típusú képzeletbeli almás versenyautó alig pár másodpercre tűnt fel a pályán, ezért csak a legszemfülesebbek szúrhatták ki, de mint minden rejtett utalás, ez is elkezdett terjedni az interneten. Mindez nem holmi sunyi pillanatreklám volt az Apple részéről, mint amikkel Gattyán Györgyék nyomultak a TV2-n 2022-ben, sokkal inkább a Pixar főhajtása az animációs cég felvirágoztatásában kiemelten fontos szerepet játszó Steve Jobs előtt.

Steve Jobs neve az Apple márkával forrt össze, de nélküle aligha valósulhatott volna meg a Pixar sikertörténete. Jobs 1986-ban vásárolta meg a Lucasfilm számítógépes animációval foglalkozó részlegét tízmillió dollárért, majd átnevezte Pixarra. Befektetőként stabil pénzügyi hátteret teremtett az Edwin Catmull és Alvy Ray Smith által alapított cégnek, miközben az innováció lelkes támogatója volt, és a kockázatvállalástól sem riadt vissza. Jobs segített a Toy Story megvalósításában is, ami az egekbe repítette a Pixart, és az animációs filmek világát is örökre megváltoztatta.

Jobs a Pixar vezérigazgatói posztját is betöltötte, a cég elnöke és többségi részvényese volt, amíg meg nem vette azt a Disney 2006-ban. Jobs volt a Disney legnagyobb egyéni részvényese hétszázalékos tulajdoni hányaddal, és az igazgatótanácsba is beült, az áttörést elhozó Toy Story stáblistáján pedig executive producerként szerepelt a neve. Bár később már kevés Pixar-projektben volt benne a keze, már-már hagyománnyá vált, hogy a cég egyes filmjeinek a végén külön köszönetet nyilvánítanak neki. Ehhez hasonló, direktebb gesztus volt a Verdákban felbukkanó Apple-logós autó is.

Az autó neve egyébként Mac iCar, a filmben az Apple szponzorálja. A neki szentelt, Verdák-rajongók által szerkesztett szócikk szerint Matthew Overtaker néven is ismert, 2008-ban pedig a Mattel piacra dobta játékfigura formájában is, ami máig ritka darabnak számít:

Az Apple a Verdák-franchise mindhárom részében szponzorként szerepelt az egyes versenyeken, Matthew Overtaker mellett szponzoráltak egy meg nem nevezett veterán versenyzőt és a szintén 84-es számot magán viselő, J. P. Drive nevű karaktert is, akit jogosan nevezhetünk Overtaker utódjának.

És hogy miért 84? Nyilván ez sem véletlen: az Apple 1984. január 24-én mutatta be a kultikus Macintosh számítógépmodellt. Egyes rajongók szerint a szám az Apple Super Bowlon bemutatott, 1984 tematikájú, George Orwellt idéző reklámja előtt is tiszteleg, amit máig az egyik legfontosabb húzásnak tartanak a reklámok történelmében.

John Lasseter, a Toy Story rendezője és Edwin Catmull, a Pixar társalapítója Jobs 2011 októberében bekövetkezett halála után így írt a feltaláló-üzletember Pixarban betöltött jelentőségéről egy közleményben: „Az egyetlen dolog, amit mindig mondott, az volt, hogy egyszerűen csak csináljuk nagyszerűen. Neki köszönhetjük, hogy a Pixar olyan lett, amilyen, és az ő ereje, integritása és életszeretete mindannyiunkat jobb emberré tett. Örökké része lesz a Pixar DNS-ének.”

A rejtett utalásokkal bátran kacérkodó animációs cég filmjeiben több Apple-utalást is kiszúrtak az évek során: a Verdák előtt volt már egy Apple-hirdetésre utaló és az elektronikai cég szlogenjét átdolgozó easter egg a 2001-ben bemutatott Szörny Rt.-ben (a „Think different” stílszerűen „Scare different” lett), a 2017-es Cocóban pedig felbukkan az a Macintosh számítógép, ami az almás autó számozását is ihlette. És van egy másik rajongói teória is, miszerint a WALL·E-ből ismert futurisztikus női robot, Eve, úgy néz ki, mintha az Apple tervezte volna.

A Pixar-univerzum egyébként hemzseg a jó sztoriktól, a Toy Story második része például többszöri törlés áldozata lett azelőtt, hogy kasszasikerré vált volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!