Per
1,8 millió forint pénzbüntetésre ítélték Demeter Mártát, amiért jogtalanul idézett egy repülési...
Az LMP-s képviselőnek hivatali visszaélésért kellett felelnie a bíróságon.
Jogerősen is lehet a Fidesz janicsárképzőjének hívni a Mathias Corvinus Collegium Alapítványt
Pert vesztett a több százmilliárdos közvagyonnal kitömött MCC a szocialista Molnár Zsolttal szemben.
Fellebbezett a tévesen ártatlannak hitt gyilkos ügyvédje, tovább húzódik a 20 milliós...
Február elején a bíróság első fokon úgy határozott, hogy visszajár az államnak a pénz, de ezzel nem került pont az ügy végére.
A francia elnök feleségéről terjesztett durva álhír miatt áll bíróság elé két nő
Több százezer embert elérő „leleplezés” szerint Brigitte Macron valójában férfi volt, csak később váltott nemet és nevet. Ja, és pedofil is.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt perel az Alec Baldwin által véletlenül lelőtt operatőr...
Baldwin mellett a film hét producerét és több stábtagot vádolnak.
Pert nyert a DK a Gyurcsányt lerészegező, kormányhoz közeli lapok ellen
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen megállapította, hogy a Borsonline és az Origo hazudott, amikor ittasnak nevezte Gyurcsányt.
Ha el is bukja a jogállamisági pert, Orbán már javában a következő ütközetre készül
Magyarország ezermilliárdokat bukhat, a magyar kormány ennek ellenére uniós alapszerződést sértőnek tartja a jogállamisági kérdéseket. Sőt, leginkább csak kampányszlogenekben válaszolt az Európai...
VV Fanni-ügy: a gyilkossággal vádolt férfi szerint a nő már bódult volt, mikor ő felment a lakására
Azt pedig nem tudta, hogy nála van egy húszméteres kötél, amin megtalálták a Való Világból ismert 24 éves nő vérét.
A kormánynak ki kell adnia a veszteséges Mátrai Erőmű megvásárlásával kapcsolatos döntések papírjait
A szocialista Tóth Bertalan nyert pert jogerősen.
Döntött a bíróság: visszajár az államnak a tévesen ártatlannak hitt gyilkos 20 milliója
Burka Ferenc a maga idejében rekordnak számító összeget kapott kártalanításként, amikor úgy nézett ki, hogy ártatlanul ült. Most a 20 milliót kamatostul kellene visszafizetnie, ráadásként...









