Per
A Megafon három pert is indított a Telex ellen, de mindegyiket megnyertük első fokon
A Facebookon kormánypárti üzeneteket közvetítő Megafon három cikkünk miatt is beperelt minket. A bíróság azonban harmadszorra is a javunkra döntött első fokon, és ismét kimondta, a közpénzekkel...
Nyomoz a rendőrség a Mártha Imréről megjelent lejárató cikkek ügyében
Ez nem jelenti, hogy már biztos lenne, hogy bűncselekmény történt, de ki akarják deríteni, kik írták a Metropol alapján a kormánymédiát bejárt cikkeket.
165 millió forintos állami és uniós támogatást kapott a Simonka-ügy elsőrendű vádlottja a per...
A 2020 elején indult büntetőeljárásban Kékessy Mihály Györgyöt és társait bűnszervezetben elkövetett, 1,4 milliárd forintos csalással vádolják.
Egy amerikai nő pert indított, mert az Instagramot és a Snapchetet teszi felelőssé 11 éves lánya...
A Facebookot is tulajdonló Meta és a Snap Inc. elleni kereset szerint a cégek tudatosan fejlesztenek a gyerekeket függővé tevő platformokat.
Közel 8 milliárd forintnyi dollárra pereli Alec Baldwint egy volt amerikai tengerészgyalogos...
A sztár előbb pénzt küldött a családnak, majd meglátta, hogy egyikük ott volt a Capitolium ostrománál. A színész lázadónak nevezte őket, követői pedig gyalázkodó üzenetekkel árasztják el őket.
Kim Kardashiant is beperelték egy kriptovalutás átverés miatt
A felperesek szerint a celeb félrevezetően reklámozta a kevésbé ismert EthereumMax nevű kriptopénzt.
Nem ejtik András herceg ügyét, szexuális zaklatás vádjával elkezdődhet a tárgyalása
Virginia Giuffre szerint még tinédzser volt, amikor a herceg Jeffrey Epstein otthonában szexuálisan bántalmazta.
Fekete-Győr András kapott 240 ezer forintot Mészáros Lőrinctől
A dolog előzménye, hogy Mészáros beperelte a Momentum korábbi elnökét, mert egy vitában bűnözőnek nevezte, és elvesztette a pert.
Rágalmazás miatt bepereli Hadházy Ákost a Nemzeti Népegészségügyi Központ
A független képviselő Müller Cecília fotójával posztolt arról a Facebookon, hogy feljelentést tesz a keleti vakcinák engedélyeztetésének ügyében.









