Ha Magyar Péter nem épít ennél jobb országot, akkor az égen csináljon magának házat, mert megyek, aztán rugdosom
2025. január 23. – 06:06

- A humorista Tóth Imre „Bruti” pár hónapja még a Magyar Kétfarkú Kutya Párt EP-listáján szerepelt, aztán elköszönt a párttól, és egy Tisza-szigetet alapított Debrecenben. Nem érdeklik az ideológiák, ki jött jobbról vagy balról. Azt szeretné, hogy eltűnjön a Fidesz-rendszer, és most a Tiszától várja a rendszerváltást.
- Most nem feltétlenül szeretne belerúgni Magyar Péterbe, de ha nem tartja be az ígéreteit, akkor rugdosni fogja.
- A háta közepére nem kívánja, hogy politikus legyen, de ezt mégsem tudja kizárni. Ha a Tisza kormányra kerül, lehet, hogy választania kell: maradjon humorista, vagy inkább segítse Magyar Péteréket.
- Szerinte nem biztos, hogy a Kutyapárt országosan tovább tud fejlődni, lehet, hogy az önkormányzatiság felemészti a párt tartalékát.
Egy humoristának nem áll jobban egy viccpárt?
De biztos jól állna, azért is csináltam tíz évig. De itt, Debrecenben két-három ember lézeng egy-egy kutyapárti ülésen, marginális volt a jelenlét, pedig itt vannak nekünk az akkugyárak, amikről nem tudunk semmit. Ez égető kérdés, engem leginkább ez foglalkoztat. Kellett keresnem egy olyan csoportosulást, ami ebben egy kicsit aktívabban részt tud venni.
És Magyar Péter hogy fogja megoldani ezt a kérdést?
Jó kérdés. Nyilván nem úgy, hogy ezeket a gyárakat kilőjük az űrbe, erre nincs esély. Mi abban bízunk, hogy ha Magyar Péter nyer, akkor az 52. szennyezés után Gödre vezényli a TEK-et, rárakják a lakatot a gyárra, a szennyezőket pedig elviszik a börtönbe.
Ha önt ennyire foglalkoztatja az akkugyáras téma, akkor nem akarja azt politikusként továbbvinni? Magyar Péter épp keresi a 106 országgyűlési képviselőjét. Van arról gondolkodás, hogy ön legyen a debreceni?
Az én szakmám fűtésszerelő, vízszerelő, gázszerelő.
Hát épp egy gázszerelő az ország leggazdagabb embere, úgyhogy bárki előtt állhat nagy jövő.
Igen, szeretnék is a Tisza Párt oligarchája lenni.
A Tisza Párt saját Mészáros Lőrince?
Igen, az lennék én. És akkor nem lölőznének, hanem brutiznának, és jachtokkal utaznék az Égei-tengeren. Nagyon jól érzem magam humoristaként, nem ez lenne az elsődleges célom. De sokszor elgondolkodom azon, hogy mi van, ha nem találnak megfelelő embereket, vagy olyan emberek próbálnak beférkőzni a Tisza Pártba, akik eddig is haszonélvezői voltak a rendszernek, akik eddig sem tettek semmit. Tolvajokra semmi szükség. A hátam közepére nem kívánnék egy ilyet, de nem merem azt mondani egymillió százalékra, hogy nem. Lehet, hogy nem használna se a szívemnek, se a lelki világomnak, hogy a világ legjobb munkáját lecseréljem egy stresszes, idegesítő munkára, ami sok esetben nem is hálás. Ennél egy picit lustább ember is vagyok. Egy humoristának remek dolga van, hogy csak akkor dolgozik, ha eszébe jut egy jó poén. Ráadásul nálam sokkal kiműveltebb fejek vannak az országban, itt Debrecenben is, akik értenek is ehhez.
De önnek már van egy arca a nyilvánosságban.
De ez csak egy arc, egy hírnév.
És nem arcokkal kell megnyerni egy választást?
Tudom, tudom. Ezért mondom, hogy nem tudom kizárni, ha erre lenne borzasztóan szükség. De nagyon remélem, hogy nem erre lesz, hanem szakértőkre. Ettől függetlenül egy szakmunkás is lehet parlamenti képviselő, és akkor olyan csapatot épít maga köré, ami ért ahhoz, amihez kell. De én szerelőként körülbelül annyit értek ehhez az egészhez, mint Mészáros Lőrinc.
De volt erről valamiféle gondolkodás, ha oda kerülne a sor, akkor ön legyen a jelölt?
A hátam közepére nem kívánom, ez a most januári állapot.
Beszélt erről Magyar Péterrel?
Hát ez most ilyen szempontból irreleváns.
Tehát igen?
Nem. Ez most irreleváns.
Neki nem egy ismert arc kéne ide Kósa Lajossal szemben?
Attól én még itt leszek mint arc, ha megkérnek, hogy gyere, Bruti, vonzzál tömeget Kósával szemben. De ezek feltételezések, ez a jövő.
Azt nyilatkozta nemrég, hogy „aki most egy Tisza Szigethez csatlakozik, az nem egy párt mellé áll be, inkább egy életérzést választ”. Ez a mondat azért kicsit ellentmondásosnak tűnik. Mitől nem a Tisza Párt mellé beállás az, ha valaki csatlakozik, vagy épp létrehoz egy Tisza-szigetet?
Akkor is elmondtam, de az interjúból kimaradt, hogy természetesen ezek a csoportok is szimpatizálnak a Tiszával, elfogadjuk, valljuk a párt elveit és a programját. Nekünk fontos, hogy megvalósuljanak azok a dolgok, amikről Magyar Péter beszél. Én most látom először annak a lehetőségét, hogy ebből valami nagyon komoly dolog is kisülhet. A Tisza-szigetesek ettől a párttól várják a rendszerváltást.
Azért mostantól már nagy feladat vár ezekre a szigetekre. Épp mostanában mondta Magyar Péter, hogy a párt január 6-tól kampányüzemmódban működik, és a szigetek is kapnak majd központi feladatokat.
Ahhoz nagyon naivnak kell lenni, hogy valaki azt gondolja, ezeket a szigeteket azért csinálták, hogy boldogan együtt beszélgessünk az ország témáiról. Magyar nyilvánvalóan arra gondol, hogy ez lesz a párt bázisa. De többen már a kampánymunkában is részt vettek, pultoztak például.
És önök kaptak már ilyen központi feladatot? Utasítást arról, hogy mit kellene csinálni?
Igaz, hogy a debreceni Tiszta Tisza Sziget alapítói között voltam, én voltam a kapcsolattartója is, de ezt nem szerettem volna csinálni. Csak kényszerből vállaltam el. Borzasztó sokat jövök-megyek, másrészről képtelen vagyok adminisztrációval foglalkozni. Nem az az ember vagyok, aki pötyög meg emaileket fogad. Ezért van most már másik kapcsolattartó, én pedig csak egyszerű tag vagyok.
Akkor nincs is rendszeres kapcsolatban Magyar Péterrel?
Nem feltétlenül. Amikor Debrecenbe jött az országjárásán, hívott, hogy szeretnék-e mondani pár szót az ő beszéde előtt, mondtam, hogy semmi akadálya. Arról beszéltem, amiről én szerettem volna, az akkugyárakról. Nem kell mindennap beszélnünk, nem is ér rá. Nem vagyok én különb a többi Tisza-tagnál, legfeljebb egy közepesen ismert köcsög – mi ezt így szoktuk mondani a szakmában.
Nyáron azért mégis ön kereste meg Magyar Pétert, le is ültek beszélgetni. Hogy vezet valakinek az útja a Kutyapártból a Tisza Pártba?
Ez is egy végtelenül egyszerű dolog. Sokáig, több mint tíz évig dolgoztam a kutyásokkal, nagyon jól éreztem magam, csináltuk a hülyeségeket. Az én feladatom leginkább az volt, hogy találjunk ki poénokat, és a száraz dolgokat fogalmazzuk meg úgy, hogy azok viccesek legyenek. Illetve én mászkáltam be az M1-be, amikor be kellett valakit küldeni. Aztán amikor vége lett a választásoknak, levontuk a konzekvenciákat. Én a magam részéről azt, hogy nem biztos, hogy a Kutyapárt országos szinten tovább tud fejlődni. Most, hogy elvitték a XII. kerületet, ott vannak a IX. kerületben, azt látom, hogy az önkormányzatiság fel fogja emészteni a tartalékaikat, az erejüket. Magyar Péternek pedig azért van olyan karizmája, amivel tömegeket tud megmozgatni.
Nagyobb karizmája van Magyarnak, mint Kovács Gergőnek?
Kovács Gergőnek zseniális karizmája van, én azon a csávón annyira tudok röhögni. Vicces, okos, és bár elsőre nem gondolná az ember, de borzasztó szorgalmas is. Úgy beleásta magát az elmúlt öt évben a XII. kerületi ügyekbe, hogy az emberek meg is jutalmazták érte.
És akkor miért nem követik tömegek?
Azért, amiért engem sem követnek tömegek, nem vagyok a legnépszerűbb humorista. Van egyfajta megosztó humorom, amit valaki a háta közepére sem kíván, és van, aki nagyon szereti.
Ezek szerint poénnal nem lehet kormányt váltani?
Nyilvánvalóan nem, mert akkor már nyert volna a Kutyapárt. Pedig náluk többet senki nem tett azért, hogy poénnal kormányt váltson. Nem jutottak el a parlamenti küszöbig sem sajnos. Mindig volt egy ok. Először az összefogás, aztán megérkezett a Tisza Párt.
Akkor ez mindig csak külső okokon múlott? Vagy maga a Kutyapárt sem tesz eleget?
Nyilván a Kutyapárt nagyon sokat fejlődött az elmúlt években, de ez a fejlődés egyelőre azt mutatta, hogy még nem tartanak ott.
És így milyen jövőt jósol nekik?
Örülnék neki, ha ezt az önkormányzatiságot még szélesebb körben tudnák csinálni, ez borzasztó jól áll nekik. Volt más párt, ami önkormányzati alapismeretekre tanította az embereit? Ki csinált ilyet Magyarországon?
Az önkormányzatiságnál akkor megáll a Kutyapárt karriere?
Úgy néz ki, hogy amíg nem ütik meg az 5 százalékot, addig nyilván megáll. De nem is tudom, hogy mire vágynak. Nyilvánvalóan egy ilyen párt sosem lesz kormányzópárt, ezzel mindenki tisztában van. Pedig szerintem már ezerszer bebizonyították, hogy nagyon nem csak a viccről van itt szó. Ott vannak a fővárosban, és rajtuk nagyon sok minden múlik. Azt nem gondolom, hogy nekik kuka lenne, mert nagyon jól csinálják, amit csinálnak, csak lehet, hogy nem a parlamentben fogják eldönteni az ország sorsát. Naiv módon én azt gondoltam a kis lelkemmel, hogy a Kutyapárt össze tud majd dolgozni a Tiszával, hogy én nem vesztem el őket igazából. Magyar Péter is pozitívan fogalmazott a róluk, rájuk nem lehetett azt mondani, hogy összegyurcsányozódtak, összefideszeződtek vagy összemomentumozódtak volna, vagy mik ezek a divatos kifejezések. És azt gondoltam, hogy ők ketten valamilyen kompromisszumot tudnak kötni. Mint ahogy azt is gondolom, hogy nagyon jó lenne, ha Márki-Zay Péterrel és Hadházy Ákossal is tudnának, mert őket is fontosnak tartom. De nem látom értelmét a 2026-os választáson újra tördelni a szavazatokat, és elindulni a Tisza Párttal szemben.
Kovács Gergely pont mostanában mondta, nem tartja kizártnak, hogy 2026-ban koordináltan induljanak a Tiszával, és néhány helyen ne induljanak egymásra.
Gergőék konstruktívak. Reménykedem, hogy ez így lesz.
Ezt az együttműködési ötletét próbálta szorgalmazni a két pártnál, mielőtt váltott?
Nem. Sokáig kutyáztam, aztán úgy voltam vele, hogy most egy kis pihenőt tartanék a politikától. Nem akartam sehova sem elköteleződni, mert mint humorista, köszönöm szépen, megvagyok. Nem lettem belőle milliomos, de mindig vannak fellépéseim. Nem lenne fontos, hogy közélettel foglalkozzam, de valahogy mindig bujkál bennem valami, nem tudok nyugton ülni, amikor látok dolgokat. De én egy civil vagyok, nagyon messze vagyok attól, hogy bármit is elő tudjak segíteni.
Azért mégis a Kutyapárt egyik népszerű arca volt.
A népszerűségnek vannak jó pillanatai, a Tisza Pártnál is örülnek, hogy van egy szimpatizánsuk, aki egy kicsit ismertebb, mint a többi ember. De aztán ki tudja. Azért nem értékelném fel nagyon a saját szerepemet.
Volt eddig olyan lépése Magyarnak, ami nem tetszett önnek?
A túlzott hevességek nem tetszenek, azokat valószínűleg csomagban kaptuk vele. Én nem álltam volna fel az Egyenes beszédben, még akkor sem, ha látszólag volt köztük feszültség a műsorvezetővel. Az emberek azért nézik ezeket a műsorokat, hogy mondjon valamit, ehelyett volt a csitt-csatt. De azt látom, hogy ezen rendkívül jól dolgozik. A beszélőkéjével nyilván sosem volt baj, elképesztő agya van, figyel, tanul, hiszen ez neki is egy tanulófolyamat, egy éve sem politikus. Elfogultsággal azért nem lehet nagyon vádolni, mert amikor Magyar Péter megjelent, azt mondtam róla a Showder Klubban, hogy jó-jó, Luke Skywalker ott van egyedül a Birodalommal szemben, de hát több mint tíz évet dolgozott a Halálcsillagon. Ez akkor, 2024 márciusában teljesen releváns megállapítás volt, mert nem tudtunk róla semmit, csak hogy honnan jött. Kicsit kétkedve fogadtuk. De már akkor is azt mondtam, hogy adjuk meg neki az esélyt. Engem meggyőzött. Azt látom, hogy van egy mérges ember, aki nem így képzelte el a konzervatív-keresztény értékeket. Nem érdekelnek az ideológiák, nagyon jól érzem magam a konzervatív keresztények között, ahogy a szocialista beállítottságúak és a liberális emberek között is. Tök mindegy, hogy mi van, csak legyen átláthatóság, jog, ne legyen korrupció. Nekem mindegy, hogy honnan jönnek. Ez is jó a Tiszában, hogy jönnek innen, onnan, alulról, felülről, középről, hátulról, senkit nem érdekel, hogy tavaly vagy két éve kire szavaztál.
Ha nem érdeklik az ideológiák, akkor azzal is tud menni, hogy Magyar Péter többször dicsérte a régi Fideszt, és azt mondta, hogy egy ahhoz hasonló pártot építene fel?
Kit érdekel? 19-20 éves voltam, amikor megjelent a Fidesz. Mi akkor azt láttuk, hogy a bátor fiatalok kiállnak a rendszer ellen, amiben mi senyvedünk. De ezekkel a fiatal demokratákkal már nemcsak az a probléma, hogy megöregedtek, hanem hogy egyenesen ellentmondanak saját maguknak. Ha Magyar Péter egy korabeli Fidesz-világot szeretne, és azt meg is tartja, akkor én leszek a legnagyobb barátja húsz év múlva is, meg a halálom napjáig. De ha elcseszi, akkor sajnos nekem is szembe kell vele helyezkednem.
Tegyük fel, hogy Toroczkai László mögött lenne egy ekkora tömeg, benne látnák az emberek a kormányváltás lehetőségét, akkor mellé is odaállna? Akkor sem érdekelnék az ideológiák?
Azért hülye nem vagyok. Nem a szélsőséges ideológiákról beszéltem. Nem szeretnék nácizni.
Akkor azért mégis van önnél egy vörös vonal.
Hát természetesen. A rasszizmus, a homofóbia hogy férhetne bele egy normális ember gondolkodásmódjába? Bese atyát se azért röhögtem ki a színpadon, mert meleg, hanem mert meleg létére a melegek ellen uszított.
Arról mit gondol, hogy néhány kiszivárgott hangfelvételen Magyar arról beszélt, hogy a követői büdösek, az újságírók köcsögök, a kormányközeli újságírókat meg „belöki a Dunába”?
2024-et írtunk, amikor ezek kijöttek, amikor a modern technikával, a mesterséges intelligenciával rengeteg dolgot meg lehet oldani.
Akkor ön szerint ezek mesterséges intelligenciával készültek?
Zenészként sokat foglalkoztam hanggal. A barátaimmal most nézegettük a hanghullámokat, nagyjából látszik, hol vannak megvágva, hol mások a szinuszgörbék. Nagyon sok dolgot lehet csinálni a mesterséges intelligenciával. Másrészt azt sem tudjuk, hogy mi igaz, mi nem igaz azokból, amik a kormányközeli médiában kijönnek.
Magyar Péter sosem állította, hogy ezeket ő nem mondta, csak azt, hogy ezek magánbeszélgetésekben hangoztak el.
Ez meg a másik. El tudok képzelni olyan magánbeszélgetéseket, amikor elhangozhatnak olyanok, amiket nem gondolunk komolyan, amik kifelé nem szépek. Amikor egy tízezres tömegből ötszáznak büdös a szája, akkor nagyon szomorú leszel, és leginkább szabadulnál tőlük, még akkor is, ha a legkedvesebb szimpatizánsai a pártnak. Én ezekből nem vonnék le komoly következtetéseket.
Akkor az se zavarná, ha egy következő hangfelvételen, mondjuk, a humoristákról mondana hasonlókat?
Akkor annyit mondanék rá, hogy kapd be. Meg is értem, ha valaki ezen megsértődik, de az vesse rá az első követ, aki életében nem beszélt így magánbeszélgetésekben. Én a tetteket többre értékelem. Nem vagyok elfogult senkivel szemben, remélem, nem is leszek. Még a Kutyapárttal szemben sem voltam elfogult, a fű legalizációját például nem feltétlenül támogattam. Biztos lesz olyan, amivel a Tiszánál sem fogok egyetérteni.
Azzal igen, hogy Magyar néha gondolkodás nélkül ír ki dolgokat a Facebookra? Arról például, hogy a szír elnök jött Magyarországra, vagy a moldáv embercsempészes ügyben.
Átvett egy komoly laptól egy hírt, úgy, hogy a Magyar Hangról azt gondoljuk, hogy korrekt dolgai vannak. Belefutottak, utána helyesbítettek.
De ez felelős politizálásnak nevezhető? Hogy egy kormányzásra készülő ember gondolkodás nélkül megoszt mindent a Facebookján?
Nyilván ennek van egyfajta populizmuslátszata. Talán a tényellenőrzés kicsit fontosabb lett volna, mint hogy elsőként posztoljon a hírről. Én itt is kicsit óvatosságra inteném Magyar Pétert, mert aztán ebből rosszul lehet kijönni. Vagy pedig egy helyreigazító poszt kéne.
Ha akarná, a nyilvánosságban most ki tudná figurázni Magyar Pétert, vagy ebben a mai politikai hangulatban ezt nem engedhetné meg magának?
Szoktam egyébként. Mert azt a Luke Skywalker-es poénomat mostanában is elmondom. De azt is, hogy azóta mi változott. Általában a posztjaimban összehasonlítom poénosan Orbán Viktort és Magyar Pétert. Vagy beszélek arról a TV2-es riportról, amikor Gönczi Gábor két és fél percben premier plánban foglalkozott Magyar Péter családi ékszereivel. Az médiatörténeti pillanat volt.
De ilyenkor ezzel a híradással poénkodik, nem konkrétan Magyar Péterrel.
Én eddig is azon dolgoztam, hogy azokat lássam meg, amiken röhögnek az emberek. De most mit tudok vele még poénkodni azon kívül, hogy kicsi? Biztos lenne poén egyébként, ha nagyon ezen szeretnék dolgozni, de nem ez volt a tervem. Ha lesz egy jó poén, akkor szólok.
Akkor úgy érzi, hogy amíg Magyar Péter ellenzékben van, és kormányzati babérokra tör, addig inkább nem kéne vele viccelődni?
Lehet, hogy van egy ilyen elfogultság bennem, hogy én mindig a regnáló hatalommal próbálok poénkodni. A Kutyapárttal sem poénkodtam, mint ahogy a DK-val sem. Nem azért, mert egyetértenék a DK-val, hanem döglött lóba mit rugdossak alapon. Akkor poénkodtam az MSZP-vel, amikor még hatalmon voltak.
Láthatóan van egyfajta személyi kultusz Magyar Péter körül, a rajongótábora mindenre ugrik. Tart attól, hogy ezek a rajongók önre mennének, ha elkezdene most Magyarral viccelődni?
Biztos nem lennék népszerű. De most nem feltétlenül szeretnék belerúgni. Milyen szörnyű dolgot követett el Orbán Viktorhoz képest? Aki leépítette az országban az egészségügyet, az oktatás kínlódik, elképesztő mértékű a korrupció, minősíthetetlen diktátorokkal barátkozik, közben egy félhülyével pózol Amerikában, akit több vádpontban elítéltek. Egy világot oszt meg a csávó, ellene megy mindennek, ami nyugat. Létrehoz egy Megafont, Pesti Srácokat. Halálba hazudták magukat, milliárdokat költöttek plakátokra, csak hogy azt kommunikálják, hogy mindenki veszélyben él. Ezt kell összehasonlítani azzal, hogy Magyar Péter azt mondta, büdös az emberek szája.
És mi a biztosíték arra, hogy Magyar Péter ennél jobb országot fog építeni?
Fingom nincs. Ha nem fog, akkor az égen csináljon magának házat, mert akkor megyek, aztán rugdosom. Nyilván akkor ő lesz a következő. Ideológiáktól mentes vagyok, de hülye nem. Ha ugyanezt csinálná, akkor én lennék a világ legcsalódottabb embere. Mondtam neki a legutóbbi beszélgetésünkkor, hogy ha netán nyernének 2026-ban, akkor nem tudom, hogy fogom őket humoristaként segíteni. Valószínűleg sehogy. Vagy pedig nem szabad humoristának maradnom. Nekem a mindenkori rendszerrel szemben kell tükröt tartanom. Nem akarok Bagi–Nacsa lenni, vagy Fábry Sándor – bár ő most épp kikacsintott egy nagyon vicceset. Nem tudom, mit hoz a jövő.
És melyik áll önhöz közelebb? Hogy marad humorista, és a kormányon lévő Magyar Pétert kritizálja, vagy elengedi a humoristavonalat, és megpróbálja valahogy őt segíteni a kormányon?
Ha ismerném a jövőt, akkor valószínűleg megnyerném az Eurojackpotot, meg egy jachtot, odaállnék Mészáros Lőrinc jachtja mellé, és a Love Me Tendert énekelném neki, meg az Andi, Andi, Andit. De én nagyon elkötelezett vagyok amellett, hogy ez a Fidesz-rendszer eltűnjön.