Következetlen, aránytalan, bonyolult – miért rosszak a választási rendszereink, és hogyan lehetne jobb

A magyar választási rendszer következetlen és bonyolult, Június 9-én két választást tartanak párhuzamosan, de még ennél is több választási rendszerben. Hogy miért ilyen bonyolult az egész? Leginkább azért, mert a választási rendszereket olyanok írják, akik nem értenek hozzá. A bonyolultságnak pedig több oka is van. Egyrészt megfigyelhető egy evolúciós jellegű gányolás: kiindulnak egy nagyon buta rendszerből, és amint kiderül annak egy hibája, raknak hozzá egy-egy buta kiegészítést (pl. választási küszöb, kompenzációs lista), amitől általában bonyolultabb lesz. Másrészt a sok hozzá nem értő azt szokta hinni, hogy aki bonyolultabb rendszert javasol, az biztos jobban ért hozzá, ezért hajlamosak rá hallgatni. Ezért terjed nehezen az egyszerű, de nagyszerű több ikszes szavazás is.

Harmadrészt amikor részrehajló választási rendszert szeretnének csinálni, azt úgy tudják legkevésbé feltűnően, ha egy bonyolult választási rendszert vesznek át jól megválasztott apró módosításokkal. Nézzünk néhány példát a választási rendszereink abszurditásaiból.

1. példa: több szavazat az urnában

Kedvencem, hogy ha több szavazatot találnak egy urnában, mint ahánynak kellene (pl. mert néhány emberrel elfelejtik aláíratni a névjegyzéket, hogy átvette a szavazólapot), akkor minden párttól levonnak annyi szavazatot, mint ez a többlet. Ez 1989 óta így van minden választáson és népszavazáson. Ezáltal ha például egy nagy párttal szemben külön indulna mondjuk 5 kis párt, és egy urnában 20-szal több szavazatot találnak, akkor a nagy párttól 20, az 5 kis párttól pedig összesen 5·20 = 100 szavazatot vonnak le. Amivel jogászosan korrigálták a hibát. De akár még az is megtörténhet, hogy egy párt ilyen levonások miatt kerül az 5 százalékos küszöb alá.

2. példa: választási küszöbök

Az EP választáson és a budapesti közgyűlésbe is 5 százalék a bejutási küszöb, több párt közös listájának is. A vármegyei listákon (és az országgyűlési választásokon) azonban valamiért más a szabály: két párt közös listájának 10, több párténak 15 százalék a bejutási küszöbe. Éppen ezért a Fidesz-KDNP kivételével nem is indítottak vármegyei közös listákat. A kisebb vármegyékben egyébként kb. 5,5 százalék kell egy mandátumhoz, tehát ott az 5 százalékos küszöb nem csinál semmit. Két párt közös listájának viszont 10 százalékra van szüksége az első mandátumhoz, és kb. 2·5,5 százalék, vagyis 11 százalék a másodikhoz.

Ennél sokkal értelmetlenebb az önkormányzati választáson a kompenzációs mandátumok megszerzésének 5 százalékos küszöbe, ami két illetve több párt esetén 10 ill. 15 százalék. Azt várnánk, hogy ez azt jelenti, hogy amelyik párt nem szerez ennyi szavazatot, az nem szerezhet kompenzációs mandátumot. De nem ezt jelenti. Hanem azt, hogy a kompenzációs listára jutó szavazatok 5 százalékát kell megszerezniük. Mivel a szavazatoknak gyakran a fele sem jut kompenzációs listára, hiszen kiesnek a választókörzetenkénti győztesre és a függetlenekre leadott szavazatok is, így 2-3 százalékos eredménnyel is meg lehet szerezni a kompenzációs listára jutó szavazatok 5 százalékát.

Persze hiába, mert ennek elérése még kevés egy mandátum megszerzéséhez, tehát ez az 5 százalékos küszöb nem csinál semmit. Az egyébként teljesen indokolatlan 10 százalékos és 15 százalékos küszöb viszont már igen, de ezen a küszöbön sem a kis pártok szoktak elbukni, hanem a győztes. Ha ugyanis egy pártszövetség néhány kivétellel minden egyéni körzetet megnyer, akkor kevés lesz a vesztes töredékszavazata.

Ez történt pl.2019-ben Szegeden: 19-ből 17 körzetet megnyert, és csupán 2 körzetben veszített az ellenzéki szövetség, és ezek a vesztes töredékszavazatok az összes töredékszavazatnak a 9,85 százalékát tették ki. Érdekesség, hogy ha 19-ből 16 egyéni körzetben nyernének, a 15 százalékos küszöb miatt akkor sem kapnának kompenzációs mandátumot. De jobban járnak, ha még egy körzetet elbuknak, mert akkor a 4 vesztett körzettel már átlépik a vesztes töredékszavazatok 15 százalékos küszöbét, és a 15 egyéni mandátum mellé 2 kompenzációs mandátumot is szereznek.

3. példa: elírás a képviselő-testületek létszámáról

Egy településen megszerezhető képviselő-testületi kompenzációs mandátumok számát úgy akarták meghatározni, hogy 3 képviselő plusz minden 25 000 lakosra +1 képviselő legyen. Ezt majdnem sikerült, kivéve, hogy 100 000 fő fölött nem emelkedik 6-ról 7-re, hanem 75 001-125 000 lakos esetén 6 kompenzációs mandátum szerezhető, és utána folytatódik az a szabály, hogy 25 000 lakosonként lesz +1 kompenzációs listás képviselő. Ennek a furcsaságnak az az oka, hogy elírták a jogszabályt, vagy a jogalkalmazó értette félre a „minden további” kifejezést. Bemásolom a 2010. évi L. törvény 5. §-át, mindenki döntse el, hogy melyik az igazság. Egyébként gyakran történik ilyesmi, amikor jogászok próbálnak matematikai formulát definiálni.

„(1) A 10 000-nél több lakosú településen és a fővárosi kerületben a képviselők vegyes választási rendszerben – egyéni választókerületben és kompenzációs listán – jutnak mandátumhoz.

(2) Az egyéni választókerületek és a kompenzációs listás mandátumok száma:

a) 25 000 lakosig 8 egyéni választókerületi és 3 kompenzációs listás mandátum,

b) 50 000 lakosig 10 egyéni választókerületi és 4 kompenzációs listás mandátum,

c) 75 000 lakosig 12 egyéni választókerületi és 5 kompenzációs listás mandátum,

d) 100 000 lakosig 14 egyéni választókerületi és 6 kompenzációs listás mandátum.

(3) Minden további 10 000 lakos után eggyel nő az egyéni választókerületben, és minden további 25 000 lakos után eggyel nő a kompenzációs listán választott képviselők száma.”

4. példa: népszavazások eredményessége

Egy népszavazás akkor érvényes és eredményes, ha a választópolgárok több, mint fele részt vesz (és nem döntetlen az eredmény). Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy 8 000 001 választásra jogosult van. Ekkor ha 4 000 000-an elmennek, és mind igennel szavaznak, akkor a választás érvénytelen. De ha 2 000 001 igen szavazat és 2 000 000 nem szavazat érkezik, akkor érvényes, nyert az igen. Ráadásul ezzel 3 évig kötelezik az országgyűlést a döntés betartására. Akkor is, ha kb. 3 000 000-an pedig azért nem szavaztak (érvényesen), mert azt gondolják, hogy ebben a kérdésben nem szabadna 3 évre megkötni a saját kezünket sem az igen, sem a nem válasszal.

5. példa: az Alkotmánybíróság megszólal a budapesti közgyűlésről

Vigyázat, még több matektudásra lesz szükség! Akit ez megijeszt, annak ezt az egyszerűbb mesét ajánlom helyette a jogászok, a matek és a társadalom viszonyáról.

A budapesti közgyűlés rendszerét 2014-ben úgy alakították át, hogy a kerületi polgármesterek automatikusan tagjai legyenek a fővárosi közgyűlésnek. Amivel az volt a baj, hogy a legnagyobb kerület közel 7-szer akkora, mint a legkisebb, ezért nem igazságos, hogy mind 1 képviselőt adjon. Sebaj, gondolhatták, mert valamilyen kompenzációs listával biztos ezt is meg lehet oldani. Persze nem lehetett, mert ha Budapest bő 1 százalékát kitevő legkisebb kerület is kap 1 képviselőt a 32-ből, azt már nem lehet arányossá korrigálni.

Politikusaink azért megpróbálták azon logika mentén, hogy mivel a nagy kerületek beleszólását szeretnénk növelni, ezért minden töredékszavazatot akkora súllyal vesznek figyelembe, amekkora lélekszámú kerületből jön. Tehát egy X méretű kerületből várhatóan X-szel arányos számú töredékszavazat érkezik, mindet X súllyal veszik figyelembe, így X²-tel arányos lesz a kerület súlya a kompenzációs mandátumok kiosztásánál. Összesen tehát az X lakosú kerület kb. 1+X²/m képviselőt küldött volna a fővárosi közgyűlésbe (egy megfelelő m számra). Ez a parabola lett volna az X-szel „jogilag arányos” függvény. Amivel a legkisebb és legnagyobb kerületek választhattak volna az arányosnál több képviselőt, és a közepes kerületek az arányosnál kevesebbet. De tény, hogy ez a súlyozás a maga ügyetlen módján mégiscsak csökkentette volna az aránytalanságot.

Igen ám, de jött az Alkotmánybíróság, ami megállapította, hogy a törvénnyel minden rendben, kivéve ez a súlyozás, ezt el kell törölni, mert sérti a választójog egyenlő értékűségének elvét. Hanem minden töredékszavazat egyenlő. Ezáltal az X-szel „alkotmányjogilag arányos” függvényt 1+X²/m helyett 1+X/m' alakúvá tették. Tehát a választójog egyenlő értékűségének elvére hivatkozva sikerült az Alkotmánybíróságnak növelnie az egyenlőtlenséget. Ahatározatot és különvéleményeket olvasva pedig az látszik, hogy a 14-ből 13 alkotmánybírónak (Salamon László volt a kivétel) fogalma sem volt, hogy mit is csinálnak valójában.

A teljes történet még meg volt bonyolítva egy máshogy számolt súlyozással és kettős értelemben vett többséggel, de ez semennyire sem védi meg az Alkotmánybíróság döntését. Ez a választási rendszer 10 évet élt, 2024-től visszatérünk az egyébként sokkal jobb arányos pártlistás rendszerre. Pont akkor, amikor ez a Fidesznek kedvez. Ez nyilván csakis a véletlen műve lehet, ami abból is látszik, hogy a javaslatot nem is a Fidesz nyújtotta be, hanem a Mi Hazánk Mozgalom. Tettek még bele annyi csavart is, hogy ha a pártok közösen indítanak polgármestereket (ami a többségi rendszer miatt logikus lenne), akkor nem tehetik meg, hogy külön indítanak fővárosi listákat (ami az arányos rendszer miatt logikus lenne). Nyilván véletlen, hogy ez is pont az ellenzék helyzetét nehezíti. Hogy ez mennyire rendben van, azt az is bizonyítja, hogy még az Alkotmánybíróság sem látott benne kivetnivalót.

Milyen lenne egy jó választási rendszer?

Erről a témáról külön cikket is írtunk, és azóta élesben ki is próbáltak Magyarországon elsőként egy jó választási rendszert a Budapest XII. kerületi ellenzéki előválasztáson, ennek tapasztalatait mutatjuk most be. Itt a választóknak teljes preferencia-sorrendet kellett állítaniuk a 3 induló között. Ebben a rendszerben először megszámolják, hogy kit hányan támogattak első helyen. Majd aki legkevesebb szavazatot kapott, az kiesik, de a rá adott szavazatok nem vesznek el, hanem ahhoz a jelölthöz kerülnek, akit a választó második helyen jelölt meg.

Mivel a szavazók 61,1 százaléka Kovács Gergelyt (MKKP) tette első helyre, így a 3. helyezettre adott szavazatokon a második preferenciákat meg sem kellett számolni. De a rendszer legtöbb előnye így is nagyon megmutatkozott. A második helyezett Visi Piroska (Hegyvidék JE) lett 20,4 százalékkal, a harmadik Farkas Csaba (Momentum-DK) 18,5 százalékkal.

Felvázoljuk, hogy a hagyományos egy ikszes szavazásnál mi történt volna. Az előzetes várakozások Farkas Csaba és Kovács Gergely szoros versenyét jósolták, Visi Piroska volt az esélytelennek vélt jelölt. Ez a helyzet Visi Piroska szavazóit dilemma elé állította volna: adjon egy „elvesző” szavazatot Visi Piroskára, vagy inkább az esélyesek közül szavazzon a szimpatikusabbra? Eközben Visi Piroskáról és szavazói többségéről is tudható volt, hogy a két „esélyes” közül inkább Kovács Gergelyt támogatnák, éppen ezért Visi Piroska indulása pont Kovács Gergelytől vett volna el szavazatokat, az ő esélyeit rontotta volna.

Ez a helyzet pedig Visi Piroskát és az aktivistáit is bizonyára elgondolkoztatta volna, hogy jót cselekszenek-e, vagy jobb lenne-e inkább nem is indulni. De ha Visi Piroska elindul, az Kovács Gergelyt hozta volna olyan helyzetbe, hogy legkönnyebben úgy szerezhet további szavazókat, ha Visi Piroska szavazóit győzi meg. Visi Piroska pedig úgy próbálhatta volna megőrizni a szavazóit, ha Kovács Gergelyt támadja. Hogy ez mennyire történt volna meg, azt nem tudhatjuk, de látjuk, hogy így szokta az egy X-es szavazási rendszer egymásnak ugrasztani pont az egymáshoz legközelebb álló jelölteket. Vagy arra készteti őket, hogy egy háttéralkuval az egyikük lépjen vissza a másik javára.

Ehelyett az új választási rendszerben az történt, hogy Visi Piroska támogatói is nyugodtan szavazhattak valódi preferenciáik szerint, mert a második preferencia megadásával ugyanúgy beleszólhattak a két esélyes jelölt versenyébe. Ez az új rendszer nemcsak hogy nem ugrasztotta össze a két közelebb álló jelöltet, hanem még közelebb is hozta őket. Akár nyíltan együtt is kampányolhattak volna anélkül, hogy ez bármelyikük érdekeit sértette volna. A végén pedig Visi Piroska meglepetésre a 2. helyet is megszerezte. Ez pedig a valódi preferenciákat tükrözte. Ellenben az egy X-es rendszerben a fenti taktikai dilemmák miatt egy esélytelennek vélt jelölt sokkal kevesebb szavazatra számíthatott volna, mint a valódi támogatottsága.

Ez csak egy példa volt arra, hogy egy jobb választási rendszer mennyivel jobb irányba tudná terelni a politikát. A polgármester-választás a legegyszerűbb eset, mert itt csak egy embert akarunk megválasztani, de testületek megválasztásánál és más bonyolultabb helyzetekben talán még többet is segíthetne egy jól megtervezett választási rendszer. Például semmi akadálya nem lenne annak, hogy az országgyűlési és az önkormányzati választásokon egy párt képviselőinek száma csak a szavazatok összesített számától függjön. Ez pedig megszüntetné a választókerületek határaival való manipuláció lehetőségét.

Az ilyen gondolatokhoz szükséges szakértelmet pedig vessük össze a jelenlegi választási rendszereink felsorolt következetlenségeivel.