El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Ughy Szabina: Boldogító igen – előadja: Lovas Rozi

2025. március 23. – 09:01

Másolás

Vágólapra másolva

Utolsó előtti részéhez érkezett a Telex Hangostárcák sorozatának első, nyolcrészes évada, amelyben kortárs magyar szépírók novelláit a Loupe Színházi Társulás színészei olvassák fel. Ezúttal Ughy Szabina novelláját Lovas Rozi adja elő.

A Telex Hangostárcák korábbi részei itt érhetőek el.

  • A hatodik részben Bíró Zsombor Aurél novelláját Molnár Áron olvassa fel.
  • Az ötödik részben Lengyel Tamás adja elő Juhász Tibor Ragadványnév című művét.
  • A negyedik részben Schillinger Gyöngyvér Depimadár című novellája Lovas Rozi előadásában nézhető meg.
  • A harmadik részben Molnár Áron Zsembery Péter írását olvassa fel.
  • A második részben Molnár Krisztina Rita művét Lovas Rozi adta elő.
  • Az első részben Maros András írása Lengyel Tamás tolmácsolásában nézhető meg.

A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt.

A Telexen megjelent tárcákból készült válogatáskötetek megvásárolhatók a Telexshopban.

A Telex Hangostárcák támogatója a Hold Alapkezelő.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől