A kék Fidesz azzal vádolja az új Fideszt, hogy összefogna a Fidesszel

A kék Fidesz azzal vádolja az új Fideszt, hogy összefogna a Fidesszel
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke beszédet mond a DK, az MSZP és a Párbeszéd-Zöldek által szervezett, Tavaszi gyülekező Miskolcon című rendezvényen, az Ady Endre Művelődési Házban, 2024. április 17-én – Fotó: Vajda János / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„Magyar Péter mintha célpontot tévesztett volna. Szerinte Gyurcsány Ferenc felelős az Orbán-rendszerért. Ennek a torz világképnek az eredménye, hogy összefogna kormányon a Fidesszel” – így szólt a DK-közeli Nyugati Fény egyik hirdetése. A Demokratikus Koalíció az elmúlt hetekben össztüzet zúdított Magyar Péterre. Milliós hirdetésekben kezdte el terjeszteni a hozzájuk köthető oldal, hogy Magyar valójában nem igazi ellenzéki, hanem egy vérjobbos politikus, aki még a Fidesszel is koalíciót kötne. A párt áprilisi kampánynyitóján bűnbánó maffiózóhoz hasonlították az új politikai üstököst.

Május elején aztán magasabb fordulatszámra kapcsolt a Magyar Péter elleni kampány. Molnár Csaba, a párt kampányfőnöke április közepe és május közepe között közel hétmillió forintot költött Magyar Pétert hiteltelenítő fizetett Facebook-posztokra, ami több, mint amennyit Karácsony Gergely vagy Vitézy Dávid költött a saját kampányára ez idő alatt.

Molnár Csaba posztjaiban Magyar Péter maga az új Fidesz, de akár még neonáci is lehet. A DK célja egyértelmű: fideszesnek próbálják beállítani Magyart. Molnár Csaba május 15-i posztjában azzal vádolta, hogy a Fidesz lejárató kampányainak kifejezéseit használja, amiből azt a következtetést vonta le, hogy „aki szemkilövetőzik vagy aprónagypapázik, az vagy fideszes, vagy neonáci”.

Egy nappal később olyan szöveggel posztolta ki a még a DK áprilisi kampánynyitóján elmondott beszédét, amiben az új Fidesznek nevezte Magyart: „Jöjjön a támadás akár a régi, akár az új Fidesztől! Megszoktuk már a lejárató kampányokat, Orbán emberei évtizedek óta ezt csinálják. És mi soha nem maradtunk csendben.” A DK kampányfőnöke egyébként gyakran #kutyabolnemleszszalonna hashtaggel futtatja a Magyar Pétert és a Tisza Párt budapesti jelöltjeit ekéző posztjait a Facebookon, amivel szintén azt sugallja, hogy Magyar Péter valójában fideszes.

Magyar Péter lehet az, ami a DK akart lenni

Az ellenzéki pártok sokáig nem nagyon tudtak mit kezdeni Magyar Péter színre lépésével és az őt övező felfokozott érdeklődéssel. A hirtelen jött elképesztő népszerűsége miatt nem támadhatták nyíltan, de azt sem tehették meg, hogy ne reagáljanak a nyilvános szerepléseire. Magyar március 15-i, többezres „zászlóbontó” rendezvénye előtt pár órával a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnökei még azon gúnyolódtak, hogy előre felolvasták Magyar Péter lehetséges programpontjait, köztük olyanokat, hogy vezessék be az eurót, legyen önálló egészségügyi minisztérium, csomó mindenki lopjon kevesebbet, Rogán Antal csináljon valamit, és legyen Magyarországon még több párt.

Donáth Anna, a Momentum elnöke viszont a párt április 19-i kampánynyitóján arról beszélt, hogy Magyar Péter hozta el a Fidesz-kormány őszödi pillanatát, ő húzta ki az embereket az apátiából. „Ki kell mondanunk, hogy a Magyar Péter-féle mozgalom olyan energiákat hozott, ami elengedhetetlen a kormányváltáshoz.”

Aztán elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarék már rövid távon is életveszélyessé válhatnak a DK-ra nézve. Az első közvélemény-kutatásokból is látszott, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt elsősorban az ellenzéki pártoktól szerzi a lehetséges szavazóit. A Magyar Péter-jelenség mutatta meg igazán, hogy a kormányváltást akaró szavazók mennyire kiábrándultak az ellenzékből.

Több kutatás szerint is a Tisza Párt vált mostanra a legerősebb ellenzéki párttá, a Závecz Research szerint 1,5 millió támogatójuk lehet. Simán előzik azt a DK-t, ami a 2022-es újabb megsemmisítő erejű választási vereség után az ellenzéki oldal domináns pártjává és a Fidesz első számú kihívójává akart válni. A számok azt mutatják, hogy kudarcba fulladhat a törekvésük: a Závecz legutóbbi felmérése 26 százalékra mérte a Tisza Párt EP-listáját a biztos választók körében, míg a Dobrev Klára vezette DK–MSZP–Párbeszéd-lista csak 17 százalékon állt náluk.

Ennek tudható be, hogy a DK – a Fideszhez hasonlóan – láthatón mindent megtesz azért, hogy egyben tartsa szavazótáborát, és kiszorítsa Magyar Pétert az ellenzéki térfélről. Bár a közvélemény-kutatások szerint Magyar Péter az ellenzéki pártok közül elsősorban a Kutyapárttól és a Momentumtól szipkázhat el szimpatizánsokat, az élesedő DK–Magyar Péter-csörte azt mutatja, hogy Gyurcsány Ferencék sem lehetnek nyugodtak. A közvélemény-kutatások alapján azért sejthető, hogy Magyar Péter a DK szavazóbázisát is kikezdhette, nem csak a Momentumét vagy a Kutyapártét.

Nem is lenne ez meglepő, hiszen jelen állás szerint neki van a legnagyobb esélye arra, hogy károkat okozzon a Fidesznek. Logikus lépés a kormányváltást akaró szavazóktól, hogy amellé állnak, akiről leginkább elhiszik, hogy képes lehet Orbán Viktor és a Fidesz legyőzésére. Idővel ez öngerjesztő folyamattá válhat, még többen pártolhatnak át Magyar Péterhez, főleg, ha valóban jól szerepel pártjával június 9-én. Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője mindenesetre az Egyenes Beszéd május 14-i adásában határozottan tagadta, hogy a DK-ban pánikolnának Magyar Péter miatt. „Pánik egyáltalán nincs. Ha van aggodalmam, akkor az inkább az ország állapota miatt van” – mondta.

A Momentum is szokta kritizálni Magyar Pétert, de messze nem olyan intenzitással, mint ahogyan a DK teszi, pedig úgy áll a helyzet, hogy nekik lehet a legtöbb félnivalójuk miatta. Donáth Anna egy alkalommal azt tette szóvá, hogy Magyar Péter lepropagandistázta az akkor még a HVG-nél dolgozó Dezső Andrást egy róla szóló cikk miatt. Azt sem hagyta szó nélkül a Momentum elnöke, hogy Magyar Péter az elmúlt napokban többször is a pártját támadta: a HVG-nek például arról beszélt, hogy a Momentum bűnben fogant a NOlimpia kampány miatt. „Ez a tempó, ez a retorika, ez az arrogancia élesen szemben áll mindazzal, amit liberálisként a világról gondolunk. És nem tudom eldönteni, hogy Magyar Péter egy nemzeti radikális, aki tényleg komolyan gondolja, hogy létezik demokrácia vita nélkül, vagy egy kíméletlen populista, aki magát a nemzettel azonosítja” – írta posztjában Donáth.

A DK és Magyar Péter is azzal vádolja a másikat, hogy összefogna a Fidesszel

Magyar Péter politikai fellépésébe bele volt kódolva, hogy idővel szembe fog kerülni Gyurcsány Ferenc pártjával. Már első nyilatkozataiban nyilvánvalóvá tette, hogy nem akar együttműködni a hagyományos ellenzéki pártokkal, főleg nem a DK-val. Szinte minden interjúban elmondja, hogy szerinte Gyurcsány Ferencnek komoly felelőssége van abban, hogy a Fidesz 14 éve kétharmaddal kormányozhat. „Gyurcsány Ferenc a pillére és a biztosítéka a NER-nek. Ő az, akivel minden választáson meg akar vívni Orbán Viktor, hiszen biztos lehet benne, hogy őt mindig le tudja győzni. Mi az, ami húsz éve változatlan? Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc párosa” – mondta az április 6-i Kossuth téri beszédében, amivel nemcsak a mostani miniszterelnököt jelölte ki ellenfelének, hanem a DK elnökét is.

Május 5-én Debrecenben Magyar Péter tovább emelte a tétet, és egyenesen kék Fidesznek nevezte a DK-t. „Nem fogjuk hagyni, hogy Budapest a Fidesz és a kék Fidesz, a DK játszótere maradjon.” Magyar azzal vádolta a DK-t, hogy akár a Fidesszel is képes lenne összefogni a Fővárosi Közgyűlésben, ha úgy hozza a politikai helyzet.

A DK közben ugyanezzel vádolja őt. „Magyar Péter egy jobboldali, konzervatív politikus, aki nyilatkozata szerint akár a Fidesszel is összefogna. A mi szövetségünk szociáldemokrata-zöld kormányzást szeretne, és soha, semmilyen formában nem fogunk összefogni a Fidesszel. És olyan politikusokkal sem, akik nem zárják ki a Fidesszel való együttműködést” – válaszolta a DK korábban arra a kérdésünkre, hogy kötnének-e szövetséget vele.

Magyar Péter Szegeden – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex
Magyar Péter Szegeden – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

Akár hadüzenetként is felfogható, de mindenképpen szimbolikus, hogy Magyar Péterék a fideszes vezetésű XVII. és X. kerület mellett két olyan kerületben indítanak még polgármesterjelöltet Budapesten, ahol DK-s a polgármester. Az egykori MSZP-s Szaniszló Sándor (XVIII. kerület) és a DK-s László Imre (XI. kerület) is összellenzéki jelöltként nyert 2019-ben, most már egy ideje mindketten a Demokratikus Koalícióban politizálnak. A 2019-es eredmények alapján a Tisza Párt mindkét kerületben veszélyeztetheti a regnáló ellenzéki polgármesterek újraválasztását.

Ezért is tiltakozott annyira a DK, amikor kiderült, melyik kerületekben indul a Tisza Párt Budapesten. Még petíciót is indítottak azzal a felkiáltással, hogy senki se veszélyeztesse az ellenzéki polgármesterek újraválasztását. Azaz senki ne induljon el a hivatalban lévő ellenzéki polgármesterek ellen, mert azzal a Fidesz legyőzését akadályozzák, aminek a 2019-es választási eredmények fényében van is alapja. „Ha valaki ellenzéki, akkor nincs az a pártpolitikai érdek, amiért cserébe kerületeket vagy városokat dobhat oda a Fidesznek. Ilyet nem szabad tenni, nincs fontosabb közös érdek Orbánék legyőzésénél” – írták.

Nem csak kerületi szinten okozhat fejfájást a DK-nak Magyar Péter. Könnyen lehet, hogy a Tisza Párt lesz a mérleg nyelve a Fővárosi Közgyűlésben, ahol jelenleg a Karácsony Gergely főpolgármester mögött álló, DK által dominált ellenzéki szövetségnek van többsége. Nagy eséllyel június 9. után változik a helyzet, és Karácsonynak Magyar Péterékkel vagy a szintén bejutásra esélyes Magyar Kétfarkú Kutya Párttal kell egyezkednie. Magyar Péter és a Tisza Párt ezzel évekre tényezővé válhat a fővárosi politikában. Erre egyáltalán a Fidesz trükközése miatt lehet esélyük: a listás választási rendszer visszaállításával a Karácsonyt támogató ellenzéki többség megbontása lehetett a Fidesz célja.

Magyar Péter szempontjából tökéletesen érthető, miért keresi a konfliktust a hagyományos értelemben vett ellenzéki erőkkel. Ha valóban választást akar nyerni 2026-ban, mint azt sok helyen elmondta, akkor nem is nagyon van más választása. Török Gábor politikai elemző arról beszélt a Telex élő választási műsorában, hogy ha hosszú távra tervez, akkor Magyar Péternek az ellenzék megsemmisítésén kell gondolkodnia, nem azon, hogyan fogna össze velük:

A vitán is összevitatkoztak

A DK és Magyar Péter csörtéje azután vált még élesebbé, amikor arról kezdtek el vitatkozni, hogy mikor és hol vitázzanak az EP-listavezetők. Magyar Péter ragaszkodott ahhoz, hogy előbb a köztévében vitázzanak, míg a DK amellett érvelt, hogy a Fidesz által irányított közmédia helyett az RTL-en mint a legnézettebb kereskedelmi csatornán vagy a Partizánon kellene megtartaniuk a vitát, amin elvileg a Fidesz EP-listavezetője, Deutsch Tamás is részt venne. A patthelyzet akkor borult, amikor Magyar Péter a május 9-i miskolci kampányfórumán azt követelte, hogy a közmédia rendezzen élő vitát, különben tüntetni fog az MTVA épülete előtt. Ezzel majdnem sikerült megint lépéselőnybe kerülnie a többi ellenzéki párttal szemben. Az ellenzék régi követelése ugyanis, hogy engedjék be őket a közmédiába, mégsem sikerült elérniük ezt, pedig ugyanúgy tüntettek korábban az MTVA-nál.

A DK azonban felvette a kesztyűt. Gyorsan kapcsoltak, és másnap levélben szólították fel az MTVA hírhamisításért elítélt vezérigazgatóját, Papp Dánielt, hogy rendezzék meg a Magyar által követelt élő vitát. A közmédia végül a DK-nak írta meg először, hogy lesz választási vita. Ezzel az irányítás átmenetileg kikerült Magyar Péter kezéből, akit azóta is gyávasággal vádol a DK, mivel nem ment el a Partizán múlt pénteki vitaműsorába, és szerintük most is csak kibúvókat keres, hogy a közmédiában se kelljen vitáznia Dobrev Klárával és a többi listavezetővel. „Hagyjuk már a nyavalygást a vitákról! Nem kibúvókat kell keresni és kifogásokat gyártani. Nem a hírhamisító »köztévé« vitájáról kell vitatkozni. Hanem el kell menni az összes vitára, és állni kell a sarat. Bátran. Dobrev Klára így tesz” – írták szerdai közleményükben.

Arra utalnak, hogy Magyar Péter a közmédiában is csak bizonyos feltételek mellett vitázna, legutóbb pedig azt tette szóvá, hogy a 11 EP-listavezető egyenként összesen 8 percet beszélhet majd. A DK-nál úgy érezhették, hogy a vitával végre meg lehetne szorongatni Magyar Pétert, mert szombaton kihívták vitázni a Tisza Párt, illetve a Fidesz EP-listájának 2–5. helyezettjét. „Nincsenek feltételeink. Lehet bármikor, bárhogy. Lehet pártonként egy fővel, külön, de lehet akár többen is. Nekünk minden megfelelő” – írta Facebook-posztjában a DK kampányfőnöke. Nincs információnk arról, hogy a Tisza Párt vagy a Fidesz elfogadta volna a kihívást.

Némi fáziskéséssel a Momentum is elkezdte támadni Magyar Pétert a vita miatt. Donáth Anna, a Momentum EP-listavezetője szerdán a következőt posztolta: „Magyar Péternek sok igazsága van abban, hogy a köztévé ezt a vitát csak megúszni akarja, hogy minél kevésbé sérüljön benne a Fidesz. De mégiscsak túlzás, hogy aki nem kizárólag úgy, arról és akkor hajlandó vitázni, ahogy Magyar Péter akarja, arról kijelenti, hogy a rendszer része – ez a Fidesz retorikája, amitől megszabadítani szeretnénk az országot.” Donáth szerint Magyar ne a vita feltételeiről vitatkozzon, hanem vegyen részt rajtuk, mert tartozik ezzel a választóknak.

Jelen állás szerint a közmédia választási vitájára mégis elmegy Magyar Péter, és a Várkert Bazár elé meghirdetett tüntetést is megtartja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!