Závecz: Magyar Péter pártját már 1,5 millióan támogatják

2024. május 14. – 16:12

Másolás

Vágólapra másolva

A Medián, az Iránytű Intézet és a Fidesz-közeli Nézőpont után a Závecz Research is a Tisza Pártot mérte a legerősebb ellenzéki pártnak. Az EP-listák támogatottságát vizsgáló legfrissebb felmérésük szerint a Fidesz–KDNP 39 százalékkal áll az élen, a Tisza Párt pedig 26 százalékon áll, és magabiztosan előzi a DK–MSZP–Párbeszéd 17 százalékra mért listáját. A reprezentatív kutatás 1000 fő megkérdezésével zajlott május 2-a és május 10-e között, a megrendelője pedig az RTL volt.

Forrás: Závecz Research / rtl.hu
Forrás: Závecz Research / rtl.hu

A kutatás alapján május elején a Fidesz–KDNP európai parlamenti listájának a teljes népességen belül 28 százalékos a támogatottsága, tehát nagyjából 2,2 millió szimpatizánsa van a kormánypártnak. A Tisza Párt tábora 19 százalékos, azaz mostanra 1,5 millió fő támogatja Magyar Péter pártját. A Tisza Párt több korosztályban felzárkózott a Fidesz mellé – a 40 év alattiaknál 23 százalékon állnak, míg a Fidesz 22-n, míg az érettségizettek körében a kormánypárt 24, a Tisza pedig 23 százalékon áll.

A Fidesz ugyanakkor a 27 százalékos átlaga feletti támogatottsággal rendelkezik az idősek és az alapfokú végzettségűek körében, előbbi csoportban 37, utóbbiban 32 százalék áll mellettük.

A DK–MSZP–Párbeszéd listáját a választókorú népesség 12 százaléka, azaz nagyjából 1 millió fő támogatja. A Mi Hazánk és a Momentum 4-4 százalékon állnak, ami kb. 300-300 ezer támogatót jelent, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, a Jobbik és az LMP támogatottsága 2 százalékos, a Mindenki Magyarországa Néppárt és a Második Reformkor Párt pedig 1 százalékon állnak a kutatás szerint.

Az aktivitási szint, vagyis az, hogy ki menne el biztosan szavazni, a négy legnagyobb táborral rendelkező politikai szervezetnél 56 és 59 százalék között mozog. A felmérés szerint a Fidesz–KDNP, a Tisza Párt és a Mi Hazánk kedvező helyzetben van, mert támogatóik között a valószínű részvételt ígérők (vagyis azok, akik még nem biztosak abban, hogy elmennek majd szavazni) aránya négytized körüli, így vannak még tartalékaik a mozgósításhoz, míg a DK–MSZP–Párbeszéd táborának háromtizede valószínűsíti részvételét. A Momentumnál viszont csak a támogatók 44 százaléka biztos abban, hogy elmegy június 9-én szavazni, és csak 29 százalékuk valószínűsíti a részvételét.

A Závecz a kutatás módszertanáról közölte, hogy május 2-a és május 10-e között
kérdeztek meg 1000 főt, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező, magyar állampolgárságú lakosságát képviselik. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele megegyezik. A közvélemény-kutatás során kapott adatok 1000 fős mintánál legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptak volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztek volna az országban – tették hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!