Magyar Péterék is kaptak meghívást a közmédia vitájára, Magyar feltételekhez köti a részvételt

2024. május 12. – 11:55

Másolás

Vágólapra másolva

„Először is örülök, hogy 18 év után sikerült elérnünk, hogy a Fidesz listavezetője kénytelen legyen leülni egy választási vitaműsorban a kihívókkal”

– írja Magyar Péter Facebook-oldalán azután, hogy az ő pártját is meghívta a köztévé arra a vitára, amelyet az EP-választás listavezetőivel szervez.

Magyar azt is írja, „örülök, hogy a TISZA Párt néhány nap alatt elérte azt, amit őfelsége ellenzékének több, mint egy évtizede nem sikerült”. A meghívóból azonban a politikus szerint nem derülnek ki olyan dolgok például, minthogy

  • „mikor, milyen idősávban és hol lesz a vita;
  • élő, egyenes adásban közvetítik-e a vitát;
  • kik vesznek részt a vitán;
  • nézők előtt zajlik-e a vita, vagy zárt stúdióban;
  • ha nézők előtt, akkor ki hívja a nézőket;”

Magyar szerint továbbá nem tudni semmit a résztvevők megszólalási sorrendjéről, a műsor hosszáról, a kérdésekről, a moderátorról. Magyar ezért azt írja:

„Előre jelzem, hogy a TISZA Párt nem fogadja el, ha nem élőben, vagy nem főműsoridőben kerül sor a vitára. Ahogy az sem elfogadható, ha egyszerre akarják leültetni mind a 11 listát állító pár listavezetőjét, hiszen úgy semmilyen érdemi vita nem folytatható és nem is tükrözné a pártok támogatottságának mértékét”.

Magyar Péter hozzátette: az a közmédia, amely meghívta őt, épp egy napja hamisított szerinte híreket, amikor Magyar az országjárásán felolvasta a putnoki fideszes polgármester obszcén szavait – ezeket a szavakat viszont a közmédia úgy adta elő, mintha azokat Magyar mondta volna.

Frissítés: Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke is feltételekhez kötötte a közmédiában való megjelenést. Mint írja, elfogadták a közmédia meghívását, de szerintük „egyértelmű, hogy élőben, főműsoridőben kell megrendezni egy ilyen vitát”. Toroczkai hozzátette, szombaton demonstrációt tartottak, amelyet szerintük elhallgatott a média, miközben ők az egyetlen párt, akik önállóan jutottak be az Országgyűlésbe. Toroczkai hozzátette:

„Amennyiben az összes EP-listavezető nem egyszerre venne részt a vitán, meg se próbáljanak minket parlamenten kívüli, valós szervezettség és társadalmi támogatottság nélküli pártok mellé ültetni!”

Ebben az esetben ugyanis nem fognak részt venni a vitán, írta.

Két napja derült ki az ellenzéki pártok közleményeiből, hogy vitát rendez a köztévé az EP-választás listavezetőivel. A visszajelzések a DK közleményével kezdődtek. A közlemény szerint Molnár Csaba, a DK–MSZP–Párbeszéd közös listájának kampányfőnöke levelet írt pénteken az MTVA vezérigazgatójának, amelyben arra szólította fel, hogy rendezzenek élő EP-listavezetői vitát a köztévén.

Dobrev Klára ekkor azt írta, hogy „elhárult az akadály” és „Magyar Péternek sem érdemes újabb indokot találni arra, ha nem akar részt venni”. Egy hete a Facebookon indult el diskurzus Dobrev Klára és Magyar Péter között azzal kapcsolatban, hogy milyen felületen kellene megrendezni az EP-listavezetői vitát. A nézeteltérés előzménye, hogy Dobrev kiposztolta: az RTL, a Szabadság körei és a Partizán után az ATV is meghívta a vitaműsorába, ő pedig hajlandó elmenni a csatornához, hogy hármasban vitázzon Deutsch Tamással, a Fidesz listavezetőjével és Magyar Péterrel, aki a Tisza Párt színeiben indul.

Magyar Péter korábban belement a hármas vitába, ám jelezte, hogy azt csak a köztévében tudja elképzelni. Kommentben Dobrev posztja alá azt írta: „Gondolom, abban egyetértünk, hogy egy ilyen vitának a »köz«televízióban van a helye, élő adásban. A magam részéről várom a közmédia megkeresését.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!