Rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ugyanazokat a köröket futjuk nőjogi ügyekben, mint tíz éve

„A szomorú az, hogy már rég nem a nők és férfiak »helyéről« kéne beszélnünk. Ezeket a meccseket már lejátszották feminista elődeink, akik rémálmukban sem gondoltak arra, hogy évtizedekkel később ugyanazokat a köröket futjuk. Már rég arról kéne beszélnünk, hogy hogyan tudnánk megvalósítani a kölcsönös szabadságot, bizalmat és tiszteletet. Hogyan osszuk meg a közös feladatokat és terheket? Hogyan kommunikáljunk egymással agresszió nélkül? Hogyan fékezzük meg az agresszorokat? Hogyan erősítsük a nők önbizalmát és önértékelését, hogyan teremtsünk lehetőséget a férfiaknak arra, hogy többet lehessenek otthon is, a gyerekeikkel, ahelyett hogy pénznyerő automatákként kezeljük őket, a
hagyományos modell szerint. A tönkrement családok, a boldogtalanná tett gyerekek, a munkaerőpiaci feszültségek nem a feminizmus bűnei, a »hagyományos szerepekhez« való visszanyúlás pedig nem oldja meg ezeket a problémákat. Miért azt tanítjuk a gyerekeinknek, hogy mitől férfi egy férfi, és mitől nő egy nő? Miért nem azt, hogy mit jelent szabadnak lenni, mit jelent a másik szabadságát
tisztelni, és hogy hogyan kell szeretni magunkat és a másik embert is?”

Ezt magamtól idézem, ami meglehetősen kínos, de van rá indokom. 2013-ban írtam egy véleménycikket a nőnap kapcsán, a fenti idézet az akkori cikkem vége.

Rémálmomban sem gondoltam volna, hogy tíz évvel később ugyanazokat a köröket futjuk majd.

Nem tudom, mit reméltem, annyit biztosan, hogy megérett az idő arra, hogy nem gondolunk és nem mondunk olyat, hogy nőügyekkel nem foglalkozunk. Olyat sem, hogy férfiügyekkel nem foglalkozunk. Hiszen közös ügyeink és közös kihívásaink vannak, amelyeket a legjobban közösen tudunk megoldani. Annyit reméltem 2013-ban, hogy a jövőt nem versengésekben képzeljük el, hanem együttműködésekben, hogy nem üres mantra lesz az mifelénk, hogy a 21. századot az együttműködés évszázadává kell tennünk.

Reméltem, hogy egyre többen látják majd úgy – adatok, reprezentatív kutatások, strukturális elemzések nyomán –, hogy közös előny, ha a nők és a férfiak a társadalomban betöltött különféle szerepeiket szabadabban és egyenlőbben választhatják meg. Ha a különféle döntéshozatali, vezetői pozíciókban nők és férfiak egyenlőbben lesznek jelen. És ha a közös terheket egyenlőbb mértékben osztjuk el.

Nem csak azért, mert így igazságos. Hanem azért is, mert egymás helyzeteit és helyzetértékeléseit, sikereit és frusztrációit, boldogságát és boldogtalanságát így értjük meg és érezzük át a legjobban. Ha pedig képben vagyunk, jobb közös döntéseket hozhatunk.

A vegyes csoportok eredményesebbek

Azok az országok, ahol a nők és a férfiak lehetőségeit kevésbé korlátozzák, boldogabbak, hiszen a nemünktől független, univerzális emberi képesség jó vagy rossz üzleti és politikai vezetőnek lenni, szerető vagy nemtörődöm szülőnek lenni, házimunkákat ellátó vagy elhanyagoló személynek lenni. Hogy valaki jól vagy rosszul teljesít ezekben, nem azzal függ össze, hogy nőnek vagy férfinak született.

Azok a normák, amelyek szerint a nőknek és a férfiaknak ilyeneknek vagy olyanoknak kellene lenniük, itt vagy ott van a „helyük,” gúzsba kötnek férfit is, nőt is. Nemcsak a személyes kiteljesedést korlátozzák, de a közös eredmények minőségét is. A nemek közötti egyensúlynak ugyanis kizárólag hozzáadott értéke van közös dolgainkhoz.

Az olyan csoportok, ahol a döntéseket hasonló arányban hozzák nők és férfiak,
hatékonyabbak. Jobb a problémafelismerő, konfliktusmegoldó és megoldáskereső
képességük. A McKinsey 2019-es adatai szerint azok a cégek, amelyeknek a felső
vezetésében vegyesen vannak nők és férfiak, nagyobb eséllyel lesznek kiemelkedően nyereségesek. Az Egyenlítő Alapítvány által összegyűjtött adatok és kutatások azt mutatják,

Magyarországon az üzleti világban jelentős a lemaradás. A topvezetők töredéke nő Magyarországon, pedig képzettség és gyakorlat alapján lenne ugyanannyi alkalmas jelölt.

Igazgatói vagy vezetői testületekben a nők és férfiak aránya Magyarországon 10,5% – 89,5%, de az EU-s átlag sem túl fényes (nők-férfiak): 31,6% – 68,4%. Az MVÜK Női Vezetői Klub egy tavalyi kutatásában minden nyolcadik vállalatból teljesen hiányzik a női vezető. Ahol van, ott általában kevesebbet keres, mint a férfi vezetők. (Magyarországon a nők 2020-ban átlagban 17,2%-kal kerestek kevesebbet, mint a férfiak, de nagyon érdekes, hogy rosszabb volt nálunk Németország, Svájc, Ausztria, utánuk már csak Észtország és Lettország volt lejjebb a listán.)

A nők alulreprezentáltsága és diszkriminációja nemcsak igazságtalan és indokolhatatlan, hanem közös üzleti és anyagi veszteség. Azok a szervezeti kultúrák, ahol a nők ugyanolyan mértékben döntéshozók, mint a férfiak, fenntarthatóbbak és nagyobb támogatottságot is érhetnek el, hiszen így napirendre kerülhetnek olyan ügyek és problémák, amik a férfi döntéshozók figyelmét elkerülik.

Miközben persze a választópolgárok – nők is, férfiak is – ezerféle olyan dologgal küzdenek, amit a nemileg túlnyomóan homogén döntéshozók közössége mintha nem igazán észlelne. Például az oktatás vagy az egészségügy forrás- és szakemberhiányát a férfi dominanciájú magyar parlament nem tartja különösebben fontosnak. Lehet, hogy ha ugyanannyi lenne a nő döntéshozó, más lenne a hozzáállás. És ezek még csak nem is „női” témák: a lánygyerekek és nők mellett fiúgyerekek és férfiak ugyanúgy áldozatai a rossz rendszereknek. Ha vegyesebb lehetne a döntéshozói szemlélet a különféle dolgaink fontosságáról, a társadalom férfi tagjainak is javulna az életminősége.

Hatalomtechnikai szempontból sem elhanyagolható szempont – ha valakit ez jobban
meggyőz, mint az igazságosság vagy a társadalmi haszon –, ha javul a kapcsolat a valós szükségletek és a politika között. Ezt hívják javuló politikai legitimációnak, nem véletlen, hogy a világon több kormány is „feminista kormánynak” nevezi magát, ahol a miniszterek, nagyon helyesen, fele-fele arányban nők és férfiak. Magyarországon a parlamenti képviselők aránya 13,1% – 86,9% (nők-férfiak), az EU átlag 33% – 67%.

A jobb apák egészségesebb férfiak fizikailag és mentálisan is

„A biológiai és többféle pszichés, idegrendszeri, érdeklődésbeli különbségekkel nem az a baj, hogy léteznek. Hanem az, amilyen következtetéseket levonunk belőlük. Hogy azt gondoljuk, a biológiai különbségek miatt más jár a nőknek, mint a férfiaknak, máshol van a »helyük«, és nézzenek másképp önmagukra. Sok férfi akkor szembesül ezzel az abszurditással, amikor őt éri pusztán a neme miatt diszkrimináció” – írtam ezt 2013-ban.

Egyre több a gyerekei gondozásában és nevelésében nagyobb szerepre vágyó apa. Akik jobb munka-magánélet harmóniára vágynak az életükben. Világszerte egyre több az olyan, apákat képviselő szervezet, amely követeli – helyesen –, hogy a férfiak nagyobb társadalmi megbecsülést és támogatást kapjanak apaként. Ez – megint csak – minden érintettnek előny, nemcsak az apáknak. A jobb apák egészségesebb férfiak fizikailag és mentálisan is – jóllétük és boldogságuk legfontosabb forrásának sokan az apaságban való kiteljesedés lehetőségét említik – mint azok, akik nem kapnak lehetőséget az apaságuk mélyebb megélésére, például a munkahelyi elvárások vagy a családfenntartói szerep nyomása miatt.

Számos kutatás támasztja alá azt is, hogy az apjukkal szoros kapcsolatot ápoló gyerekek is egészségesebbek és minden fontos szempontból jobban fejlődnek.

A milleniál apukák háromszor annyi időt töltenek a gyerekeikkel, mint a korábbi generációk, az apák 85%-a bármit megtenne azért, hogy otthon lehessen a kicsi gyerekével. Míg 1982-ben az apák 43%-a mondta azt, hogy még soha nem cserélt pelenkát, 2000-ben már csak 3%. Amerikai férfiak közel ugyanannyian mondták 2019-ben egy kutatásban, mint a megkérdezett nők, hogy a szülőség az identitásuk fontos része. Nem új információ az sem, hogy az apák hiánya a gyerekek életéből elképesztő jelentőségű társadalmi krízist jelent. Az egyik szervezet szlogenje: „Olyan világon dolgozunk, ahol minden gyereknek a nap bármely pillanatában elérhető az apja.”

A koronavírus-járvány nyomán Magyarországon is javult a helyzet abban, hogy a férfiak mennyire vesznek részt a családi életben, a gyerekek gondozásában, bár a hazai adatok gyengébbek, mint az európai átlag. De itthon is sok férfi dolgozik már azon, hogy a férfiak gondoskodó szerepköre elfogadottabb legyen. Az Apa Akadémia alapítója és a Csendes Apa-forradalom című könyv szerzője, Léder László így fogalmaz: „Meg kell dönteni a fojtogató apamítoszokat és városi legendákat, hogy az apák valóban megélhessék a szülői szerepeiket is, ám ebben nekik is feladatuk van.”

Például nagy szükség lenne arra, hogy a láthatatlan munkákat ne dominánsan csak nők végezzék. (Láthatatlan munka mindaz, amiért nem jár fizetés, takarítástól a gyerekkel való leckeíráson át az idős szülők gondozásáig csupa olyan munka, aminek az elvégzését a világ természetesnek, elvárhatónak veszi, és senkitől nem jár egy fillér sem érte.) A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete szerint amíg a magyar nők 56%-a végez háztartási munkát naponta, addig a férfiaknak mindössze 14%-a. A javuló adatok ellenére a Covid megdöbbentő mértékben felerősítette a különbséget abban, hogy a férfiakra és a nőkre mekkora teher hárul otthon és a munkahelyen egyszerre. Sokkal több nő vesztette el a munkáját világszerte azért, mert nem tudott mindkét fronton az elvártnak megfelelően teljesíteni, de nagyon sokan maguk léptek ki a munkából, feladván a dupla küzdelmet. Lényegesen több kisgyerekes nő, mint kisgyerekes férfi tűnt el a pandémia nyomán a munkaerőpiacról.

Csak úgy lehetünk képesek változtatni, ha van képünk a megváltoztatandó dolgokról

Egyenlőség terén Magyarország jelenleg az EU-s rangsor végén kullog. A Nemek Közötti Esélyegyenlőség Európai Intézete (EIGE) rangsorolásában – ahol 1-től 100-ig skálán a 100 a teljes egyenlőség – Magyarország 2022-ben 54,2 pontot ért el, mögöttünk csak Romániával és Görögországgal.

Pedig azt remélem, egyre több az olyan férfi is, nem csak nő, aki vágyik arra, hogy másképp oldjuk meg közös ügyeinket. Akinek nem célja, hogy akadályozza nők előmenetelét és szabad választásait az életben, hiszen tudja, hogy a saját választási szabadsága is nagyobb élete fontos döntéshelyzeteiben, ha az őt körülvevő nők lehetőségei jóval szélesebbek. (Nem kell például családfenntartóként – gyakran szó szerint – halálra dolgoznia magát akkor, ha a nőtársa munkaerőpiaci megbecsülése azonos az övével.) Egyre több az olyan férfi – remélem – aki a nők igényét arra, hogy közös ügyeinkről ugyanannyi nő döntsön, mint férfi, nem régi férfi előjogok veszélyeztetésének látja, hanem a lehetőségek tárházának a jobb minőségű férfi életre is.

Talán csak nem sikerült még minderről eleget beszélgetnünk és összefognunk. Talán csak nem sikerült még mindig képbe kerülni a strukturális hátrányokról, amelyek direktben a nőket sújtják, indirekt módon pedig a férfiakat ugyanúgy. Pedig csak úgy lehetünk képesek változtatni, ha van képünk a megváltoztatandó dolgokról. Ha egyformán képben vagyunk. Ha egyformán képviseletben vagyunk. Olyan emberek kritikus tömege, akik igazságosabban akarnak együtt élni, tehát: hosszabban, eredményesebben és boldogabban.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a Telex véleményét. A Telexnél fontosnak tartjuk, hogy mások véleménye akkor is megismerhető legyen, ha nem értünk vele egyet. Szeretnénk, ha egy témáról az olvasóink minél több álláspontot megismerhetnének.