Öt választókerület, ahol a két nagy tömb meccsébe még bezavarhat a harmadik induló

2022. március 31. – 14:08

Öt választókerület, ahol a két nagy tömb meccsébe még bezavarhat a harmadik induló
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Alig három nap van hátra az országgyűlési választásokig, az eredmény alapvetően a két nagy tömb, a Fidesz–KDNP és az összefogó hatpárti ellenzék között fog eldőlni. Bár az országos közvélemény-kutatások futószalagon jönnek, a különféle választókerületekből ritkán szivárognak ki a felmérések.

Pedig vannak olyan választókerületek, ahol a két nagy oldal mellett harmadik, sőt, néha negyedik induló is van, akik bár nem nyerhetnek, de a végső eredménybe még bezavarhatnak azzal, hogy valamelyik oldaltól szavazatokat szipkáznak el.

Április 3-án 12 órától több élő műsorban elemezzük a részvételi adatokat és követjük az eredményeket. Minden fontos helyszínen ott leszünk, a stúdióba pedig számos vendég érkezik majd hozzánk. A választási műsorokról további információt a Facebook-eseményben találnak.

Ilyenek például a Mi Hazánk vagy a Kétfarkú Kutya Párt jelöltjei, de egy nagyon szoros körzetben még akár a pornómilliárdos Gattyán György pártjának, a Megoldás Mozgalomnak a jelöltjei is bekavarhatnak, még akkor is, ha egy-kétszáz szavazaton kívül nem sokra számíthatnak. Összeszedtünk néhány érdekesebb választókerületet, ahol egyrészt szorosnak ígérkezik a verseny, másrészt ismertebb jelöltek szállnak szembe a Fidesszel és az összellenzéki blokkal.

A Kutyapárt otthoni körzete

Az egyik legszorosabb verseny Budapesten a XII. kerületben, Hegyvidéken (Bp. 3. oevk) várható. Hegyvidék régóta a Fidesz polgári irányzatának szimbóluma, régóta polgármester itt a mérsékelt fideszesként emlegetett, még az illiberális kanyar előtt a Fidesz magjából kiszoruló Pokorni Zoltán. A körzetet négy évvel ezelőtt Gulyás Gergely miniszter a szavazatok 42,71 százalékával hozta, idén viszont nem ő lesz ott a szavazólapon.

Helyette Fürjes Balázs államtitkár próbálja megtartani a hagyományosan jobboldali körzetet. Fürjes a kezdetektől tagja a Fidesznek, de leginkább az elmúlt évek gigaberuházásairól lett ismert, ő felügyelte például a Puskás Aréna, a Groupama Aréna és a Duna Aréna építését is.

Az ellenzéki előválasztást a Momentum egyik alapítója és legismertebb arca, Hajnal Miklós nyerte itt, akinek extra motivációt jelenthet, hogy csak a szimbolikus, 217. helyet kapta meg az ellenzék listáján, azaz csak egyéni mandátummal juthat be a parlamentbe. A kormánymédia az utóbbi időben rendesen fel is kapta Hajnalt, akit főképp azzal támadnak, hogy egy műsorban végzettség nélkül mutatta be magát közgazdászként, így lett belőle végül a „Kamu Miki”.

A nyertes valószínűleg kettejük közül fog kikerülni, de bejött a képbe valaki, aki valamennyire még megkavarhatja az eredményt – főképp Hajnal hátrányára: Kovács Gergő, a Kétfarkú Kutya Párt elnöke. Kovács az indulásáról korábban úgy nyilatkozott a Telexnek, szerinte kerületet Hajnal úgy is viszi, hogy ő elindul. „Meglepődnék, ha végül nem Hajnal Miklós szerezne innen mandátumot, mert az emberek főként pártokra, listákra szavaznak” – mondta. Közben máshol azt is mondta, hogy ő érezné magát „a legrosszabbul, ha minimálisan is tehetne róla”, hogy a Fidesz marad kormányon, de a választás napja előtt is még mindig mondhatják az egyes körzetekben taktikailag, hogy „itt nem annyira fontos, hogy ránk szavazzanak”. Kovács a napokban viszont már visszakozott, a 24.hu-nak úgy nyilatkozott, „a taggyűlési döntés szerint visszalépések nem lesznek, de a billegő körzetekben a listás szavazatok fontosságát hangsúlyozzuk”. Így még simán lehet, hogy a következő napokban azt fogják tolni, hogy egyéni jelöltjeikre ne, csak listán szavazzanak rájuk.

Kovács Gergely – Fotó: Bődey János / Telex
Kovács Gergely – Fotó: Bődey János / Telex

Pár napja a Jobbik-közeli Iránytű alig pár százalékos különbséget mért a Fidesz és az ellenzék jelöltje között. A felmérésük szerint a választók 42 százaléka Hajnalt támogatja, míg 38 százalékuk Fürjest. Mellettük pedig 9 százalékot szerzett Kovács. Ezek alapján a körzet egyelőre eléggé billeg, főleg úgy, hogy a bizonytalanokat szintén 9 százalékra mérték, akik a következő napokban még bármelyik irányba elmozdulhatnak.

Hajnal ugyanakkor bizakodik, erről beszélt legalábbis a HVG-nek. Róna Dániel politológus, a 21 Kutatóközpont vezetője is arra számít, hogy az ellenzék mind a tizennyolc budapesti körzetet megnyeri, és ezzel számol az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter is.

Toroczkai terepe

Újoncot küld a harcba Orbán Viktor a részben szegedi, Csongrád-Csanád megye 2-es választókerületben. A miniszterelnök a Homokhátságon fektetett két vállra egy disznót, közben pedig elfogyasztott némi pálinkát is Mihálffy Bélával, a Fidesz szegedi önkormányzati képviselőjével és helyi országgyűlési képviselőjelöltjükkel.

Erős kezdés ez, de Mihálffynak bele is kell húznia a kampányban. 2018-ban itt a fideszes jelölt a szavazatok 44,62 százalékát szerezte meg, míg az akkor még külön induló ellenzéki jelöltek összesen több mint 50 százalékot. Az összellenzéki induló idén a momentumos Mihálik Edvin szegedi önkormányzati képviselő, aki a polgármester, Botka László zöldtanácsnoka is.

Nehéz dolga van annak, aki a két tömb jelöltje között a kampánymódszereik alapján akar választani, mert néha úgy adódik, hogy ugyanazt csinálják: pár napja Mihálffy és Mihálik is szó szerint átadta ugyanazt a kerékpárutat.

Idén viszont egy harmadik induló is bezavarhat a képbe: a helyben elég jól ismert Toroczkai László. A Mi Hazánk alapítója és elnöke a körzet egyik településének, Ásotthalomnak a polgármestere. A pozícióból 2013 óta kirobbanthatatlannak tűnik, és a pártnak idén arra is esélye van, hogy elérje az öt százalékot, amivel bekerülhetnek a parlamentbe. Toroczkai közben miniszterelnök-jelöltként is indul, bár a parlamentbe elmondása szerint nem kívánkozik. A plakátjain az elmúlt hetekben azt ígérte, fellép az általuk csak „Covid-diktatúrának” nevezett járványügyi korlátozások és oltások ellen, amivel egy bizonyos választói réteget még meg is tudtak szólítani. Ez alapján úgy tűnt, ha valakitől szavazatokat vehet el, akkor az pár jobbikos mellett a Fidesz jelöltje lehet. A kormány aztán pár héttel a választások előtt levette a napirendről a koronavírus témáját, a korlátozásokat eltörölte, így Toroczkaiék ez irányú kampánya nagyrészt okafogyottá vált, legfeljebb a nem beoltottként hátrányt szenvedők utólagos kompenzációjával és hasonlókkal próbálkozhatnak.

Mesekönyvdaráló a Józsefvárosban

Józsefvárosban is tolonganak idén az ismertebb nevek. Bár 2018-ban Budapest 6-os választókerületében a fideszes Kocsis Máté nyert 40 százalékkal, az akkor még külön induló ellenzéki jelöltek jóval 50 feletti százalékot szereztek meg. Régóta lehetett tudni, hogy a Fidesz nem indítja őt újra itt, így lett végül Sára Botond a jelölt.

Sára volt az, aki Kocsist váltotta az időközin a polgármesteri székben Józsefvárosban, de aztán nem következett be a nagy nyerőszéria: a 2019-es önkormányzati választásokon alulmaradt a klubrádiós Pikó Andrással szemben. Sára a polgármesterség mellett egyéniben is elindult önkormányzati képviselőnek, ahol szintén kikapott az ellenzéki jelölttől. Bár ezek után is képviselői mandátumot szerzett a kerületben kompenzációs listáról, de arról végül lemondott, hogy aztán kinevezzék budapesti kormánymegbízottnak. Így most a fővárosi kormányhivatal vezetőjeként a józsefvárosi önkormányzat törvényességi működését is ellenőrzi.

Az összellenzéki jelölt idén Jámbor András, a Mérce volt főszerkesztője, aki azután lett ismertebb név, hogy június elején fő szervezője volt a Fudan elleni tüntetésnek, és fel is szólalt a rendezvényen. Itt arról beszélt, hogy bármilyen eszközzel, de meg fogják akadályozni, hogy a kormány a Diákváros rovására hozza a Fudant Budapestre.

Ha csak a négy évvel ezelőtti eredményekből indulunk ki, akkor az ellenzéki Jámbornak van nagyobb esélye itt nyerni. De újrázik a Mi Hazánk második legismertebb arca, Dúró Dóra is. Dúró 2018-ban – még jobbikos színekben – a szavazatok 13 százalékát szerezte meg.

Dúró Dóra a képviselői irodaházban Bán Zsófia Vagánybagoly és a harmadik Á – avagy mindenki lehet más című kötetével, amit a szemetesbe dobott – Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Telex
Dúró Dóra a képviselői irodaházban Bán Zsófia Vagánybagoly és a harmadik Á – avagy mindenki lehet más című kötetével, amit a szemetesbe dobott – Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Telex

A Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese az elmúlt években tudatosan katapultálja magát a hírekbe: volt, hogy melegpropagandának minősítette és ledarálta a Meseország mindenkié című mesekönyvet, majd egy másikat széttépett, aztán a kijárási tilalom alatt feljelentette saját magát, amiért az esti takarodó után ment ki futni. Erre aztán még rátett a Facebookján az egyre nyíltabban oltásellenes és összeesküvés-elméletekbe süllyedő tartalmakkal is, amikkel aztán bőszen aratta a lájkokat.

Kérdés, a négy évvel ezelőtti szavazatai mennyire szóltak akkor a Jobbiknak, akik az összefogásban most szintén Jámbor mögött állnak, és idén mennyit tud ezekből most nélkülük bezsebelni. Főleg így, hogy Toroczkaival együtt a kampányhajrában ő sem tud már Covid-diktatúrával házalni. Hozzá hasonlóan Dúró is inkább a baloldallal összefogó Jobbikban csalódott szavazókat csábíthatja át magához.

De a Kutya Párt is versenybe küldte a saját második legismertebb arcát, egyik alapítóját és társelnökét, Döme Zsuzsannát, aki a Ferencváros alpolgármestere is. Korábban Kovács Gergely MKKP-elnök azt mondta, csak ott indítanak egyéni jelölteket, ahol egyértelmű a választás kimenetele, nehogy bezavarjanak a billegő körzetekben az ellenzék győzelmébe, és esetleg rajtuk múljon a kormányváltás. Ezt aztán Döme később felülírta, amikor azt mondta, nem figyelik, hogy melyik a billegő körzet és melyik nem, mert ez gyakran ellentmondásos, és amúgy ezek a jellemzően nem budapesti vagy Pest megyei kerületek. Kovácshoz hasonlóan Döme is inkább az ellenzéki jelölttől vehet el szavazatokat, de nála is fennállhat, hogy az utolsó pillanatban inkább a listás szavazásra buzdítja a követőit. A választókörzetben 2018-ban a kutyapártos jelölt a szavazatok 2,29 százalékát szerezte meg.

A surranópályán felúszó exjobbikos

Érdekesen alakulhatnak az eredmények a szolnoki központú Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es választókerületében is. Egyedül ebben a körzetben indít jelöltet az exjobbikos Bencsik János pártja, a Polgári Válasz, és neki nagy esélye is van sok szavazatot behúzni.

Csikós Attila ugyanis négy évvel ezelőtt – még jobbikosként – a második legjobb eredményt érte itt el: a voksok 35 százalékát hozta, míg a fideszes nyerő jelölt 42 százalékot.

Bencsik korábban kérte is az összeállt ellenzéktől, hogy Csikós javára léptessék vissza jelöltjüket, Sziráki Pált, ez aztán nem történt meg. Ebben a körzetben könnyen valószínűsíthető, hogy ha Csikós valakitől szavazatokat happolhat el, az a Sziráki mögött álló jobbikosok közül lesz.

Bencsik János és Csikós Attila – Fotó: Dr. Csikós Attila / Facebook
Bencsik János és Csikós Attila – Fotó: Dr. Csikós Attila / Facebook

Sziráki egyébként saját életrajza szerint 2019-től nyugdíjas, és „ezzel egyidejűleg megbízások alapján több megyeközpont helyi tömegközlekedésével kapcsolatban” végez szakértői munkát, jelenleg a Szolnoki Városfejlesztő Zrt. felügyelőbizottsági elnöke is. Ősszel azzal került a hírekbe, hogy 35 millió forintos támogatást kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől cége panziójának a felújítására. Erről akkor azt mondta, „ennek a döntésnek politikai vonzata nincs”.

A fideszes Kállai Mária neve pedig több furcsa történetben is felbukkant az elmúlt időszakban: például a rákóczifalvi ártatlannak induló szoborállítás ügyében, amiben pártutasítások és brutális túlárazások is felmerültek.

Az oltásszkeptikus doktorceleb és az örökösnő ügyvédje

Idén nagy esélye van az ellenzéknek Nyíregyházán. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es választókerületének képviselője most a fideszes Szabó Tünde sportállamtitkár, aki négy éve 40,34 százalékkal végzett az élen, miközben az akkor még külön induló ellenzéki jelöltek együtt több mint ötven százalékot.

A jelenlegi közös ellenzéki jelölt a jobbikos önkormányzati képviselő, Lengyel Máté, aki négy éve a harmadik legtöbb szavazatot kapta itt. Ha az előző választás eredményéből indulunk ki, most matematikailag összejöhet neki a győzelem.

Rajtuk kívül viszont még két induló is van a körzetben, akik valamennyire bezavarhatnak a képbe. Az egyik a nyíregyházi közéletben is ismert Helmeczy László, aki korábban a Fidesz, majd az Együtt és a DK színeiben, idén pedig a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom jelöltjeként indul. De ismerős lehet a csengeri örökösnő ügyvédjeként is.

Aztán ott van még az idén is bepróbálkozó Gődény György. Az oltásszkeptikus-testépítő-doktorceleb 2018-ban még a Közös Nevező 2018-as nevű formációval indult neki a választásoknak, 353 szavazatot, azaz 0,65 százalékot sikerült elérnie. Most épp a Normális Élet Pártjával próbálkozik a választókerületben, amivel egyébként idén országszerte hamis ajánlásokat adott le, de így is lehet rájuk szavazni. Gődény nemrég be is mutatkozott a köztévében, elszavalta a Husztot. Bár négy évvel ezelőtt elég rosszul szerepelt, azóta kitört egy világjárvány, így könnyen lehet, hogy jópár oltásszkeptikus embert be tud húzni maga mellé, hiszen róla utóbbi két évben főleg a járványellenes tüntetések és akciók miatt lehetett hallani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!