Volt néhány érvénytelen aláírás, de Dúró Dórának is megvan az induláshoz elegendő ajánlás Józsefvárosban

2022. február 17. – 16:41

Másolás

Vágólapra másolva

Dúró Dórának, a Mi Hazánk Mozgalom alelnökének is összegyűltek a választásokon való induláshoz szükséges ajánlásai. A politikus a Facebookon azt írta: „A Józsefvárosi Önkormányzat által működtetett választási iroda félrevezető részadatokat szivárogtatott ki a Mi Hazánk ajánlásaival kapcsolatban, pedig már 523 érvényes aláírást ők is elismernek, tehát valójában összegyűlt a szükséges mennyiség, és holnap délelőtti ülésén nyilvántartásba veszi a jelöltségemet a helyi választási bizottság.”

A Józsefváros Újság korábban azt írta, Dúró Dórának elsőre nem volt meg az 500 érvényes ajánlása, mivel a leadott íveken több érvénytelen aláírást is találtak. Dúró nyilatkozott is a lapnak. Azt mondta: valóban volt néhány érvénytelen ajánlás azok között, amiket bevitt, de a holnapi bizottsági ülés idejére biztosan meglesz a megfelelő mennyiség.

A Mi Hazánk alelnökének elmondása szerint nem adták le az összes ívet, mert azok még kint vannak a szimpatizánsoknál. Dúró a lapnak azt mondta, információt kért a helyi választási irodától, hogy mennyi ajánlóív hiányzik még a nyilvántartásba vételhez, s amint ez megvan, pótolják a hiányzó íveket.

A Mi Hazánk alelnöke most mégis hazugsággal vádolja a Józsefváros Újságot. Mint írja: „A józsefvárosi önkormányzat hírportálján keverik az ajánlásgyűjtő íveket az aláírásokkal, a részeredményekkel pedig megtévesztik az olvasókat, hiszen az íveim jelentős részét még le sem adtam, számos helyi lakó kérte, hogy aláírathassa az ismerőseivel.”

Dúró szerint miután megjelentek a róla szóló félinformációk, betelefonált a választási irodába, ahol elárulták neki: már megvan az 500 érvényes ajánlása.

Az NVI honlapján Budapest 6. számú országgyűlési egyéni választókerületének egyelőre csak két nyilvántartásba vett képviselőjelöltje van: Jámbor András, az ellenzéki pártokat tömörítő Egységben Magyarországért formáció jelöltje, és Sára Botond, a Fidesz–KDNP politikusa. A választási iroda honlapján Dúró Dóra státusza február 16-i állapot szerint „bejelentve”, azaz még nincsen nyilvántartásba véve képviselőjelöltként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!