Kamerával eredt a Hajnal Miklós-plakátokat átfeliratozók nyomába Terézváros momentumos alpolgármestere

2022. március 21. – 12:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fürjes kampánycsapata folyamatosan rongálja Hajnal Miklós választási kampányplakátjait – állítja Terézváros momentumos alpolgármestere. Győrffy Máté a Facebookon megosztott egy videót is, amin három fiatal látható, akiket a momentumos politikus vasárnap a II. kerületben kapott rajta azon, hogy piros „Kamu Miki” feliratokat applikáltak a momentumos képviselőjelölt hirdetéseire.

A videóban az látszik, hogy a három, fényes nappal dolgozó, maszkot viselő átmatricázó nem nagyon szerette volna, ha az arcukat rögzíteni tudja Győrffy: elfordulnak előle, sőt az egyikük a plakátok átfeliratozásához használt létra mögé is megpróbál elbújni.

A terézvárosi alpolgármester a videóban arról beszél, hogy mivel a piros feliratokat ezúttal tűzőgéppel rögzítették, ez már rongálásnak számít, a Facebook-posztjában pedig arról ír, hogy már „készül a rendőrségi feljelentés”. Szerinte több kép készült a plakátokat átfeliratozókról és az autójukról is, mivel „mások is észrevették a fiúkat”. A három fiatalból az egyiket (akinél a létra volt), egészen a Rózsadomb tetejéig kísérte Győrffy, és ezt „gyáva futás”-ként értékelte.

Frissítés: Reagált a Fidesz jelöltje

Cikkünk megjelenése után, a videó alatti hozzászólásban reagált Fürjes Balázs, Budapest 3-as számú választókerületének fideszes jelöltje, azaz Hajnal Miklós választási ellenfele. Őt az eredeti bejegyzésben Győrffy Máté kétszer is megidézte, először azzal, hogy azt írta róla, „múlt héten három napon át sikerült nagyrészt szakmai vitát folytatnunk a Nyugati pályaudvar és környékének megújítása kapcsán”, aztán pedig azzal, hogy az ő kampánycsapatát vádolta meg a plakátrongálással. Fürjes mindkettőre reagálva azt írta:

„Valóban jó közös szakmai munkát végeztünk együtt a múlt héten, Budapest érdekében, a Nyugati tervpályázat zsűrijében. A plakátokról: minden rongálást elítélek, akárki kárára követik el. Nekünk is sok plakátunkat megrongálták. Van, amikor ez még belefér a véleménynyilvánítás tág határaiba, politikusként el kell viseljük. Más esetekben feljelentést tettünk. Jön a kampányhajrá, mindenkinek javaslom: maradjon tiszta a verseny, és ne rágalmazzuk egymást!”

Fürjes egy képet is közzétett, amelyen az ő és Hajnal egy-egy megrongált plakátja látható egymás mellett:

Forrás: Fürjes Balázs / Facebook
Forrás: Fürjes Balázs / Facebook

Győrffy Máté szintén kommentben köszönte meg a reagálást és az elhatárolódást. „De maradjunk annyiban, hogy ez nektek inkább visz, mint hoz” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!