Pártutasítás és brutális túlárazás: egy szoborállítás megdöbbentő története

Legfontosabb

2021. január 14. – 18:36

frissítve

Pártutasítás és brutális túlárazás: egy szoborállítás megdöbbentő története
II. Rákóczi Ferenc szobra Rákóczifalván, a Városháza előtt – Fotó: rakoczifalva.ewk.hu

Másolás

Vágólapra másolva

Kevés ártatlanabbnak tűnő dolgot lehet elképzelni, mint hogy ötezer fős kisváros szeretne állítani egy szobrot II. Rákóczi Ferencről a főterére. Hosszú évek várakozása után Rákóczifalván is belevágtak egy ilyen projektbe, majd rövidesen a NER legmélyebb bugyraiban találták magukat.

Hosszú interjút adott Juhász Péternek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalva korábbi fideszes polgármestere, Kósa Lajos. Az egykori településvezető egy szoborállítás megdöbbentő történetét mesélte el, a sztori tényleg olyan abszurd, hogy ilyet kitalálni sem lehetne.

Rákóczifalva főterén állt egy II. Rákóczi Ferencnek emléket állító fejszobor, azonban az időjárás miatt annyira lerobbant, hogy áthelyezték beltérbe. A lakosság körülbelül 15-20 éves álma volt, hogy legyen egy rendes életnagyságú szobor is a fejedelemről, a mindenkori képviselőtestület sokat gondolkodott ezen, a 2014-2019 közötti ciklusban pedig ráfordultak a projektre.

Kósa Lajos 2014-ben lett a település polgármestere a Fidesz-KDNP színeiben, és ugyan 2019-ben nem indult újra, az önkormányzati választások előtt még együtt kampányolt a Fidesz ismertebb Kósa Lajosával:

A polgármester a szoborállítás miatt megkeresett művészeket, kért be árajánlatokat, és úgy tűnt, hogy 2-3 millió forintból ki tud jönni egy bronzszobor. Mivel ez az összeg is meghaladta a település lehetőségeit, Kósa minisztériumoknál, államtitkárságoknál érdeklődött, tudnák-e támogatni a szobor elkészülését, de mindenhonnan lepattant.

Majd

„derült égből jött a villámcsapás, a Kligl úr”,

aki bejelentkezett a polgármesternél, hogy megépítené a szobrot és még állami támogatás is járna mellé, Kósának pedig semmi teendője nem lenne ezzel. Arról a Kligl Sándorról van szó, akinek a Weöres Sándort ábrázoló pécsi szobra körül hatalmas botrány lett néhány éve, erről akkoriban még egy másik újságba írtunk részletesen.

A NER-es szobrász becsönget

Kósa többször tárgyalt Kligllel, aki kezdetben egy 40 milliós összeget dobott be, amire a polgármester közölte, hogy nem fog menni. Három hónappal később Kligl újabb lehetőséget ajánlott: nagyjából 10 millióért elkészítené a szobrot, amihez a vele egy 2018-as közlés szerint érzelmi kapcsolatban álló, korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumban államtitkárként dolgozó Lengyel Györgyivel tudnának segíteni a finanszírozásban – állítja Kósa, aki szerint ezen a ponton is elhangzott, hogy a településnek a szoborállítás egy fillérjébe sem fog kerülni.

Kligl és Lengyel egy igazi NER-es power couple: a szobrász korábban a Nemzeti Kulturális Alap elnökségi tagja volt, Lengyel pedig egykor a Fidesz pártalapítványát is vezette.

Kósa megkapta a szükséges formanyomtatványokat, levelezett az államtitkársággal, illetve a minisztériummal, ahonnan pozitív visszajelzés jött, azonban az összegek nem fedezték Kligl projektjének kiadásait. A művész Kósa állítása szerint azzal a feltétellel vállalta el a munkát, hogy 10 millióba fog kerülni a szobor, valamint további 6-7 millióba a talpazat és a térrendezés, amelyeknek a kivitelezésével szintén őt kell megbízni.

Kligl Sándor szobrászművész egyik alkotása, az Árpád és vezérei című szoborcsoport mellett az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2019. augusztus 2-án – Fotó: Rosta Tibor / MTI
Kligl Sándor szobrászművész egyik alkotása, az Árpád és vezérei című szoborcsoport mellett az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2019. augusztus 2-án – Fotó: Rosta Tibor / MTI

Végül abban maradtak a felek, hogy Kligl készítse el, majd szállítsa le a szobrot, és ha megjött a pénzt a minisztériumtól, akkor átutalják neki. Kósa szerint ezután felmerült egy elég komoly probléma, ugyanis a szobor nagyon gyorsan elkészült, és arra jutott, hogy ugyanabból a szoborból több is létezhet máshol. A korábbi polgármester ezen a ponton jelezte a kollégáinak, hogy vizsgálják felül a projektet.

Ha nem fizetik ki a szobrászt, csődbe fog menni a város

Kósa állítása szerint ezek után több „megdöbbentő” telefonhívást kapott, köztük komoly fenyegetéseket is. A polgármester azt mondja az interjúban, hogy a hívások egy részének több fültanúja is volt az önkormányzatban, mert kihangosította a beszélgetéseket.

Először a szolnoki Fidesz-irodából hívták fel azzal, hogy az államtitkár asszony és a szobrász fel van háborodva, amiért nem akarják őket kifizetni. Kósa jelezte, hogy csupán felülvizsgálják a dolgot, és azon vannak, hogy jó szobrot kapjanak a művész úrtól.

Kósában további kétségek is felmerültek, ezért felkereste a Rákóczi Szövetséget, amelynek az azóta meghalt tiszteletbeli elnöke elmondta neki, hogy ez a szobor olyan, mint egy búsuló juhász. Az volt a probléma, hogy a fejedelem a kardján támaszkodik, holott katonaként diadalmasan a levegőbe kellene emelnie a fegyverét.

Ezután Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere és a választókerület elnöke is felhívta Kósát, valamint egy helyi fideszes vállalkozó – aki több település közétkeztetését végzi – is kereste, hogy hassanak rá az ügyben. A szobor ezen a ponton még mindig nem volt a városban.

Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere 2019-ben egy, az M4-es útról tartott sajtótájékoztatón – Fotó: Illyés Tibor / MTI
Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere 2019-ben egy, az M4-es útról tartott sajtótájékoztatón – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Több szóváltást követően Kósának be kellett mennie Szalay irodájába, ahol Kállai Mária, a térség szintén fideszes országgyűlési képviselője is jelen volt. A polgármester állítása szerint „elég keményen a szőnyeg szélére lett állítva”

Kósa visszament a hivatalába, a jegyzővel átbeszélték a dolgot, és úgy döntöttek, nincs más választásuk a szolnoki irodában történtek után, féltek minden retorziótól, ami a nem teljesítés után érheti a falut; nem tudnának béreket fizetni, intézmények finanszírozása kerülhetne veszélybe. Behívták a pénzügyi osztály vezetőjét, elmondták neki, hogy mi a helyzet, és a jogszerűség valamint a pártutasítás között lavírozva átutalálták Kliglnek a pénzt. A szobor ekkor még nem volt nálunk.

A fejedelem és katonáinak hazaszeretete, szabadságvágya tovább él bennünk

Miután megjött a szobor Kligl újabb igényekkel jelentkezett: speciális, gránit talpazatot akart, amire újabb milliókat kellene költeni. Ennyi pénze már fizikailag nem volt az önkormányzatnek, úgyhogy Kósa megígérte a művésznek, hogy olcsóbban, de beszerzi, amit akar. A polgármester sírköves ismerőseitől tudott volna néhány tízezer forintért ugyanolyan gránit anyagokat vásárolni, de ezek nem feleltek meg Kliglnek. A polgármester ekkor úgy döntött, marad a régi talpazat.

A szobor átadására végül Kligl nem ment el, mert úgy érezte, nem megfelelően hívták meg, és mert nem olyan lett a talpazat, amelyet ő megálmodott. A szobrász levélben azt is jelezte, hogy nem tekinti rendezettnek a számláit, Kósa szerint Kligl még egy nagyjából 10 milliós összegre tartott volna igényt.

Kósa Lajos polgármester beszél a szoboravató ünnepségen 2020. augusztus 14-én – Fotó: Rákóczifalva Városi Önkormányzat / Facebook
Kósa Lajos polgármester beszél a szoboravató ünnepségen 2020. augusztus 14-én – Fotó: Rákóczifalva Városi Önkormányzat / Facebook

A szoboravatás fővédnöke Németh Szilárd volt, aki a szobrászhoz hasonlóan szintén nem jelent meg, de levélben köszöntötte az egybegyűlteket.

„Rákóczi zászlajára tűzött jelmondata, ‘Cum Deo pro Patria et Libertate’, vagyis ‘Istennel, a hazáért és a szabadságért’ – ma is fontos üzenettel bír számunkra. Felhívja figyelmünket arra, hogy ma sem engedhetünk kivívott értékeinkből, ezer éves keresztény kultúránkból, szabadságunkból, a nemzeti szuverenitásunkból. Ezek megóvásáért, függetlenségünk, határaink megóvásáért ma is mindent meg kell tennünk. Hiszem, hogy II. Rákóczi Ferenc és katonáinak hazaszeretete, szabadságvágya tovább él bennünk. Egykori fejedelmünk kitartó állhatatossága, a nemzete iránti elhivatottsága pedig minden történelmi időben példaként és mérceként szolgál számunkra”

– írta köszöntőjében a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, a Fidesz egykori rezsibiztosa.

Mérleget vonva Kósa azt állítja, hogy az önkormányzat végül 5-6 milliót tolt bele a projektbe, az ígért támogatások pedig nem érkeztek meg teljesen, a járulékos költségekhez az önerő része nem lett pótolva, pedig volt rá ígéret.

Kósa a Telexnek azt mondta, hogy ilyen és ehhez hasonló ügyből több is volt a térségben, azért nem indult újra 2019-ben, mert nem akart ezekhez asszisztálni. A volt polgármester hozzátette, még jelenleg is tagja a Fidesznek, várja, hogy kizárják.

Mindenki tagadja Kósa állításait

Cikkünk megjelenése előtt néhány órával megkerestük Kligl Sándort, Szalay Ferencet és Kállai Máriát. Mindegyik érintett tagadja a korábbi polgármester állításait és jogi lépéseket helyeztek kilátásba.

„Az Ön által említett videót nem láttam, így a benne foglaltakról sem tudok érdemben nyilatkozni. Amennyiben Kósa Lajos korábbi polgármester a leírtakat állította, akkor az egyáltalán nem fedi a valóságot. Rákóczifalva önállóan gazdálkodó város, költségvetési forrásait illetően kizárólag a Pénzügyminisztérium illetékes bármilyen döntést hozni, mint ahogyan valamennyi önkormányzat esetében így van. Kósa Lajos állítását (amennyiben ez hangzott el a videóban) a lehető leghatározottabban visszautasítom, s megteszem a szükséges büntetőjogi lépéseket” – írta Szalay Ferenc.

Hasonló választ kaptunk Kállai Máriától is, aki jelezte, hogy szerinte Kósa Lajos valótlanságot állít, és szembe kell majd néznie a lehetséges jogi következményekkel.

„Szemenszedett hazugság. Konkrét felkérést kaptam, mivel ismert volt, hogy Felvidéken korábban felállították egy egész alakos Rákóczi szobromat, így az Onkormányzat keresett meg. Szerzodes szerint teljesítettem, majd kifizettek. Az, hogy az Onkormanyzat ezt milyen forrásokból finanszírozta, semmi kozom hozzá. Dr. Lengyel Gyorgyi nem élettársam, másrészt 2018-tól nem államtitkár. Nem csodálkoznék már azon sem, hogy ha majd más hozzátartozómat, akár a menyemet is belekevernék! Egy szobrásznak, mint bármely vállalkozónak nem dolga a támogatási-finanszírozási kérdésekkel foglalkozni, ez a megrendelo feladata. A hamis állítások miatt a megfelelo jogi lépéseket megteszem azokkal szemben is, akik ezen hazugságok megjelentetésében kozremukodnek. Ezen válaszom szó szerinti kozlesehez ragaszkodom” – írta kérdésünkre Klingl Sándor.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!