Eljárás indult a saját magát feljelentő Dúró Dóra ellen

2021. február 8. – 15:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rendőrségi eljárás indult a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese, Dúró Dóra ellen – írja az Azonnali.

A politikus szándékosan sértette meg a kijárási korlátozásokat, amikor két hete egyszer este 8 után ment el futni. A futásról képet töltött fel a hivatalos Facebook-oldalára, majd a képet a rendőrségnek is elküldte, ezzel feljelentve saját magát. Dúró az esetről azt mondta: észszerűtlennek találta, hogy miután lefekteti a gyerekeit, nem mehet el futni egy szülő, a futásával pedig a pártja engedetlenségi mozgalmához csatlakozott.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint bárki tehet feljelentést szabálysértési ügyben, ami alapján megindulhat az eljárás. Mivel a Mi Hazánk politikusa parlamenti képviselő, ahhoz, hogy elindulhasson ellene az eljárás, először le kellett mondania a mentelmi jogáról. Dúró ezt meg is tette, és az Azonnalinak azt mondta, tud róla, hogy megindult ellene az eljárás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!