Győzelemmel mutatkozott be új csapatában James Harden
A Nets a Magicet verte az NBA-ben, Harden rögtön tripla-duplával nyitott.
Nyolcévesen indult a sakkzseni, Bobby Fischer pályája, aki később egy magyar lány kedvéért tért...
Az FBI aktái szerint Neményi Pál, magyar fizikus volt az apja. 1972-ben lett világbajnok a sakk ellentmondásos virtuóza, utána nyomorgott, majd egy budapesti gimnazista lány hatására visszatért....
Beindult, és 445 ütéssel végzett ellenfelével a világklasszis MMA-s
Max Holloway esélyt sem adott ellenfelének, a végén üvöltve hajszolta a meggyötört Calvin Kattart a végső gongszóig. A UFC az év első gáláját már nézők előtt rendezhette, mondjuk nem Las Vegasban,...
Koronavírusban meghalt Handel György, az MTK egykori focistája
Az egyszeres válogatott játékos 61 éves volt.
Elgázolt hét országúti kerékpárost egy autós, miközben edzettek
Köztük volt a tavalyi Giro d'Italián harmadik Wilco Kelderman, akinek agyrázkódása lett. Hárman vannak kórházban.
Szemünk előtt írták meg a hegymászás történelmének utolsó fejezetét
Megmászták a világ második legmagasabb hegyét télen is. Az alpinisták még a K2-n vannak, és jön a rossz idő. A nepáli mászók brutális teljesítményt nyújtottak, táborukat elsöpörte a lavina, de...
Meccs közben szakadt le a hó, láthatatlanná váltak a török csapat játékosai
Az İstanbul Başakşehir-Sivasspor-meccs végül döntetlennel zárult.
Orbán mentett pontot Wolfsburgban
Ez volt a magyar válogatott védőjének második gólja a mostani Bundesliga-idényben.
Az Australian Open 47 teniszezője két hétig nem léphet ki hotelszobájából
Koronavírus-fertőzöttel utaztak egy gépen, szigorú karantént kell tartaniuk. A verseny rajtán viszont már ott lehetnek.
Az orosz sportolók a Katyusát szeretnék énekelni a himnusz helyett az olimpián
Büntetésből nem kaphatják meg a himnuszukat, ezért kell másik dalt keresni.












