Megmenti vagy romba dönti a spanyol focit a szabály, ami Messi távozását okozta?

2021. augusztus 06. – 22:13

frissítve

Megmenti vagy romba dönti a spanyol focit a szabály, ami Messi távozását okozta?
Lionel Messi – Fotó: Josep Lago / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön hivatalossá vált, hogy Lionel Messi a felnőttek között töltött 16 szezon, 778 mérkőzés, 672 gól, 6 Aranylabda, 6 európai Aranycipő, 4 Bajnokok Ligája-győzelem, 10 spanyol bajnoki cím, 7 Spanyol Kupa-siker, illetve számtalan egyéb trófea és elismerés után távozik a Barcelonától. A 34 éves argentin élő legenda jövője körül van a legkisebb kérdőjel, ám a távozásához vezető spanyol helyzetnek hosszabb távon komolyabb hatása lehet a helyi klubokra.

Ki nem akarta a folytatást, Messi vagy a Barcelona?

A hivatalos, összesen három bekezdésből álló közlemény szerint mind a klub, mind a játékos feltett szándéka volt, hogy még csütörtökön, a bejelentés napján aláírják a korábban már minden részletében kidolgozott új szerződést, ám erre „a spanyol LaLiga [spanyol bajnokság] játékosregisztrációra vonatkozó szabályai miatt nem kerülhet sor”.

Teljes terjedelmében egyébként ez állt a három bekezdésben:

„Annak ellenére, hogy az FC Barcelona és Lionel Messi megegyezett egymással, és mindkét fél egyértelmű szándéka, hogy ma aláírja az új szerződést, erre a spanyol LaLiga játékosregisztrációra vonatkozó szabályai miatt nem kerülhet sor.

A kialakult helyzet következtében Messi nem marad az FC Barcelonánál. Mindkét fél mélységesen sajnálja, hogy a játékos és a klub kívánsága végül nem teljesül.

Az FC Barcelona teljes szívéből köszönetét fejezi ki a játékosnak a klub felvirágoztatásához való hozzájárulásáért, és minden jót kíván neki a jövőre nézve mind a magánéletében, mind a szakmai életében.”

A helyzet viszont ennél azért bonyolultabb, Messi távozásának felelőssége nem csak a LaLiga vállán nyugszik, úgyhogy nézzük meg részletesebben a futballvilágot felforgató szakításhoz vezető okokat és tényezőket. Elsőként például azt, hogy:

Mi is ez a Barcelona által hibáztatott szabály?

A spanyol bajnokságon belüli szabályozás kicsit olyan, mint az UEFA által az európai klubfutballra bevezetett – állítólag már kivezetés alatt álló – pénzügyi fair play (FFP), csak épp nem utólagosan, hanem előre vizsgálja a klubok pénzügyi helyzetét. Az FFP nagyon-nagyon leegyszerűsítve egy könyvelésben használt mérlegként értelmezhető: az UEFA nemzetközi klubtornáin szereplő csapatoknak az adott időponthoz képest az előző három szezonban maximum 5 millió euró lehet a veszteségük, ami 30 millióra is nőhet, amennyiben a különbözetet a tulajdonos saját tőkéből fedezi. Lehetnek tehát kiugróan veszteséges szezonok, ha azt két másikkal ellensúlyozni tudja a klub vezetése.

Az FFP fő célja, hogy megszűnjenek az olyan, milliárdos tulajdonosok, akik csak öntik a pénzt a klubba, minden évben több százmillió eurót költve játékosokra, fittyet hányva arra, hogy ez mennyibe kerül – bár kreatív megoldásokkal, irreális szponzori szerződésekkel és hasonló megoldásokkal így is meg lehet kerülni a rendelkezést.

A spanyoloknál kicsit más a helyzet, ők nem a múltat, hanem a jövőt veszik alapul. Náluk az egyes spanyol klubok pénzügyi helyzetének értékelésével dolgozzák ki, hogy ki mennyit költhet átigazolásra és fizetésekre. Ez a komplex kiértékelés magában foglalja a bevételek, nyereségek és veszteségek, általános költségek, megtakarítások, nem játékosokkal kötött szerződések, befektetések és adósságtörlesztések átfésülését. Ezután megállapítják a bérköltségek felső határát, amely többek között az átigazolási kiadásokat és a bérköltségeket is magában foglalja, és amelyet a klubnak be kell tartania a büntetések elkerülése érdekében.

A The Athletic szerint a Barcelona esetében ez a 2021–22-es, következő szezonra nézve 160 millió euró, a Real Madridnál valamivel jobb, 255 millió – mondjuk, mindegy is, mert a madridiak a nagy stadionfelújítás közepette amúgy is inkább csak eladni, semmint igazolni szeretnének. Összehasonlításképp, a koronavírus megjelenése előtt, a 2019–20-as szezonra a Barcelonának 671, a Real Madridnak pedig 641 milliós keretet engedélyeztek.

A vírus miatt tehát a Barcelona két év alatt félmilliárd eurónyi, a Real Madrid 400 milliónyi keretet vesztett. Ebbe kell beleférniük mindenestül, úgy, hogy a Barcelona 2020-ban 389 millió eurót költött fizetésekre, tehát a büntetés elkerüléséhez bő 200 milliót kellene spórolniuk csak ezen a kiadáson. (Az előző szezonra még 347 milliós keretet állapítottak meg a Barcelonának csak a fizetésekre, míg most az összes költségre 160 milliót.)

A kisebb, kevesebb bevételt termelő spanyol klubok értelemszerűen még kevesebből kell hogy kijöjjenek – a többségük viszont az új rendszerben sem közelíti meg a számukra meghatározott keretet, egyszerűen nincs annyi pénzük és nincsenek olyan játékosaik, hogy összeszedjenek annyi fizetést és egyéb kiadást, mint amennyit papíron elérhetnének.

Ez a rendszer egyébként már 2013 óta működik a spanyoloknál, eddig leginkább azért nem hallottunk róla, mert a szélesebb körben is ismert és követett topcsapatok a koronavírus-járvány megjelenése előtt, ha nem is lubickoltak a pénzben, de a tömött lelátóknak és egyéb bevételeknek köszönhetően mindig bírtak annyi bevétellel, hogy ne legyen gond fenntartani az ultradrága játékosaikat.

De a ma helyzetét nehezíti az összes elhibázott múltbéli döntés, a formulába beletartozik ugyanis egy úgynevezett amortizációs költség is. Egyszerű példával élve ez egy leigazolt játékos esetén az átigazolás minden költsége (beleértve az ügynöki jutalékot és minden egyebet), osztva annyival, ahány évre az adott játékos aláírt. Ha tehát vesznek egy játékost mindennel együtt 120 millió euróért, a játékos pedig 6 éves szerződést ír alá, akkor hat éven át minden szezonban 20 millió eurót amortizációs költség formájában elvisz egy adott játékos a megállapított keretből.

Ha kifut egy szerződés amortizációja, az a játékos már nem terheli a fizetési plafont. A mostani, 2021–22-es szezon előtt például Philippe Coutinho 20, Antoine Griezmann 27, Ousmane Dembélé pedig 20 millió eurós amortizációt jelent, nem csoda, hogy többüktől szívesen szabadulna a Barcelona, hiszen ezzel gyorsan fel tudnának mutatni egy nagy részt a 200 milliós spórolásból.

Antoine Griezmann (b) és Ousmane Dembélé (j) eladásával is jobb helyzetbe kerülne a Barcelona – Fotó: Charly Triballeau / AFP

Miért féligazság, hogy mindkét fél nagyon szerette volna a folytatást, de a csúnya bajnokság nem engedi?

Egyfelől az elmúlt években mindig téma volt, hogy az adott szezon után, június 30-án lejár Messi szerződése, és ha akar, szabadon távozhat a Barcelonától. A legutóbbi szezonban is azon a határozott állásponton volt, hogy majd az idény vége után foglalkozik csak a szerződése kérdésével. Eközben a Barcelonánál márciusban a 2010 után újra a klub élére választott elnök, Joan Laporta a választás előtt is egyértelműen azon volt, hogy valahogy hosszabbítani tudjanak Messivel, bár végig jelezte, hogy jelentős tartozása miatt ez nehéz ügy lesz.

Ennek ellenére a felek megállapodtak, Messi belement a jelentős fizetéscsökkentésbe, amivel lényegében megfelezték az argentin pénzét – sajnálni azért nem kell, így is évi 20 millió eurót keresett volna –, más lépést viszont nem tett a Barcelona azért, hogy az aláírás létrejöhessen a spanyol bajnokság pénzügyi-gazdasági szabályai mellett, pedig világos volt, hogy valahol további 200 millió eurót kellene spórolniuk.

A helyzetet persze nehezítette az is, hogy horribilis, 1,3 milliárd eurós tartozást halmozott fel a klub, aminek ráadásul a nagyja rövidebb lejáratú, korábbi átigazolásokból fennmaradó tartozás, ami természeténél fogva viszonylag égető fenyegetést jelentett – de az egész, irtózatos tartozáshoz vezető rendszer fő problémája, hogy a Barcelona a Pep Guardiolával elért BL-sikerek ideje alatt az egekbe lőtte a játékosok fizetését, és ettől akkor sem tágítottak, amikor már nem jöttek a nemzetközi eredmények, inkább csak otthon voltak sikeresek.

A spanyol bajnokságon belüli változtatásra pedig semmilyen módon nem reagáltak. Sőt, miután tudták, hogy valamit lépni kell, a spórolás, átszervezés, szerződések újratárgyalása és játékosok eladása helyett inkább még négy új játékost igazoltak, köztük a biztosan nem fillérekért játszó Sergio Agüerót és Memphis Depayt – előbbinél külön érdekes, hogy ő kifejezetten Messi miatt igazolt a Barcelonához, de most nélküle kell majd játszania.

Akit mélyebben is érdekel a Barcelona tragikus képet mutató anyagi helyzete, annak a The Athletic angol nyelvű videóját ajánljuk.

Nem volt véletlen az időzítés

A Barcelona csütörtöki közleménye röviddel azután jött ki, hogy kiderült, a spanyol bajnokság képviselői megállapodtak egy amerikai befektetési csoporttal (CVC), miszerint az amerikaiak 2,7 milliárd eurót fizetnek most azért, hogy a következő ötven évben birtokolják a spanyol liga tévés és reklámbevételeinek 10,95 százalékát – a maradék 89,05 százalékon a 42 első és másodosztályú spanyol csapat osztozik.

Minderre a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai miatt volt szükség: a világjárvány akkora bevételkiesést okozott a spanyol csapatoknak, hogy egy most kézbe kapott, nagyobb csekk jobban hangzott annál, mint hogy hosszú távon 10,95 százalékot kivesznek a zsebükből.

A CVC-vel megkötött szerződésig vezető döntést a spanyol futball végrehajtó tanácsa hozta meg, amiben a Sevillának és az Atlético Madridnak van képviselője, a bajnokságot leginkább húzó Barcelonának és Real Madridnak viszont nincs – nem csoda, hogy mindkét klub egyből elítélte a dolgot, amint kész tények elé állítva értesültek az ügyletről.

A bajnoki szabályozásra visszamutató Barcelona-bejelentés üzenete így lehet az is, hogy ha a bajnokság így bánik a Barcelonával, akkor ők elengedik azt az embert, aki Cristiano Ronaldo távozása óta a legtöbb nézőt vonzotta, ha már úgyis könyvelési bűvészmutatvány lett volna összehozni a maradását.

Mire elég az a 2,7 milliárd euró?

Ahogy fentebb írtuk, ha nincs változás, a következő 50 évben a spanyol bajnokság első két osztályában szereplő klubok valamivel kevesebb pénzt kapnak majd. A most beeső 2,7 milliárd euróból viszont nem azonos mértékben, és nem azonnal részesülnek a csapatok.

A The Athletic úgy számol, hogy a Barcelonára mintegy 280 millió euró jutna a következő három évben, ám a bajnokság szabályzata alapján ennek az összegnek csak a 15 százaléka fordítható játékosok igazolására vagy fizetésére. Ez a Barcelona esetében három év alatt 42 millió euró – ez világos, hogy nem elég Messi megtartására, ezt a helyzetet tehát nem menthette meg a majdnem egy összegben beeső pénzt.

Mi lesz így most Messivel?

Mivel lejárt a szerződése a Barcelonánál, szabadon igazolhat bárhová, leendő klubjának pedig az átigazolási díjjal sem kell törődnie – Messi esetében ez a piaci értéke alapján még mindig százmilliós tétel lenne –, vagyis minden rászánt pénzt a fizetésére áldozhatnak.

Logikus végállomás lenne a Manchester City, ahol jelenleg az a Pep Guardiola a vezetőedző, akivel Messi a legnagyobb sikereit érte el Barcelonában. Csakhogy a Manchester City épp most adott 100 millió fontot az Aston Villának Jack Grealishért, és szintén nagyon szeretnék megszerezni Harry Kane-t a Tottenhamtől, mellettük Messi már pénzügyileg és szakmailag is sok lenne, ennyi támadójátékos ugyanis nem fér el a pályán.

A másik, ilyenkor mindig előkerülő csapat természetesen a katari pénzpumpától virágzó Paris Saint-Germain, ahol Messi honfitársa, Mauricio Pochettino a vezetőedző – akit állítólag Messi már csütörtök este megkeresett, hogy szívesen folytatná vele. A PSG-hez közeli források ugyanakkor még azon az estén azt mondták, hogy a mostani keret mellé Messi már nekik is sok lenne (leginkább anyagilag). De hát Messi nem hasonlítható máshoz, és vele a hőn áhított Bajnokok Ligája-siker is talán könnyebben meglenne a francia csapatnak.

És a Barcelonával?

Ha optimistán akarjuk nézni, kapásból javul annyit a helyzet, hogy az elnökségnek, illetve az elnök Laportának már nem kell azon törnie a fejét, honnan is teremtsék elő a Messi megtartásához szükséges összeget. Laporta pénteki sajtótájékoztatóján nyomatékosan elmondta, hogy vége a Messivel való tárgyalásoknak, nem tudják hogyan megoldani a helyzetet, ha tehát csak blöffölni akartak a spanyol bajnokság felé, nem jött be a dolog – bár ez elég kockázatos manőver lett volna, amit a szurkolók aligha nyelnének be, és mint már fentebb írtuk, tényleg elég lehetetlen helyzetbe került a Barcelona.

Hogy valóban készülhettek Messi távozására, azt leginkább a holland csatár, Memphis Depay leigazolása jelzi, ahogy az is, hogy a nyár elején még eladásra kínált Antoine Griezmann váratlanul kulcsfontosságú lett mind az elnök Laporta, mind a vezetőedző Ronald Koeman megnyilvánulásaiban.

Messi távozásával a pályán és azon kívül is teljesen új jövő kezdődik a Barcelonánál. Laporta már nem hagyja – még ha ezért vezéráldozatot is kell hoznia –, hogy a klub pénzügyei teljesen elszabaduljanak. Ami a keretet illeti, Depay és Griezmann jó alapot jelent, főleg olyan fiatal tehetségek mellett, mint Frenkie de Jong és az idei nyáron, főleg az Európa-bajnokságon berobbanó Pedri.

Memphis Depay barátságos meccsen már bemutatkozott a Barcelonában, tétmeccset hivatalosan viszont még nem játszhat – Fotó: Thomas Kienzle / AFP

Már persze, ha egyáltalán engedik regisztrálni az újonnan érkező Depayt és Agüerót, ehhez ugyanis további spórolás kell – vagy eladnak pár játékost (megúszva az amortizációt), vagy többeket elengednek, hogy ne kelljen annyi fizetést utalni, és még az új érkezőknek is legyen hely.

Csakhogy mivel a legutóbbi szezonban a Barcelona túlment az előre engedélyezett kereten, vagyis áttörte a költségplafont, pluszbüntetést is kaptak. A spanyol bajnokság elnöke, Javier Tebas így jellemezte a szituációt az El Transistornak:

„Van egy speciális procedúránk arra az esetre, ha egy klub áttöri az előre meghatározott plafont, ebben az esetben minden spórolás csak 25 százalékban számítható be. Ha a Barcelona elad egy játékost 100 millió euróért, akkor csak 25 milliót költhetnek. Ha regisztrálni akarnak egy játékost, aki évi 25 milliós fizetést kap, akkor előtte 100 milliós fizetéscsökkentést kell felmutatniuk.”

Ezt olvasva jól látható, mennyire nehéz helyzetben van a Barcelona.

És a spanyol klubokkal?

A rendszer nem a klubok büntetésére, hanem a fenntartható működés elősegítésére jött létre, ezért bár látszólag hátrányba kerülnek olyan, külföldi csapatokkal szemben, ahol bármennyit lehet költeni, valójában most tanulják meg, hogy nem biztos, hogy egészséges akár milliárd eurós adóssághalmot maguk előtt görgetni.

Éppen ezért a spanyol klubfutballt vezető Javier Tebas nagyon eltökélt amellett, hogy semmiféle extra kedvezményt nem ad senkinek:

„Nem csinálhatunk külön szabályt Messire vagy [Erling] Haalandra. A szabály, az szabály. A vezetők ezt tökéletesen tudják, és ez nem fog változni. A Barca erőfeszítései, hogy csökkentsék a bérköltségét, jó úton haladnak, de nem lesz külön szabály. A szabályokat be kell tartani, nem fogunk változtatni rajtuk. Nem fogunk egy ad hoc szabályt alkotni Messinek.”

Hosszabb távon a kis- és középcsapatok életében nem hoz(ott) változást a dolog a spanyoloknál, a Real Madrid és főleg a Barcelona esetében viszont a felelősebb költekezés idővel stabilabb működéshez, így kiegyensúlyozott eredményekhez vezethet.

Források