Messi elhagyja a Barcelonát

2021. augusztus 5. – 20:10

frissítve

Messi elhagyja a Barcelonát
Lionel Messi a 2019 októberi Barcelona – Sevilla meccsen a Camp Nouban. Fotó: Josep Lago / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A hatszoros aranylabdás Lionel Messi nem marad az FC Barcelonánál, a hír a katalán klub honlapján jelent meg csütörtökön. Az argentin 2000 óta játszott a barcelonai együttesben, egész pályafutását a Barcánál töltötte. 2004 óta volt a felnőttkeret tagja, de június végén lejárt a szerződése. A Barcelona a spanyol szövetség szabályait okolja Messi távozásáért.

„Annak ellenére, hogy a Barcelona és Lionel Messi megegyezett, és mindkét fél egyértelmű szándékot tett amellett, hogy a mai napon megkössék az új szerződést, ez nem valósulhat meg a pénzügyi és strukturális akadályok miatt”

áll az FC Barcelona oldalán, és a spanyol labdarúgó-szövetség szabályaira hivatkoznak.

„A helyzet következtében Messi nem marad az FC Barcelonánál. Mindkét fél mélyen sajnálja, hogy a játékos és a klub szándéka nem teljesedhet be.

Az FC Barcelona mély háláját fejezi ki a játékos felé azért a hozzájárulásért, amit a klub naggyá tételéért tett, és a legjobbakat kívánja neki a személyes és szakmai jövőjében egyaránt”

– fogalmaz a katalán klub honlapja.

Arról, hogy Messi hol folytatja, egyelőre nem jött hivatalos információ. Sokatmondó lehet azonban, hogy tegnap Messi feltett az Insta-sztorijába egy képet, amin a Paris Saint-Germain sztárjaival, Neymarral, Verrattival, Di Maríával és Leo Paredesszel fotózkodik. Ez alapján nem lenne túl meglepő, ha az argentin a régi pletykákat beteljesítve Párizsba tartana.

A hír főleg azért meglepő, mert múlt hónapban Messi elviekben már megegyezett a Barcával egy új, ötéves szerződésről, és egy komolyabb, 50 százalékos fizetéscsökkentésbe is belement. Eleinte azt remélték, hogy ezzel a Barcelona költségvetése beleférhet a La Liga pénzügyi fair play szabályaiba, de hamarosan egyértelművé vált, hogy ez sem lesz elég, a csapatnak újabb játékosokat kell eladnia, hogy Messit megtarthassa.

A klub különben is nehéz pénzügyi helyzetben van, 1,17 milliárd eurós adósságot tol maga előtt, miközben a liga fizetési sapkára vonatkozó szabályai is súlyos gondot jelentenek számára. Az idén életbe lépő szigorítások alapján a spanyol klubok a játékoseladásokból származó bevételeiknek csak a negyedét fordíthatják új játékosok igazolására vagy lejáró szerződésű játékosaik szerződéseinek meghosszabbítására, a maradék 75 százaléknak adósságtörlesztésre kell mennie.

Ez a szabály legsúlyosabban éppen a Barcelonát érinti a spanyol klubok közül.

A Barca anyagi helyzetét nagyban súlyosbította a világjárvány és a vele járó stadionbezárások, becslések szerint a 2020/21-es szezon végéig a klub 580 millió euró veszteséget szenvedett el. Közben a tavalyi 347 millió eurós fizetési sapkájuk a növekvő adósságok miatt a felére csökkent, kb. 150 millió euróra. Ez nagyjából az Athletic Bilbao vagy a Villarreal szintje, de nem a korábbi Barcáé, ahol a játékosfizetések nagyon elszálltak. Mindenekelőtt éppen Messi extrém magas fizetésének köszönhetően, ami idén januárban az El Mundónak, a vezető spanyol sportlapnak köszönhetően kiszivárgott: eszerint Messi a most lejáró, 2017 novemberében aláírt szerződése szerint négy év alatt 555 millió eurót, vagyis közel 200 milliárd forintot kapott a klubjától. A klubvezetés ezt azzal védte, hogy Messi az ajándéktárgyak, külföldi meghívások és általában a marketingértéke miatt még így is több bevételt hoz, mint amennyibe kerül. Sokak szerint azonban nem utolsósorban éppen Messi rendkívül magas fizetése sodorta csődközeli helyzetbe az FC Barcelonát.

Bár rengeteget keresett, Messi és a Barcelona kapcsolata tavaly nyárra kritikus helyzetbe került. Ez odáig jutott, hogy miután a BL-ben a későbbi győztes Bayern München 8-2-re verte a katalánokat, Messi bejelentette, hogy bármennyire is fáj neki, szeretne elmenni a klubtól. A hírek szerint az argentin garanciákat akart, hogy a jövőben ütőképes csapatot építenek köré, de ekkorra már jócskán megtört a bizalom a játékos és a klubvezetés között, Messi nem érezte úgy, hogy az elnöke, Josep Maria Bartomeu mindent megtett a legjobbak megtartásáért. Messi távozási szándékának tavalyi bejelentése után a szurkolók még aznap éjjel a Camp Nounál tüntettek, Messi mellett és a klubvezetés ellen – Bartomeu végül ősszel valóban távozni kényszerült.

Messivel kapcsolatban már tavaly nyáron is főleg a PSG érdeklődéséről lehetett hallani, de a Manchester City és Beckham floridai csapata, az Inter Miami is komolyan szóba került. Akkor azonban a Barcelona a jogi konfliktust is vállalva ellehetetlenítette, hogy az ikonjuk elszerződjön. Arra hivatkozva, hogy szerződés szerint korábban kellett volna jeleznie a távozási szándékát, azt mondták, érvényben van a nevetségesen magas, 700 millió eurós kivásárlási záradéka.

Időközben aztán úgy tűnt, a felek mégis egymásra találnak. Idén márciusban újra Joan Laportát választották meg klubelnöknek. A régi-új elnök, aki mindig jó kapcsolatban volt Messivel, azzal kampányolt, hogy csak ő képes Barcelonában tartani Messit. Áprilisban el is kezdtek tárgyalni az új szerződésről, és júliusra gyakorlatilag meg is egyeztek az argentinnal, pontosabban az őt szokás szerint képviselő apjával.

Előbb arról szóltak a hírek, hogy a már 34 éves futballista két évig lesz még a Barca játékosa, majd a Miamiban fog játszani, miközben párhuzamosan az FC Barcelona utazó nagykövete is lesz. Később ez arra módosult, hogy mégis még öt évig, 39 éves koráig ténylegesen a katalánoknál maradna, a hosszabbításról gyakorlatilag már tényként beszéltek, és július közepére szóban a szerződés részleteiről is megegyeztek.

Ezért is hat most váratlanul az elválásról szóló hivatalos közlemény. Annyira, hogy már az első reakciók között megjelent a kétkedés, hogy a bejelentéssel a Barcelona vajon nem csak a La Liga vezetését akarja-e nyomás alá helyezni, hogy enyhítsenek a pénzügyi szabályokon. Néhány perccel a Messi-bejelentés előtt ráadásul a Real Madrid is kiadott egy közleményt, melyben amiatt támadják a La Ligát, hogy a spanyol szövetség egy nappal korábban megállapodást kötött a CVC magántőkealappal, amely bevásárolta magát az 1. és 2. ligába. A Real és a Barcelona, akik tavasszal benne voltak az Európai Szuperliga alapító és napokon belül elbukó „puccsistái” között, ellenzi ezt az üzletet. Szerintük ezzel negyven évre eladják a televíziós jogokat, és hiába jön be ezzel hozzájuk is jelentős pluszbevétel, annak nagyobbik részét csak stadionfejlesztésre és adósságtörlesztésre fordíthatják, az első csapat fizetésére csak 15 százalék mehet.

A legutóbbi szezonban a Barcelona 506 millió eurót költött játékosfizetésekre, ezt azonban a liga a következő évre 347 millióra redukálta.

„A Barca ismeri a szabályokat, és Messi kedvéért sincs kivétel”

hangsúlyozta többször is Javier Tebas, La Liga elnöke. Messi, aki tavaly egymagában kb. 138 millió euró fizetést tett zsebre, abba is belement, hogy a pénzügyi fair play betartása kedvéért jövőre csak 20 milliót kapjon, és majd a második évben legyen jóval vaskosabb a boríték. Közben a Barcelona végig próbálta puhítani a liga vezetését, most pedig váratlanul bejelentik, hogy ilyen körülmények között a spanyol bajnokság legnagyobb sztárja kénytelen távozni – ez alapján elvileg nem elképzelhetetlen, hogy a véglegesnek beállított Messi-eladás híre esetleg csak egy taktikai lépés a pénzügyi háborúban, bár innen azért nem lesz könnyű visszakozni.

Messi a Barcelonával tízszeres spanyol bajnok és hétszeres kupagyőztes, négyszer nyerték meg vele a katalánok a Bajnokok Ligáját, háromszor az európai szuperkupát, akárcsak a klubvébét. 520 bajnoki mérkőzésen 474 gólt szerzett, a BL-ben 149 fellépésen 120-szor talált be. Legeredményesebb szezonjában, a 2011/12-esben 50 bajnoki góllal lett aranycipős, miközben a BL-ben is lőtt 14-et. A legjobb Európában játszó labdarúgónak járó Aranylabdát hatszor nyerte meg, ötször pedig a második és egyszer a harmadik helyen végzett a barcelonai évei alatt.

Nem sokkal a Messi távozásáról szóló bejelentés után az FC Barcelona „Köszönjük, Leo” mondattal feltett egy búcsúvideót az argentin sztárról a klub Twitterére:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!