Tótka Sándor: Atomnehéz az arany, lehúzza a zsebem

„Ha tájfun jött volna, akkor is megnyerem. Nekem mindegy volt, hogy oldalról vagy szemből fúj a szél, fújhatott volna alulról is, mindenre fel voltam készülve, készítve. Ez a Tótka Sanyi nem az volt, aki csak két évvel ezelőtt is, ez a Tótka Sanyi már tudja kezelni a feszültséget, mert sokat fejlődött”

– a csütörtökön olimpiai bajnoki aranyat nyerő kajakos, Tótka Sándor szavai magabiztosságról, eltökéltségről árulkodtak, amikor két órával a befutója után találkoztunk. Mellette állt egy kísérő, egy pillanatra sem hagyhatta egyedül, amíg be nem megy a doppingszobába. Fegyelmezetten végighallgatta, miről beszélünk, de természetesen egy kukkot sem értett belőle.

Tótka elmondta, úgy érzi, egyszerű biztonsági rajttal indult, tud ennél sokkal pimaszabbul rajtolni edzésen, de most a tét miatt nem mert, az indítóbíró nagyon szigorú volt az előfutamok alatt is. Gyorsan tegyük hozzá, így is úgy indult meg, mintha kilőtték volna a rajtgépből. Mivel még nem tudta visszanézni, rekonstruálni a futam 35 másodpercét, nem tudta osztályozni saját magát, a hajó berúgását sem. Elsőre úgy tűnt, mintha kicsit korán tolt volna rajta a célvonalnál, de végül így lett a legjobb, mert 45 ezreddel az olasz riválisa előtt ért be.

Jó néhány korábbi magyar kajak-kenu győzelem született meg minimális különbséggel olimpián. A Horváth–Kolonics kenus duó 1996-ban sokkal többet várt arra, hogy kihozzák győztesnek őket, Kőbán Rita is kevéssel verte Caroline Brunet-t. A Dombi–Kökény duó is hajszállal verte 1000 méteren a portugálokat 2012-ben.

Tótka is azt hitte, hogy Manfredi Rizza nyert, aki kicsit ünnepeltette is magát. Eltelt egy perc, a kivetítőn semmi nem jelent meg a helyszínen, csak az, hogy a célfotó elemez. Eltelt még egy perc, akkor már mindannyian feszülten nézték a táblát, mikor írják már ki a győztest.

„A döntő másik magyarja, Csizmadia Kolos mondta nekem, olyan ez, mintha a felvételi ponthatárokra várnánk valahol egy nagy téren. Csak most felkészültünk, míg akkor nem. Aztán kiírták, hogy az első: HUN. Akkor tudtam, hogy én vagyok, Kolos nem lehet, mert azt azért érzékeltem, előtte értem be. Akkor eltört nálam a mécses, az érzelmek már csak ilyenek.”

Úgy gondolja, annyira beleégett az agyába a pálya a hosszú évek alatt, hogy álmából felkeltve is tudja, mit kell csinálnia, ezért még egyszer, de akár többször is le tudná hasonló tempóban evezni a távot.

A 27 éves újpesti versenyző megerősítette, neki hasznos volt a koronavírus-járvány miatt az olimpia elhalasztása, mert olyan mentális tartalékokra tett szert egy év alatt, amikről nem is biztos, hogy tudta tavaly, hogy léteznek. Versenyzésének legnagyobb tartalékait a mentális felkészítésben kellett eleve keresni.

A feleségével volt egy beszélgetése tavaly ilyenkor. Megváltoztatták az étkezését – Ági lett a személyi szakácsa –, a bioritmusukat összehangolták, és összességben arra jutottak, ha úgy fejezi be az olimpiát, hogy mindent megtett, akkor az sem érdekli, hogy kap-e valamilyen érmet a munkájáért. Így, hogy még aranyat is kapott érte, még inkább boldog volt.

„Atomnehéz az arany, tényleg. Van súlya, lehúzza a zsebem. Még nem látom magamat benne, ahhoz el kell telnie pár napnak, amikor már olimpiai bajnokként mutatnak be, az is szokatlan érzés, hiszen éveken át ez a célom volt, most pedig teljesült. Amikor a szervezők bemutatták az érmeket vagy két éve, és még csak képeken láttam, akkor elhatároztam, bármit megteszek azért, hogy hazavigyek egyet. A színe nem is érdekelt, de nyilván így a legjobb. Még csipkedem magam, hogy biztosan valóságos az, ami velem történik”

– mondta.

Tótka viszont nem azért kezdett el kajakozni, hogy olimpiai bajnok legyen. Vajda Attila 2008-as pekingi győzelme érintette meg, akkor elindult benne valami, hogy egy olimpiát nyerni egészen menő dolog. Aztán ahogy jöttek az állomásai, és egyre sikeresebb lett, megnevezte céljául, hogy bajnok lenne.

„Megkérdezte tőlem a gyúrónk a döntő előtt, emlékszem-e mit mondtam Rióban. Néztem rá gyanútlanul, nem tudtam, mire gondol. Visszaidézett egy beszélgetést, amikor a velem együtt párosban világbajnok Molnár Péter és én arról beszéltünk, ki menjen egyesben. Akkor még nem volt két helye egy nemzetnek, mint most, és el kellett dönteni, melyikünk indul. Nem emlékeztem rá, mit mondtam, eskü.

Most eszembe juttatták. Leszarom, ki indul, mert majd eljövök Tokióba, és akkor úgyis megnyerem. Rióban így legalább láttam Boltot az egyik utolsó futásán, épp kétszázon, amin én is versenyzek. Bolt amúgy az egyik nagy idolom, sokat olvasgattam róla.”

Tótka az elmúlt napokban nem izgult egyáltalán, már önmaga előtt is gyanús lett, miért nem izgul, hiszen mégiscsak egy olimpián van. Animét, Nintendót vett elő, hogy elterelje a gondolatait. Egyszer parázott, amikor szerdán reggel fél hatkor megmozdult a föld Tokiótól nem messze, aztán megnyugtatta magát, ha nagy és súlyos földrengés lett volna, akkor már biztosan szólnának a szirénák, és így pár perc múlva zavartalanul aludt tovább.

Megfogadta az NBA-kosaras Giannis Antetokoumpo mondását: „staying in the moment”, vagyis az adott pillanatra koncentrálni. Nem érdekelte, mi történik a világban, letörölte a telefonjáról az Instagramot, nem akart részt venni a közösségi médiában, vissza akart egy kicsit utazni az időben, mondjuk, 2010-ig, amikor első sikerét aratta, mert akkor még az okostelefon nem töltötte ki a mindennapok részét. Elképzelte párszor, ha majd nyer, mit mondana, de gyorsan elhessegette a gondolatot, egyébként is jobb, ha spontánul beszél, másrészt félrevitte volna a gondolkodását. A háromszoros olimpiai bajnok, tavaly elhunyt Benedek Tibor szavai, örökségnek tekinthető példamondatai is eszébe jutottak, nagy hatással voltak rá, amikor az akarásról beszélt.

„Nálam jobban senki sem akarta a sikert a sportágban, ebben egészen biztos vagyok. Mivel a kétszáz már nem lesz olimpiai szám 2024-ben, a tudásom egy része elveszik, de csak egy része. Csapathajóban képzelem el a jövőm, és tovább fogom tudni adni a társaknak, mi kell ahhoz, hogy más is olimpiai bajnok legyen, hiszem, hogy tovább tudom adni a szellemiséget. Ez nem a nagy talentummal nyert aranyérem. Olimpiai bajnok szintű versenyzővé váltam, nem csak a nyakamba akasztották az érmet. Olimpiai bajnokká válni kell szerintem, az nem csak úgy jön. 2016-ban nem voltam rá méltó, ki kell mondani. Pedig már akkor azt hittem, tudatos vagyok. De ez a mai eszemmel nézve csak öntelt hablaty volt.

A sportoló rohadtul nem attól sportoló, hogy lenyomja a napi egy edzését, és csá, aznapra végzett, megy haza. Az edzésen túli élettel lesz valaki tudatos élsportoló. 2016-ban ezeket az igazságokat még nem tudtam. A tudatosság talán ott kezdődik, ahol most tartok, és én szeretném ezt megosztani a társaimmal.”

Tótka 2028-ig szeretne kajakozni, Los Angelesben lesz az olimpia. Amerikában még nem járt, de arról beszélt, hogy elmehetne előtte oda edzőtáborozni, és legalább egy NBA-meccset megnézni, mert a kosárlabdát imádja. Vannak még kihívások előtte, szeretne például 25 km/h-s sebességgel evezni, mert arra még nem volt képes senki, vagy 35 másodperc alatt célba érni, mert most 35,035-nél állt meg az óra. A rekord az előfutamban meglehetett volna, de akkor 120 méter után elvette a gázt, és nem nyomta tovább.

„Überdurva 25-tel száguldani egy kajakkal, én tudom csak igazán, mennyire égető és überdurva, de középszerű dolgokra nem vágyhatunk.”

Tótka edzője, Hüvös Viktor önmagát közepes kajakosnak nevezte, de annyira szerette a sportágat, hogy otthagyta a számítástechnikai vállalkozásait is, és edzősködni kezdett. Tudományos módszereket alkalmazva ő építette fel Tótkát. Ezért is kérdeztem tőle, egy ilyen aranyéremben mekkora a tudomány szerepe, meg lehet-e százalékban jelölni. Őszintén bevallotta, ezen még nem gondolkodott, mert abban merült ki eddigi a tevékenysége, hogy a századokat keressék. A hajóban, a lapátban, és hogy a lapát, milyen szögben érinti a vizet.

„Ha 10 százalékot mondunk a tudományos szerepnek, talán nem lövünk sem fölé, sem alá. Ám elsősorban a mi játékunk a századok kereséséről szól. Sanyi általában tizedeket lát minden apró változtatásban, én csak századokat. Ilyenkor kell kiemelni, hogy 45 ezreddel nyert. Mondjuk úgy, 4 század meg egy kicsi. És azt is tegyük hozzá, hogy ennyire leszálkásítva még nem láttam Sanyit, pont arra a versenyre került olyan állapotba, amikor a legjobban kellett.

Egy edző sok mindent kitalálhat, de ha a versenyző nem partner, nem sokra jut. Tótka Sanyi egy nagyon tudatos versenyző.”

Hüvös a befutónál tudta, röntgenszemeivel látta, hogy nyert Tótka, ezért nem is izgult különösebben, de azt hitte, hogy van egy tized is a különbség a javára. Olyan érzés támadta meg, amit eddig nem észlelt, de még átélné néhányszor. Nem megkönnyebbülés, nem beteljesülés, hanem valami katarzisféle. „Speckó, extra érzés. Kívánom mindenkinek, aki sportol, vagy edzősködésre adja a fejét.”