A magyar maratonfutó, akit a szívükbe zártak a japánok

2021. augusztus 06. – 23:33

A magyar maratonfutó, akit a szívükbe zártak a japánok
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az 1964-es olimpián Sütő József a magyar hosszútávfutás kiemelkedő eredményét érte el azzal, hogy az ötödik lett a maratoni távon. A hazai sportvezetés nem várt tőle sokat, végül ő is az aranygéppel utazhatott haza. A maraton közben 18 kilométeren át a hazai versenyző Cuburaja Kokicsival futott, és szótlan összekapcsolódásuk miatt Sütő ma is élénken él a japánok emlékezetében.

„Gyakran eszembe jut a tokiói futás, mintha tegnap lett volna. Utolsó előttiként indultam el 73 versenyző között, de mindig rátettem egy lapáttal, szépen mentem föl. A fordulóban már csak négyen-öten voltunk, akkor ráakadtam Cuburajára, és 18 kilométert egymást segítve tettünk meg. Én vezettem másfél-két kilométert neki, aztán ő nekem. Fantasztikus élmény volt vele futni hárommillió ember között, 5-6 sorban álltak az emberek az út mellett, és amikor meglátták a japánt, úgy tapsoltak, hogy nem igaz. Ennél nagyobb élményem nem volt” – idézte fel a most 84 éves Sütő élete egyik legsikeresebb versenyét.

Cuburaja az utolsó kilométereket jobban bírta a magyarnál, és végül bronzérmes lett, a célvonal előtt 150 méterrel fogta be őt a brit Basil Heathley. Sütő saját országos csúcsát több mint öt perccel megjavítva, 2:17:55-tel, az ötödik helyen futott be.

Cuburaját óriási üdvrivalgás fogadta, egyrészt azért, mert ő lett az egyetlen japán, aki a hazai rendezésű olimpián atlétikában érmet tudott nyerni, másrészt a maratonfutás eleve különleges helyet foglal el a japán néplélekben, jól kifejezi mindennapos kitartásukat és küzdeni tudásukat.

Sütő József (jobbról a második) Cubaraja mögött az olimpián 1964-ben – Fotó: Sankei Archive / Getty Images

Egy árva szót sem váltottak egymással

A japán futó óriási csalódásként élte meg azt, ahogy elveszítette az ezüstérmet (az aranyra nem volt esélye, az etióp Abebe Bikila 2:12:11-gyel, nem hivatalos világcsúccsal győzött), és fogadkozott, hogy az 1968-as mexikói olimpián dicsőséget szerez Japánnak. Cuburaja azonban már nem lehetett ott, mert 1968 elején öngyilkos lett. Öngyilkosságában szerelmi csalódás és sorozatos sérülések is közrejátszottak, búcsúlevelében azt írta, hogy „már túl fáradt ahhoz, hogy fusson”. Tragédiája, ha lehet, még népszerűbbé tette, élénken él a japánok emlékezetében, és így a vele egy órán át futó Sütő is ismert személyiség maradt. A magyar futóhoz néhány éve japán újságírók jártak anyagot gyűjteni, de ő is részt vett már Japánban Cuburaja emlékére rendezett eseményeken 2014-ben, ahol sztárként fogadták.

„A közös futásunk a tokiói olimpiáról szóló filmbe is bekerült, az a 18 kilométert nagyon megmaradt nekik. Csodálatos dolog ez, mert sem előtte, sem utána egy árva szót sem váltottunk egymással, nem találkoztam, soha nem is beszéltem vele. Amikor beértünk a célba, olyan fáradtak voltunk, mint a hétszentség, ő ment balra, én jobbra, nem is fogtunk egymással kezet.”

– mondta Sütő.

Akkoriban még nem voltak olyan szuper futócipők, mint ma, Sütő is egy vékony talpú, alig valamit csillapító Adidasban teljesítette a maratont, szerinte emiatt is lehetett másnap óriási izomláza a combjában. „Mintha mezítláb futottam volna, aztán szinte járni sem tudtam, Zsivótzky Gyulát (kalapácsvető olimpiai bajnok) kértem meg, hogy vigyen le a lépcsőn a másodikról.”

Nemcsak a cipők, a frissítés sem olyan volt, mint manapság. Sütő a 25 kilométerig egyáltalán nem ivott, akkor vett csak magához némi limonádét. „Citrom, cukor, kész, ámen, én csak azt fogyasztottam versenyek közben, még csak szőlőcukrot sem ettem, a doppingolás pedig eszünkbe sem jutott. Soha semmilyen gyógyszert nem szedtünk be” – mondta Sütő, aki édesszájú is, edzései után 15-20-at is megevett az édesanyja által sütött mákos palacsintából. Ez persze nem látszott meg rajta, 56 kiló volt a versenysúlya.

Jóskát mostantól Sütő úrnak szólítsátok

A magyar maratonista ötödik helye a sportvezetést is meglepte. A korabeli magyar sajtó az előzetes latolgatásokban azt írta, hogy nem lesz az élmezőnyben Sütő és a másik magyar, Pintér János. Hogy mennyire leírták Sütőt, azt az is mutatta, hogy egy korán hazainduló repülőgépre vettek neki jegyet. Az ötödik helye után azonban az aranygéppel jöhetett Budapestre, míg helyette egy sportvezető utazott haza. A rajt előtt a futónak is voltak kétségei, az ő egyéni legjobbjánál, 2:23-nál vagy kéttucatnyian tudtak jobb időt futni. A pályán aztán országos csúcsjavítással cáfolt rá önmagára is.

A nagy eredménye nem is maradt visszhangtalan, Sütő az év sportolója választáson a hetedik lett, olimpiai bajnokokat megelőzve, és átvehette a Sport Érdemérem ezüst fokozatát is, ami mellé ötezer forint jutalom is járt. „Nagy pénz volt az, nekem 2700 forint volt a fizetésem, 60 ezerért pedig már egy házat is lehetett venni” – mondta Sütő, aki az olimpiai bajnokságot nyert futballválogatott szövetségi kapitányától, Lakat Károlytól is szép ajándékot kapott. „Azt mondta a játékosainak, miután megtudta, hogy ötödik lettem, na fiúk, holnaptól Jóskát már csak Sütő úrnak szólítsátok.”

Dongaláb és szorgalom

Amikor Sütő futni kezdett, nem volt ígéretes tehetség, később is gyakran felemlegette, hogy ő nem tehetséges, csak szorgalmas. Szerinte gyerekkori dongalábának kezelése és örökmozgó hajlama adott neki jó alapokat a futáshoz.

„Anyám 42 kiló volt, én pedig 4 kiló 20 dekával születtem, be volt szorulva a két lábam a hasában. Másfél-két éves voltam, amikor a Kékgolyó utcában kiegyenesítették a lábamat. Amikor már tudtam járni, kaptam egy háromkilós gépet, azzal is állandóan futottam, képtelen voltam megmaradni egy helyben. A Szondy utcában laktunk, és gyakran kimentünk a Hősök terére. Amikor nyaraltam, az egymástól egy kilométerre lakó két nagymamám között ide-oda futottam karikát hajtva, naponta három-négyszer is. Megerősödött a lábam, miközben önkéntelenül edzettem. A tehetségem abban állt, hogy nagyon szorgalmas voltam. Nyolcadikos voltam, amikor nyertem egy iskolaversenyt, és mondta a tornatanár, hogy akkor próbáljunk meg futni. El is indultam az országos serdülőversenyen, ahol hátulról a második lettem. Ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy majd 64-ben ötödik leszek az olimpián, kinevetem” – idézte fel a kezdeteket.

Fotó: Bődey János / Telex

Sütő az Óbudai Harisnyagyár versenyzője lett, de 1956 után feloszlott a klub, ezért új egyesület után kellett néznie, így a Vasasban folytatta. Érettségije után dolgozni kezdett, és a munka mellett végezte napi két edzését, hajnal ötkor kelt, hogy hatkor már a Vasas népligeti pályáján futhasson, majd fél nyolctól dolgozott. A munkaidő letelte után pedig újra a Népligetbe sietett. Csak akkor kapott munkaidő-kedvezményt, amikor első osztályú futó lett, a sportállásban csak napi négy órát kellett dolgoznia. Mindeközben a Vasas is elcserélte a népligeti pályáját is, azontúl Angyalföldre járt Óbudáról. A korábbi 1500-as világcsúcstartó Rózsavölgyi István is vezetett neki edzéseket, de Sütőnek nem igazán ízlett az Iglói Mihály által kitalált, sok résztávra épülő módszer, ezért is váltott edzőt. A Pasarétre, Harsányi Gusztávhoz került.

„Guszti bácsi mondta nekem, hogy felejtsem el a korábbi módszereket, a Hármashatár-hegyre és a János-hegyre fogok járni. Délelőtt 10-12 kilométert, délutánonként 20-22 kilométert mentem.

Fölvettem egy jó alapritmust, és abból váltogattam, amikor emelkedett, mindig nyomtam a tempót, lefelé könnyen mentem. Addig erőlködős stílusom volt, de ez megváltozott a hosszú futásoktól. Vasárnaponként kifutottunk Pátyra és vissza, 35 kilométer. Amit ma sokan Panoráma-útnak ismernek a Hármashatár-hegynél, az annak idején Sütő-út volt. Rengeteget izzadtam ott, de meg is lett az eredménye.”

Az eredmények országos rekordokat is jelentettek, Sütő egy pasaréti versenyen három rekordot is megdöntött 1962-ben, övé lett az egyórás rekord (19 488 méter), a 20 és 25 kilométer csúcsa is, 1963-ban pedig a 15 kilométeres rekordot írta át 45 perc 15 másodperccel. Ezek a számok versenyeken ritkán szerepelnek, de jelezték, hogy Sütő kitartó és elég gyors is. 1962-ben, élete első maratonján is mindjárt országos rekordot futott. „Elég rosszul sikerült 1962-ben számomra a belgrádi Európa-bajnokság, nagyon meleg volt, csak 30:30-at futottam tízezren, miközben az egyéni csúcsom 28:54 volt. Mikor hazajöttünk, Guszti bácsi mondta, hogy próbáljam ki magam a csepeli maratonon. 2:23:05-tel országos csúcsot futottam. Akkor dőlt el, hogy ez lesz az én számom.”

A magyar atlétikai vezetés úgy döntött, hogy maratonban azt nevezik az olimpiára, aki megnyeri a szegedi maratont. A nyáron, 36 fokos hőségben rendezett versenyen Sütő is elindult, és a táv második felében beleerősítve nyert is, igaz, a 2:35-ös idejére nem volt büszke ő sem.

Fotó: Bődey János / Telex

Ki az isten szaggatja neki?

Akkoriban nem sok maraton közül lehetett választani, a magyar futóknak a kassai és a szegedi versenyek voltak szinte csak elérhetők, így Sütő maradt a pályán is, továbbra is indult öt- és tízezres versenyeken is. „Iharos Sanyi (több távon is tartott világcsúcsot) mondta egy Béke-kupa-versenyen, hogy: ”Ha a Sütő 14:10-en belül fut, akkor megeszem a szappanomat.„ Soha nem volt szappanja, mindig én adtam neki, de 14:04-et futottam. A végén Iharos és Szabó Miki lehajráztak, de azért közben nyomtam rendesen. Ki az isten szaggatja neki? – kérdezték a versenyen. Na, a Sütő váltogatja, jött rá Iharos. Így volt, az egyik egyenesben beleerősítettem, mi úgy mondtuk, szaggattam, aztán kicsi visszavettem, majd a másik egyenest megint megszaggattam. Ezt az edzéseken is mindig gyakoroltam. Aki bírta, bírta.”

A tokiói eredmény nemzetközi meghívásokat is hozott Sütőnek, így indulhatott 1965-ben az athéni maratonon, amit meg is nyert, elmondása szerint, amikor megtudták ellenfelei, hogy ő is fut, tízen visszaléptek. Japánba is visszatért még, a fukuokai versenyen futhatott, de ott nem szerepelt kiemelkedően. Az 1968-as olimpiára is kijutott, jó formában is érezte magát, de Mexikóban egy torokgyulladás keresztülhúzta a számításait, nem jutott el a célig. 1969-ig versenyzett itthon, majd Volkswagenjével elhagyta az országot, Svájcba disszidált. Azt mondta, nem volt politikai indítéka, a jobb élet reményében indult útnak. 2002-ig taxizott, azóta a két ország között ingázik.

Amikor 1988-ban hazalátogatott, Szűcs Csaba felkészítését vállalta el, futójától azt a típusú edzésmunkát követelte meg, amit ő is elvégzett. Szűcs a segítségével megnyerte a maratont, majd később ma is fennálló országos csúcsot futott. Sütő fájdalma, hogy ma nem lát igazán szorgalmas és elhivatott magyar futót, és szerinte ötven éven belül nem is fogja megközelíteni senki az ő tokiói eredményét.

Ő azonban még most is példát mutat, 84 évesen is napi hat kilométer az adagja, és ezeket a futásokat gondosan be is jegyzi edzésnaplójába. Számításai szerint már több mint 130 ezer kilométert tett meg, már legalább háromszor körbefuthatta volna a Földet.

„Olyan nap nincs, hogy ne futnék. Engem nem zavar az eső, vagy a hó, a szerelés megszárad. Az egészségem miatt is futok, de megszokás is, nekem a délelőtt nem működik futás nélkül. A véremben van.”