Gazdaság

Lecsaptak a rendőrök az illegális idősotthonra
Lecsaptak a rendőrök az illegális idősotthonra
A Nemzeti Védelmi Szolgálat szerint elsősorban egy kritikus állapotú beteg miatt léptek közbe.
Nagy Márton felminősítésre számít: tényleg létszükséglet, hogy ne váljunk bóvlivá
Nagy Márton felminősítésre számít: tényleg létszükséglet, hogy ne váljunk bóvlivá
Optimista jövőképet vázolt a gazdaságfejlesztési miniszter, pozitív elem volt a kommunikációjában, hogy végre egy kormánytag is azt mondta, hogy a jó hitelminősítésért küzdeni kell.
Lánczi Tamás: Németországban lobbiznak azért, hogy az akkumulátorgyárak inkább ott épüljenek fel
Lánczi Tamás: Németországban lobbiznak azért, hogy az akkumulátorgyárak inkább ott épüljenek fel
A német gazdaság pocsék állapotban van – vélekedett a politológus, naná, hogy pedáloznának az akkumulátorgyárakért. Az ellenzéket pedig ki kell vizsgáltatni.
Egy nap alatt 11 milliárd dollárt keresett Elon Musk
Egy nap alatt 11 milliárd dollárt keresett Elon Musk
Úgy tűnik, visszafordult a Tesla a mélyrepülésből, de a világ leggazdagabb embere cím visszaszerzése még messze van.
Furcsán magas összegek jelentek meg a Vodafone-számlákon
Furcsán magas összegek jelentek meg a Vodafone-számlákon
A Vodafone maximálisan 9,39 százalékos inflációkövető díjkorrekciót ígért januártól az ügyfeleinek, azonban többeket meglepett, hogy számláikon a decemberihez képest 14-18 százalékkal magasabb...
Leminősítette Magyarországot az S&P
Leminősítette Magyarországot az S&P
BBB-ről a továbbra is befektetésre ajánlott BBB mínusz az új besorolás. Tíz éve először döntött leminősítésről a három nagy hitelminősítő egyike.
Mészáros Lőrinc vagyonának hússzorosát bukta el egyetlen nap alatt egy indiai milliárdos
Mészáros Lőrinc vagyonának hússzorosát bukta el egyetlen nap alatt egy indiai milliárdos
Gautam Adanira rájárt ma a rúd, de hát egyszer fenn, egyszer icipicit lejjebb.
Átlagosan 15 százalékkal emeli munkavállalói bérét márciustól a Tesco
Átlagosan 15 százalékkal emeli munkavállalói bérét márciustól a Tesco
A bruttó 275 ezer forintos alapbér 16,4 százalékkal bruttó 320 ezer forintra emelkedik.
Szijjártó szerint a német kormány két minisztere akadályozza a paksi bővítést
Szijjártó szerint a német kormány két minisztere akadályozza a paksi bővítést
A külügyminiszter szerint egyelőre nem adtak ki a Paks II. vezérlőrendszereihez egy exportengedélyt.
Mészáros Lőrinc Horvátországban: A turizmusban, szállodaiparban csak a luxus irányába szeretnénk elmozdulni
Mészáros Lőrinc Horvátországban: A turizmusban, szállodaiparban csak a luxus irányába szeretnénk...
Mészáros a Marriott egyik vezetőjével és Opatija polgármesterével tette még hivatalosabbá a horvátországi terjeszkedést.
Kövess minket Facebookon is!