Jászfényszarun is kínai autóipari cég épít gyárat

2023. november 17. – 17:33

Másolás

Vágólapra másolva

A Zhejiang Shuanghuan Driveline kínai járműipari vállalat épít majd gyárat Jászfényszarun – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI beszámolója szerint. A nagyjából 39 milliárd forintos beruházással 450 munkahely jön létre a jászsági városban.

Szijjártó tájékoztatása szerint a kínai cég elektromos autókhoz fog alkatrészeket gyártani a városban, ez már a jövő év első negyedében megkezdődik, ezzel párhuzamosan pedig új üzemcsarnok építését is tervezik.

A közel 39 milliárd forintos beruházást az állam hétmilliárd forinttal, vagyis 450 munkahellyel számolva munkahelyenként 15,5 millió forinttal támogatta.

A külügyminiszter szerint a Zhejiang Shuanghuan Driveline piacvezető lesz Európában az elektromos autók motorjaihoz szükséges fogaskerekek és tengelyek gyártásában. „Tehát itt van egy újabb kínai beszállító, amely a nagy nyugati vállalatokat, a Teslát, a Volvót és a Scaniát fogja ellátni. Mindebből látszik, mekkora butaságot beszélnek és mekkora károkat okozhatnak azok az európai politikusok, akik a kínai és az európai gazdaság szétválasztásának szükségességéről beszélnek” – tette hozzá Szijjártó, azzal együtt, hogy a magyarok a keleti-nyugati együttműködésben nem veszélyt, hanem hatalmas lehetőséget látnak. „Nem a Kínával való együttműködés a veszélyes, hanem annak a hiánya”.

A miniszter a kínai beruházóknak címezve azt mondta, hogy „soha nem fogjuk elfogadni azt, hogy valaki kívülről akarja nekünk megmondani, ide milyen beruházás jöhet, vagy milyen nem”.

„Önök egészen biztosak lehetnek abban, hogy itt önöket semmifajta diszkrimináció nem fogja érni. Mi tisztelettel tekintünk minden, Kínából és bárhonnan máshonnan Magyarországra érkező beruházásra.”

Arra is emlékeztetett, hogy az Európai Unió politikai döntései nyomán 2035-től kizárólag elektromos autók kerülhetnek forgalomba a kontinensen azzal az indokkal, hogy csakis így lehetséges a zöld átállás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!