A klímacsúcs most egy olyan házibuli is, ahol el kell dönteni, mit hozzunk még éjfélkor az éjjel-nappaliból

Egy telt házas Puskás-stadionénál is több résztvevőre számítanak a szervezők az idei klímacsúcson, a november 30-án kezdődő COP28-on, Dubajban. A rendezvény két hete alatt 70 ezren csődülhetnek össze a sivatagi metropoliszban a világ minden pontjáról, ezzel látogatócsúcsot beállítva az ENSZ-tanácskozások történetében. Hogy a repülőkből kipöfékelt újabb rengeteg szén-dioxid ellenére – nem beszélve a levegőbe pufogtatott frázisokról – bolygónk profitál-e a gigaeseményből? Azt majd a tárgyalások egyik fő napirendi pontjának, az első bevetésére készülő „klímakurbli-mechanizmus” sikere alapján lehet levonni. Évekkel később.

Sean Paul jamaicai rappertől kezdve Harrison Ford, Matt Damon, Leonardo DiCaprio és Arnold Schwarzenegger színészeken át Greta Thunberg svéd klímaaktivistáig és a 97 éves David Attenborough brit természettudósig hosszú a sztárok listája, akik a csaknem 30 éve jellemzően december tájékára időzített ENSZ-klímatárgyalások visszatérő influenszer vendégei. Hogy az idei eseményre közülük ki tér vissza, az még kérdéses. De például Bill Gates és III. Károly brit király már jelezték, hogy kiutaznak az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városába, és beszédet mondanak a légkondicionált üvegpaloták tövében megrendezett tanácskozáson.

Ugyancsak szónoklatokkal készül annak a 136 országnak az állam- vagy kormányfője, amelyek megerősítették részvételüket. Az ENSZ összesítésében olyan nagy kibocsátó országokból szerepelnek vezetők, mint Brazília, India és Németország. Ezeknél a beszédeknél hevesebb hangvételű felszólalásokra lehet számítani Izrael és a Palesztin Állam vezetői részéről, tekintettel a konferenciától légvonalban 2 ezer kilométerre fekvő Gázai övezetben zajló harcokra. Magyarországot legfelsőbb szinten valószínűleg Novák Katalin köztársasági elnök képviseli.

Nagy hiányzók

A Conference of Parties angol elnevezés kezdőbetűi nyomán COP-nek nevezett klímatanácskozások (a party szó ez esetben nem házibulit, hanem részes felet jelent) évről évre egyre több embert vonzanak. Míg az első rendezvényre 1995-ben még alig 4 ezren regisztráltak, addig 2021-ben Glasgow-ban 40 ezer ember, tavaly az egyiptomi sarm-es-sejk-i COP27-en pedig majdnem 50 ezer ember gyűlt össze. Az arányokat jól szemlélteti, hogy a 2022-es eseményen a kormányzati delegáltak részaránya mindössze 16 ezret tett ki, a többiek civil megfigyelők, tudósok, bankárok, vállalati szereplők és a média képviselői voltak. Az ENSZ az idén 20 ezres növekedésre számít, amellyel nemcsak a COP történetének legnagyobb rendezvényi címét, de minden bizonnyal a valaha megrendezett legnagyobb ENSZ-találkozóért járót is kivívja.

A világ két legnagyobb karbonlábnyomú országa, a globális kibocsátások körülbelül 40 százalékát lefedő Egyesült Államok és Kína legmagasabb szintű vezetői azonban nem lesznek jelen az eseményen. Pedig a korábbi években Joe Biden amerikai elnök és kínai társa, Hszi Csin-ping is részt vett már ENSZ-klímakonferenciákon. Ám ezúttal beszédek helyett egy közös klímapolitikai kommünikével készültek, és álltak elő a konferencia előtti hetekben. Ez elsőre formaságnak tűnhet, de nagy dologról van szó.

A kifejezetten részletekbe menő dokumentummal a világ két kulcshatalma arról tesz tanúbizonyságot, hogy az elmúlt években egyre hűvösebbé váló viszonyuk és a világrendről való eltérő gondolkodásuk ellenére az évszázad legnagyobb kihívása kapcsán készek együttműködni és a főbb pontokról egyetértésre jutni.

Narancs égbolt, októberi kánikula

Az enyhülés ugyanakkor a legutolsó dolog, ami a globális felmelegedésről elmondható. Még egy hónap hátravan az évből, de gyakorlatilag már kijelenthető: világszinten 2023 a legmelegebb év, amit a mérések rendszeressé válása óta az elmúlt több mint 150 évben tapasztalni lehetett. Sőt, ami még meghökkentőbb, hogy a tudósok szerint minden valószínűség szerint az elmúlt 125 ezer évben nem fordult elő olyan extrém meleg év, mint az idei. A világ hőmérsékletábrája nagyon hasonlít Dubaj város sziluettjére, ahol egy kis képzelőerővel a sivatag tekinthető az elmúlt 100 ezer évnek, a felhőkarcolók az elmúlt pár évtizednek, a közülük kimagasló híres Burdzs Kalifa – 828 méterével a világ legmagasabb épülete – pedig az idei év.

Csak néhány azokból a szélsőségekből, amiket az idei rendkívüli időjárás okozott és amik frissen élhetnek a dubaji klímatárgyalók emlékezetében:

• Egyes becslések szerint 20 ezer ember veszítette életét Líbiában, a tengerparti Derna városára ugyanis szeptemberben 300-600 évente előforduló gyakoriságú óriás esőzés csapott le, és okozott özönvizet.
• Kanadában az idén a megszokottnál jóval több helyen, két Portugália nagyságú területen pusztított erdőtűz. Ennek hatását még a több száz kilométerre fekvő New Yorkban is megérezték, amikor júniusban pár napig katasztrófafilmeket idézően napokra narancsszínűvé vált az égbolt, és az emberek kénytelenek voltak újra előkeresni a Covid- járvány idején beszerzett maszkjaikat.
• Soha nem látott mértékű, 20 ezer embert érintő evakuálást kellett elrendelni Görögországban, júliusban, Rodosz szigetén hőhullámok (és gyújtogatók) nyomán kialakult erdőtüzek miatt. Két hónappal később a pár száz kilométerre fekvő Pélion-hegységben három óra leforgása alatt az éves átlagcsapadék több mint másfélszerese zúdult le, és okozott áradást.
• Magyarországon szerencsére ehhez fogható súlyos esetek az idén nem történtek. Ezzel együtt szélsőségesen enyhe (vagy inkább forró), Dubajban szokásos időjárást a magyar tárgyalódelegáció is megtapasztalhatott itthon október végén, amikor egyes országrészekben 30 Celsius-fok fölött volt a hőmérséklet.

Hatpercnyi kínai kibocsátás vs. fogadkozások

Nemcsak a hőmérsékletek – és a látogatószámok – döntenek rekordot az idén, hanem a globális felmelegedés felgyorsításában döntő jelentőségű, üvegházhatást okozó gázok (ÜHG) kibocsátása is újra csúcsra jár. A szén-dioxid-, metán- és egyéb ÜHG-kibocsátások az ipari forradalom óta lényegében folyamatosan nőnek, 1850 óta a 15-szörösükre emelkedtek. Kisebb megtorpanások néha-néha előfordulnak. Legutóbb 2020-ban, a Covid évében történt, amikor egy év alatt 3,7 százalékkal kevesebbet pöfögtünk a levegőbe. De 2021 óta visszapattanás tapasztalható, ennek következményeként folytatódott a trend, és ma már több ÜHG-t pumpálunk a légtérbe, mint a Covid előtti időkben. A klímatárgyalások központi témája, hogy ezt az emelkedést mielőbb tetőzésre, majd minél meredekebb csökkenő trendbe kényszerítse.

Gyakran kerül elő az a kritika, hogy ezek a klímacsúcsok teljesen haszontalanok, és mára olyan mamutrendezvénnyé híztak, hogy már csak a beszüntetésükkel nagy lépést tehetnénk a klímaváltozás megfékezése irányába. Az eddigi legnagyobb ÜHG-kibocsátással járó klímacsúcs a 2021-es glasgow-i rendezvény volt, amely az ENSZ hivatalos statisztikái szerint szén-dioxid-egyenértékben kifejezve 131 500 tonna ÜHG-vel dúsította a légkört. Ennek kiszámításához a konferenciatermek és hotelszobák energiaellátását, az étkeztetésnél felhasznált élelmiszerek előállításával járó szén-dioxid-hatást, valamint a résztvevők repüléseivel járó klímahatást vették alapul.

Ez kétségkívül jelentős mennyiségű gáz. Ugyanakkor, ha ezt a világ legnagyobb kibocsátójának számító Kína 2021-ben tapasztalt 11,5 milliárd tonnás ÜHG-emissziójához viszonyítjuk, akkor arra jutunk, hogy az ázsiai ország körülbelül 6 perc alatt bocsát ki annyi szén-dioxidot, mint a kéthetes konferencia. Magyarán, ha ezeken a konferenciákon sikerül elérni, hogy a világ országai a COP nyomán klímabarátabb pályára állnak, és érdemben csökken a kibocsátás, akkor már megérte ilyeneket szervezni. Egy brit NGO számítása szerint a glasgow-i COP-n tett állami és vállalati fogadkozások 2030-ra vonatkoztatott, szén-dioxidban kifejezett hasznai akár több mint 70 ezerszer felülmúlhatják majd a konferencia karbonlábnyomát.

Kétségkívül nagyságrendbeli különbség. Ezzel együtt azonban a hitelesség szempontjából jót tenne, ha sikerülne a klímatárgyalások lábnyomának mégiscsak gátat szabni, és legalább a magánrepülők használatáról lebeszélni a vezetőket.

Csak a hasukat süttetik?

Rendszeresen előkerülő további bírálat, hogy miért kell ezeket a rendezvényeket olyan nyaralóhelyeken rendezni, mint 2022-ben Sarm-es-Sejkben, 2010-ben Cancúnban, vagy 2007-ben Balin. Biztos a klímatárgyalókat nem a bolygó jövője érdekli, hanem csak süttetik a hasukat. Rendeznék valamelyik megszokott ENSZ-helyszínen, például Genfben vagy akár New Yorkban, ahol eleve sok ország diplomatája megfordul – berzenkednek egyesek.

Az idei helyszín egyébként a szokásosnál nagyobb felhördülést kelt, mondván, hogy az üzemanyagfaló SUV-kről, fedett sípályájáról és légkondicionált buszmegállóiról híres Dubaj egy plusz fricska a környezetért aggódóknak.

A 2008 óta eddigi kilenc COP-n szerzett személyes benyomásaim alapján a szervezők minden konferencián törekszenek arra, hogy a lehetőségek szerint a lehető legkisebbre zsugorítsák a rendezvény klímalábnyomát. Elektromos buszokkal fuvarozzák a résztvevőket, napelemmel előállított árammal fedezik a konferenciatermek és hotelszobák áramigényének egy részét, és környezetbarát menüt tesznek kötelezővé a menzákon. A kibocsátásoknak pedig azt a részét, amire már nem tudnak hatni, karbonkreditek vásárlásán keresztül, különböző kibocsátáscsökkentési projektek közvetett megfinanszírozásával, például kiirtott dzsungelek visszaerdősítésével ellentételezik.

Drága mulatság

A helyszínválasztásért kár a hét emírségből álló államszövetséget vagy a korábbi helyszínek kormányait ostorozni. Az ENSZ szabályai szerint a konferencia házigazdáját egy évtizedek óta működő, rotációs rendszer szerint választják ki, mindig más-más régió a soros. Ezzel előzve meg azt, hogy a világ bármelyik szegletében élők pórul járjanak azzal, hogy nekik esetleg évről évre a bolygót körbeutazva kelljen delegációikat küldeniük. A klímakérdés van olyan speciális, hogy azokat nem a Genfben vagy New Yorkban dolgozó állandó stáb tagjaira, hanem a hazájuk minisztériumaiban dolgozó témafelelősökre bízzák.

A rendezvény megszervezésére önkéntes alapon lehet jelentkezni. Mivel az elég költséges mulatság, így általában nem tülekednek a kormányok, hogy sorra kerülhessenek. Egyébként pedig nem is minden országban van olyan város, ami viszonylag kevés repülőgépes átszállással megközelíthető lenne, és több tízezer ember számára tud gondoskodni szálláshelyekről.

A glasgow-i COP két éve 250 millió fontjába (több mint 108 milliárd forint) került a brit adófizetőknek. Ami miatt egy-egy kormány a végén mégis vállalja a jelentős költségeket, az a gazdaságpolitikai és befolyásszerzési haszon, amit a rendezvény miatt jó esetben remélni lehet. A világ figyelme ilyenkor hetekre a házigazda ország felé fordul, ami oda vonzza a politikai, pénzügyi, nagyvállalati és tudományos élet krémjét.

Egészségügyi konferenciát vezénylő dohánycégvezető?

Ami az idén különösen kiverte a biztosítékot a környezetvédők körében és sok politikusnál is, az a házigazdák konferenciaelnök-választása. A tanácskozás vezetésére ugyanis az emírségi kormány Szultan al-Dzsabert, az Abu-Dzabi Nemzeti Olajtársaság (Adnoc) vezérigazgatóját kérte fel. Az Egyesült Arab Emírségek a top 10 olajkitermelő országának egyike, ami alig egy éve határozott úgy, hogy a következő 5 évben napi 5 millió hordóra emeli a jelenlegi 3,5 milliós kitermelését. „Ez ugyanolyan, mintha egy egészségügyi konferencia elnöklésére egy dohánycég vezetőjét neveznénk ki” – akadt ki a 350.org nevű zöldszervezet egyik tisztségviselője.

A fosszilis cégek, országok klímakonferenciákon való részvétele évek óta heves vitát vált ki. Az emírségek vezetői nem az elsők a klímakonferenciák házigazdáinak történetében, amely a klímáért aggódók körében rosszfiúk hírében állnak. A 2010-es konferenciát Dohában, a földgáznagyhatalom Katar fővárosában rendezték, és az akkori olajminiszter vezette. A szénfüggő Lengyelország pedig az elmúlt 15 évben háromszor is rendezett COP-t. Igaz a poznańi, varsói és katowicei csúcsokon nem szénbányák vezetői, hanem környezetvédelmi miniszterek kezében volt az elnöki kalapács.

A dubaji Al-Dzsaber személyéről azonban fontos tudni, hogy az olajtársaság elnöklése mellett ő felel a 2006 óta létező Masdar nevű cég vezetéséért is. Ez a régióban az egyik legnagyobb megújulóenergia-projektfejlesztő vállalata, és tagadhatatlanul jelentős szerepe van a napenergiával megtermelt áram költségének elmúlt bő évtizedben tapasztalt zuhanásában.

Az olajcégek legújabban a szén-dioxid levegőből való kivonására és annak valamilyen formában való tárolására irányuló műszaki technológiák iránt érdeklődnek. Ilyen új, még nem kiforrott módszerek napelemekéhez hasonló ívű felfutására a tudósok szerint feltétlenül szükség lesz a következő évtizedekben. A kibocsátások visszaszorítása mellett a már egy ideje a levegőben lévő szén-dioxid kiszippantása nélkül lényegében esélyünk sincsen a veszélyesnek tartott mérték alatt tartani a felmelegedést. Márpedig, ha ez így van, akkor az óriási tőkével, mérnöki és geológiai tapasztalattal bíró olajcégekre inkább szükség van a tárgyalóasztal mellett, mintsem hogy a kiebrudalásukon fáradozzunk.

Sziget Fesztivál

Na de hogyan is kell elképzelni egy ilyen tárgyalást, hogyan férnek egyáltalán 70 ezren a tárgyalóasztal köré? A COP-t úgy érdemes elképzelni, mint egy óriási Sziget Fesztivált. Azzal a különbséggel, hogy a különböző helyszíneken koncertek helyett kisebb-nagyobb tanácskozások és különböző események zajlanak egymással párhuzamosan. A város reptere közelében, 430 hektáron (a Hajógyári-sziget négyszeresén) elterülő Expo City Dubai kongresszusi központ területén

• nagyszínpad helyett két nagy plenáris teremben zajlanak az akár ezerfős, zömmel magas szintű tanácskozások;
• a koncertsátrak és -színpadok helyett 30-40, egyenként pár száz főt befogadni képes teremben zajlik a plenáris tanácskozásokról kiszervezett altémák megvitatása. Leggyakrabban ezek az altémák további, és további altémákra szerveződnek tovább, amelyek aztán a kéthetes időszak végére ideális esetben lassan visszajutnak a plenáris szintre. Ezekben a termekben rendeznek sajtótájékoztatókat és tartanak kísérőrendezvények címszóval panelbeszélgetéseket és workshopszerű tematikus programokat. Ezeken már nemcsak a hivatalos klímatárgyalók, hanem vállalati, civil, tudományos és egyéb résztvevők is felszólalnak;
• a színpadi backstage-ek helyett ideiglenes pavilonokban berendezett delegációs irodák állnak, ahol egy-egy ország delegáltjai tarthatják saját belső egyeztetéseiket, kétoldalú tárgyalásaikat és a holtidőkben a pihenőiket. Az EU-delegációnak is van ilyen pavilonja, a magyar delegáltak itt találhatók meg gyakran.
• Ami pedig a Sziget Fesztiválon nincs, de itt nagy területet foglal el, az a szakkiállítás szegmens, ahol a legkülönfélébb innovatív technológiákkal büszkélkednek cégek és országok pénzt nem sajnálva, fényűző pavilonokban.

Nem csak blabla

No de mindezek alapján nem adhatunk-e igazat Greta Thunbergnek, aki szerint ez a túl nagy felhajtás lényegében csak a greenwashingot, azaz a résztvevők zöld tetteinek felnagyítását (vagy annak hiányának leplezését) szolgálja. Két éve egy elhíresült beszédében úgy fogalmazott: „Bla, bla, bla. Ezt halljuk az úgynevezett vezetőinktől. Szavak, amik jól hangzanak, de nem vezetnek tettekhez.”

Szónoklatokból kétségtelenül nincs hiány egy ilyen rendezvényen. Ugyanakkor az ENSZ felmérései nem igazolják vissza a 20 éves svéd nő vádját, miszerint tettek nem társulnak a szavakhoz. Egy múlt héten megjelent ENSZ-jelentés arról számolt be, hogy a COP-k fő gyümölcsének, a 8 évvel ezelőtt elfogadott párizsi megállapodásnak köszönhetően sikerült a legveszélyesebb klímaforgatókönyveket elkerülni. A megállapodás nyomán minden ország a saját háza táján hozzálátott kibocsátáscsökkentési tevékenységekhez. Ezek nyomán ma már nem kell számolnunk 3 Celsius-fokot jóval meghaladó melegedési pályákkal, hanem valahol a +2,5–2,9 fokos tartományba szorítottuk vissza a várható hőmérséklet-növekedést.

Ez jó hír, de sajnos nem elegendő, ha azt nézzük, hogy a tudósok szerint a +2 Celsius-fok számít a lélektani határnak, és az öngerjesztő, elszabaduló klímaváltozás veszélyét az ez alatti tartományban tudjuk kiküszöbölni. A párizsi paktum épp ezért egy +2 foknál „jóval” alacsonyabb szintet, lehetőleg +1,5 Celsius-fokot céloz meg. A 2023-as rekordmeleg évünk során a másfél fokos határt súroljuk, ezért a tartósan az e szint alatt maradásról minden valószínűség szerint lemondhatunk.

Egy-egy fél fok között laikus szemmel nincs nagy különbség. Akár fel is vetődhetne, hogy nem éri-e meg megelégednünk az eddig elért eredményekkel. Egy amerikai think tank múlt havi becsléséből kiindulva egyértelmű a válasz: forszírozni kell a felmelegedés további megzabolázását. Számításuk szerint egy +2,5 fokos pályán a világgazdaság 2020–2300 között akkumulált gazdasági kárai 918 ezer milliárd dollár körül alakulhatnak (ez a 2020-as globális GDP több mint tízszerese). Ehhez képest egy 2 fokos felmelegedés „csupán” ennek kevesebb mint felét okozza, egy másfél fokos pedig harmadát.

Első kurblizás előkészítése

A dubaji konferencián rengeteg szálon zajlanak majd tárgyalások, és ezek közül mindegyiknek megvan a maga szerepe. Ha egy kulcsfontosságút kell kiragadni, az az úgynevezett „globális számvetés” (global stocktake) néven futó napirendi pont. Ez az az ugródeszka, ami alapján a párizsi megállapodás új lendületet vehet, és a felmelegedési görbéket tovább lehet lapítani a célul kitűzött hőmérsékleti limitek alá.

A számvetés során a világ csaknem 200 országának 2030-ig érvényes, önkéntes klímavállalásainak hatásait összesítik, amik alapján látszik, hogy a 2030 utáni 5-10 évben milyen mértékű szigorítás szükséges, hogy az ollót az áhított cél és a valóság között tovább tudjuk zárni.

Hogy a kollektív számvetés alapján pontosan milyen mértékű 2030 utáni klímavállalásokat tesznek országok, az a következő két évben kiderül. Ugyanakkor, ha most nincs egy kellőképpen stabil lábakon álló, konszenzuson alapuló számítás arról, hogy hol állunk, akkor nehéz a továbblépés a szigorítás irányába.

Az olló fokozatos zárása mögötti mechanizmust talán egy olyan házibulihoz lehet a legjobban hasonlítani, aminek résztvevői között előzetesen nem alakult ki egyetértés, hogy ki mennyi inni- és ennivalót hozzon magával. Mivel az borítékolható, hogy ilyen körülmények között előbb-utóbb hiány lesz, ezért észszerű döntés a következőkben megállapodni. Éjféltől óránként tartanak egy leltárt, ami alapján az éjjel-nappaliból újabb és újabb rágcsálnivalót és üdítőt lehet beszerezni remélve, hogy végül elegendő lesz reggelig.

A párizsi megállapodás is egy ilyen logikára épül: a most Dubajban megtartott számvetés az éjféli első leltárnak felel meg, az első leugrás az éjjel-nappaliba pedig a 2025 végéig beérkező, 2030-as időszak utánra vonatkozó nemzeti klímavállalás lesz. A párizsi klímatárgyalók reménye 2015 óta az, hogy az ötévente esedékes felülvizsgálatok és a klímavállalások azt követő „felkurblizása” (a klímazsargonban angolul ratchet up mechanism) még azelőtt képes lesz sikeresen bezárni a hőmérsékleti ollót, hogy túl késő lenne.

Az erős klímavédelem gazdasági érdekünk

A klímaváltozás megfékezése és a +2 fok felett jó eséllyel elszabaduló felmelegedés megelőzése egyértelműen magyar nemzetgazdasági érdek. Az MNB-nek a brit Cambridge Econometrics cég közreműködésével 2021-ben elvégzett „klímastressztesztje” azzal az eredménnyel zárult, hogy a globális klímacélok meghiúsulása esetén az egyre gyakoribb időjárási szélsőségek egyre nagyobb veszteséget mérnek a magyar gazdaságra. A veszteségek mértéke a modellek szerint fokozatosan nő, és 2050-re az éves GDP 4,5 százalékával lehet egyenértékű.

Amennyiben azonban sikerülne egy, a tudósok által szükségesnek tartott „rendezett átállási pályára” állni, a veszteségek nemhogy csökkenthetők lennének, de az új zöldtechnológiák iránti étvágy növekedése nyereségbe fordíthatja a 2050-es GDP-mérleget.

A nemzetközi klímatárgyalások és azok sikere így döntő jelentőségű nemzetgazdaságunk számára. Az is bizonyos, hogy globális feladat lévén nincs esélyünk egyéni ötletekkel harcolni a klímaváltozás ellen, csak egymással együttműködve vagyunk képesek hatékony válaszokat adni.

Az ugyanakkor mindenképpen megfontolandó, hogy érdemes-e ritkítani a dubajihoz hasonló klímadzsemborik gyakoriságát. Illetve azon is érdemes lenne elgondolkozni, hogy ENSZ-keretek helyett (ami csaknem 200 ország konszenzusát teszi szükségessé) van-e valami más olyan felállás – például a 20 legnagyobb országot magában foglaló G20-ak vagy egy ahhoz hasonló új fórum –, aminek keretein belül a klímaváltozás elleni nemzetközi küzdelem még hatékonyabbá tehető.