A világ legjobb sörkorcsolyája kicsit bizarr

A legfrissebb Ízfokozóban a sörökről beszélgetünk Rebák Tiborral – de mit együnk a sörhöz?
Ami nekünk a sörperec, a csipsz vagy a ropi, esetleg a pogácsa, az a brit konyhának az ecetes tojás. Annak ellenére, hogy ecetben teszünk el uborkát, káposztát, csalamádét, az ecetes lében úszó főtt tojások látványa elsőre bizarrnak tűnik. Egészen addig, míg nem jut eszünkbe a csehek ecetben eltett virslije vagy az olajban fermentált sajtja. Na ugye, hogy nem is fura az ecetes tojás?
Pedig sok logika van benne. Egyrészt ecetben bármit el lehet tenni, hiszen ez is csak egy szimpla tartósítási módszer, amit üvegbe teszünk és valamilyen ízesítésű ecetet öntünk rá, az sokáig eltarthatóvá válik. Savanyúvá is, persze, ami itt extra érték, ugyanis a legjobb sörkorcsolya nem csak sós, de savanykás is, valamiért a sörhöz remekül mennek a savas ízek. A legendák szerint van ennek egy fiziológiai magyarázata, amely szerint a sav serkenti a máj működését, így jobban fel tudja dolgozni az alkoholt, de valószínűbb, hogy simán csak rájöttek, hogy jól megy egymáshoz a kettő.
Ma már szokatlan, de régen a bárok és ivóhelyek kedvelt nassolnivalója volt. Egyesek szerint a németektől jött Angliába és Amerikába a tojás ecetes tartósítása, de ez nem biztos, mindenesetre a 19. században még menő volt, magában vagy csipsszel adták az italok mellé.
A tojáspácolásnak sok változata létezik, például a céklás pác, mikor rózsaszínre festi a pink zöldség a tojások külsejét. Ott vannak még az ázsiai szójaszószos, édeskés ramentojások, meg a teában pácolt, márványos tojások is, de maradjuk most az egyszerű ecetnél. Ez itt nem a hosszú távú tartósítás módszere, az ecetes tojást hűtőbe kell tenni, és záros határidőn belül el is kell fogyasztani.
Savanyú tojás
Alapanyagok:
- 6 db tojás
- 2 dl alma vagy fehér borecet
- evőkanál cukor
- egy teáskanál só
- egész bors, babérlevél, szegfűbors, fokhagyma, hagyma, kapor, bármi
Egy lábosban vizet forralok, belesüllyesztem a tojásokat, majd alacsony lángon 10 percig főzöm őket. Kiemelem a forró vízből, és egy hideg vízzel és jéggel teli tálba teszem őket. Hagyom teljesen kihűlni. Amíg hűlnek, felforralom az ecetet a többi alapanyaggal, míg a cukor el nem olvad benne. Hagyom hűlni. Egy befőttes üveget tisztára mosok. A tojásokat óvatosan meghámozom, az üvegbe teszem. Ráöntöm az ecetet és annyi vizet, hogy ellepje őket. Lezárom és a hűtőbe teszem. Minimum három napig, maximum két hétig érlelem, mielőtt megenném őket.
A sörökről szóló adást pedig itt lehet megnézni, illetve meghallgatni: