Hasznosabban is el lehetne költeni évi ezermilliárdot, de ha egyszer bevezetik, kinek lenne bátorsága visszavonni?

Orbán Viktor szombati évértékelőjén több fajsúlyos gazdasági intézkedést bejelentett, ezek közül a legnagyobb dobás egyértelműen a két- és háromgyerekes anyáknak ígért személyijövedelemadó-mentesség. Az ígéret szerint először a háromgyerekesek kapják meg a kedvezményt 2025 őszén, majd a kétgyerekesek 2026-tól több lépcsőben. Az ő összes korcsoportjukban a terv szerint 2029-re valósul meg a mentesség. A lépéssel számításunk szerint egy átlagfizetéssel rendelkező érintett nő több mint egymillió forinttal kereshet majd többet, ha a munkáltató is úgy akarja, és nem kezdi el ezt bekalkulálva csökkenteni a bruttóját. Ennyi pluszpénzt szinte minden magyar háztartás megérez, nem lenne meglepő, ha a Fidesz ezt az intézkedést szánná választási csodafegyvernek 2026-ra ráfordulva.

Az szja-eltörlés a társadalom ilyen széles köre számára azonban nagyon drága: a két- és háromgyerekes női népességet és az átlagfizetést alapul véve évi több mint ezermilliárd forintos lyukat üthet az államkasszán, mire az érintettek teljes körére kiterjesztik – és ebbe még nem is számoltuk bele, hogy trükközésekre csábíthatja a vállalkozókat, ami további veszteséget okozna. Viszonyításképpen az idei költségvetést 38 ezer milliárd forintnyi bevétellel számolták. Pénz persze mindig arra van, amire a kormány akarja, és ha ez a döntés született, akkor nyilván ennek megfelelően fogják átrendezni a prioritásokat. De ettől még nem biztos, hogy a magyar társadalomnak hosszú távon mindez meg fogja érni.

Fideszes adópolitika turbófokozatban

A Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta következetesen jelentékteleníti el az szja-t a költségvetési bevételeken belül. Először a 16 százalékos egykulcsos adót vezették be, ami a világon kevés helyen valósul meg ilyen extrém módon, ugyanis még a legalacsonyabb jövedelmekre sem alkalmaznak visszatérítést. Ezt később még lejjebb vitték 15 százalékra. Szociálpolitikai alapvetés, hogy az egykulcsos adó szélesíti a társadalmi egyenlőtlenségeket, mivel a legkevesebbet keresőket hátrányosabban érinti a jómódúakhoz képest, az államnak pedig kevesebb pénze marad, amit újraelosztás keretében visszaforgathat. A kormány az szja-csökkentés miatti bevételkiesést részben a rekordmagas áfával ellensúlyozza, ami viszont „a szegények adója”: minél kevesebbet keres valaki, a jövedelme annál nagyobb hányadát költi fogyasztásra, vagyis fizeti vissza az államnak adó formájában. Az áfabevétel ma már közelíti az szja kétszeresét, 2025-re az előbbiből 8,2 ezer milliárdot, az utóbbiból 4,9 ezer milliárdot terveznek beszedni.

Az egykulcsos adó bevezetése után újabb és újabb kedvezményeket hozott be a Fidesz, a legjelentősebb ezek közül a családi adókedvezmény, amelynek összegét éppen most fogják megduplázni, miután az évek alatt elinflálódott. Ezt igénybe véve egy háromgyerekes, jól kereső szülő alig fizet szja-t, amit szintén sokan bírálnak szociális szempontból, hiszen semmilyen rászorultsági elv nem jelenik meg benne, arányaiban a legjobb fizetésűek jutnak a legtöbb pénzhez. Mindeközben a minden gyerek után alanyi jogon járó családi pótlék összege 2008 óta ugyanannyi. Később még több kedvezmény jött kiválasztott társadalmi csoportoknak, ma már a 25 év alatti dolgozók, a négygyerekes és a 30 év alatti dolgozó anyák sem fizetnek személyi jövedelemadót.

Ehhez csatlakozik most egy minden eddiginél nagyobb csoport, a kettő- és háromgyerekes anyáké, így már a dolgozó népesség mintegy negyede nem fog semennyit közvetlenül adózni a keresetéből, csak a járulékokat fizeti. Így az eddigi, eleve megnyirbált szja-bevétel további negyede eshet ki. Ennek az érintettek túlnyomó része jövedelemnagyságtól függetlenül örülni fog, de érdemes végiggondolni, mit is jelent majd a gyakorlatban, ha plafon nélkül vezetik be:

egy garantált bérminimumot (januártól bruttó 348 ezer forint) kereső kétgyerekes nő 52 ezer forinttal jön ki jobban havonta, ezzel szemben egy multis csapatvezető, akiről példánkban feltételezzük, hogy 1,2 milliót keres, már 180 ezer forinttal. Vagyis megint oda ment több pénz, ahol eleve volt.

A mindenkori adópolitika alaptulajdonsága, hogy nagyon direkt módon mutatja a törvényhozók világlátását: egyértelműen kifejeződik benne, mely csoportokat szeretne anyagilag helyzetbe hozni a kormányzat. Magyarországon az elmúlt 15 évben a jelentősebb adópolitikai intézkedéseket hivatalosan a „középosztályosítás” és a „családvédelem” szolgálatában hozták Orbánék, ebbe a sorba illeszkedik a friss bejelentés is. A cél hivatalosan az lenne, hogy alakuljon ki egy szélesebb jómódú, polgári életszínvonalú réteg, és legyen minél több család ebben a közegben, ahol minimum 2, de inkább 3-4 gyereket vállalnak a családok.

Ezért a célért cserébe a kormány bevállalta, hogy érdemben kevesebb pénzt szed be azoktól, akiktől egyébként lehetne, sőt: olyan családtámogatási rendszert vezettek be, amelyből a jómódúak arányaiban többet tudnak kivenni. Így nem jut annyi a rászorultak támogatására, de még nagyobb baj, hogy a mindenki által használt közszolgáltatások és rendszerek fenntartására sem. Ez az élet sok területén visszaüthet még azoknak is, akiket a Fidesz próbál a támogatási rendszerével kiemelni. Lehet, hogy több pénz marad a középosztály zsebében a kedvezmények révén, de egyrészt

ha egy család lélekben arra készül, hogy minden fontos közszolgáltatás helyett magánintézményeket vegyen igénybe, akkor hirtelen már nem is tűnik olyan soknak az az évi pár millió forint plusz, amit a kormány garantál.

Másrészt elég könnyű belefutni olyan helyzetekbe, amikor hiába lenne pénze az embernek, egyszerűen nincs is olyan piaci szolgáltatás, ami lefedné a szükségletét. Nemcsak bonyolult szívműtéteket nem csinálnak magánintézményekben, de például akkor is az állami egészségügyre fog szorulni egy család, ha a magánkórházas szülés után komoly gond lenne a babával, és át kell menni a csecsemőintenzívre. Ha olyan igénye van valakinek, hogy a gyereke integrált oktatást kapjon, vagyis találkozzon az iskolában más társadalmi rétegekkel is, akkor sok szerencsét a magániskolai felhozatallal, már ha sikerül egyáltalán bejutni. Az is egyre jellemzőbb, hogy a magánidősotthonokban több hónapos várólistával szembesül valaki, akinek hirtelen el kéne helyeznie egy demens rokonát.

Más szóval: a piac nem tud kielégítően megoldani minden társadalmi igényt, erre találták ki a közteherviselést. Ami újabb léket kap azzal, hogy egy masszív társadalmi csoport mentesül részben alóla a két- és háromgyerekes anyák szja-elengedésével. Pedig minden bizonnyal nem lenne nehéz megtalálni a helyét a kieső, várhatóan több mint évi ezermilliárd forintnak a mai Magyarországon a rémes állapotban lévő MÁV-tól kezdve az omladozó kórházakig és gyermekotthonokig. De mint arra később visszatérünk, még demográfiai oldalon is lehetne okosabban költeni.

Két gyerekre erősen motivál, új családmodellt is elterjeszthet

Az szja-elengedés abba a mintába illeszkedik, hogy a kormány anyagi juttatásokkal több gyerek vállalására szeretné ösztönözni a családokat. Ezt eddig is sokféleképpen próbálták, hasonlóan drága és a társadalmi egyenlőtlenségeket növelő módszerekkel. A termékenységi ráta egy ideig ment is szépen felfelé, bár arról megoszlanak a vélemények, hogy melyik intézkedésnek mennyi közvetlen hatása volt erre, és hogy a célzott csoportokban sikerült-e többlet-gyerekvállalást elérnie a kormánynak. A saját becslésük erről nagyvonalú, de kevéssé megalapozott, ráadásul időközben volt egy trendforduló is, 2023 közepén lejtmenetbe került a gyerekvállalási kedv. Ennyiben logikus, hogy a gyerekszámmal összefüggő adómentességet választották a Karmelitában a választás előtti pénzosztás (egyik) formájának.

Innentől az a kérdés, hogy sikerülhet-e ezzel meghozni az emberek kedvét ahhoz, hogy ne álljanak meg egy gyereknél. Itt kétségtelenül van még mozgástere egy jól eltalált népesedéspolitikának, mivel a magyar párok többsége azt mondja, hogy legalább két gyereket szeretne, ehhez képest az aktuális termékenységi ráta 1,38 volt 2024-ben. A kérdés, amire minden pronatalista kormány tudni szeretné a választ az, hogy mivel lehet befoltozni a kettő közötti rést.

Minden korszakban és kultúrában általánosan működő recept erre nincs, a legtöbb kutatás azonban arra jut, hogy a mai világban leginkább azzal lehet meghozni a nők (legalábbis a kormány kedvenc csoportja, a középosztálybeli nők) kedvét a szüléshez, ha

• biztonságban érzik magukat (van stabil egzisztenciájuk és párkapcsolatuk);
• aránylag kicsi törést okoz a karrierjükben a gyerekvállalás;
• elérhetőek a bölcsődei-óvodai szolgáltatások;
• lehet találni részmunkaidős állásokat kisgyerek mellett.

A hazai, ténylegesen működő családpolitikai rezsim hatékonyságát az ezzel foglalkozó tanulmányok mérsékeltnek találják, pláne az árával összehasonlítva. Az ugyanakkor több kutatásból kijött, hogy a családi adókedvezménynek valószínűsíthetően volt mérhető hatása a szülési kedvre. Ennek alapján elképzelhető, hogy a hasonló logikára épülő szja-elengedés is hozhat pluszbabákat azoknál, akik egy gyerek után bizonytalanok, vállaljanak-e másodikat. Hogy ez megér-e annyi pénzt, amennyi kiesést okoz, az már más kérdés, pláne azt is számításba véve, hogy az öregedő társadalomhoz is hasznos lenne hozzáigazítani az állami demográfiai költéseket: lenne igény olyan egészségügyi és szociális intézkedésekre, amelyek a minőségi életet segítik elő időskorban, de biztosan kellene több intézményi hely és juttatás az ápolásra szoruló öregeknek és családjaiknak is.

Érdekesség, hogy míg a kormány korábban minimum 2,1-es termékenységi rátát lőtt be célnak, a most bejelentett intézkedéssel implicit módon elismerik, hogy ezt elengedték.

Máskülönben nem adták volna meg a kétgyerekeseknek is a hatalmas kedvezményt, hanem csak a háromgyerekesekre célozták volna, ahogy eredetileg ígérték, és ami jelentősen kisebb teher is lett volna a költségvetésnek. Ebben a formában viszont ugyan arra van esély, hogy némely egygyerekes párt meggyőz egy testvérről a női szja-mentesség, az viszont kizárt, hogy a kétgyerekeseket további családbővítésre motiválja. Ez maximum akkor változhatna, ha a jogszabály végül máshogy szólna, mint amit Orbán Viktor szombaton mondott, például a kétgyerekesek csak részleges elengedést kapnának, de a hétfőn kiderült újabb részletek sem utalnak ilyen szándékra.

Ha elrugaszkodunk a családpolitika gyerekszámmal összefüggő részétől, akkor is lehetnek hatásai az szja-elengedésnek a gyerekes párok életében. Az átlagos magyar családban ma a férfi visz haza több pénzt, ezért már arra sincs nagy motiváció, hogy a gyerek első éveiben megosszák a szülők a gyeden töltött időt, és a férfi is valamennyit otthon maradjon, mert az érezhető kiesést okoz anyagi fronton.

A második gyerektől ez most megváltozhat, hiszen ha a nő fizetése adómentes, könnyen lehet, hogy megszűnik vagy szűkül az átlagos bérszakadék a párok között, ami több férfit motiválhat, hogy otthon maradjon a gyerekkel.

Ehhez persze az is kell, hogy a munkáltatók ne úgy alakítsák az érintett női munkavállalók fizetését, hogy az elengedett szja-t beszámolva lejjebb viszik a bruttót. De a gyeses időszakon túlmenően is beindíthat érdekes dinamikákat az intézkedés. Például lehetnek olyan sokgyerekes családok, ahol a gyerekek miatt valakinek át kell mennie részmunkaidőbe, és az szja-mentesség miatt jobban meg fogja érni, ha a férfi teszi ezt. Ezzel a kormány – vélhetően nem tudatosan – ösztönözheti a reproduktív munkák egyenlőbb elosztását, amelyek most az aránytalanul nagy mértékben hárulnak a nőkre azután is, hogy fizikailag már semmi sem indokolja ezt.

Emellett lehet az intézkedésnek foglalkoztatáspolitikai hatása is: a háromgyerekes, 25–49 éves nőknek a legutóbbi adatok szerint 67 százaléka dolgozik, és szja-mentesen talán meg fogja érni többüknek visszatérni a munkaerőpiacra. Ennek hasznos mellékterméke lehet, hogy azok a családos nők, akik rendelkeznek önálló egzisztenciával, kisebb eséllyel ragadnak benne rossz házasságokban, bántalmazó kapcsolatokban.

Politikai öngyilkosság kivezetni

A két- és háromgyerekes anyák szja-mentesítése politikailag meredek húzás. Noha valószínűleg segít megerősíteni néhány elbizonytalanodott szavazót, hogy 2026-ban mégis húzza be az ikszet a Fideszre, előrevetítve korlátozza is a kormány mozgásterét. Orbánék azt tervezik, hogy a következő években fokozatosan visszatérnek a költségvetési fegyelemhez, ledolgozzák a költségvetési hiányt 3 százalék alá, csökkentik az államadósságot, miközben a magas nyomású gazdasághoz ragaszkodva állami forrásból élénkítenek is.

Mindehhez pénz kell, és nehéz lenne azt mondani, hogy semmit sem számít egy várhatóan több mint ezermilliárdos kiesés a következő évek költségvetéseiben (bár a teljes mínusszal a lépcsőzetes bevezetés miatt valószínűleg nem kell számolni 2027 előtt). Úgy tűnt, Orbán Viktor nem aggódik ezen, azt mondta, a kieső bevételeket fedezi majd az, hogy a felpörgő gazdaság miatt más fronton több folyik be. Ha ezt nem is hisszük el feltétel nélkül, az biztos, hogy valamennyit vissza fog szedni az állam áfa formájában: valószínű ugyanis, hogy az szja-mentességgel szerzett pénz jelentős részét el fogják költeni az emberek.

Az utóbbi két évben egyébként nem igazán jöttek be a gazdaság felpörgéséről szóló jóslatok, és idén is úgy néz ki, hogy döcögősebben megy a dolog, mint várták. Ettől persze nincs kizárva – még ha a mostani nemzetközi hangulatban nehéz is elképzelni –, hogy 2027-től kirobbanó formában lesz a magyar és az európai gazdaság, és meg sem fog kottyanni nekünk az adóelengedés. A gazdasági teljesítmény ciklikussága miatt ebben az esetben is biztosra vehetjük, hogy jönnek még rosszabb idők.

Az ilyen intézkedéseknek viszont van egy olyan sajátosságuk, hogy nehezen mozdíthatók a későbbiekben.

Képzeljük el, hogy egy következő kormány (akár a Fidesz adja, akár a mostani ellenzék) azzal szembesül, hogy józan belátás alapján el kellene törölnie a két- és háromgyerekes anyák szja-mentességét – vajon ki merné ezt bevállalni? Elég biztosra vehető, hogy miután az emberek megszoknak egy jelentős anyagi haszonnal járó intézményt, nem repesnek az örömtől, ha egy csapásra kihúzzák alóluk, és megbüntetik a kormányzó pártot a következő választáson. Ez akkor is így van, ha a befolyó összeget a kormány fontos közcélokra, hosszú távon megtérülő társadalmi beruházásokra költené, ezeket ugyanis jóval nehezebb eladni a választóknak, mint azt, hogy „tessék, itt van havi plusz 150 ezer forint”.

Feltételezhető tehát, hogy a most következő kampányban a Fidesz kihívójának (most úgy néz ki, ez Magyar Péter és a Tisza Párt lesz) érdemes lesz azt mondania, hogy ő is bevállalja, illetve megtartja a jelentős adócsökkentést. Ez különösen igaz azért, mert a kutatások szerint Magyarnak még erősödnie kellene a kedvezményezett nők körében, ahol a Fidesz számai jobbak. Ha pedig ezt mondta, akkor kormányra kerülve is érdemes lesz tartania magát az ígérethez. Így aztán hiába lehetne hasznosabban elkölteni ezt a pénzt, ha egyszer életbe lép a mentesítés, jó eséllyel sokáig velünk marad függetlenül attól, ki van kormányon.