Friss hírek
Kékbálna-méretű dinoszauruszfajokat fedeztek fel Kínában
Mindkét újonnan felfedezett faj nevében szerepel a görög „titan” szó, ami hatalmasat jelent.
A kosárszövetség szinte kötelezővé tette a 12 évesnél idősebb játékosok beoltását
Ha nincs védettségi igazolványuk, akkor minden meccs előtt negatív tesztet kell produkálniuk, hogy játszhassanak a korosztályos bajnokságokban.
Visszaadta mind a 181 milliárdnyi ellopott kriptopénzt a Poly Network névtelen hackere
A cég először levélben kérte, hogy adja vissza az ellopott összeget, ennek eleinte a fele került vissza, mostanra az egész.
A Gödöllői Kastélyban állították ki Erzsébet királyné egykori fésülködőasztalát és üveges vitrinjét
Az állam egy németországi aukción vásárolta meg a műtárgyakat.
Az LMP a Kúriához fordul a klímanépszavazás miatt
Schmuck Erzsébet népszavazási kérdését az NVB július 30-án „mondvacsinált okokra hivatkozva” megtagadta, emiatt fellebbeznek.
A nyugati országok sorra zárják be az afganisztáni követségeiket, csökkentik a diplomatáik létszámát
Az orosz nagykövetség viszont nem készül evakuációra.
Egy hét alatt feje tetejére állt a lengyel politika
Kaczyńskiék botrányszavazással támadták be a legnagyobb független hírtévét Közép-Európában. Médiaháború, megbomló kormánykoalíció, elfogyó parlamenti többség, amerikai bemorculás: ha valamikor, most...
Dutch ambassador to Hungary: The anti-LGBTQ-law causes anguish in Hungarian families
A law that conflates paedophilia and LGBTI issues is harmful, says Dutch ambassador René van Hell, who will leave Hungary at the end of August. He says that Hungarian politics is also a topic for...
Merkel a németországi választások előtt még Moszkvába és Kijevbe is ellátogat
A német kancellár legutóbb 2020 januárjában járt az orosz fővárosban.
Szél Bernadett kiszámolta, hol kaptak legkevesebben oltást az országban
Van olyan falu, ahol a lakosság mindössze 5 százaléka van beoltva.









