Országos Bírói Tanács: Egyre több nyomásgyakorlás éri a független igazságszolgáltatást

2022. február 4. – 06:14

Másolás

Vágólapra másolva

„Az utóbbi időben sajnos egyre több nyomásgyakorlás éri a független igazságszolgáltatást. Nem szerencsés, ha politikusok börtönbizniszt emlegetnek, vagy bírák listázását helyezik kilátásba, vagy egyes bírókat vérbíróknak neveznek” – mondta az OBT szóvivője, Vasvári Csaba az RTL Híradónak.

Szerinte ugyanígy nem szerencsés az sem, hogyha a rendszeren belülről, az igazgatási vezetés részéről éri presszió a bírákat. Elmondta, erre is bőven volt példa az utóbbi időben. „Gondolok itt az Országos Bírói Tanács több tagjának a lemondatására, illetőleg a legújabb ügyre, ami ha igaz, szintet lépést jelent, és nevezhetjük sokkolónak is” – mondta. Vasvári arról az ügyről beszélt, hogy a 444 információi szerint Schadl György, a végrehajtói kar azóta letartóztatott elnöke ki akart szorítani egy másik végrehajtót a praxisából.

„Nem tartjuk szerencsésnek, ha politikai aktorok célkeresztbe veszik az igazságszolgáltatást” – mondta.

Mint mondta, rossz, ha bírákat pellengérre állítanak a közélet szereplői vagy egyes sajtóorgánumok. Arra a kérdésre, hogy mit kellett volna tennie egy bírónak, amikor megkeresi Schadl György, azt mondta: az ilyet jelenteni kellett volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!