Horváth „Színész Bob” Kristóf: Muszáj mulatságnak lenni!

A 15. Ördögkatlanra készülnek a fesztivál szervezői. Megkérték néhány író-költő barátjukat, hogy az elmúlt másfél évtized képei közt válogatva idézzék meg a Katlant. Az ő írásaikat közöljük. A sorozatban korábban megjelent Háy János, Kollár-Klemencz László, Parti Nagy Lajos, Kemény Zsófi, Beck Zoli, Grecsó Krisztián, Kiss Tibor Noé és Nyáry Krisztián írása.

Nem aggódtam az utolsó metró miatt, pedig fél tizenegy is elmúlt már, és mi még mindig a közönségbüfében ültünk a Vívóterem előtt, vártuk, hogy eldőljön, melyikünk nevét olvassák fel, melyikünk baktat hazafelé csalódottan. Az akkori rémült és reménykedő kölykök nagy része ma már ismert ember, és egymást is megismerjük még, pedig lehet már vagy 20 éve, hogy stúdiósnak felvételiztünk a Bárka Színházba.

Végül elértem a metrót Kőbánya-Kispestre, de a 68-as, ami Keresztúrra vitt volna már nem járt. Csalódottan baktattam hazafelé.

Nem tudom, mennyi idő telhetett el a nyárból, pár hét. Csóró voltam, mentem az Európa kávézóba egy barátomhoz, aki ott volt felszolgáló. Imádtam ott ücsörögni, oda nem illőként játszani az odavalót. A barátomnak el akartam újságolni, hogy nem leszek színész, mert nem sikerült a próbahetem, mehetek a Művész Moziba jegyszedőnek.

De nem tudtam bemenni az Európába, mert eltorlaszolta az ajtót egy szakállas, de különben cingár alak. Mondom, 20 éve volt már, tehát akkor még nem a Katlan főszervezője volt az a fószer, aki kiözönlött az Európa ajtaján, hanem az egyik fejes a Bárkáról, az, amelyik a Mulatságot rendezte. Ezek nem vettek fel – mondaná erre egy sértett eszperente.

Nem tudom, mennyit beszélt hozzám, zsongott a fejem, miután elment. Van még két hely. Pótfelvételi lesz. Meg talán mintha azt is mondta volna, hogy még jó, hogy még épp’ hogy. Mert kicsit miattam is.

A pótfelvételi másnapjára voltam először beosztva a Művészben, és végül szedtem is jegyet – Bárka stúdiósként és extra profitért. Nem emlékszem, hogy 5 vagy 20 ezer volt a havi fizetésünk, (szerintem 5, 20-at két évvel később kaptam, amikor visszavettek díszítőből segédszínésznek) lényeg a lényeg, ténnyé vált – profinak való vagyok!

Aztán az első napomon bementem az öltözőbe, ott volt a Rémusz. Ezzel nem volt baj, őt ismertem a felvételiről, ő volt az, aki nagyon éreztette velem, hogy felvesznek, amikor nem is vettek fel. Viszont ott volt másik két csávó is, a legújabb Jancsó filmből, a Lámpásból, amit vagy ötször néztem meg addigra moziban. El tudod képzelni, hogy megnézed ötször a Lámpást azon a tavaszon, nyár végén bemész a székedhez a cuccaidért, és ott ül a Kapa meg a Pepe?

Nem, nem tudod elképzelni. Valami nyekergés jött ki a torkomon, amikor be akartam mutatkozni, és aztán ez így is maradt egész évben. Nyekeregtem, gátolt kis ripacs, bennem rekedt a bemutatkozás.

Csetlettem, botlottam egy teljes évadon át. Elaludtam próbán egy díszletszekrényben, arra ébredtem, hogy N legény mondja a szövegemet. Nem pakoltuk ki a cuccainkat Mulatság előtt az öltözőből, és amikor visszaérkeztünk a mozgásóráról, látván láttuk, hogy a ruháink fényesen keringve, suhogva szállnak a magosba. B legény teregetett, némán (...) Füveztem a Mulatság előtt a kelléktárban, S legény felismerte a szagát. Aztán másnap az igazgató úgy döntött, mégsem ad rendőrkézre. Sorolhatnám, mi minden tette kézenfekvővé, hogy az első év végi rostán nem mentem át. Ismét véget érni látszott az álom.

Hahahah – ezt a nevetésemet pontosan ilyen alkalmakra fejlesztettem ki, gondoltam magamban. És újra csak hahahah. Ha mellém sodort egyszer már az élet, én nem engedlek oly könnyen el!

A következő évadnak már díszítőmunkásként vágtam neki, bár először oda se akartak felvenni, és díszítőnek bizonyítottan rosszabb voltam, mint segédszínésznek. De valami mégiscsak megváltozott. A díszítőknek köszönhetem, hogy elindultam az emberré válás útján. Megerősödött az önbecsülésem, és a következő évben visszavettek segédszínésznek. A Theomachiában kasztráltam Béres Ilonát, Sinkó Lászlónak bevittem egy szamovárt a Három Nővérben. Garas Dezső egyszer próbán engem kérdezett meg, hogy nem hoznék-e két doboz Pall Mall-t neki a büféből. Szívtam Cseh Tamás piros Multiját. Nem emlékszem, hogy a harmincadik vagy a harminckettedik születésnapomon álltam-e a Bárka színpadán utoljára. Azt se tudom, hány évadot húztam le ott, úgy 7-8 lehetett.

A Bárka miatt kaptam a barátaimtól a Színész Bob gúnynevet is, a díszítő évem alatt. Ma már ez nem gúny – hanem művésznév. 7-8 éve lehet már annak is, hogy ezt írják az ajánlóba, amikor nyaranta a Katlanban slam poetry előadás van a Vylyan teraszon.

S, B, N legény is ismeri Színész Bobot. B legénynek most írtam dalszövegeket az emberevésről a rendezéséhez, N legény rendezése után meg rendhagyó irodalomórákat adok néha. Amikor pedig a gyöngyöspatai szegregációs per kapcsán a bíróságok függetlenségéért szervezett tüntetéshez promo videót csináltam, S legényt hívtam fel telefonon, hogy a gyöngyöspatai szegregációs per kapcsán a bíróságok függetlenségéért szervezett tüntetéshez csinálok promo vid…ő a szavamba vágott, és csak annyit kérdezett: mikor legyek hol?

Nem tudom, miért írtam ezeket le. Nem tudom, mi legyen a szép mondat, a tanulság, ami indokolttá teszi ezt az írást. Na, hát ezért írtam le. Meg akartam indokolni a létezésemet. Nem tudom, ettől neked lesz-e kedved több, hogy elgyere, nem sejthetem, ez mennyiben növeli a piaci keresletet a Katlan bérletre.

Augusztusban, amikor már ott leszek, nem fogok ilyeneken gondolkodni, a pillanatnak élek majd. Mindig épp annak, amelyik az elmúlt húsz évemből következik.