Háy János: Úton a Katlan felé

2022. június 07. – 13:10

Háy János: Úton a Katlan felé
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az 1. Ördögkatlan Fesztivált Cseh Tamás, az egyik védnök nyitotta meg 2008-ban. Az eseményt a Szoborparkban lévő amfiteátrumba hirdette a műsorfüzet, de leszakadt az ég, és mindenki bemenekült a nagyharsányi tornaterembe. Itt beszélgetett Háy János Cseh Tamással, aki a beszélgetés végén ünnepélyesen megnyitotta az első Katlant.

Augusztus 2-6. között már 15. alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan összművészeti fesztivált. A sok száz program között a Telex szerkesztősége is ott lesz: augusztus 5-én, pénteken a beremendi Kovácsműhelyben mi töltjük meg eseményekkel a helyszínt. Ez a cikk a Telex és az Ördögkatlan közötti tartalmi együttműködés részeként született.

Egy képre gondolok, tudod, hol végre zöldágra jutok”, hogy miként is volt az, amikor, a barátom és a szerelme megelégelte, hogy egy falut visz a Művészetek Völgyében (Pula), hogy a támogatás olyan, mint a kutya vacsorája. Akkor döntötték el, hogy lesz sok falu, és a kutya vacsorája majd az ő felelősségük lesz, hogy van-e vagy nincsen. Micsoda vakmerő lépés, ámultam, hogy ilyet ők meg tudnak lépni. S ha már lesz, mondták, legyen annak az elején egy beszélgetés, mint nyitóprogram, Cseh Tamással. Ki volna erre a beszélgetésre alkalmasabb, mint én, nem azért, mert alkalmas vagyok, hanem azért, mert épp ott ámultam, ahol ők voltak.

Mindig örülök, ha ilyet lehet csinálni, hogy beszélgetni azzal, aki fontos nekem, de nyomban füstbe megy az öröm, mikor közelembe ólálkodik a beszélgetés napja. Különösen, ha zenészről van szó, mert bukott rockzenészként örökösen úgy érzem, az van a fejem fölé írva, hogy én vagyok az, akinek nem sikerült. A másik fej fölé, persze nem kell semmit írni, mert mindenki tudja, hogy neki sikerült. Felkészültem, annyira, hogy nagyon, hátha így kevésbé fogok félni, vagy legalább azt tudom mondani, hogy Tanár úr, én készültem.

Itt az idő, indulnunk kell. Hárman vagyunk a kocsiban a feleségem, a lányom, s persze én. Jó, ha ott vannak, mert van kikre támaszkodni, és persze rossz is, mert ha leszerepelek, ez a kudarc beépül a családi emlékezetbe és akkor kerül onnan elő, amikor az ember nem számít rá. Ilyenek a házaspárok, mindent tud az egyik a másikról, s ha valamelyikkel elszaladni látszana a ló, akkor előveszik az öntudatromboló emlékeket.

Hasítunk Pécs felé Dombóváron át, nincs még autópálya, ebből is látszik, ez tényleg régen volt. Nem vagyok humoros kedvemben, pedig mondhatnék olyanokat viccesen, hogy na, az ördög most fog megperzselni, vagy megfőzni egy lángoló katlanban, de nem mondok, a többiek pedig nem nevetnek azon, amit nem mondok. Mikor Dombóvár után, jobbra erdő, balra erdő, elered az eső, mintha dézsából, aztán jég cifrázza az összefüggő esőfüggönyt (ahogy megyek bele az elképzelt feszültségbe egyre több metaforát használok). Állj meg, mondja a feleségem, semmit nem látni! Állj már meg, mindenki megáll. Én nem tudok, mondom, időre megyek. Amúgy az ilyen hülyék miatt vannak tömegkarambolok, akik megállnak egy szar kis eső miatt. Kopogott a jég a kocsi tetején. Az hülye, aki nem áll meg. Idő, idő, mondom, nem késhetek. Sajnos ez egy valós becsípődés nálam, a munka nem sérülhet. Akkor hangzik el az a mondat, hogy, ha nem állsz meg, behúzom a kéziféket. És tudom, hogy képes rá. Még megpróbálkozom egy mindjárt megállokkal húzni az időt, de végül mégis megállok.

A fellépés miatti félelmemet rögvest fölülírta az el fogok késni félelme. Elkéstünk. De tudták, miért. Ott is égszakadás volt, mint azóta is néhányszor. Tamás állt az épület bejárata előtt, már botja volt, már gitárja nem volt, még nevetett, holott tudta, nemsokára lesz az, hogy már nincsen nemsokára.

Ez volt az első Katlan első programja (2008. augusztus 5.). Amikor még nem lehetett tudni, felépül-e ezekre az akkor lerakott alapkövekre a fesztivál, hogy tényleg lesz egy olyan hely, egy olyan hét, ahol és amikor otthonra lelnek a kisgyerekek, a kisgyerekek szülei és a kisgyerekek szüleinek a szülei is. Hogy létrejön az az emberi és művészi minőség, amit az én barátom és a szerelme már a legelején elképzeltek. Azóta minden évben újra és újra továbbépül a fesztivál, bár a kutya vacsorája, mindig kutya vacsorája marad, ha nem akar rácsatlakozni semmilyen gazdatestre, hanem őrzi a függetlenségét. Ez az a hely, ahol senki nem érzi magát idegennek, ahol az ifjak nem néznek úgy az idősebbekre, hogy mit keresnek itt ezek a nyanyák és taták, ahol az idősebbek, nem vetik meg a fiatalokat, csak azért, mert ők már nem fiatalok, ahol sem a szív, sem a lélek, sem a gyerekek nem vesznek el. A barátaim fesztiválja, mindenki fesztiválja lett, fellépőké, közönségé, és a sok-sok ott dolgozó fesztiálmunkásé és egy kicsit persze az enyém is, mert otthon vagyok, ha ott vagyok, és mért ne lennék ott, ha lehetek.

A 15. Ördögkatlanban Háy János augusztus 6-án 21.00 órakor az Amfiteátrumban lép fel a Háy Come Beck produkcióval.

Egy rockzenész és egy író találkozása a boncasztalon. Határbontás a szépirodalom és a popkultúra között. Kettős figyelem, közös játék versekkel, dalokkal és novellákkal.

A Háy come Beck egy véletlen találkozásból indult. Háy János, magyar író és Beck Zoli, a 30Y frontembere közös fotózásra volt hivatalos – az akkor még épülő 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri megállójába. Az ötlet – amely valószínűleg arra alapozott, hogy az underground figuráit a föld alatt fotózzák, nem nyerte el föltétlen tetszését a két alkotónak, kissé tétova, zsebre dugott kezű ácsorgás után sodródtak egymás mellé, és beszélgetni kezdtek. Ekkor és így ismerték meg egymást. Feltűnt nekik, hogy a beszélgetés magától értetődő, olyan, mintha mindig is ismerték volna egymást, mintha együtt nőttek volna fel, holott nem. Még aznap elhatározták, hogy valami közös dologba kezdenek.

Kövess minket Facebookon is!