A 15. Ördögkatlanra készülnek a fesztivál szervezői. Megkérték néhány író-költő barátjukat, hogy az elmúlt másfél évtized képei közt válogatva idézzék meg a Katlant. Az ő írásaikat közöljük.
Augusztus 2–6. között már 15. alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan összművészeti fesztivált. A sok száz program között a Telex szerkesztősége is ott lesz: augusztus 5-én, pénteken a beremendi Kovácsműhelyben mi töltjük meg eseményekkel a helyszínt. Ez a cikk a Telex és az Ördögkatlan közötti tartalmi együttműködés részeként született.
Van egy hely, ahová minden évben elmegyek. Elindulok reggel, nem sietek, lassan szedem magam össze, hosszú az év idáig, lassan múlnak a hónapok, nehezen enged el a tél, és nehezen melegíti fel a kora nyári nap a falakat, de eljön ez a reggel, mikor elindulok, és magam mögött tudok hagyni mindent. Bent ülök egy kocsiban, ha kérdeznek, válaszolok, de magam nem sürgetem a beszélgetést, inkább a tájat nézem, a pálya mellett elsuhanó falvakat, domboldalakban megbúvó apró házakat, a tavakat, a nyári napban felforrósodott bodegákat, amik horgászokat bújtatnak az éjszaka.
Aztán jönnek az alagutak, hosszabb-rövidebb, lassít a sofőr a szűkületben, hunyorgunk mindketten, ahogy kilépünk a napba, majd elkanyarodunk jobbra, tudom az irányt, erre van dél, a meleg száraz Villány, várom, hogy keresztülmenjünk a falvakon, pincék mellett, még nem isszák a bort, kávéval a kezükben állnak az út szélén, és néznek, ahogy elgurulunk mellettük. Mindenki elcsendesedett.
Én kérem, hogy egyenesen a hegy alá menjünk, oda a rúdhoz, oda szeretnék érni, ahová minden évben egyszer felkapaszkodom. Székeket hoznak nénik-bácsik az udvarokból, viszik a hegy lábához, mire odaérünk, már ott ülnek a rúd körül, és várnak, engem várnak, hogy felmásszak a magasba, minden évben egyszer megkapaszkodjak a fémrúdon, és felmásszak a tetejére.
Kilépek az autóból, az emberek felé mosolygok, de nem nézek rájuk, a fűszálak közé nézek, a földből kinövő rúdra, és odalépek. Ugyanaz a rúd. Megfogom, hideg, megnyugszom. Most fújom csak ki először a budapesti levegőt magamból. Egy kisfiú széket tesz a rúd mellé nekem, fellépek rá, és felemelem őt is, hogy érezze a magasságot. Örül. Aztán oldalra teszem a széket, rá a gyereket. Fehér porral kenem be a tenyeremet, nem öltözök át, nincs idő, van idő, de nekem nincs. Fent akarok lenni! Mászni kezdek.
A kezem tapad, ujjaim rászorítanak a rúdra, és felrántják a testem, egyre feljebb. Emelkedem, hagyom el a széken ülő embereket, akik aggódva néznek, van, aki nevet, nem figyel. Nem figyelek, csak megyek egyre feljebb, nem kell figyelnem, már nem kell, itt vagyok a rúdon, és visz föl a lélek, föl a magasba, a Villány-hegy teteje felé, néhány mozdulat még, néhány apró mozdulat, aztán egy csavar, meghajlítom a derekamat, és kifordulok, a fenekem az ég felé fordítom, lábammal a hegyet érintem, ujjaimmal elengedem a fémet, és karomat a felhőkre támasztom.
Itt vagyok, megérkeztem. Mozdulatlan itt, erre vártam, ezt akartam mindig is, így akarok meghalni, és tudom, nekem csak így lehet.
Kollár-Klemencz László a 15. Ördögkatlan egyik díszvendége (további díszvendégek: Budapest Bábszínház, Fortepan, Líra Könyv, Magyar Nemzeti Múzeum), a fesztiválon több alkalommal is fellép:
- Baksa-Soós János-emlékkoncert (Nagyharsány, augusztus 3., szerda)
- Kollár-Klemencz Kamarazenekar: Ég az erdő (augusztus 4., csütörtök 19 óra)
Az Ég az erdő című új Kollár-Klemencz-album (CD formában) 2020 őszén látott napvilágot, a dalszerző-énekes-író 2008-ban elindult szólólemezek negyedik darabjaként. Személyes hangvételű, mély érzelmekkel telített, balladisztikus dalok a természetből, az erdő közepén élő alkotótól és vonószenekarától. Az új lemez dalai ösvényeket taposnak ki a mindennapjainkban, amelyeken elindulva közelebb visznek elveszített ártatlanságunkhoz. A Kollár-Klemencz Kamarazenekar koncertjei személyes és intim hangvételűek, a természet szeretete és jelenléte itt is meghatározó, amelyet a fellépő zenészek és az akusztikus hangzás még hitelesebbé tesz.
„Soha semmi nem érdekel annyira, hogy csak azt az egyet csináljam. Talán mégis egyetlen dolog: menni az erdőben, bele a sűrűbe, a messzeségbe árkon-bokron át, mindig csak beljebb és beljebb.”
Kollár-Klemencz László dalai az erdő mélyéről érkeznek. - Zabolátlan lovaim (augusztus 5., péntek, 19 óra)
A fesztiválra bérlet itt váltható: https://tixa.hu/ordogkatlan2022
