Kamala Harris telefonon gratulált Donald Trumpnak, az Egyesült Államok 47. elnökének

2024. november 5. – 06:55

frissítve

Azok az államok, amelyeket az AP, a New York Times vagy a CNN már odaadott a jelölteknek. A vörössel jelölt államokat Trump, a kékkel jelölteket Harris nyeri meg.

Másolás

Vágólapra másolva
  • A republikánus Donald Trump megnyerte az elnökválasztást, ő az Egyesült Államok 47. elnöke, a januári beiktatása után visszaköltözik a Fehér Házba.
  • A győzelemhez legkevesebb 270 elektorra volt szükség, a Fox News elsőként jelentette be, hogy Trump Pennsylvania után Wisconsint is megnyerte. A többi nagy tévé és hírügynökség a feldolgozottság alapján csak órákkal később adta oda Wisconsint Trumpnak.
  • Trump már magyar idő szerint szerda kora reggel győzelmi beszédet mondott, és sorra gratulálnak neki a világ vezetői is.
  • Ellenfele, a demokrata Kamala Harris helyi idő szerint szerda délután mond majd beszédet. Joe Biden leköszönő elnök még nem szólalt meg.
  • Harris több csatatérállamban is rosszabbul szerepelt fontos megyékben, mint Biden négy éve, Trump pedig számos választói csoportban javítani tudott.
  • A republikánusok megszerezték a többséget a szövetségi kongresszus felsőházában, a szenátusban is.
  • Trump megválasztásának hírére emelkedett a Dow Jones, kilőttek a Tesla és a Trump Social részvényei.

Donald Trump a győzelmi beszédére Lee Greenwood God Bless the USA című számára vonult be a családjával és a stábja számos tagjával, tele is lett a színpad. Mielőtt Trump elkezdett volna beszélni, a tömeg fél percig kántálta, hogy USA, USA, aztán jött az elnök, aki azzal kezdte, hogy megköszönte mindenkinek, arról beszélt, hogy itt mindenki egymás barátja, és egy olyan mozgalmat hoztak létre, amilyet még sose láttak korábban.

Szerinte ez a valaha volt legjobb politikai mozgalom, ami most új szintre jutott.

Trump szerint az országnak nagy segítségre van szüksége, és most meg fogják javítani a határokat, sőt, meg fognak javítani mindent. Mint mondta, olyan akadályokat küzdöttek le, amikre senki sem számított, és most olyan politikai győzelmet ünnepelhetnek, amit Amerika még sosem látott. Egy új aranykor jöhet el Amerika számára, amit a híres kampányszlogenjével élve ismét naggyá fognak tenni, mondta Trump.

Fotó: Jim Watson / AFP
Fotó: Jim Watson / AFP

Megérkezett az eredményváró színpadára Donald Trump a West Palm Beach-i eredményváró helyszínén. A Republikánus Párt elnökjelöltje lényegében már győztesnek tekintheti magát. „USA, USA!” – skandálja az őt köszöntő tömeg.

A szükséges 270 elektori szavazatból már 265-nél jár Donald Trump azzal, hogy csaknem teljes feldolgozottság mellett a CNN is eldöntöttnek látja a versenyt Pennyslvaniában, hasonlóan az NBC-hez. Az ingaállam 19 elektori szavazatot hozott a republikánus elnökjelöltnek, amelyet Joe Biden 2020-ban meg tudott nyerni, ellentétben a Demokrata Párt mostani jelöltjével, Kamala Harrisszel.

A Boston Globe cikke szerint Massachusetts szavazói nagy többséggel elutasították a javaslatot, amely pszichedelikus szerek 21 év feletti felnőttek számára történő dekriminalizálását javasolta, és lehetőséget biztosított volna ezek otthoni termesztésére is. A biztonságos közösségekért küzdő koalíció, amely a javaslat ellen kampányolt, bejelentette hogy győztek, miután közel 57 százalékos támogatottságot értek el. A javaslat támogatói elismerték a vereséget, de a küzdelmet folytatni akarják, hogy az említett szereket a mentális betegségekkel küzdők használhassák.

Az amerikai választással egy időben tartott szavazás körül jelentős vita alakult ki, mivel öt pszichedelikus vegyület – köztük a „varázsgombák” pszilocibinje – dekriminalizálásáról szólt volna. A dekriminalizálás már néhány városban, például Amherstben és Cambridge-ben megvalósult. A javaslat támogatói úgy vélik, hogy a pszichedelikumok alternatívát jelenthetnének azok számára, akiken nem segítenek a hagyományos terápiák. Sokan a kezdeményezést támogatták volna, de a javaslatot túlzottan szabadosnak tartották.

Hasonló szavazásokat tartottak Floridában, Észak- és Dél-Dakotában is, csak itt nem a varázsgombáról, hanem a marihuána legalizálásáról dönthettek az emberek. Floridában, ahol Donald Trump tarolt a választáson, a kezdeményezés, amely a 21 éves és idősebb felnőttek számára legalizálta volna a rekreációs célú marihuánát, szintén eredménytelen lett. Észak-Dakotában a kérdés úgy hangzott, hogy legalizálná-e a marihuána rekreációs vagy szabadidős használatát. A szavazók 52,5 százaléka végül nemmel szavazott. Dél-Dakotában sem ment át az a javaslat, amelynek értelmében szabadon lehetett volna rekreációs célokra használni, birtokolni és terjeszteni marihuánát. Itt az emberek közel 60 százaléka szavazott a legalizáció ellen.

A Fox News előrejelzése szerint Donald Trump megnyerte az egyik legfontosabb csatatérállamot, Pennsylvaniát (19 elektor), és már kész tényként kezelik, hogy Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke. A Reuters ugyanakkor megjegyzi, hogy más csatornák és adatszolgáltatók még kivárnak az eredményhirdetéssel Pennsylvaniában, ahol 94 százalékos feldolgozottságnál Trump 51 százalékkal vezet, Harris pedig 48,1 százalékon áll.

A Fox szerint Trump már Wisconsinban (10 elektor) is győzött, itt 92 százalékos feldogozottságnál jelenleg 51,2 százalékkal vezet, Harris pedig 47,2 százalékon áll. Ha ez így marad, akkor Harris már matematikailag sem tudja megfordítani az elnökválasztást.

Fotó: Jim Watson / AFP
Fotó: Jim Watson / AFP

A csatatérállamokon kívül is vannak még el nem döntött államok, konkrétan Maine, Minnesota és Alaszka. Maine-ben 63 százalékos, Minnesotában 78 százalékos feldolgozottságnál simán vezet Harris. Utóbbinak az alelnökjelöltje, Tim Walz a kormányzója, de nem emiatt fog itt a demokrata jelölt nyerni, Hillary Clinton és Joe Biden is hozták ezeket az előző két választáson. Előbbi 2, utóbbi 10 fix elektort jelent.

Hasonló a helyzet Alaszkában is, ott egyelőre csak 28 százalékos a feldolgozottság, de Trump toronymagasan vezet, és ez aligha fog megváltozni, mert az államot az 2016-ban és 2020-ban is vitte Trump. Ez 3 elektort jelent neki.

„A jövő fantasztikus lesz” – írta Elon Musk X-en, reagálva a lassan eldőlni látszó amerikai elnökválasztásra.

Korábban arról is posztolt, hogy rekordmagas az X elérése jelenleg.

Musk régóta nyíltan Donald Trumpot támogatja, és kampányolt is mellette mind élőben, mind az X-en – azon a tulajdonában lévő közösségi platformon, ahol kétmilliárd megtekintést gyűjtöttek össze idén félrevezető vagy hamis állításokat tartalmazó posztjai az amerikai elnökválasztással kapcsolatban. A platform maga is központi szerepet játszik az álhírek terjedésében, olyan államokban is, amik eldönthették az elnökválasztás sorsát.

Korábban kihirdette, hogy az elnökválasztásig mindennap egymillió dollárt ad valakinek, ha aláírja az online petícióját, amit az Egyesült Államok alkotmányának támogatásáért indított. Ezért beperelték, de egy pennsylvaniai bíró úgy döntött, nem jogszerűtlen pénzt ígérni ilyesmiért.

Robert F. Kennedy is megérkezett Donald Trump eredményvárójára. Korábban a Telexen is írtunk arról, hogy Kennedy tíz csatatérállamban lépett vissza a republikánus elnökjelölt javára. Korábban felmerült annak a lehetősége, hogy Kennedy, aki többek között oltásellenes nézeteiről és összeesküvés-elméleteiről ismert, egy esetleges Trump-kormányban egészségügyi pozíciót kapjon.

Robert F. Kennedy Jr. az 1963-ban máig sem tisztázott körülmények között Dallasban lelőtt John F. Kennedy unokaöccse és az 1968-ban, előválasztási győzelme napján Los Angelesben agyonlőtt Robert F. Kennedy harmadik gyereke (a 11-ből).

Fotó: Carlos Barria / Reuters
Fotó: Carlos Barria / Reuters

Eredetileg környezetvédelmi jogászként dolgozott, aki szennyező cégek és cinkos önkormányzatok sokaságát perelte szét sikerrel, és elévülhetetlen érdemeket szerzett például az Ohio, majd a Hudson folyó megtisztításában. Közben azonban, ahogy a róla szóló portrénkban írtuk, olyan sokat küzdött a multicégek és a lobbiérdekekkel manipulált állami szervek sötét oldala ellen, hogy egy idő után elkezdte mindenhol ezt látni, és meggyőződésévé vált, hogy tulajdonképpen csak ez az oldaluk létezik.

Kamala Harris elvitte New Hampshire-t, ezzel négy elektori szavazatot szerzett, írja a The Guardian az Associated Pressre hivatkozva. New Hampshire volt az az állam, ahol az első előválasztás zajlott.

Michiganben sokkal rosszabbul szerepel Harris, mint Biden, de még fognak érkezni szavazatok Detroitból. 67 százalékos feldolgozottságnál a csatatérállamban Donald Trump előnye majdnem 6 százalékpontos. 52-46-ra vezet annak ellenére, hogy Biden négy évvel ezelőtt még majdnem 3 százalékpontos előnyt könyvelhetett el. A különbség nagy valószínűséggel csökkenni fog, mivel a legnagyobb várost (Detroitot) is magában foglaló Wayne megye feldolgozottsága még csak 24 százalékos, és ott a demokrata elnökjelöltek előnye mindig jóval magasabb volt. A jelen állás alapján azonban itt a négy évvel ezelőtti 68:29 szavazatarány 58:39-re módosult Harris javára. Így jelen állás szerint Trumpnak az egyik legkevésbé republikánus területen sikerült növelnie a támogatottságát. Habár ezt továbbra is az ott leadott szavazatok negyede alapján jelenthetjük ki.

Mint korábbi cikkünkben írtuk, a nagy pártok jelöltjei a kicsik spoiler-hatásától tartottak ezen a választáson. Félelmük tárgya az volt, hogy a nem republikánus, nem demokrata, kisebb párti vagy független jelöltek túl sok értékes voksot elvesznek tőlük, ami a szoros csatatérkörzetekben elektorokba vagy mandátumokba kerülhet. Mindenesetre a Zöld Párt elnökjelöltje, Jill Stein meglepően jól szerepelt a michigani, arab-amerikaiak lakta Dearbornban, ahol a voksok 22 százalékát kapta. Összevetésül Kamala Harris 28, Donald Trump 47 százalékot kapott – írja az NBC.

Magyarán valószínű, hogy korábban a demokratákra szavazó emberek mentek el, és adták le protestszavazatukat a harmadik párti jelöltre, Steinre. Tették ezt a Biden-kormány (aminek Harris az alelnöke) Izraelt támogató politikája, és a gázai ügy elhanyagolása miatt.

Pennsylvania: Donald Trump a szavazatok 51,2 százalékát tudhatja magáénak, míg Kamala Harris 47,8 százalékot, 90 százalékos feldolgozottság mellett.

Michigan: Donald Trump a szavazatok 52,5 százalékát tudhatja magáénak, míg Kamala Harris 45,8 százalékot, 62 százalékos feldolgozottság mellett.

Fotó: Ricardo Arduengo / Reuters
Fotó: Ricardo Arduengo / Reuters

Wisconsin: Donald Trump a szavazatok 51,4 százalékát tudhatja magáénak, míg Kamala Harris 47,1 százalékot, 86 százalékos feldolgozottság mellett.

Nevada: Donald Trump a szavazatok 50,9 százalékát tudhatja magáénak, míg Kamala Harris 47,5 százalékot, 75 százalékos feldolgozottság mellett.

Arizona: Donald Trump a szavazatok 50 százalékát tudhatja magáénak, míg Kamala Harris 49,2 százalékot, 51 százalékos feldolgozottság mellett.

Az elnökválasztás végeredményét még nem lehet megmondani szerda reggel, de egyelőre Donald Trump áll jobban, és ez meglátszik a bitcoinon is, mert történelmi magasságokba tört, ami Trump kriptobarát politikájának köszönhető. A bitcoin 10,1 százalékkal történelmi csúcsra, 75 ezer dollárra emelkedett röviddel hajnali 4 óra előtt, de fél hét előtt nem sokkal a jegyzés már visszacsúszott 74 ezer 100 dollárra. Bővebben erről itt.

A CNN információi szerint Donald Trump és csapata elhagyta mar-a-lagói eredményvárót, hogy átvonuljanak a Palm Beach Convention Centerbe, ahol a republikánus elnökjelölt várhatóan beszédet mond majd. A híveket busszal szállítják át az új helyszínre.

Republikánus szimpatizánsok integetnek Donald Trump elhaladó autókonvojának a floridai Palm Beachen – Fotó: Marco Bello / Reuters
Republikánus szimpatizánsok integetnek Donald Trump elhaladó autókonvojának a floridai Palm Beachen – Fotó: Marco Bello / Reuters

„Jó reggelt, Magyarország! Úton egy gyönyörű győzelem felé” – posztolta Facebookon Orbán Viktor magyar idő szerint szerda reggel fél hétkor.

A miniszterelnök Kirgizisztánban, tévén keresztül követi az amerikai elnökválasztás eredményeit. Később részt vesz a Türk Államok Szervezete Államfői Tanácsának ülésén.

Orbán Viktor nem szereti, ha más országok beleszólnak Magyarország belpolitikai ügyeibe, ő azonban egy pillanatig nem titkolta, hogy Donald Trump mögött áll. Volt, hogy a republikánus jelölt nevét viselő sapkát viselte, és többször személyesen is találkozott a volt elnökkel.. Kettejük kapcsolatáról itt írtunk bővebben.

Hamarosan véget ér az amerikai elnökválasztás, hisz a legtávolabbi határvidéken, Alaszkában is zárnak a szavazókörök, keleti idő szerint hajnali 1-kor, magyar idő szerint reggel 7-kor. Ezzel véget ért az amerikai elnökválasztás, legalábbis a szavazási rész, a szavazatszámlálás tovább folytatódik.

Pennsylvania államban már több mint 175 ezer szavazattal vezet Trump, a voksok 89 százalékát számolták meg eddig. Jelenlegi tudásunk szerint a 66 pennsylvaniai megye közül mindössze 6-ban tudta felülmúlni Harris Biden 2020-as eredményeit. A Demokrata Párt legégetõbb problémája, hogy Philadelphiában, ahol Biden 603 ezer szavazot kapott legutóbb, Harris eddig 478 ezer szavazatnál tart és a voksok háromnegyét már itt is leszámolták, magyarán komoly lemaradásban van, amit már nehezen fog tudni itt behozni.

Berks megyében, ahol sok Puerto Ricó-i választó van, Trump 3 százalékpontot javított, ahogy a szomszédos Lehigh-ben is másfél százalékponttal erősebb a mai eredménye a 2020-asnál. Ez arra utal, hogy a Madison Square Gardenben rendezett gyűlésén egy humoristától elhangzott kijelentések, amikben Puerto Ricót szemétszigetnek nevezte, látszólag meg sem karcolták Trump szavazatszerző képességét. Ebben a két említett megyében már 95 százalékos a feldolgozottság. A minden választás során „bellwether megyének”, számító Erie megyében is átvette a vezetést Trump, és a voksok 95 százalékát már itt is megszámolták.

Kamala Harris nem mond beszédet az elnökválasztás napján a Howard Egyetemen tartott eredményváró buliján – közölte Cedric Richmond, a Harris-kampány társelnöke. Hozzátette, hogy még várják a szavazatokat, és vannak államok, amit megnyerhetnek, és azon dolgoznak, hogy minden egyes szavazatot megszámoljanak.

Cedric Richmond közlése szerint Harris majd csak helyi idő szerint szerdán intéz beszédet a nemzethez.

Republikánus szavazók nézik Cedric Richmond bejelentését Kamala Harris eredményvárójáról egy New Yorki-i klubban – Fotó: Andrew Kelly / Reuters
Republikánus szavazók nézik Cedric Richmond bejelentését Kamala Harris eredményvárójáról egy New Yorki-i klubban – Fotó: Andrew Kelly / Reuters

Csalódottság lett úrrá a Kamala Harris eredményváró rendezvényére érkezett demokrata szavazók között a washingtoni Howard Egyetemen, ahonnan szép lassan kezdenek elszállingózni az emberek. Harris „egy teljesen üres kampusznak fog beszélni, ha nem jelenik meg hamar” – írta a New York Times helyszíni tudósítója, aki szerint a hangulat komolyan nyomottá változott. Amikor Észak-Karolinát Trumpnak adták, a korábban önfeledten táncoló tömegen „síri csönd” lett úrrá a beszámoló szerint.

Hasonló a helyzet Michiganben is, ahol a Guardian beszámolója szerint „feszült idegesség” érezhető a Demokrata Párt eredményváró buliján, felváltva a korábbi derűs hangulatot. Hasonló a helyzet Pennsylvaniában is, ahol a Politico beszámolója szerint tapintható volt a feszült szorongás. Sharif Street, a helyi Demokrata Párt vezetője a lapnak elmondta, hogy „az emberek idegesek”, de hozzátette, hogy „azt gondolom, meg fogjuk nyerni” a választást.

Mindez még azelőtt, hogy a CNN bejelentette, hogy számításaik szerint Georgia államot is Donald Trump nyerte.

Elképesztő szoros meccset hozott a demokratamentes küzdelem Nebraskában, ahol a független Dan Osborn küzdött meg a republikánus Deb Fischerrel egy szenátori székért. Nemrég Fischer még üldözte ellenfelét, de posztunk megjelenésére már utol is érte, és több lap, így a New York Times és a Politico is nekiadta Nebraskát. A szenátor ezzel a harmadik ciklusát kezdheti meg.

Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images
Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images

A győzelme azonban ezen is túlmutat, ugyanis ő lett az 51. szenátora a Republikánus Pártnak, magyarán megszerezték a – többek közt a legfelsőbb bírák kinevezéséhez elengedhetetlen – szenátusi többséget. Ha Donald Trumpnak az elnökség mellé a republikánus képviselőház is összejönne (a New York Times szerint 178-147-re vezetnek, legalább 218 képviselő kell a többséghez), akkor nem sok korlátja lesz a republikánus kormányprogram végrehajtásának.

Négy órával az urnazárás után is érkeznek még szavazólapok ahhoz az északnyugat-philadelphiai, eldugott raktárépülethez, ahol Philadelphia megye összes szavazatát számolják.

A szavazatokat ugyanis nem helyben, a szavazókörzetekben összesítik, hanem ilyen választási központokban.

Négy évvel ezelőtt több mint 740 ezer szavazatot kellett megszámlálniuk a philadelphiai szavazatszámlálóknak. Maga a szavazatszámláló központ területe teljesen körbe van kerítve, rendőrök védik, csak az léphet be, akinek külön engedélye van.

Philadelphiában a beérkező részeredményeket egyébként ijesztőnek tartják, egy helyi egyetemista szerint nagyon elszomorító dolog lenne azt mutatni az amerikai fiataloknak, hogy egy olyan ember elnök lehet, mint Donald Trump. A 25 éves hallgató korábban azt kifogásolta, hogy Trumpnak nem kellett eddig szembenéznie annak a következményeivel, hogy egy elítélt bűnöző.

Donald Trump nyert az egyik legfontosabb csatatérállamnak számító Georgia államban. Ezzel egyre kevesebb esélye van Kamala Harrisnek arra, hogy megnyerje az elnökválasztást.

A beérkező eredmények szerint Donald Trump előnye egyre nagyobb, a republikánus jelölt jól telesít a csatatérállamokban, Harris ezzel szemben sok ilyen államban rosszabb eredményt ért el, mint Joe Biden. A választás pontos alakulását államonkénti bontásban ezen az interaktív térképen lehet követni.

A paradicsomi szigetcsoport, Hawaii folytatta régre visszanyúló demokrata hagyományait, idén is a párt jelöltjére, Kamala Harrisre szavazott – derült ki a New York Times és az AP projekcióiból.

A győztest ilyenkor még csak az amerikai sajtó hirdeti ki az első megszámolt szavazatok, a nem a győztes személyét, hanem szavazási preferenciákat mérő exit poll eredmények és a korábbi választási eredmények figyelembevételével, miután úgy ítélik meg, hogy az egyik jelölt már behozhatatlan előnyre tett szert. Ezeket a bejelentéseket gyakorlatilag hivatalos eredményként szokta elfogadni mindenki, még akkor is, ha még nem számolták meg az összes szavazatot.

„Ijesztő” – így jellemezte a Telexnek a beérkező részeredményeket Paul, egy visszavonult televíziós vágó, aki barátjával és annak baránőjével egy kelet-philadelphiai kocsmában, nagy kivetítőkön követte a választás alakulását. Paul azonban próbált a körülményekhez képest optimista maradni. Arról beszélt, hogy reménykedik, ha beérkeznek a nagyvárosi szavazatok is, az Harris oldalára billentheti a mérleg nyelvét.

Hasonlóan borús hangulatban volt a 25 éves Nancy is, aki a masszívan demokrata Philadelphia egyik belvárosi bárjában várta az eredményeket egy baráti társasággal. „Nagyon ideges vagyok az eredmények miatt” – fogalmazott az egyetemista, aki úgy készül, hogy Trump fogja nyerni a választást.

Fotó: Dömötör Bálint / Telex.hu
Fotó: Dömötör Bálint / Telex.hu

Szerinte egy olyan vezető kerül hatalomra, aki nem becsüli meg a nőket, akit nem érdekel a fegyvertartás szabályozása, aki gyűlöletet kelt, és akinek nem kellett eddig szembenéznie annak a következményeivel, hogy egy elítélt bűnöző. Az egyetemista úgy véli, nagyon elszomorító dolog lenne azt mutatni az amerikai fiataloknak, hogy egy ilyen ember elnök lehet.

„Mindig is ilyen szoros versenyre készültünk” – írta Kamala Harris kampányfőnöke, Jen O'Malley Dillon, a kampánycsapatának küldött e-mailben, ahogy a demokraták egyre jobban kezdenek izgulni a választás várható eredménye miatt. A demokraták hét csatatérállamban igyekeztek nyerni, de O'Malley a levélben már azt közölte, hogy Pennsylvania, Michigan és Wisconsin megnyerésével érhetik el a végső győzelmet, ami arra utal, hogy nem számítanak teljesen biztosan győzelemre Georgia, Nevada és Arizona államokban.

Harris kampányfőnöke közölte, hogy mindig is arra számítottak, hogy nem derül ki helyi idő szerint kedd estére az eredmény. Elmondása szerint optimizmusra adnak okot számukra a nagyvárosokban látott adatok a magas részvételi arányról, ami várakozásaik szerint Harris számára fogja eldönteni a választást.

A kampánydolgozóknak pedig megüzente, hogy fejezzék be az esti feladataikat, majd menjenek haza aludni, és készüljenek fel a másnapra.

Éles kontrasztot látott a Washington Post abban, amit a republikánus arcokról néhány órája, illetve most le lehetet olvasni. Donald Trump eredményváróján jelenleg optimista jókedv uralkodik, amire minden okuk megvan, a legtöbb csatatérállamban vezet a volt elnök, ahogy az elektorok számában is. Pedig a lap szerint korábban a kampánycsapat még úgy kalkulált, hogy legyen Trump Mar-a-Lagó-i birtokán egy olyan hely, ahol Trump minden zavarástól mentesen tudja követni az est alakulását.

Fotó: Giorgio Viera / AFP
Fotó: Giorgio Viera / AFP

Azonban a kedd este folyamán, ahogy egyre jöttek be a bepirosodó államokról a hírek, valamint a stáb olyan adatokat szerzett, amik a győzelmet vetítették előre, a hangulat óvatosból emelkedetté kezdett válni. Egy adományozó azt mondta, már túlzott is volt az optimizmus szerinte, hisz mindenki azt gondolja, győzni fognak. A Post szerint a kampány utolsó napján Trump és csapata is feszült volt, túl akartak esni az egészen, és emlékeztetniük kellett magukat, innen csak veszíteni lehet, a csapat a gólvonalon volt.

A nagyközönség számára is nyitott eredményváró helyszínen, a Palm Beach Convention Centerben persze már sok izgatott, piros MAGA-kalapba bújt, bort és üdítőt szürcsölő ember várta az eredményeket. Nagy üdvrivalgás fogadta, amikor kiderült, Észak-Karolinában és Pennsylvaniában is vezet Trump.

Az AP, az NBC és a New York Times is Kamala Harrisnek adta Virginiát, amivel 13 elektor jár. Az éjszaka folyamán végig fej fej mellett mozgott Donald Trump és Harris itt (is), de végül a demokrata jelölt kerekedett felül.

Az AP egyébként már Új-Mexikót is Harrisnek adta.

A győztest ilyenkor még csak az amerikai sajtó hirdeti ki az első megszámolt szavazatok, a nem a győztes személyét, hanem szavazási preferenciákat mérő exit poll eredmények és a korábbi választási eredmények figyelembevételével, miután úgy ítélik meg, hogy az egyik jelölt már behozhatatlan előnyre tett szert. Ezeket a bejelentéseket gyakorlatilag hivatalos eredményként szokta elfogadni mindenki, még akkor is, ha még nem számolták meg az összes szavazatot.

Keleti parti idő szerint éjfélkor, magyar idő szerint reggel 6-kor zárnak a szavazókörök Hawaii-on is. Innentől már csak egy tagállam van hátra, ahol még be kell fejezni a szavazást: egy órával később a sarkvidéki Alaszka zárja le az egész amerikai elnökválasztást.

Az NBC exit pollja szerint Trumpra szavazott a latinó szavazók 45 százaléka, ami jelentős javulást jelent a négy évvel ezelőtti eredményéhez képest, amikor 32 százalékot kapott. Trump a fekete szavazók voksainak 12 százalékát kapta meg, ami megegyezik a 2020-as teljesítményével.

Fotó: Chandan Khanna / Reuters
Fotó: Chandan Khanna / Reuters

Trump szintén nagyot javított a fiatal szavazóknál, ahol a 18 és 24 év közöttiek 41 százalékát kaphatta meg a 2020-as 31 százalékhoz képest. Harris viszont javíthatott az idősebb választóknál Bidenhez képest, ugyanis az alelnök egy százalékkal vihette ezt a csoportot, míg Biden öt százalékkal elveszítette.

Az exit pollok alapján úgy tűnik, hogy Trump javított mind a férfi, mind a női szavazóknál. Előbbieknél 10 százalékkal jobban szerepelt Harrisnél, míg utóbbiakat csak 10 százalékkal veszítette el. Biden a női szavazókat 15 százalékkal vitte, a férfiakat pedig nyolc százalékkal vesztette el.

Kedvenceink
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!