Trumpot elítélték, de a büntetése szeptemberig nem derül ki

2024. július 3. – 05:57

Másolás

Vágólapra másolva

Eredetileg július 11-én határozta volna meg az illetékes New York-i bíró Donald Trump hallgatási pénzes ügyében a büntetést, de elhalasztotta a döntést szeptember 6-ra – írja a BBC News. Amiatt tett így, mert hétfőn úgy döntött az amerikai legfelsőbb bíróság, hogy az amerikai elnökök nem vonhatók felelősségre a hivatali idejük alatt és azzal kapcsolatban hozott döntéseikért, tetteikért.

Emiatt az elvileg jogerősen elítélt Trump ügyében a védői fellebbezni készülnek, Juan Merchan bíró ezért tolta el a büntetés közlését (ami az amerikai jogban akár hetekkel, hónapokkal később történik meg, mint az esküdtek általi ítélethozatal).

Májusban New Yorkban 34 vádpontban találták bűnösnek Trumpot. A Stormy Daniels pornószínésznőnek fizetett hallgatási pénz (hogy a 2016-os elnökválasztási kampányban ne hozza elő, hogy állítólag lefeküdtek) csak a jéghegy csúcsa volt. A vád szerint Trump és csapata sok dokumentumot meghamisított, és az intézőjének, Michael Cohennek kifizetett pénzek nem is ügyvédi, hanem kampányköltségek voltak.

„TELJES FELMENTÉS!” – kiáltotta csupa nagybetűvel világgá Trump saját közösségi oldalán, a Truth Socialön. Hozzátette, ez majd véget vet az őt érő „boszorkányüldözésnek”. A hallgatási pénzes esetben Trump ügyvédei azzal érvelnek, a volt elnök egykori tetteinek egy részét hivatali idejében követte el, így mentesülhet a következmények alól. Szakértők szerint ez az eset annyira egyértelmű, hogy nem sok esélye lesz Trump ügyvédcsapatának megváltoztatni az ítéletet.

Joe Biden demokrata elnök(jelölt) korábban „veszélyes precedensnek” nevezte a legfelsőbb bíróság döntését, mert az aláássa a jogállamiságot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!