Háromszor legyőzte Németh Szilárdot, most darabokra szedik a választókerületét
Szabó Szabolcs választókerületéről leválasztják Soroksárt, helyette újbudai lakóparkokat és ferencvárosi ipari területeket csapnak Csepelhez. Szerinte ezzel valójában a szomszédos, dél-pesti...
Száz magyar településen több mint négyszeresére nőttek az ingatlanárak nyolc év alatt
A fővárosi, a győri, a nyíregyházi, a debreceni és a szegedi agglomerációra, illetve a Balaton környékére jellemző leginkább a nagy drágulás. 2200 településen viszont lényegében nincs ingatlanpiac.
Szoros eredménynél kezd el igazán a kormánypártoknak dolgozni az új választókerületi térkép
Már a korábbi módosítások is mind ezt a hatást erősítették, de a választókerületek népességszámában megmaradó eltérések is errefelé hatnak. A Fidesz által javasolt rendszerben az ellenzék 2022-ben...
Térképen, hogy miként változik meg Budapest választókerületi beosztása
Eltöröltek két fővárosi választókerületet, és alapjaiban rajzolták újra az egész térképet.
A Fidesznek kedvez, a Tiszának nem a keverés a választókerületeknél – térképen a változások
A népesség változása miatt szükség van rá, ezért alaposan át is rajzolnák Budapesten, Pest megyében, Fejérben és Csongrád-Csanádban a választókerületek határait. Csakhogy eközben érdekesen...
A térképeken is látszik, hogyan javított Trump a támogatottságán a nyugati csatatérállamokban
A republikánus megválasztott elnök annak ellenére győzte le Harrist Nevadában és Arizonában is, hogy a szenátorválasztáson pártja jelöltjei alulmaradtak a demokrata szenátorjelöltekkel szemben.
2015 óta triplázódtak a hazai ingatlanárak, ez a legmagasabb emelkedés az EU-ban
Nálunk 200 százalékos volt az emelkedés, míg a régió második helyezettjének csupán 134. Ezáltal az alacsonyabb jövedelműek már lassan a fizetésük felét lakhatásra költik.
Minden csatatérállamban jobban szerepelt Donald Trump
Trump a nagyvárosokban is erősíteni tudott, Harris a kulcsfontosságú államok egyikében sem tudta hozni Biden 2020-as eredményét.
Trump behúzta – Élő műsorban elemeztük a választás tanulságait
Mi lesz most Amerikával és a világgal? És mi ment félre a felmérésekben? Az Elektorban élőben elemeztük az eredményeket a Telex újságíróival és a Választási Földrajz szakértőivel.
Mennyiben változtatta meg Donald Trump az évek során a republikánus szavazóbázist?
Térképeken mutatjuk, hogyan alakultak a korábbi szavazások, és azokból mi olvasható ki.
Kövess minket Facebookon is!