Elsőre úgy tűnhet, hogy Németországban minden menetrendszerűen történik, hiszen az előző parlamenti választásokat 2021-ben tartották, és mivel a Bundestag tagjait négy évre választják, idén lett volna a rendes választás is. Tavaly év végén azonban felbomlott a közlekedésilámpa-koalíció, amely a kormányzó szociáldemokrata (piros), szabaddemokrata (sárga) és Zöldek (zöld) párt színeiről kapta a nevét. A nézeteltérések miatt Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár kitette a kormányából szabaddemokrata pénzügyminiszterét. Scholz bizalmi szavazást kért magával szemben, amit elbukott, ezért az államfő elfogadta a Bundestag feloszlatását indítványozó javaslatot.
Az egyes pártok kancellárjelöltjeiről és az esélyekről is részletesen írtunk. Az elég biztosnak tűnik, hogy Friedrich Merz és a Kereszténydemokrata Unió, valamint bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CDU–CSU) végez majd az élen, de az még nem látszik, hogy pontosan milyen kormány állhat fel a koalíciós alkudozások után. Most az elmúlt évek legfontosabb tartományi választási eredményeit és a tavalyi EP-választási eredményt mutatjuk be térképek segítségével. Ezekből is látszik, hogyan alakult át a német politika az elmúlt négy évben.
A 2021-ben alakult kormány
Németországot a 2005 óta eltelt öt ciklusban háromszor vezette nagykoalíciós kormány, amely azt jelentette, hogy a szemben álló két legnagyobb párt: a jobboldali CDU–CSU és a baloldali SPD (Németország Szociáldemokrata Pártja) együtt irányították az országot, ezzel kizárva, hogy a politikai spektrum szélein lévők a hatalom közelébe kerüljenek. Habár a szélsőségesek hatalomra kerülését nem, a nagykoalíció végét mégis elhozta a 2021-es választás.
Az addig négy cikluson keresztül Angela Merkel vezetésével hatalmon lévő CDU–CSU pártszövetség támogatására a katasztrofálisan kezelt árvízhelyzet is rendkívül negatívan hatott, ráadásul ráirányította a figyelmet a globális klímaváltozással kapcsolatos problémákra. Ennek hatására pedig a korábbi ciklusban kormányon lévő, de a választási kampányban már ellenzéki retorikát folytató SPD és a klímapolitikát zászlajára tűző Grüne (Zöldek) jó eredményt tudtak elérni. Habár ketten nem voltak elegen a kormányalakításhoz, a jobboldali–liberális szabaddemokraták (FDP) képviselőivel együtt már megvolt a többség a Bundestagban.
A magyarhoz hasonlóan a német törvényhozást is egyfordulós vegyes rendszerben választják meg, viszont míg hazánkban ez inkább a többségi rendszerhez áll közelebb, addig Németországban az egyes pártok által megszerzett mandátumok száma teljes egészében a listákra leadott szavazatok mennyiségétől függ, így teljesen azonos egy zárt listás arányos rendszerben lévő eredménnyel. (A választási rendszerek típusairól bővebben itt írtunk.)
A Bundestag 299 tagja ugyanis egyéni kerületből kerül be a testületbe, az alábbi térképen ennek a 2021-es eredményei láthatóak. A listás képviselői helyeket pedig a tartományi listákra leadott szavazatarányok alapján állapítják meg úgy, hogy az adott párt győztes egyéni mandátumaihoz mennyi listásat kell hozzáadni, hogy a szavazatarányának megfelelő mandátumaránnyal rendelkezzen. Természetesen előfordult, hogy egy párt több egyéni győzelmet szerzett, mint amennyi mandátum a listás szavazataránya alapján járt volna. Ebben az esetben az adott tartomány mandátumainak számát addig növelték, amíg a megfelelő mandátumarányok kialakíthatóak voltak. Ezért a Bundestag létszáma ciklusról ciklusra változott, 2013 és 2017 között 631, ezt követően 709, majd legutóbb 736 képviselő került be a testületbe. Ezzel pedig a világ legnagyobb szabadon választott parlamentje lett 2021 és 2025 között.
Ennek a folyamatnak a megakasztására 2023-ban választási reformot javasoltak a kormányon lévők, és 630-ban maximálták a helyek számát, betiltva a további mandátumok hozzáadását a rendszerhez. Így ha egy párt több egyéni győzelmet szerez, mint amire az országos támogatottsága alapján érdemes lenne, akkor a legrosszabbul teljesítő egyéni győztes képviselőik mégsem fognak beülni a testületbe. Az intézkedést természetesen ellenezte a CSU, amely a legutóbbi választáson Bajorország 46 kerületéből 45-ben első helyen végzett, országosan viszont alig érte el az 5 százalékos küszöböt (hiszen máshol nem indultak), így csak 33 képviselőre lettek volna jogosultak a legutóbbi ciklusban, és 12 egyébként győztes jelöltjük nem jutott volna parlamenti mandátumhoz.
Németországban egyébként a tartományok között jelentős gazdasági, kulturális és politikai eltérések is vannak, és ott vannak a nyugati és a keleti tartományok közötti különbségek is. A jobboldali CSU Bajorországban szinte egyeduralkodó, a tartományi választásokon rendre 40–50 százalék körüli eredményt érnek el, de 2003-ban sikerült a kétharmados többséget is megszerezniük. A tőle nyugatra lévő Baden-Württemberg és az északra lévő nyugati országrészek is jobboldali hagyományokkal rendelkeznek, míg az ország középső és keleti fele, valamint bizonyos nagyvárosok inkább balra szavaztak korábban.
A város–vidék különbség azonban korántsem annyira egyértelmű, mint az Egyesült Államokban vagy Magyarországon. Németországban a regionális–tartományi különbségek ezeket a folyamatokat is befolyásolják: míg például Szászországban a városi népesség szavaz a CDU-ra, addig Észak-Rajna-Vesztfáliában sokkal inkább a vidéki lakosok.
A kirobbant kormányválság sem a semmiből érkezett. A kormányalakítás után mindössze 5 hónappal, 2022 áprilisa óta a felmérésekben már a CDU–CSU pártszövetség vezetett, ráadásul 2022 októbere óta az összes kormánypárt támogatottsága lejtmenetben volt.
A migrációellenes, szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) támogatottsága viszont folyamatosan emelkedett: a 2022 májusi 9 százalékos legalacsonyabb szintjükről egészen 23 százalékig. Ennek hátterében a Németországban is magas mértékű, néhol 8,8 százalékos inflációs ráta állt, amely 2022 februárjától egészen 2023 novemberéig kitartott. (Összehasonlításképp: Magyarországon a maximum 25,7 százalék volt.) Az SPD támogatottsága ezután kezdett el némileg növekedni és beállni egy szintre:
A tavaly júniusi európai parlamenti választásoknak tehát egy rendkívül erős jobboldali ellenzéki pártszövetséggel, népszerűségükben megreccsent kormánypártokkal (együttes támogatottságuk alig érte el a 33 százalékot) és egy második helyen álló AfD-vel futott neki az Európai Unió legnagyobb gazdasága.
Az Európai Parlamenti választás
Annak ellenére, hogy a felmérésekben már bőven 20 százalék fölé is mérték, az AfD 15,9 százalékot ért el az EP választáson, de ezzel is megelőzte a kormánypártok mindegyikét. Ez részben a volt keletnémet kommunista pártból alakult szélsőbaloldali Linkéből (Baloldal) kivált új pártnak, a Sahra Wagenknecht által vezetett BSW-nek volt köszönhető, amely hasonló társadalmi csoportot szólított meg, mint az AfD, csak nem szélsőjobbról, hanem szélsőbalról, elérve ezzel 6,2 százalékot.
A korábbi térképünkről is kiderült, hogy az AfD főleg Kelet-Németországból gyűjtötte be a szavazóit, ez a trend pedig 2024-re még erősödött is. A következő térképen az AfD 2021 és 2024 közötti 5 százalékpontos erősödését vittük térképre, mely a keletnémet területeken inkább 10 százalékpont feletti volt. A szavazókat főleg a szociáldemokrata párt korábbi erős térségeiből szerezték, ahol az SPD korábbi 30 százalékos támogatottsága esett vissza 10 százalék alá:
Kérdésként merülhet fel, hogy miért látható továbbra is a különböző területi eloszlásokon a vasfüggöny határa. Ez részben a német újraegyesítés perspektíváinak keleti és nyugati eltéréséből származik. A volt NDK lakosai ugyanis 1990-ben azzal szembesültek, hogy az addigi életük és munkájuk értéktelenné vált, és egy teljesen új szemléletmódot kénytelenek átvenni a nyugatnémetektől. A gazdasági felzárkózás pedig a rendszerváltozást követő 35. évben sem sikerült, hiszen ha az ország jövedelmi térképére tekintünk, akkor az NSZK–NDK határt kevésbé ismerő olvasóink is ki tudnák azt rajzolni:
Az elégedetlenséget az AfD rendkívül sikeresen tudja becsatornázni. Ráadásul a szélsőjobboldali párt az EP-választásokat követő mindhárom tartományi választáson tudta növelni a népszerűségét.
Tartományi választások
A német állam nem unitárius, mint a magyar, hanem föderális alapokon szerveződik, ez nagyfokú autonómiát biztosít a 16 tartománynak. Minden tartománynak saját kormánya, törvényhozó testülete és még alkotmánya is van. Így különböző időpontokban minden tartományban négy-ötévente választásokat tartanak hasonlóan vegyes rendszer alapján, mint ahogyan a szövetségi parlamentet is választják. Tartományi hatáskörben van például az oktatás és az egészségügy jelentős része, de az emberek hétköznapjait is nagymértékben befolyásolja, ki van helyben hatalmon.
2023-ban és 2024-ben összesen hét tartományban tartottak választásokat, melyekből az időben hozzánk legközelebbi hatot nézzük meg részletesebben. Brémában – mely Berlinhez és Hamburghoz hasonlóan tartományi rangú város – 2023. május 14-én, Bajorországban és Hessenben 2023. október 8-án, Szászországban és Türingiában 2024. szeptember 1-én, Brandenburgban pedig 2024. szeptember 22-én tartottak tartományi választásokat.
Míg Bréma hagyományosan baloldali város, addig Hessen tartományban 1995 óta a jobboldali CDU kapja a legtöbb szavazatot. Bajorországban a CDU szövetségese, a CSU nyerte az összes választást 1945 óta. A legutóbb választó három tartomány pedig a volt NDK területén helyezkedik el, így képet kaphatunk arról is, hogy az AfD-nek mekkora az egyéni mandátumszerző képessége a vasárnapi Bundestag-választáson.
Bréma
Németország tizedik legnagyobb városa az ország északnyugati részén fekszik. Eredetileg Hanza-városként az északi-tengeri kereskedelemből gazdagodott meg, mára pedig kulturális és tudományos központként tartják nyilván. Ezek mellett viszont politikai szempontból mindenképp meg kell említeni az erős szakszervezeteket is, melyek jó alapot adtak a szociáldemokratáknak. A tartományi választásokon sikerült is egyedül kivívniuk az egyszerű többséget egészen az 1980-as, 1990-es évekig, utána viszont többször koalícióra kényszerültek a Zöldekkel vagy a radikális baloldali Linkével. 2019-ben például a CDU-nak sikerült a legtöbb szavazatot kapnia, kormányt viszont így is az SPD–Grüne–Linke koalíció alakított:
A legutóbbi, 2023-as tartományi választáson már jobb eredményt értek el (29,8 százalék) a szociáldemokraták, mint négy évvel korábban (24,9 százalék), viszont ez még így is elmaradt a 2021-es Bundestag-választásokon elért 30 százalék feletti eredménytől. Az SPD országos gyengülése tehát egy neki kedvező terepnek számító városban is meglátszódott. Azóta pedig csak tovább gyengült a párt a felmérések és az EP választási eredmények alapján.
Hessen
Hessen tartományban van az ország pénzügyi központja, Frankfurt, de jelentős gép- és autógyártás is található a tartomány déli részén lévő Rajna-Majna régióban, mely így a terület leggazdagabb részének számít. Az 1960-as években még inkább a baloldal irányába húzó tartomány az 1980-as és 1990-es években indult el a jobboldal irányába, és mára már egyértelműen a CDU dominálja az itteni tartományi és Bundestag-választásokat is:
Nem volt ez másképp a legutóbbi, 2023-as voksoláson sem, ahol a jobbközép a szavazatok 34,6 százalékát megszerezve egyértelműen dominálta versenyt, a második helyezett AfD 18,4 százalékot szerzett, míg az SPD a harmadik helyre szorult. A tartományi kormányt viszont itt is CDU–SPD nagykoalíció vezeti, aminek nagy hagyománya van a régióban. Az AfD jó szereplése mindenesetre rávilágít arra, hogy a választási kampányban sűrűn felmerülő migrációs probléma rendkívül jól mobilizálja a szavazókat a radikális párt irányába. Bár a jobbközép CDU–CSU pártszövetség nyert Bajorországban és Hessenben is, az AfD történelmi sikert könyvelhetett el mindkét tartományban.
Bajorország
Az ország vitathatatlanul leggazdagabb tartománya Bajorország, ahol számos német cég központja és termelési egységei vannak. Németországban szinte egyedülálló módon a pártstruktúra rendkívül stabil, hiszen a nagy jobboldali konzervatív CDU testvérpártja, a Bajor Keresztényszociális Unió 1945 óta dominálja a választásokat, a legtöbb esetben pedig koalícióra sem kényszerült a tartományi kormány megalakításánál. Ez azért a legutóbbi választásoknál nem volt jellemző, és a 2023-as voksolás alkalmával a CSU a szavazatok 37 százalékát kapta meg, így korábbi koalíciós partnerével, a Freie Wähler (FW) ernyőszervezetének bajor „leányvállalatával” kormányozza a tartományt:
A választási eredmények területiségét nézve elmondható, hogy a CSU a kerületek többségét dominálja, sőt a Bundestag kerületeiben még nagyobb az előnyük, hiszen legutóbb is csupán egy kerületet nem sikerült megnyerniük a 46-ból. Idén arra készülnek, hogy mindegyik választókerületet megnyerik, amit viszont a korábban már leírt választási reform miatt nem tudnak maradéktalanul továbbvinni a szövetségi törvényhozásba. A jobboldalnak mindenesetre nagyon régóta ez a legerősebb bástyája.
Szászország
Már a 2019-es szászországi tartományi választásokon is 27,5 százalékot ért el az AfD, mely 2024-re 30 százalék fölé kúszott, ezzel majdnem 1 százalékpontra közelítette meg a kormányon lévő CDU-t. Az egyéni szavazatok tekintetében már 34 százalékot értek el az AfD jelöltjei tavaly szeptember 1-én, ezzel pedig eggyel több egyéni mandátumot is szereztek, mint a CDU:
A voksok területiségét tekintve az AfD Szászországban inkább a vidéki területeken erősebb, míg Lipcsében és Drezdában inkább a CDU, illetve a Zöldek szereztek egyéni mandátumokat.
Türingia
A szászországi választással egy időben Türingiában is tartományi választásokat tartottak, ahol az AfD majd 10 százalékpont előnnyel az első helyen végzett a CDU előtt, bezsebelve a szavazatok majdnem harmadát. Története során először nyert tartományi választást a szélsőjobboldali párt. Kormányt mégsem ők, hanem a CDU, az SPD és a Sahra Wagenknecht által vezetett BSW alakított a Linke külsős támogatásával. A tartományi parlamentben lévő legnagyobb frakció így ellenzékbe szorult, miután az AfD-vel szemben tűzfalat húzott fel a többi politikai párt:
A választásföldrajzi mintázat itt is hasonló, mint Szászországban volt: míg az AfD a tartomány szegényebb vidékein tudott egyéni mandátumokat szerezni, addig a CDU inkább a gazdagabb nyugati kerületekben, a Linke pedig a nagyvárosokban.
Brandenburg
Brandenburg tartomány a fővárost, Berlint körülölelő területet fedi le. Itt tavaly szeptember 22-én tartottak tartományi választást, és az AfD Szászországhoz hasonlóan itt is csak kicsivel, másfél százalékponttal maradt el az első helyezettől és lett második a szavazatok 29,2 százalékával. A választást itt az SPD nyerte, a CDU csupán a negyedik lett a BSW után.
Az EP-választáson még csak 27,5 százalékot szerző AfD az egyéni szavazatok szintjén 31,5 százalékot kapott, ezzel a 44 kerületből 25-öt megnyert, ráadásul az eredményeket a Bundestag-választásokon használt kerületi rendszerre vetítve is 6-4 arányban szereztek volna meg egyéni mandátumokat az SPD-vel szemben:
A migrációellenes AfD tehát szavazóinak harmadát gyűjti be a keletnémet tartományokból, míg a népesség csupán hatoda él ezeken a területeken. Az AfD jó szerepléséhez viszont az is szükséges, hogy a többi 11 tartományban is megtartsa, sőt növelje a támogatottságát. Az elmúlt három hónapban több, migránsok által elkövetett gyilkosság, ámokfutás is volt, amely egyeseket az AfD felé fordíthat. Egyéni győzelmekre azonban csak a keleti tartományokból lehet számítani, amely az SPD-t gyengítené még tovább.
Az EP-választások óta eltelt időszakban mintha megmerevedett volna az egyes pártok támogatottsága. Csupán azt lehet megfigyelni, hogy a bejutás határán billegő Linke, BSW és FDP, illetve a toronymagas esélyes CDU–CSU némiképp vesztettek a támogatottságukból, amiből az SPD, a Grüne és valamennyire az AfD profitált. Habár utóbbi esetében most is megfigyelhető a korábbi tendencia, miszerint a választáshoz közeledve inkább csökken a népszerűsége.
Ez adódhat abból, hogy a választók kampányidőszakon kívül hajlandóbbak protestszavazóként viselkedni, de páran a választáshoz közeledve inkább a mainstream pártokhoz vándorolnak, vagy ez utóbbi pártok sikeresebben tudják a politikát napi szinten kevésbé követők táborát megszólítani. Az első négy párt sorrendje mindenesetre elég biztosnak tűnt az utolsó napokban, bár pont a kampányhajrá is jó pár százalékpontot számíthatott:
