Utálják a keletnémetek a berlini kormányt, és ezt most meg is üzenték Olaf Scholznak

Történelmi áttörés a szélsőjobbnak, hatalmas siker Sahra Wagenknecht populista szövetségének és megalázó vereség a német kormánykoalíció mindhárom pártjának – bár a vasárnapi szászországi és türingiai tartományi választásokon nagyjából az történt, amire számítani lehetett, az eredményeket még mindig emésztgeti a német és a nemzetközi közvélemény.

Az egykori kommunista Kelet-Németország területéből kialakított Türingia lakossága nagyjából kétmillió, Szászországé négymillió fő, vagyis két elég kicsi tartományról van szó a 84 milliós Németországban. A választásoknak mégis nagy volt a jelentőségük, mert az egyik utolsó erőpróbának számítanak a jövő ősszel tartott szövetségi választások előtt. Ezek az eredmények pedig nem sok jót ígérnek Olaf Scholznak, hogy újabb ciklusra kancellár maradjon.

Németországban – elsősorban a rossz gazdasági helyzet és a kormánykoalíción belüli feszültségek miatt – hónapok óta nagy az elégedetlenség a szövetségi kormánnyal szemben. Idén januárban gazdatüntetések bénították meg az országot, a júniusi EP-választáson pedig kiábrándító vereséget szenvedett a szociáldemokrata–zöld–szabaddemokrata kormány mindhárom pártja: a választást a Kereszténydemokrata Unió (CDU) nyerte, a második helyet pedig 15,9 százalékkal a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) szerezte meg. A kormánykoalíció három pártja a 2021-es szövetségi választásokon még a szavazatok 51,8 százalékát szerezte meg, júniusban azonban már csak 31 százalékát – ami brutális népszerűségvesztést jelent.

Utálják a keletnémetek a berlini kormánykoalíciót

A most megtartott keletnémet tartományi választásokon aztán még súlyosabb vereséget szenvedtek, a szabaddemokraták egyik tartományi parlamentbe sem kerültek be, a Zöldek csak a szászországiba, a szociáldemokraták pedig mindkettőbe – de csak éppenhogy. Olaf Scholz kancellár az eseményeket keserűnek nevezte, a három pártban pedig ismét megszólaltak azok a hangok, amelyek szerint fel kellene mondani a koalíciót.

A türingiai és a szászországi eredmények értelmezéséhez persze érdemes hozzátenni, hogy a két régió az 1990-es rendszerváltás óta konzervatívnak számít, amelyekben a legtöbb választáson a kereszténydemokrata CDU nyert, sokszor elég jelentős különbségekkel. A velük szemben álló legnagyobb párt pedig korábban mindkét régióban a Baloldal (Linke) volt, amely Németország nyugati részén egy szélsőbaloldali-kommunista rétegpárt, a keleti részén viszont inkább egy visszafogott, szociáldemokrata politikai erő. Vagyis az országosan kormányzó három párt (a szociáldemokraták, a zöldek és a szabaddemokraták) ebben a két tartományban amúgy sem indult jó helyzetből.

A mostani eredmény mégis egy újabb jelentős pofon a berlini vezetésnek. Egy, a választások előtt és alatt készített közvélemény-kutatás szerint a türingiai szavazók 82 százaléka mondta, hogy elégedetlen a szövetségi kormánnyal, és csak 15 százaléka azt, hogy elégedett. Szászországban ugyanez 81 százalék és 16 százalék, a kutatás szerint ráadásul a szociáldemokraták és a zöldek szavazóinak többsége is inkább elégedetlen, mint elégedett. A liberálisok szavazóit már nem is tudták mérni, annyira kevesen voltak.

A választási eredmények viszont nemcsak nekik, de az egész német politikai elitnek komoly vereséget jelentenek: Türingiában a szavazatok több mint 60 százalékát, Szászországban több mint 45 százalékát olyan pártok szerezték meg, amelyek magukat a fennálló politikai rendszerrel szemben határozzák meg, vagy amelyeket szélsőségesként és populistaként szoktak jellemezni. A legtöbb elemzés szerint ez arra utal, hogy 34 évvel a rendszerváltás után nem látszik túl sikeresnek a keletnémetek integrációja az NSZK-ba, a többségük nem elégedett a közös országgal, és azzal, amilyen pozícióba ők abban kerültek.

Olaf Scholz kormánya minimális kármentést elérhet még, ha a három hét múlva tartott, két és félmilliós, szintén keletnémet brandenburgi tartományban tartott választáson jobb eredményt érnek el. A legjobb forgatókönyv viszont ott is az, hogy másodikok lesznek az AfD mögött.

Arról, hogy milyen egyéb okai vannak a választások eredményének, vasárnapi összefoglaló cikkünkben írtunk hosszabban. Ebben a cikkben arról lesz szó, milyen helyi és országos következményei lehetnek az eredményeknek, főleg a jövő ősszel tartandó szövetségi választásokra.

Ideje megismerni Björn Höcke nevét

A választások legnagyobb nyertese egyértelműen az AfD, amely története során először ért el 30 százalék feletti eredményt tartományi választáson, és először nyert meg egyet. Türingiában be is jelentkeztek már, hogy szeretnének ők helyi miniszterelnököt adni és kormányt alakítani – igaz, az összes többi párt kizárta, hogy velük lépnének koalícióra.

A német elemzők szerint az AfD Kelet-Németországban mára már nem egy protestpárt, hanem egy olyan politikai erő, amelyet tényleg a szavazók tömegei szeretnének kormányon látni. Közvélemény-kutatások szerint választóik jelentős része úgy gondolja: a hatalmat megszerezve ők tudnák a legjobban kezelni a menekültpolitikával, a bűnözéssel és a társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos problémákat.

Az AfD-nek taktikailag persze nem jön rosszul, hogy a többi párt nem hajlandó koalícióra lépni velük, hiszen

így azok rá vannak kényszerülve, hogy jelentősen különböző világnézetű pártokkal, akár soktagú koalícióban kormányozzanak együtt.

Ez pedig megerősíti azt a képet, hogy a többi politikai párt – a kereszténydemokratáktól a kommunistákig – ugyanannak a politikai elitnek a része, amelynek egyetlen valódi ellenzéke az AfD.

A mostani választási eredmény ezen felül az AfD-n belüli erőviszonyokat is jelentősen átalakíthatja. A párt türingiai elnöke és listavezetője Björn Höcke, az AfD egyik legszélsőségesebb figurája, aki az elmúlt tíz évben sorozatos botrányokba keveredett rasszista és a neonácik szlogenjeihez, szóhasználatához hasonlító megnyilvánulásai miatt. Höcke volt az AfD jobbszárnyát képező Flügel egyik elnöke, amíg a csoportosulást hivatalosan fel nem osztották, azóta pedig a párt egyik legbefolyásosabb politikusa.

Höckét az elmúlt években szélsőséges nézetei miatt többször is megpróbálták kizárni az AfD-ből, és a politikai tevékenységét sokáig az AfD mérsékeltebb, főként nyugatnémet tagjai is károsnak találták, mostanra ez azonban megváltozott. A türingiai győzelemmel az AfD egyik legsikeresebb politikusának mondhatja magát, és a korábbiaknál valószínűbb, hogy a jövő évi választásokon ő lesz az AfD kancellárjelöltje.

Ez egyben a párt további radikalizálódását is jelentené, ami rövid távon ronthatja országos esélyeiket. Hosszú távon viszont véget vethetne annak az évek óta tartó ügyetlenkedésnek, amelynek részeként az AfD vezetése folyamatosan próbál egyensúlyozni a radikális, de még nem szalonképtelen jobboldali politika vékony mezsgyéjén.

A keletnémet protestpárt sikere

A választások másik nagy nyertese a Sahra Wagenknecht Szövetsége (BSW), amely néhány hónapja alakult pártként mindkét tartományban tíz százalék fölötti eredményt ért el. Wagenkecht jó szónok, és a német politikai elit régi kritikusa, a pártja jó eredményét pedig nagyrészt személyes népszerűségének, nem a helyi pártszervezetek erős jelenlétének köszönhette.

Wagenknecht az elmúlt hónapokban elsősorban az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok leállításával kampányolt, de a magas energiaárak letörése, a bevándorlás megállítása és a bűnözés visszaszorítása is rendszeresen előkerült a beszédeiben. Arról, hogy ezeket a problémákat pontosan hogyan oldaná meg, nagyon sok részletet nem szeret elárulni.

Wagenknecht pártja az idei EP-választásokon 6 százalékot szerzett, a mostani eredményeikkel pedig újabb hatalmas lépést tettek afelé, hogy jövőre bejussanak a szövetségi parlamentbe. Komoly dilemma azonban, hogy Szászországban és Türingiában szövetségre, illetve kormányra lépnek-e majd azokkal a pártokkal, amelyeket országosan amúgy a leghevesebben kritizálnak.

Ha ugyanis a többi párt továbbra sem hajlandó koalícióra lépni az AfD-vel, a BSW nélkül se Szászországban, se Türingiában nem tudnak majd többséget szerezni a parlamentben. Ők a választás után nyitottnak tűnnek a tárgyalásokra, de elég kemény feltételeket támasztanak, amelyeket nem biztos, hogy tud vagy akar majd támogatni a többi párt, főleg a CDU. A BSW-nek mindenesetre valószínűleg kényelmesebb lenne továbbra is ellenzékből kritizálni a többi pártot, mint valóban részt venni a kormányzásban – ez viszont azt jelentené, hogy a CDU vezetésével kisebbségi kormányok alakulhatnak.

Friedrich Merz örülhet

A választások viszonylagos nyertesének lehet még nevezni a CDU-t, amely Szászországban nyerni tudott, Türingiában pedig a második helyre futott be. A választások előtti közvélemény-kutatások szerint ezt nem feltétlenül saját politikájukkal, sok esetben inkább azzal érték el, hogy a mérsékelt szavazók meg akarták őket erősíteni az AfD-vel szemben. Hasonlóban reménykedhet jövőre a CDU a szövetségi választásokon is, ahol szintén felmerülhet, hogy az AfD akár húsz százalék fölötti eredményt is elérhet.

A szászországi és türingiai eredmények pedig döntő jelentőségűek lehetnek abban a kérdésben is, ki legyen a CDU-CSU pártszövetség kancellárjelöltje a jövő évi szövetségi választásokon. Erre most még Markus Södernek, Bajorország CSU-s miniszterelnökének és Friedrich Merz CDU-elnöknek is esélye van, a mostani eredmények inkább Merz kilátásait javítják.

Súlyos veszteségek a kommunistáknak

A német szövetségi parlamentben is képviselőkkel jelen lévő Baloldal az NDK kommunista pártja utódpártjából és szociáldemokratáktól kiugrott baloldali renegátokból alakult 2007-ben. A párt a nyugatnémet tartományokban a magyar Szikra Mozgalomhoz hasonlóan főleg városi, a kapitalizmussal kritikus, vagy azt megdönteni kívánó fiatalokból áll. A keletnémet tartományokban viszont a szocialista nosztalgiára és a Nyugat kritikájára építve, de egy mérsékelt szociáldemokrata programot képviselve politizáltak az elmúlt időszakban.

A pártnak emiatt sokáig már az esztétikája is finoman szólva érdekes volt, a vezetésében ugyanis egymás mellett ültek a nyolcvanas évekből még a kommunista keletnémet állampárt pártfunkcionáriusai, és a bio-vegán-rendszerellenes nyugatnémet városi fiatalok. Megspékelve mindezt a Schiffer András-i értelemben vett, mérsékelten konzervatív, Nyugat-kritikus, antiimperialista baloldali vonallal.

Ez utóbbi kör lépett ki tavaly decemberben a pártból, és alapította meg Wagenknecht vezetésével az (egyelőre) Sahra Wagenknecht Szövetségének nevezett új pártját. A júniusi EP-választás és a mostani tartományi választások eredményei alapján pedig ez utóbbira van nagyobb választói igény.

A Linke már hosszú ideje keresi a helyét, az ideológiai, esztétikai és személyi megosztottság rendkívül meggyengítette a pártot, és a 2021-es szövetségi parlamenti választásokon már csak a szavazatok 4,9 százalékát szerezték meg. Így a parlamentbe csak úgy jutottak be, hogy két berlini és egy lipcsei egyéni választókerületet megnyertek, amivel mentesültek az 5 százalékos bejutási küszöb alól.

A párt az elmúlt években sem talált magára, legnagyobb politikai eredményük az volt, hogy Türingiában 2014 óta Bodo Ramelow személyében ők adták a tartományi miniszterelnököt – vagyis egy nagy, kormányzó párt tudtak lenni. Más kérdés, hogy Ramelow a gyakorlatban egy mérsékelt, szociáldemokrata-baloldali programot valósított meg, vagyis meg sem próbálkozott a kapitalizmus felszámolásával, amit a Linke országos programja amúgy tartalmaz. A mostani választáson aztán Ramelow is elbukott (bár helyben olyan népszerű, hogy felvetették, kiléphetne a Linkéből, és lehetne népfrontos miniszterelnök – ezt visszautasította).

A Linke problémái tehát a mostani választásokkal nem enyhültek, inkább megerősödtek, és egyes hírek szerint már csak abban reménykednek, hogy a 2021-es választásokhoz hasonlóan jövőre is meg tudnak nyerni három egyéni választókerületet, amivel ismét bekerülnének a Bundestagba.

A dicsőséges kormánykoalíció dicstelen napjai

A keletnémet választások eredményei persze a Németországot irányító kormánykoalíciónak szóló lesújtó értékelésként is értelmezhetőek. Ezt a narratívát erősíti, hogy egy, a mostani választás előtt készült közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 81 százaléka egyetértett azzal az állítással, miszerint „a szövetségi kormányon belül annyi konfliktus van, hogy az ország már alig halad előre.” 56 százalék szerint pedig a tartományi választások megfelelő alkalmat adnak, hogy egy erős üzenetet küldjenek a berlini vezetésnek.

A német kormánykoalíció problémáit már a Telexen is többször elemeztük. A probléma fő oka, hogy a 2021-es választások után három nagyon különböző világnézetű párt fogott össze, amelyek azóta folyamatosan, minden témáról vitatkoznak, és kölcsönösen megfúrják egymás javaslatait. Ennek megfelelően a német média a másfél-két éve tartó gazdasági válság közepette folyamatosan azzal van tele, hogy ezek a pártok éppen mit tartanak rossznak egymásban.

A konfliktus gyökere, hogy a szociáldemokrata SPD és a Zöldek baloldali pártok, amelyek állami hitelfelvétellel és magasabb adókkal szednének be több pénzt, és ebből finanszíroznák a gazdaság zöld átállását. A liberálisok viszont egy határozottan jobboldali párt, amely éppen adókedvezményekkel és a szabályozások egyszerűsítésével és enyhítésével szokott kampányolni. Ezen kívül egy csomó másik kérdésben is elvileg pont az ellenkezőjéért dolgozik a két előbbi és az utóbbi politikai erő.

Ennek megfelelően a kormányalakításkor egy baloldali és jobboldali elemeket is tartalmazó, szörnyszülött programot hoztak össze, ennek a végrehajtása pedig azóta is napi szintű konfliktusokhoz vezet. Arról nem beszélve, hogy természetesen kevés sikerrel kecsegtet, amikor az egyik intézkedés éppen kioltja a másik potenciális hatásait.

Lenullázódtak a liberálisok

A mostani választás legnagyobb vesztese viszont a legkisebb koalíciós párt, az FDP volt, amely gyakorlatilag Szászországban és Türingiában is lenullázta magát. A párt az egykori NDK területén amúgy sem túl erős, de Türingiában korábban egy elég erősen jobboldali irányvonallal pont sikeresek tudtak lenni. Most ennek vége, amit sokan úgy értelmeznek, hogy a párt szavazói nem kérnek az országos koalíciós részvételükből.

Wolfgang Kubicki, az FDP alelnöke szerint a mostani választási eredményekkel „a kormánykoalíció elvesztette a legitimitását”. Ő a párt türingiai vezetésével és sok más taggal együtt azt követeli az országos vezetéstől, hogy „vonják le a megfelelő következtetéseket”, vagyis lépjenek ki a koalícióból.

A szociáldemokraták között sokan hasonlóan csalódottak, Kevin Kühnert, a párt főtitkára szerint a kormánynak mostantól hangsúlyosabbá kellene tenni, mit köszönhetnek az emberek az SPD-nek. Szerinte abba kell hagyni azt, hogy ők igazodnak olyan pártokhoz, amelyek épp most estek ki a tartományi parlamentekből. Mellettük a Zöldek képviselői is csalódottak.

A három kormánypárt országos vezetésének reakcióiból viszont inkább az látszik, hogy a konfliktusok és a népszerűtlenség ellenére kitartanának a jövő évi szövetségi választásokig. Kérdés, addigra össze tudják-e szedni magukat, és vissza tudnak-e nyerni valamennyit elvesztett népszerűségükből. A legnagyobb tét az FDP-nél van, ami az ötszázalékos bejutási küszöb környékén táncol, és ami 2013-ban egyszer már kiesett a parlamentből egy hasonlóan ellentmondásos kormányzati szereplés után.

Egy dolog ma már viszont nagyon valószínűnek tűnik: 2025 végétől esélyes, hogy nem Olaf Scholznak fogják hívni Németország kancellárját.

(Források: ZDF, MDR, Spiegel, Spiegel, Spiegel, Tagesschau, MDR)