Robert F. Kennedy tíz csatatérállamban visszalépett az elnökválasztástól Trump javára, sorsdöntő lehet a támogatása

2024. augusztus 23. – 21:42

Másolás

Vágólapra másolva

Robert F. Kennedy Jr. bejelentette, hogy felfüggeszti elnökválasztási kampányát, és a republikánus elnökjelöltet, Donald Trumpot támogatja. Ennek érdekében tíz csatatérállamban is visszalép az amerikai elnökválasztástól – írta a Guardian.

RFK – Amerikában mindenki így emlegeti a politikust – ezt egy pénteki sajtótájékoztatón jelentette be Arizonában, ahol azt mondta, a legtöbb államban a szavazólapon ott marad a neve, de körülbelül tíz államban, „ahol a jelenléte rontó tényező lenne”, vissza fog lépni. „Már el is kezdtem ezt a folyamatot, és arra kérem a választókat, hogy ne szavazzanak rám” – mondta. Döntését azzal indokolta, hogy szerinte a korábbi politikai közössége, a Demokrata Párt a „háború, a cenzúra és a korrupció pártjává vált”.

Beszédét azzal kezdte, hogy már gyerekként hűséget fogadott apja és nagybátyja pártjának. „Hatéves koromban, 1960-ban vettem részt az első demokrata kongresszusomon, és akkoriban a demokraták voltak a polgári jogok élharcosai. A demokraták kiálltak az önkényuralom, a cenzúra, a gyarmatosítás, az imperializmus és az igazságtalan háborúk ellen” – tette hozzá.

„Mint tudják, októberben kiléptem a Demokrata Pártból, mert olyan drámaian eltért azoktól az alapvető értékektől, amelyekben felnőttem. A háború, a cenzúra, a korrupció, a Big Pharma, a Big Tech... és a Nagy Pénz pártjává vált. A párt feladta a demokráciát azzal, hogy törölték az előválasztást, hogy elrejtsék a hivatalban lévő elnök kognitív hanyatlását, elhagytam a pártot, és függetlenként indultam” – folytatta, majd kijelentette, hogy mostantól Trumpot fogja támogatni az elnökválasztási kampányban. „Az okok a szólásszabadság, az ukrajnai háború és a gyermekeink elleni háború” – mondta Kennedy, utalva azokra a témákra, melyekben azonos nézeteket vall a republikánus elnökjelölttel.

RFK korábban mindkét nagy párttal folytatott tárgyalásokat visszalépésének feltételeiről. A Washington Post augusztus közepén megszellőztette, hogy az elnökjelölt felajánlotta támogatását Kamala Harrisnek egy miniszteri tárca fejében. Nagyjából ugyanekkor azonban a Republikánus Párt elnökjelölő gyűlésén Donald Trumppal is tárgyalt visszalépéséről; Trump azután telefonon is győzködte őt. Azt nem tudni, hogy RFK visszalépését mivel ösztönözte a republikánus jelölt; bár árulkodó, hogy a saját fia által kiszivárogtatott beszélgetésben Trump oltásellenes fejtegetésekbe bocsátkozik akkori riválisával.

Vezető környezetvédőből vezető konteós

Robert F. Kennedy Jr. az 1963-ban máig sem tisztázott körülmények között Dallasban lelőtt John F. Kennedy unokaöccse és az 1968-ban, előválasztási győzelme napján Los Angelesben agyonlőtt Robert F. Kennedy harmadik gyereke (a 11-ből). Eredetileg környezetvédelmi jogászként dolgozott, aki szennyező cégek és cinkos önkormányzatok sokaságát perelte szét sikerrel, és elévülhetetlen érdemeket szerzett például az Ohio, majd a Hudson folyó megtisztításában. Közben azonban, ahogy a róla szóló portrénkban írtuk,

olyan sokat küzdött a multicégek, és a lobbiérdekekkel manipulált állami szervek sötét oldala ellen, hogy egy idő után elkezdte mindenhol ezt látni, és meggyőződésévé vált, hogy tulajdonképpen csak ez az oldaluk létezik.

Ezért RFK a kétezres évektől kezdve az egyik legfontosabb egészségügyi konteóterjesztővé vált – egyik kedvenc témája volt, hogy az AIDS-et valójában nem egy vírus okozza. Ismertségének és népszerűségének nemzetközi szinten is óriási lökést adott a Covid-járvány. Kennedy természetesen az összes, a Béta-variánsnál is jobban burjánzó „elmélet”-et felkarolta a Bill Gates-mikrocsipestől kezdve az ukrajnai biofegyver-laborosig. A járvány alatt összesen 7 (hét) könyvet írt a koronavírus „igazságáról” és egyet a klímaváltozásról – melyben egyébként meglepő módon védelmébe veszi a klímaválság fenyegetésével kapcsolatos tudományos konszenzust.

Robert F. Kennedy Jr. korábbi elnökjelölt beszédet mond a Renaissance Phoenix Downtown Hotelben 2024. augusztus 23-án az arizonai Phoenixben – Fotó: Rebecca Noble / Getty Images / AFP
Robert F. Kennedy Jr. korábbi elnökjelölt beszédet mond a Renaissance Phoenix Downtown Hotelben 2024. augusztus 23-án az arizonai Phoenixben – Fotó: Rebecca Noble / Getty Images / AFP

Az egészségügyi konteók farvizén hamar feltűntek a politikai „összefüggések” is. RFK állítja, hogy az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban az inváziót megindító oroszok „jóhiszeműen cselekszenek”, és az egész háborút valójában az amerikaiak provokálták ki – közben fia önkéntesnek jelentkezett az Ukrajna mellett harcoló nemzetközi légióba. Az USA Kennedy szerint egyébként Kínával szemben sem jár el jóhiszeműen, mivel épp egy genetikai alapon működő, etnikailag célzott biofegyver kifejlesztésén munkálkodik, mellyel sakkban tarthatja ázsiai riválisát.

RFK azonban nem csak egy, a konteókból szépen megélő, nevével alapból nagy érdeklődést – és a Kennedy-dinasztia meglehetősen ideges elhatárolódásait – kiváltó boomer, hanem tényleg egy furcsa kampányt folytató furcsa figura. Augusztusban például bevallotta, tíz évvel ezelőtt ő követte el cimboráival azt az egész New Yorkot foglalkoztató tréfát, melyben egy vidéken elgázolt medvebocs tetemét ott hagyták egy bicikli kíséretében a város szívében található Central Parkban.

Robert F. Kennedy 69 évesen, 2023 áprilisában jelentette be, hogy elindul az elnökségért, ezzel ő lett a negyedik, elnökségre pályázó tagja a politikusdinasztiának. Rokonaihoz hasonlóan eredetileg ő is a demokrata előválasztáson mérettette volna meg magát. Joe Biden újraindulása miatt azonban a mezőnyből hiába hiányoztak a fajsúlyos ellenjelöltek, RFK sem tudta megszorítani az elnököt – ennek mondjuk részben az volt az oka, hogy a Demokrata Párt soha nem vette komolyan, és nem biztosított számára kellő nyilvánosságot. A politikus végül októberben döntött úgy, hogy demokrata színek helyett függetlenként méretteti meg magát – jellemző, hogy a döntésre a Demokrata Párt szóvivője csak egy szemforgatós emojival reagált. Azonban sem a demokraták, sem a republikánusok nem örültek annak, hogy a két, igen népszerűtlen vezető jelölt mögé felsorakozik egy markáns politikus; RFK számos csörtét vívott Trumppal, akit amúgy „szociopatának” tart.

Elszivárogtak a szavazói, de támogatása így is döntő lehet

Pedig RFK kampánya nem is indult rosszul; idén tavaszig a három eredeti elnökjelölt közül a legjobb népszerűségi mutatókkal bírt, miután átlagban 5-8 százalékkal a pozitív tartományban mozgott. Ez a relatív népszerűség azonban részben annak is volt köszönhető, hogy a választók jelentős része még nem alakított ki róla határozottabb véleményt, ahogy közeledett a november 5-i választás, úgy olvadt el mind népszerűsége, mind pedig potenciális szavazóinak tábora. Miközben 2023 őszén a közvélemény-kutatások még stabilan 10-15 százalékra mérték, júliusra-augusztusra már csak a választók 5 százaléka mondta azt, hogy őt támogatná az elnökválasztáson.

Így mostanra már egyik pártban sem tartanak attól, hogy RFK szavazók tömegeit lenne képes átcsábítani – különösen annak figyelembevételével, hogy történelmi tapasztalatok szerint az amerikai elnökválasztások harmadik utas jelöltjei jellemzően nagyságrendekkel jobban szerepelnek a felmérésekben, mint végül a tényleges szavazáson. Az exjelölt több tagállamban is csak nehezen tudta teljesíteni a jelöltséghez szükséges feltételeket – ugye az amerikai elnökválasztás lényegében a tagállamok elnökválasztásainak összessége –, de végül négy állam kivételével mindenhol el tudott indulni.

Donald Trumpnak RFK visszalépése és támogatása még hanyatló állapotában is jó húzás lehet. A független exjelölt nagyjából egyenlő arányban szívott el támogatókat mindkét nagy párttól, azonban támogatói az AP hírügynökség által megrendelt júliusi, még Biden visszalépése előtt készült felmérés szerint „akkor már inkább”-alapon inkább Trumppal szimpatizálnak. Ráadásul RFK inkább a demokratákhoz húzó támogatói júliusban tömegesen vándoroltak át Kamala Harrishez; a Pew Research augusztusi felmérése szerint a Bident váltó demokrata elnökjelöltnél mért 6 százalékpontos megugrás jelentős mértékben az RFK táborából emigráló támogatóknak köszönhető. Ezért Trump stratégiái joggal gondolhatják, hogy RFK megmaradt támogatóit át lehet csábítani a republikánus jelölt oldalára – különösképp, hogy Trump maga sem veti meg az összeesküvés-elméleteket és politikai érvei is jellemzően konteós logika alapján működnek.

Mivel az amerikai elnökválasztás 2024-ben is néhány, a politikai zsargonban „csatatér”-nek nevezett államban, néhány tízezer szavazaton fog eldőlni, ezért Trump szempontjából érthető, hogy még egy olyan szűk választói réteg is fontos számára, mint RFK azon támogatói, akik Trumpra is hajlandók átszavazni. Más kérdés, hogy ez a réteg tényleg nagyon szűk; a Fivethirtyeight számításai szerint a kampány hátralevő bő két hónapjában könnyedén lefaragható 0,3 százalékponttal növelheti Trump előnyét.

Másfelől RFK visszalépése legalább ideiglenesen megtörheti a demokraták által élvezett figyelemmonopóliumot. A párt négynapos elnökjelölő nagygyűlése ugyanis – ahogy az nagygyűléseknél lenni szokott – sztárfellépőivel, erős mozzanataival, előzeteseivel és utólagos elemzéseivel – egész hétre ellopta a show-t Trumptól; márpedig a republikánus elnökjelölt egész politikai pályafutása során hozzászokott, hogy mindig rá irányul a média osztatlan figyelme. Ahogy arról a kampányhelyzetről szóló cikkünkben is írtuk; a médiahájp és a közvélemény-kutatások alapján egyaránt lendületbe került Harris-szel szemben Trumpnak létfontosságú a nap híreinek uralása, a politikai kezdeményezés visszaszerzése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!