Hat hét alatt a feje tetejére állt az amerikai politika, Kamala Harris négynapos show-val vinné tovább lendületét

Hétfőn kezdődik és egészen csütörtökig tart az amerikai Demokrata Párt elnökjelölő gyűlése/politikai show-ja, a Democratic National Convention. A chicagói United Centert elsősorban a Kamala Harrist mint demokrata elnökjelöltet formálisan megválasztó több ezer delegált fogja megtölteni, de a városba az újságírókkal, forgatócsoportokkal, szimpatizánsokkal és ellentüntetőkkel együtt összesen 50 ezer embert várnak.

A két nagy párt elnökjelölő gyűléseinek biztosítását a szövetségi kormány eleve 50-50 millió dollárral támogatja, azonban a Donald Trump elleni merényletkísérlet miatt már a republikánusok Milwaukeeban július közepén tartott jelöltállító gyűlésén is különleges biztonsági intézkedéseket vezettek be, és erre lehet számítani Chicagóban is.

Sokak számára csak most kezdődik el a kampány

Az elnökjelölő show-k jelentősége abban is áll, hogy néhány napra minden jelentősebb amerikai orgánum kiemelten foglalkozik az eseménnyel, a jelölttel. A demokrata gyűlés négy napja alatt felvonul és lelkesíti a párt szavazóit az elmúlt évtizedek All-Star-csapata Bill Clintontól Barack Obamáig. Az első nap sztárszónoka az újraválasztási kampányától alig egy hónappal a gyűlés előtt visszalépett Joe Biden lesz, felszólal majd az alelnökjelölt Tim Walz, a záróbeszédet pedig természetesen Kamala Harris mondja el.

A négynapos show arra is szolgál, hogy a politikával napi szinten nem foglalkozó választók is rádöbbenjenek, hogy bizony, itt az elnökválasztás, hamarosan dönteni kell. Ez a jelenség a közvélemény-kutatásokban eddig nem szereplő választói csoportok mozgósításában segíthet, ezért az esemény után szinte mindig megugrik az épp képernyőn szereplő elnökjelölt támogatottsága.

Azonban a pártok és szavazóbázisaik 2000-es években kezdődő ideológiai-érzelmi eltávolodása – amit polarizációnak szokás nevezni – miatt az elnökjelölő gyűlések utáni népszerűségugrás mára jellemzően apró szökkenéssé vált. 2016-ban ugyan Donald Trumpnak – az amúgy belső feszültségekkel terhes – konvenciót követően még 3 százalékkal nőtt a népszerűsége, 2020-ban már sem ő, sem ellenfele, Joe Biden nem tudott profitálni a jelöltállító gyűlésből. A 2024-es esemény után Trump elfogadottsága négy százalékpontot nőtt (pontosabban elutasítottsága csökkent), azonban ezek az adatok a néhány nappal korábbi merényletkísérlet közvéleményben való lecsapódását is tükrözhetik.

Hat hét, ami a feje tetejére állította az amerikai politikát

A rendezvényen a jelölés aktusa sokadrangú szempont, ugyanis eleve eldöntött kérdés, hogy a demokrata párt elnökjelöltje Kamala Harris jelenlegi alelnök, alelnökjelöltje pedig Tim Walz, Minnesota állam kormányzója lesz. Ezt az eldöntött tényt azonban az elmúlt évtizedek legviharosabb hat hete előzte meg.

A politikai hurrikán előszele a június 27-i első elnökjelölti vita volt, amin a 81 éves Joe Biden olyan kevéssé összeszedett szereplést mutatott be, ami azonnal felerősítette azokat az – egyébként nem új keletű, de egészen addig az Ovális Iroda szőnyege alá söpört – aggodalmakat, hogy korából fakadó fizikai és mentális állapota miatt egyszerűen alkalmatlan egy újabb elnöki ciklusra vagy akár Donald Trump legyőzésére. Az elnök ráadásul későbbi szerepléseivel sem tudta eloszlatni a pártban erősödő és a közvélemény-kutatásokban is megmutatkozó fenntartásokat, melyek hetek alatt valóságos belső mozgalommá dagadtak.

Paradox módon a mozgalom számára a végső lökést a Trump elleni merényletkísérlet adta meg. A pódiumról véresen-diadalmasan levonuló exelnökről készült ikonikus képek, a kimenetelt körüllengő és politikai üzenetté kovácsolt sorszerűség a demokratákkal is elhitette, ki van zárva, hogy a gyenge, esendő Biden képes megverni Trumpot.

Joe Biden hivatalban lévő elnökként a demokrata párti előválasztáson komoly kihívó nélkül diadalmaskodott, ezért visszaléptetni nem lehetett, egy új elnökjelölthöz nélkülözhetetlen volt az ő döntése is. A főképp a színfalak mögött zajló lobbizások és győzködések hatására Biden július 21-re beadta a derekát, és bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, utódjának pedig alelnökét, Kamala Harrist támogatta.

Annak ellenére, hogy Harris alelnöki tevékenységét pártján belül sem övezte osztatlan elismerés, és ha 2028-at írnánk, több kihívója is akadna, a Demokrata Párt meghatározó politikusai – köztük a Clinton házaspár, majd némi hallgatást követően Obamáék – előbb-utóbb beálltak mögé, és egy hét alatt a legtöbb meghatározó politikus, valamint az elnökjelöltről szavazó delegáltak (küldöttek) támogatását is megszerezte.

A váltás óriási lelkesedést generált Harris iránt, aki egy, Bidenhez hasonlóan népszerűtlen, alig észrevehető alelnökből hetek alatt lelkesen ünnepelt sztárpolitikus lett, akit fókuszcsoportos vizsgálaton megkérdezett független választók Obamához kezdtek el hasonlítani. Ahogy az a FiveThirtyEight adatcsúszkáján jól látszik, Harris Bidentől országosan négy százalékpontos hátrányt „örökölt” Trumppal szemben, sőt, egy Trump elleni – akkor még – hipotetikus versenyben Bidennél is rosszabb eredményre számíthatott.

Azonban elnökjelöltként egy hónappal később már a közvélemény-kutatások súlyozott átlaga alapján a neves adatelemző, Nate Silver modelljében 2,5, a FiveThirtyEightnél 2,6, a RealClearPolitics felméréseket nem súlyozó átlagában 1,4 százalékponttal jobban állt republikánus riválisánál, és az elmúlt hét országos felmérései is egyöntetűen Harris 3-5 pontos előnyét mérték Trumppal szemben.

Ez az elmozdulás ráadásul a valóban szoros küzdelmeket ígérő és a választást majd eldöntő, ún. „csatatérállamokban” is kezdett megmutatkozni. Harris a New York Times és a Siena kutatóintézet augusztus eleji mértékadó felmérése alapján három kulcsállamban is előnyt szerzett, és olyan államokban – például Nevadában vagy Georgiában – is nyílttá tette a versenyt, ahol korábban Trump már hibahatáron túli különbséggel vezetett.

A közvélemény-kutatások kávézaccából való jóslásnál óvatosságra inthet, hogy az amerikai választási rendszer torzításai miatt Harrisnek országosan legalább két százalékponttal kell megvernie Trumpot ahhoz, hogy az elektori kollégiumban is többséget szerezhessen, a republikánus exelnököt ráadásul optimizmussal töltheti el az a tény, hogy tényleges támogatását 2020-ban is alulmérték a közvélemény-kutatók (a kutatásoknál egyébként is mindig érdemes elolvasni a hibahatárról szóló apró betűs részt, ami számos csatatérállam felméréseinél 4,3 és 4,8 pont közé esik).

Harris repülőrajtja elsősorban a demokrata szavazók felhorgadó lelkesedésének köszönhető.

A Monmouth Egyetem augusztus elején végzett felmérése konkrétan a „lelkesedésre” kérdezett rá, ami Harris iránt az elnökjelöltsége bejelentése idején mért 46-ról 85 százalékra nőtt, miközben a republikánus szavazók Trump iránti lelkesedése 71 százalékon állapodott meg. A lelkesedés persze jól dollárosítható: miközben Harris eleve komoly összegeket örökölt a Biden-kampánytól, júliusban rekordnagyságú, 310 millió dollárnyi támogatást kapott szimpatizánsaitól – ebből 200 milliót rögtön az első héten. Ugyanebben az időszakban Trump valamivel több mint 138 millió dollárt kalapozott össze.

Harris az első fekete női elnökjelölt, egyben az első dél-ázsiai elnökjelölt. És bár a november 5-i választáson már ő is betölti a 60-at, sokan úgy látják, hogy mégis fiatalos és energikus – különösen Bidenhez és a már szintén 78 éves Trumphoz képest. Karaktere az egész kampányt újraírta: már nem két idős, fehér férfi szórja jeremiási átkait a másikra és fenyegeti összeomlással az Egyesült Államokat, ha nem ő győz. Harris kampánya oldottabb – korábban csak negatív kampányokban felhasznált nevetéséért elkezdett rajongani a TikTok-szféra –, pozitívabb, de közben odamondogatósabb.

Utóbbiban vált alelnökjelöltként partnerévé Tim Walz minnesotai kormányzó, akinek keresetlen stílusa és virális beszólásai jól jönnek egy olyan kampányban, melyben egy Donald Trumptól kell elfordítania a médiaérdeklődést. A demokrata kampányeseményekre tízezrek lettek kíváncsiak, márpedig a tömegek látványa a képernyőkön is jól mutat.

Természetesen Harris számos gyengeséggel rendelkezik, melyek a csúnyán elbukott 2020-as előválasztási kampányában és alelnökként is előjöttek: hajlamos a nyilvánosság előtti hibázásokra, nem túl erős saját stábjának felépítésében és vezetésében. Előbbire kampánystábja azt a stratégiát eszelte ki, hogy kerüli a kockázatosabb nagyinterjúkat, legutóbb június 24-én adott leülős, belekérdezős interjút – az azóta eltelt két hónap a politikai naptárban eónokkal ér fel. Amellett, hogy igyekszik egy mindennapi gazdasági problémákra választ adó politikusként feltűnni, gazdasági kérdésekben a választók még mindig jobban bíznak a konjunktúrával és Covid előtti inflációs rátával azonosított Trumpban – bár Harris mutatói ezen a területen is javultak.

Diadalmenetből válságkezelés

Nem túlzás azt állítani, hogy Trump és stratégái elkalkulálták magukat, mivel alig számoltak Biden visszalépésével, és az egész kampányt az elnök karakterének támadására és ellenpontozására húzták fel. Emiatt eddig nem is igazán találták meg az igazán ütős kampányüzeneteket – Biden visszalépésére a legjellemzőbb republikánus reakció az volt, hogy „belső puccs” történt, Trump még az Elon Muskkal folytatott múlt hétfői beszélgetésében is erről értekezett.

Harris elnökjelöltségével ráadásul politikai pazarlásnak tűnik a főleg a Trump köpönyege alól előbújt republikánus influenszerszféra és a befolyásos szélsőjobboldali-libertárius techlobbi által támogatott J. D. Vance július közepén bejelentett alelnökjelöltsége. A Trump egyik örökösének szánt Vance ugyanis az alelnökök egyik hagyományos ismérvének sem tesz eleget: harcos jobboldali populistaként sem karakterével, sem habitusával nem ellenpontozza Trumpot, és Ohio állam 2022-ben megválasztott szenátoraként nem valószínű, hogy túl sok szavazatot képes hozni a csatatérállamokban.

Trump az új helyzet hatására azonnal sutba vágta a korábban követett kampányelveket, melyek egy radikális, rendpárti, de a gazdaságot és a globális bizonytalanságokat helyrerakó jelölt képét igyekeztek sugallni, és kortesbeszédek helyett inkább saját sérelmeit és frusztrációit kezdte hiperventilálni.

Például AI-trükknek nevezte a Harris és Walz közös kampánygyűléseinek 10-15 ezres közönségét, Georgia államban hosszú perceket töltött a népszerű republikánus kormányzó és felesége meglehetősen alja stílusban való ekézésével, mivel az nem tett meg mindent a 2020-as, Trump által bármilyen bizonyíték nélkül továbbra is emlegetett „csalás” korrekciójáért. Trump aztán a Fekete Újságírók Nemzeti Szövetségének eseményén azt kezdte el fejtegetni, hogy Kamala Harris voltaképpen csak pár éve kezdte el felvállalni azt, hogy fekete, előtte indiaiként definiálta önmagát.

Az ilyen trumpos megnyilvánulások a Republikánus Párton belül is morgolódást váltottak ki, és a New York Times értesülései szerint a párt legnagyobb donorai is megrökönyödtek azon, hogy zárt körben sem tud leszakadni saját sérelmeiről és az épp őt foglalkoztató „ügyekről”, mint amilyen Harris fekete identitása.

Trumpnak az is szokatlan lehet, hogy nem csak róla szólnak a hírek.

Egyesek szerint a politikus pusztán a figyelem visszaszerzése érdekében kezdett el egyre elborultabb kijelentéseket tenni, és hasonló célokat szolgált az amúgy mérsékelten érdekes Musk-beszélgetés is.

A kampányból azonban még több mint két hónap van hátra, Trump hátránya országosan minimális, a csatatérállamokban pedig teljesen nyitott a verseny, és lehetnek még mozgósítható választói tartalékai. Trump 2016-os kampányának egyik vezető tanácsadója, Corey Lewandowski visszahozásával akar új ötleteket behozni a stábjába, és alig több mint két hét alatt 100 millió dollárt költenek el a csatatérállamok megszórására hirdetésekkel.

Nagy kérdés, hogy Harris fel tud-e építeni egy vonzó közpolitikai üzenetekkel tarkított kampányt az elmúlt egy hónap lendületére, és hogy az iránta való lelkesedés kitart-e novemberig. Az biztos, hogy a demokrata elnökjelölő gyűlés szervezőin és fellépőin semmi nem fog múlni.

A következő hetekben igazán sorsdöntő azonban majd a szeptember 10-re tervezett, immár Harris és Trump közötti első tévévita lehet, még mindig közel két hónapra az elnökválasztástól, amihez közeledve az eddigiekhez képest is nagyon felpörög majd a kampány.

Az amerikai elnökválasztási kampány fejleményeit és az esélyeket Elektor nevű műsorunkban is átbeszéltük, ezt itt tudják megnézni: