Nehéz menet volt: Harris behúzta Virginiát

2024. november 6. – 05:53

Másolás

Vágólapra másolva

Az AP, az NBC és a New York Times is Kamala Harrisnek adta Virginiát, amivel 13 elektor jár. Az éjszaka folyamán végig fej fej mellett mozgott Donald Trump és Harris itt (is), de végül a demokrata jelölt kerekedett felül.

Az AP egyébként már Új-Mexikót is Harrisnek adta.

A győztest ilyenkor még csak az amerikai sajtó hirdeti ki az első megszámolt szavazatok, a nem a győztes személyét, hanem szavazási preferenciákat mérő exit poll eredmények és a korábbi választási eredmények figyelembevételével, miután úgy ítélik meg, hogy az egyik jelölt már behozhatatlan előnyre tett szert. Ezeket a bejelentéseket gyakorlatilag hivatalos eredményként szokta elfogadni mindenki, még akkor is, ha még nem számolták meg az összes szavazatot.

Kedvenceink
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!