Magyar–Weber-találkozó: „Reméljük, ez egy gyönyörű európai barátság kezdete”

2024. június 14. – 14:58

Magyar–Weber-találkozó: „Reméljük, ez egy gyönyörű európai barátság kezdete”
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken Budapestre látogatott Manfred Weber. A jobbközép Európai Néppárt (EPP) elnöke és európai parlamenti frakcióvezetője a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökével, Semjén Zsolttal és a Tisza Párt alelnökével, Magyar Péterrel találkozott. Magyar szerdán jelentette be Weber érkezését. „Elnök úrral egyeztetni fogjuk a Tisza Párt hét megválasztott európai parlamenti képviselőjének csatlakozását a néppárti frakcióhoz” – írta.

Öt év után tértem vissza, jó itt lenni – mondta Weber a két találkozója után, Magyarral közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, hogy az Európai Néppárt nagy előnnyel nyerte az alig egy hete véget ért európai parlamenti választásokat, így az emberek támogatják a jobbközép elveket. Az egyik kulcsfontosságú elvük, hogy megmentsék az európai demokráciát, és harcoljanak a jogállamiságért, a korrupció ellen, ezért harcoltak Magyarország esetében is. Emellett a versenyképesség és a béke is a legfontosabb értékeik között van. A mostani útja egy „információszerző küldetés”, az ajtajuk nyitott, de a frakció kezében van a döntés kedden.

„Reméljük, ez egy gyönyörű európai barátság kezdete” – mondta Magyar. Úgy vélte, ez a legjobb hely, hogy a magyarok érdekeit képviseljék, konstruktív kapcsolatra törekednek, és a jövő héttől Brüsszelben megkezdik a munkát, de időnként kritikusak lesznek, vannak érzékeny témáik. „Ezen a hídon majd akkor kelünk át, ha odaértünk” – mondta arra, hogy mik lesznek ezek. Létfontosságúnak tartotta, hogy sikerüljön hazahozni az uniós pénzeket, és fontos lenne lezárni az Európai Parlament által elindított hetes cikkes eljárást is, de hozzátette azt is, hogy utóbbi nem az EP, hanem a tagállamok kezében van. A jobbközép szerinte erősebb, mint valaha, miközben Orbán Viktor hiába akarta elfoglalni Brüsszelt, hosszú idő után a legrosszabb eredményét érte el. Úgy látta, hogy ez a vég kezdete a Fidesznek. Hangsúlyozta, hogy Webert egy kötelező európai sorozásról szóló hazugsággal támadták, a frakcióvezető pedig ismét tisztázta: nem tervez ilyet.

Mihez csatlakozna a Tisza, és hogy jön ide a KDNP?

Európai Néppárt néven létezik

  • egy európai pártcsalád (ez pártokból áll, EU-n kívüli tagokkal is);
  • és ennek van egy európai parlamenti „képviselőcsoportja” (frakciója), de nem csak a pártcsalád tagjaiból ülhetnek benne képviselők.

A tiszások egyelőre csak a frakcióhoz csatlakoznának. Weber is megerősítette, hogy a párt hét képviselője helyet keres, „ez a következő lépés, egyelőre nincsenek további kérdések” (magyarul nincs napirenden a Tisza Párt felvétele az ernyőszervezetbe).

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Weber pénteken először Semjénnel egyeztetett, aki a találkozó után kijelentette: „világossá tettük – hangsúlyozom, hogy a korrekció és az őszinteség jegyében –, hogy ha megtörténik az, hogy Magyar Pétert felveszik az Európai Néppárt frakciójába, vagy a Tisza Pártot felveszik az Európai Néppártba, akkor a Kereszténydemokrata Néppártnak nem marad más lehetősége, mint az, hogy távozzon onnan. Hangsúlyozom, hogy nem arról van szó, hogy meghoztuk a döntést, hogy lépünk, hanem őszintén elmondtuk, hogy Magyar Péter személye számukra elfogadhatatlan a frakcióban, és a Tisza párt elfogadhatatlan az Európai Néppártban.”

A KDNP tehát akkor távozik, ha Magyar beül a néppárti frakcióba, vagy a Tiszát felveszik „a” Néppártba, de még nincs semmilyen döntés. A sajtóban ez alapján sok helyen eldöntött tényként kezelték, hogy a KDNP kilép.

Valójában Semjén szavaiból inkább az ellenkezője következik. Az első feltétel ellen szól, hogy Magyar a korábbi állítása szerint nem venné fel az európai parlamenti mandátumát, bár ezt később a Telexnek nem zárta ki. (Frissítés: A Tisza Párttól megerősítették, hogy erről még nincs hivatalos döntés.) A másodikat kizárja az, hogy a Tisza nem jelentkezett a pártcsaládba, ráadásul ezt a Népszava szerint vétózhatná is a KDNP.

A lapnak néppárti forrásból arról beszéltek, hogy az ernyőszervezetnél a tagpártok élhetnek a vétójogukkal, ha ellenzik újak felvételét, a frakciónál viszont a Telexnek is megerősítették, hogy csak többségi szavazás dönt, bár előtte a KDNP-t is meghallgatja a csoport elnöksége.

A KDNP európai parlamenti képviselője, Hölvényi György – aki Semjén és Weber találkozóján is ott volt – pénteken egy Facebook-bejegyzésben is teljesen egyértelműen fogalmazott, ha valaki nem értette volna, miről beszélt a párt elnöke. „A KDNP számára fontos az Európai Néppárt. Magyar Péter személye ugyanakkor elfogadhatatlan számunka az EPP-frakcióban, úgy ahogy a Tisza Párt felvétele az ernyőpártba is.” Vagyis utóbbinál a pártcsaládról van szó, ahová nem akar (és ha valóban vétózhat a KDNP, valószínűleg nem is tud) belépni.

Korábban Hölvényi az Euronewsnak ugyanezt a különbséget hangsúlyozta, és jelezte: „A párthoz való csatlakozás egy másfajta és lényegesen hosszabb folyamat.” Hozzátette: „Az, hogy a Tisza pártból hét EP-képviselő idejön, nem okoz változást a tagságunkban.”

Weber pénteken a Telex kérdésére hangsúlyozta: az övék igazi néppárt többek között kereszténydemokratákkal, liberálisabb és konzervatívabb pártokkal. Hölvényivel gyümölcsöző volt az együttműködés az utóbbi években, „a többi rajtuk múlik. Senkit sem kényszerítünk, hogy maradjon”, mindenki köztük lehet, amíg tiszteletben tartja az alapértékeiket.

Hogyan kerülhet egymás mellé a Tisza és a KDNP?

„Mi a Néppártba szeretnénk beülni, ezt szeretném megint hangsúlyozni – nyilatkozta Magyar Péter korábban a Telexnek. – Azért fogunk ide beülni, mert ez lesz a legnagyobb frakció, eddig is ez volt a legnagyobb frakció. Ezzel a frakcióval, párttal van a legnagyobb esélyünk arra, hogy fontos pozíciókat szerezzenek a képviselőink az Európai Parlamentben, és ne adj' isten, még akár más intézményekben is.”

A mostani adatok szerint valóban az Európai Néppárté lesz messze a legnagyobb frakció az újjáalakuló EP-ben. A csoport a cikk megjelenésekor az EU-statisztikák szerint 190 mandátumra számíthat a 720-ból, a szocialisták 136-tal állnak a második helyen. Ahogy az részletes elemzésünkből is látszik, a néppárti frakció erősödött legjobban a választás előtti súlyához képest a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia után.

Csakhogy a KNDP ott van az Európai Néppárt pártcsaládja mellett a frakcióban is. A Fidesz 2021-ben távozott a kizárása felé haladó frakcióból, ahol már felfüggesztették, majd a csoport mögött álló európai pártcsaládból is kilépett, de a KDNP-s Hölvényi György bent maradt mindkettőben. A kormánypártok mostani közös EP-választási listájáról is ő áll egyedüli bejutó helyen KDNP-sként.

A centrumpártok összefogásáról beszélt Weber

Az EP-választás utáni egyik legfontosabb feladat az lesz, hogy megválasszák az Európai Bizottság következő elnökét. A Néppárt a testület mostani vezetőjét, Ursula von der Leyent indította „csúcsjelöltként”, azaz ismét őt látná szívesen a poszton. Weber hangsúlyozta: ha a baloldaliak meg akarják védeni a demokráciát, tartsák azt tiszteletben, és a középpártok – a néppártiak mellett a szocialisták és a liberálisok – „felelősségvállalását” hangsúlyozta. (Az EP-ben hagyományosan ez a három párt alkot nagykoalíciót. Von der Leyen a választások előtt viszont nem zárta ki, hogy összefogjon az euroszkeptikus ECR-rel.) A következő lépés a jövő hétfői informális csúcstalálkozó lesz, ahol meg kell teremteniük a stabilitást. (A bizottsági elnököt az EP választja, de előbb az állam- és kormányfők jelölik.)

Az általában megszokott néppárti-szocialista-liberális nagykoalíciónak a legfrissebb adatok szerint 406 képviselője van a 720-ból, azaz 45-tel több az abszolút többséghez szükséges 361-nél.

Magyar elmondta: személyesen ugyan még nem találkozott a néppárti csúcsjelölttel, de örülne ennek. Meghallgatják majd a terveit, és ezek ismeretében döntenek a képviselőik a támogatásáról, bár „részei leszünk a klubnak”.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Webernek keserű pillanat volt a Fidesz távozása

Ahogy arról a beharangozó cikkünkben is írtunk, Weber és Orbán viszonya korábban látványosan elmérgesedett. A Válasz Online rá is kérdezett, hogy érzett-e Weber személyes elégedettséget amiatt, hogy mennyire jelentős számú tagot szereztek a Fidesz helyére a Néppártba. A frakcióvezetőnek „keserű pillanat” volt, amikor a „Fidesz kirúgási folyamatában” rájöttek, hogy nem tudnak közös nevezőre jutni. Nem élvezte, hogy sikeres volt valaki kirúgásában, ő hidakat szeret építeni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!