Befutott a tiszások jelentkezése a néppárti EP-frakcióhoz, a KDNP-t is meghallgatják az ügyben

2024. június 11. – 14:44

Másolás

Vágólapra másolva

A Tisza megválasztott európai parlamenti képviselői jelentkeztek, hogy az Európai Néppárt frakciójának tagjai legyenek, válaszolták az uniós csoporttól a Telex kérdésére. Pedro López de Pablo kommunikációs igazgató közölte: a szabályaikat követve először majd a frakció elnöksége vizsgálja meg a kérelmet „ugyanabból az országból azokkal az EP-képviselőkkel, akik már a Néppárt tagjai”. Ezután a frakció tagjai szavaznak arról, hogy elfogadják vagy elutasítják-e a kérelmet, ami a leadott szavazatok többségével mehet át.

A Fidesz 2021-ben távozott a kizárása felé haladó európai parlamenti frakcióból, ahol már felfüggesztették, majd a csoport mögött álló európai pártcsaládból is kilépett, de a Kereszténydemokrata Néppártból (KDNP) Hölvényi György maradt. A kormánypártok mostani közös EP-választási listájáról is ő áll egyedüli bejutó helyen KDNP-sként.

Ahogy arról korábban írtunk, a néppártiak június 18-ra tervezik az alakuló ülésüket. Pedro López de Pablo megerősítette, hogy ha nem változik a napirend, akkor a Tisza és más pártok kérelmeivel a következő, június 18-i találkozójukon foglalkoznak majd.

Az Európai Parlament által közölt eredményeknél már az Európai Néppárthoz számolják a Tiszát a KDNP-vel együtt. Az ezekből az adatokból dolgozó, csak uniós frakciókat megjelenítő uniós térképünkön a Tisza hét és a KDNP egy megszerzett helye miatt nyolc magyar néppárti mandátum látszik tíz független (Fidesz) és egy még nem besorolt új (Mi Hazánk) képviselői hely mellett előzetes eredményként.

„Mi a Néppártba szeretnénk beülni, ezt szeretném megint hangsúlyozni” – nyilatkozta korábban a Telexnek Magyar Péter, a Tisza alelnöke. „Most küldünk egy levelet a Néppárt elnökének, hogy felvegyük a kapcsolatot, és beszéljünk arról, hogy a Néppárthoz egyáltalán csatlakozhat-e majd a Tisztelet és Szabadság, leánykori nevén Tisza Párt. Azért fogunk ide beülni, mert ez lesz a legnagyobb frakció, eddig is ez volt a legnagyobb frakció. Ezzel a frakcióval, párttal van a legnagyobb esélyünk arra, hogy fontos pozíciókat szerezzenek a képviselőink az Európai Parlamentben, és ne adj' isten, még akár más intézményekben is.”

Manfred Weber frakcióvezető (egyben az európai pártcsalád elnöke) néhány napja arról beszélt, hogy „nagyon szívesen” együttműködik Magyar Péterrel. „Az ajtónk nyitva áll”, örül Magyar érdeklődésének, mondta.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke korábban azt mondta, nem merült fel, hogy elhagyják a Néppártot, hisz „a jelenlétünk nemzeti érdek is”. Nemrég egy interjúban is beszélt arról, miért vannak a kormányközelben (többek között egy szemlézett német cikk félresikerült magyar címadása miatti, kötelező európai sorkatonaságról szóló és cáfolt álhírrel) háborúpártizott csoportban.

A mostani adatok szerint az Európai Néppárté lesz messze a legnagyobb frakció az újjáalakuló EP-ben. A csoport 186 mandátumra számíthat a 720-ból, a szocialisták 135-tel állnak a második helyen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!