Miután Márki-Zay Péter szorgos kampányolásának, ügyes alkudozásainak és a második fordulóra tetőző szimpátiadagálynak köszönhetően gyakorlatilag egy hónap alatt önmaga által is esélytelennek tartott jelöltből Orbán Viktor legesélyesebb kihívójává vált, azonnal megkapta a „magyar Trump” jelzőt. Sőt, ezt a jelzőt mindjárt háromféle jelentésben kapta meg:
- Negatív bélyegként kapta meg a kampányfinisben Dobrev Klárától, aki valami olyasmit akart sugallni az ellenzéki szavazóknak, hogy Márki-Zay alapvetően jobboldali populista karakter, aki nem hiszi és nem is képviseli következetesen azokat az értékeket, melyek egy baloldali miniszterelnök-jelölttől elvárhatók, ráadásul az amerikai exelnökhöz hasonlóan nem is tartja tiszteletben az előre lefektetett szabályokat.
- Amikor pedig Márki-Zay iránt felhorgadt a nemzetközi érdeklődés, akkor az egyszerű sablonokat imádó nemzetközi médiába is besettenkedett a jelző, melyet egyébként az elmúlt öt évben minden felbukkanó jobboldali-populista jelöltre reflexből ráaggatnak (nem kis részben azért, mert a „Trump” szó az egyik legstabilabban teljesítő kattintásmágnes).
- A Trump-hasonlatot egyébként magyar elemzők kínálták tálcán az osztrák, illetve az amerikai médiának. Azonban az osztrák sajtóban mindenhol hivatkozott századvéges Kiszelly Zoltán vagy a CNN által (az Euronewsra hivatkozva) idézett Political Capital-es Krekó Péter nem Márki-Zay és Trump ideológiai hasonlóságaira utaltak, hanem a politikán kívülről való berobbanásra, a hagyományos politikai logika felrúgására, a konvenciókkal szakító egyenes beszédre – és Márki-Zay ezeket a párhuzamokat el is ismerte.
Szóval a trumpozásokban keveredett a két politikus habitusa, politikai pozíciója, sikerhez vezető útja és a választási sikereknek megágyazó tágabb politikai környezet, és keveredtek a burkolt vádaskodások a leíró megállapításokkal. És mivel úgy tűnik, hogy ez az olcsó párhuzam még egy ideig velünk marad, érdemes megnézni, hogy milyen területeken jogos, és milyen területeken értelmetlen.
Márki-Zay a magyar Trump, mert…
…mindketten abszolút külsősként neveztek be az előválasztásra, melyen a győzelmet lavinaként növekvő támogatással zsebelték be. Az „abszolút” külsős státusz azt jelenti, hogy Márki-Zay vállaltan vallásos, konzervatív emberként indult el a baloldali-liberális pártok által szervezett előválasztáson, Trump pedig több évtizedes demokrata szavazói múlttal a háta mögött vált előbb rasszista influenszerré, majd elnökjelöltté. Az előzetes esélylatolgatások egyikőjüket sem tartották esélyesnek, sokan megmosolyogták ambícióikat; eleinte széles körben az volt a vélemény, hogy Trump csak promóciós fogásként jelentette be elnökjelöltségét, majd amikor már csak Hillary Clintonnal nézett szembe, akkor pedig az terjedt, hogy az elemzők által esélytelennek tartott Trump az ismertségét egy tévécsatornába akarja befektetni.
…mindkettőjük sikerében központi szerepet játszik az üzleti háttér. Első pillantásra nehéz lehet felfedezni a hasonlóságot, hiszen Trump egy (valójában leginkább saját márkaneve pörgetésével foglalkozó) ingatlanmilliárdos, Márki-Zay pedig egy közgazdászi és mérnöki háttérre támaszkodó marketinges-üzletkötő volt. Azonban a súlycsoportbeli különbség ellenére az üzletemberi háttér politikai kamatoztatása igen hasonló: a retorikában a letisztult, meggyőző frázisok, a választóknál lecsapódó imázsban pedig az üzleti életre jellemző – és sokszor a politikával összekapcsolt teszetoszasággal szembeállított – megoldáscentrikusság.
…mindketten szervezeti háttér nélkül, a nagybetűs Politika ellen indultak harcba. Trump és Márki-Zay is egy olyan korszakban lépett színre, amikor igen népszerű pozícióvá vált a mindenféle elitekkel szembeni fellépés, de az állampolgárok radikalizmusánál még mindig nagyobb a kényelemszeretetük, ezért a forradalmi lobogók helyett az általában vett „elittel” szembehelyezkedő jelölteket emelik fel.
A választók és az elitellenes jelöltek egymásra találását elősegítette, hogy 2016-ra kiderült, milyen könnyen megkerülhetővé váltak a politikai hatalom megszerzésében nélkülözhetetlennek tartott pártelitek. 2015-ben a republikánus párt sokáig nem sorakozott fel egységesen egyetlen jelölt mögött, ezért Trump harsányságára csak egy disszonáns jelöltkórus felelgetett, a dollártízmilliós kampánykincstárak pedig hirtelen kevésnek bizonyultak egy olyan korban, melyben a közösségi média segítségével egy politikus már meg tudja kerülni az olyan hagyományos követelményeket, mint az aktivistahálózat vagy a hirdetési felületek vásárlása.
Márki-Zay egy felaprózódott, rengeteg kudarccal terhelt ellenzéki közegben tűnt fel, és riválisai reklámköltségeinek töredékével szállt harcba a miniszterelnök-jelöltségért. Bár az ő győzelmét a Karácsony Gergellyel kötött alkuja pecsételte meg, de róla is elmondható, hogy új platformon, a hagyományos tévéadókat sokszor lepipáló közéleti-politikai YouTube-csatornákon tudott előzni.
De mind Trump, mind Márki-Zay esetben elmondható, hogy nem csak a platformok magabiztos használata, hanem az ott megtalált új szavazói bázis is fontos: a republikánus jelölt a csatatér-államokban százezrével tudta maga mellé állítani iparvédelmi és infrastruktúrafejlesztési ötleteinek segítségével az egzisztenciájuk miatt aggódó kékgalléros fehér munkásokat, Márki-Zay pedig a Facebookról lecsatlakozófélben lévő fiatalokat tudta mozgósítani a második fordulóra (igen, ez egy különbség, amiről lesz még szó).
…mindketten megnyerték a radikalizmus-versenyt. Amikor Donald Trump 2015-ben rasszista és hímsoviniszta frázisokat pufogtatva vetette bele magát a republikánus előválasztásba, mindenki úgy gondolta, hogy ezekkel kiírja magát a komolyan vehető jelöltek közül, azután kiderült, hogy pont a politikusok visszafogottságával leszámoló szókimondása volt az, amivel az évtizedek óta radikalizálódó republikánus törzsszavazókat sikerült maga mellé állítania. Természetesen Márki-Zay Péter nem említhető egy lapon a legmeredekebb álhíreket, konteókat és áltudományos hiedelmeket elnökként is csuklóból osztó Trumppal. De azért az is megfigyelhető, hogy a baloldali (meg úgy általában: a jó ízlés diktálta) normák közül kikacsintó megszólalásaival, a NER-re szórt ézsaiási átkaival, a Karácsonyénál keményebb elszámoltatásköveteléssel neki is sikerült megnyernie az előválasztás radikalizmus-versenyét, de legalábbis Jakab Péterrel nagy volt a csata.
Márki-Zay egyáltalán nem egy magyar Trump, mert…
…politikai sikerekkel alapozta meg az előválasztási győzelmét. Ahogy az közismert, Donald Trump a 2000-es elnökválasztáson tett kósza próbálkozásától eltekintve 2016 előtt soha nem indult el egyetlen választáson sem, éppen ezért is szólt nagyot a győzelme olyan politikusok ellen, akik a kerületi ügyészségtől a szenátusi mandátumig karrierjük minden mérföldkövét választás útján nyerték el. Márki-Zay Péter ellenben 2018-ban és 2019-ben is önkormányzati választást nyert (utóbbi során ráadásul kétharmados közgyűlési többséget is a polgármesteri szék mögé tudott tenni), és már 2018-ban is a teljes ellenzéki összefogás egyik katalizátorának számított.
…Trump a politikai szakadékból mászott fel, Márki-Zay ezt a szakadékot akarja átugrani. Annak ellenére, hogy mindkét jelöltet hazája két univerzumra szakadó politikai rendszere és az „elittel” szembeni általános elégedetlenség emelte fel, nagyon eltérő az, hogy hol is próbálnak mozogni ezek a politikusok. Trump kizárólag a szakadék republikánus térfelén mozog, és (elnökségének gazdasági eredményeit leszámítva) nagyon kevés mondanivalója van a túloldalra – és a néhány államban végrehajtott mozgósítási versenyekre szűkülő amerikai politikai rendszer nem is nagyon ösztönzi arra, hogy ezen változtasson. Nemzetközi hatása is leginkább abban mutatkozott meg, hogy tökélyre vitte az ellenséggyártáson, a politikai közösségek hívek és árulók mentén történő élveboncolásán és a tényekkel és igazsággal szemben tanúsított kihívó közönyön alapuló szélsőjobboldali populizmust. Márki-Zay ezzel szemben igyekszik egyfajta árokbetemető politikusként feltűnni, aki nem akar belecsúszni a Trump és az amerikai republikánusok kedvelt kultúrharcos témáit, a genderparát vagy a woke-iszonyt Magyarországra importáló Orbán Viktor által nyitott identitáspolitikai repedésekbe.
…Márki-Zay valóban nem az elit tagja. Oké, Márki-Zay Péter is egyfajta elitbe született, de nem a Nagybetűs Elitbe, hanem a kisvárosi értelmiségi elitbe. Trump azonban pontosan az a karakter, aki ellen Trump mindig is kitartóan kampányolt: nevét, vagyonát és kapcsolati hálózatát ingatlanbefektető apjától örökölte, ő maga ingatlanspekulánsként sem fizet szövetségi adót, és a New York-i társasági-üzleti elit informális segítségének köszönhetően úszta meg az üzleti csődjeit is. Miközben Trump ostorozta az iraki és afganisztáni katonai jelenlétet, és sokat beszélt a 2008-as válságban megrendült helyzetű Amerikai Melós felemeléséről, kormányának gerincét tábornokok, lobbisták, brókerek és olajvállalat-vezetők alkották.
…Trump az intézmények lebontására, Márki-Zay az újjáépítésére indult el. Az exelnökről megjelenő könyvek egyetértenek abban, hogy Trumpnak soha nem volt türelme a kormányzati babramunkához, az egyeztetésekhez és kompromisszumokhoz, a feladatok intézményi úton történő megoldásánál sokkal jobban szerette a személyes találkozókat (ez különösen szembetűnő volt a külpolitikában). Emiatt nem voltak ellenvetései az Obama-kormányzat alatt életbe léptetett pénzügyi szabályzások megszüntetése, az állami egészségbiztosítási rendszer (az Obamacare) elleni támadások, a környezetvédelmi és a diplomáciai intézményrendszer leépítése ellen. Márki-Zay ellenben sokat hangoztatja az Orbán-kormányok által szerinte átpolitizált intézmények, az alkotmányosság rekonstrukciójának szükségességét – akár az alkotmányellenes alkotmányozás salto mortale-jától sem visszariadva.
…Trumpot nem szeretik a fiatalok. Mind a 2016-os, mind a 2020-as elnökválasztás szavazóinak vizsgálata azt mutatja, hogy a republikánus politikus (a feketéken kívül) legrosszabbul a 30 évesnél fiatalabbak demográfiai csoportjában szerepelt – mutatója még rosszabb, ha ez a kritérium felsőfokú végzettséggel, hallgatói viszonnyal vagy valamilyen kisebbségi identitással párosul. Ezzel szemben Márki-Zay a fiatalok megszólítását tartja második fordulós sikere kulcsának, és bár az előválasztás demográfiai elemzése még nem történt meg, közvetett bizonyítékok arra utalnak, valószínűleg igaza is van.
De miért nem inkább a magyar Bernie Sanders?
A rengeteg fundamentális különbséget látva óhatatlanul is eszembe jutott, hogy Márki-Zayra ennyi erővel simán rá lehetne akasztani a „magyar Bernie” becenevet is. Bár Bernie Sanders egy igazi politikai veterán politikus, aki ráadásul meggyőződéses szocialista, és 2016-ban és 2020-ban is csak megszorongatni tudta a demokrata pártelit által támogatott jelöltet, legyőzni nem, de:
- egy ugyanakkora város polgármestereként kezdték politikai karrierjüket (Vermont állam fővárosa, Burlington 42 ezres, Hódmezővásárhely 44 ezres)
- mindketten baloldali előválasztáson mérettették meg magukat, és mindketten függetlenként (Bernie Sanders a Maine állambeli Angus King mellett a szenátus egyetlen független tagja, mondjuk gyakorlatban a demokrata frakcióval szavaz)
- ugyanúgy a hiperpolarizált politikai felosztást elutasító, fiatal, iskolázottabb rétegek vitték előre mozgalomjelleget öltő kampányukat
- és az előválasztással mindketten megbolygatták a baloldali tömb erőviszonyait, Márki-Zay Péter esetében előszeretettel beszélnek ellenzékváltásról (mondjuk, ezzel azért várjuk meg 2022-t), Bernie Sanders köpenyéből pedig radikális baloldali politikusok új generációja mellett korábban elképzelhetetlen gazdaságpolitikai csomagok pottyantak ki.
Az előválasztás amerikai mintára történt bevezetése, a 2016-os tetőzése óta alig apadt nemzetközi populista hullám, illetve Márki-Zay karakterének amerikai jellegzetességei – a magyar politikai retorikai hagyománytól eltérő célratörő stílusa, menedzsmentszemlélete – miatt valahol érthető, hogy első körben az amerikai analógiák merültek fel a politikus megismertetéséhez.
Azonban a politika által nem besározott, az elitre fittyet hányó karizmatikus vezető figurája máshol is divatot teremtett, szóval van még bőven muníció a párhuzamokra. Az MSZP volt elnöke, a Márki-Zayt támogató Lendvai Ildikó például a két év alatt tanácsadóból miniszterré, újabb két év alatt pedig miniszterből köztársasági elnökké avanzsált Emmanuel Macron francia elnökkel példálózott:
„Nem szeretném Trumphoz hasonlítani, inkább azt mondom, ő a magyar Macron, a váratlan felemelkedését tekintve. Egyik sem volt már outsider a politikában, de új figuraként száguldott a csillaguk felfelé.”
