Olyan volt, mint a Trónok harca, szteroidokon – ilyennek látta Márki-Zay kampányfőnöke a Karácsony visszalépése előtti napokat

2021. október 20. – 14:51

Olyan volt, mint a Trónok harca, szteroidokon – ilyennek látta Márki-Zay kampányfőnöke a Karácsony visszalépése előtti napokat
Márki-Zay Péter és Gurzó Ákos. Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Amikor csatlakoztam a csapathoz, végighallgattam sok interjút és beszédet. Az egyik interjúban elmondta ezt egyszer. Elgondolkodtam, hogy ez legyen a szlogen. Mindenképp olyan kellett, ami rövid, reményt sugároz és dinamikus. Ez mind benne van. Az arculatunkat is úgy alakítottuk ki, hogy mindig megjelenik a felfelé mutató irány, a részeg rombusznak nevezet vizuális elem”

– mondta Márki-Zay Péter kampányfőnöke a „csak felfelé” szlogenről a 444.hu-nak.

Márki-Zay Pétert az előválasztás elején minden felmérés a sor végére mérte, majd a második fordulóba már harmadikként érkezett, hogy aztán a második helyezett Karácsony a javára lépjen vissza, és végül 56,7 százalékos eredménnyel megnyerje az előválasztást; így ő lehet Orbán Viktor kihívója 2022-ben, mögé sorakozhatnak fel az ellenzéki pártok.

Márki-Zay kampányának kommunikációs csapatát egy Floridából hazatért, korábban idehaza újságíróként dolgozó marketing- és kommunikációs szakértő vezette, akit Márki-Zay a vasárnapi győzelmi beszédében név szerint is kiemelt: Gurzó Ákos. Vele készített nagyinterjút a 444.hu, amiben a magyar politikai marketing kihívásairól, a kampányuk adatelemzéseiről és a Karácsony visszalépését megelőző felfokozott hangulatú napokról is mondott néhány érdekeset.

Az interjúból kiderül, Gurzó újságíróként kezdte, tíz évet dolgozott a médiában, az MTI-től a BBC-ig sok helyen megfordult, majd 2009-től kezdett marketinggel és kommunikációval foglalkozni, amivel több országban is dolgozott, többek között New Yorkban és Miamiban. Onnan Amerikából írt a 2020-as amerikai elnökválasztásról cikket a Magyar Hangra, ami végül elvezette Márki-Zay Péter kampányának vezetéséhez: a Mindenki Magyarországa Mozgalom kereste meg őt, látva, hogy otthonosan mozog az amerikai politikában. Először azt kérték tőle, csináljon prezentációt az amerikai elnökválasztásról, de közben kiderült, többet is tudna segíteni nekik.

A kampány során Márki-Zay Péter többször hangsúlyozta, hogy a csapata önkéntes alapon dolgozik, ahogy Gurzóról is ezt mondta győzelmi beszédekor. A lap rá is kérdezett erre Gurzónál, hogy tényleg nem kapott pénzt ezért a munkáért:

„Nem kaptam, a Mindenki Magyarországa Mozgalomban dolgozók mindegyike önkéntes. Amerikában tanácsadóként 120-150 dollárt számláztam ki óránként az ügyfeleimnek a projekt bonyolultságától függően. Ez mindenképp a 150 dolláros kategória lett volna”

– válaszolta Gurzó, és hozzátette, hogy eleinte csak arról volt szó, hogy napi két-három órát szán rá az Egyesült Államokból, de amikor látszott, hogy jönnek fel a számok, visszaköltözött Magyarországra.

És ha már javuló számok: felmerült a kérdés, hogy melyikekre gondol, hiszen a közvélemény-kutatások számai akkor még nem mutattak túl sok jót. „A digitális csatornáink adatait mértük folyamatosan. Ez kerül a legkevesebbe, miközben sokszor megbízhatóbb, mint a közvélemény-kutatások, mert ezek biztosan nem manipulált adatok” – feleli erre Gurzó.

Gurzó arról is beszélt, hogy milyen volt belülről az a néhány nap, ami az első forduló eredményhirdetése és Karácsony Gergely visszalépése között telt el.

„Aki a politikában dolgozik, ilyenről álmodik. Mindenkinek csúcsra kellett járatnia magát, nagyon élveztem. Olyan volt, mint a Trónok harca, szteroidokon”

– mondja Gurzó, aki szerint a tárgyalások fordulópontja a Fővám téri nagygyűlésük volt. A mérések szerinte azt mutatták, hogy Karácsony megy le, Márki-Zay jön föl, és ezután a rendezvény után már egyenlő felek voltak a nyilvánosság számára is.

Karácsony Gergely és Gurzó Ákos – Fotó: Huszti István / Telex
Karácsony Gergely és Gurzó Ákos – Fotó: Huszti István / Telex

A második forduló kampányáról is mondott izgalmasakat. Például hogy szerinte a DK csapatában elkezdődött a pánik. Szerinte abból is látszott az elkeseredettség, hogy teljesen megváltoztatták a kommunikációjukat, „egy borzalmasan támadó, lejárató kampányt indítottak, a fő üzenet az volt, hogy Márki-Zay hazudik” – mondja. De a jövőről, az ellenzéki együttműködésről azt mondja, „fel kell állítani a stratégiát, és poroszos fegyelemmel végig kell vinni”.

A lap megkérdezte, hogy Márki-Zay Péterből milyen pozitív tulajdonságokat kellett kiemelni a kampány során. „Nagyon fontos, hogy önazonos. Ez az autentikusság egyedi és kelendő. A nyugati világban mindenhol látható, hogy az embereknek elegük van a kitenyésztett politikusokból, akiknek a tanácsadók megmondják, hogy mit mondjanak, és akkor ők azt megtanulják, és elmondják szóról szóra” – válaszolta Gurzó.

De az elmúlt harminc év politikai tanácsadóiról is van véleménye:

„A magyar politikai élet komoly problémája, hogy a tanácsadók nagy része már harminc éve itt van. Leamortizáltak már egy csomó pártot, látod az életrajzukban, hogy milyen szervezeteknél dolgoztak. Mára egyik sem létezik, és ők még mindig itt vannak megmondóemberként”.

Szerinte a politikusok nagy része azért fogadja el, amit ezek a tanácsadók mondanak, mert ha már harminc éve ezt csinálják, akkor biztos tudják, mit csinálnak.

„De látjuk, hogy nem”

– mondja, és szerinte a magyar politika csak akkor változhat meg, ha nemcsak új politikusok érkeznek, de a politikai marketing is megújul.

Hogy mennyire számítottak Márki-Zay Péter kampányában a Partizán vagy Osváth Zsolt interjúi, hogy szerintük mi az oka, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester inkább a városokban népszerű, vagy hogy miért kell minden alkalommal részletekbe menően ecsetelnie Márki-Zaynak a beszédeiben és interjúiban, hogy a Szájer-féle orgián 25 férfi volt, maszk és gumi nélkül, kiderül az interjúból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!