Magyar Trumpként döntené meg Orbán trónját – külföldi lapok Márki-Zay előválasztási győzelméről

2021. október 19. – 08:18

frissítve

Magyar Trumpként döntené meg Orbán trónját – külföldi lapok Márki-Zay előválasztási győzelméről
Márki-Zay Péter nyilatkozik az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményváróján a budapesti Anker közben – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Kívülálló, pártfüggetlen, konzervatív, keresztény, nagycsaládos, a tengerentúlról tért haza, és egy vidéki fideszes fellegvárat tett az ellenzék bástyájává. Így számolt be a külföldi sajtó az előválasztás győzteséről: Márki-Zay Péter első ránézésre meglepő választásnak tűnik, de hidat képezhet bal- és jobboldaliak között Magyarországon. Egy német lap szerint a miniszterelnök-jelölt egyenesen azok lázadását fejezi ki, akiknek elegük van Gyurcsány és Orbán pingpongozásából.

Márki-Zay Péter győzelmére még néhány hete is kevesen mertek tippelni, vasárnap este hivatalosan is az ellenzéki összefogás 2022-es miniszterelnök-jelöltje lett. A meglepő fordulatnak számító előválasztási győzelmének estéjén négy nyelven (a magyar mellett angolul, németül és franciául is) nyilatkozott a sajtónak – megnéztük, hogyan írnak ezeken és más nyelveken az előválasztásról, és a győztes személyéről. Úgy tűnik, a külföldi sajtó az ellenzéki előválasztás győztesét pont úgy mutatja be, ahogy a kormánypárti média nagyon nem szeretné, hogy a magyarok lássák őt.

Kívülálló, katolikus, konzervatív

„Egy konzervatív vidéki polgármestert választottak meg arra, hogy a jövő évi választásokon megmérkőzzön Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel”

írja a BBC. A tudósítás Márki-Zay Pétert pártokhoz nem kötődő „kívülállónak” nevezi, aki a bal- és jobboldali szavazók számára egyaránt elfogadható opcióként adta el magát. A cikk kiemeli, hogy az ellenzéki előválasztás győztese gyakorló katolikus, hét gyermek apja, élt az USA-ban és Kanadában is, illetve hogy a „Fidesz fellegvárának számító” Hódmezővásárhelyen tudta megszerezni a polgármesteri pozíciót 2018-ban. Emellett azt idézik Márki-Zay vasárnap esti beszédéből, hogy nemcsak Orbánt váltaná le, hanem egy „új, tisztább, becsületesebb Magyarországot” ígért.

A BBC kitér a kormány reakciójára is: „a Fidesz közleményében azt állította, hogy riválisuk paktumot kötött a politikai baloldallal, hogy segítse őket a hatalomba való visszatérésben, illetve az adóemelésben, és »karrierista baloldalinak«️ bélyegezték őt.”

A Reuters arról ír, hogy „a kívülálló Márki-Zay” lesz Orbán ellenfele 2022-ben. A londoni székhelyű hírügynökség szerint az ellenzéki előválasztás többdiplomás (közgazdász, marketinges és mérnöki végzettséggel is rendelkező) győztese azt ígérte a választóinak, hogy:

  • áthidalja a társadalmi megosztottságot,
  • visszaszorítja a korrupciót,
  • és megküzd a Fidesznek lejtő pályán a jelenlegi kormánypárttal.

A Politico beszámolója a „konzervatív Márki-Zay”-ról szól, akit sok baloldali és liberális ellenzéki szavazó támogatott abban a reményben, hogy ő képes lesz megszólítani a bizonytalanokat, illetve az Orbánból és a Fideszből kiábrándultakat is.

A Bloomberg azt írja, hogy Magyarországon „a többnyire városi és liberális ellenzék számára” első ránézésre elég távolinak tűnhet Márki-Zay. Az amerikai lap kiemeli, hogy 2010-ben még ő maga is a Fideszre szavazott, és konzervatív hitvallással kampányolt a korrupció felszámolása mellett a demokratikus fékek és ellensúlyok helyreállításáért. A „kívülálló imázsa” lehetett az, ami miatt sok olyan fiatalt volt képes maga mögé állítani, akik új arcokra vágynak a politikában.

Az Euronews riportja ugyancsak kiemeli, hogy Hódmezővásárhely polgármestere vallásos, nagycsaládos és korábban élt a tengerentúlon. A győztes jelöltet „mérsékelten konzervatívnak”, Dobrev Klárát pedig „liberális szociáldemokratának” nevezi a csatorna, amely videós összefoglalójában arról is megemlékezik, hogy Márki-Zay ellenfele EP-képviselő, de leginkább Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök feleségeként ismert. Ez a tudósítás idézi azt is, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester a győzelme után a „hétköznapi emberek forradalmáról” beszélt.

Az angol nyelvű cikkek jellemzően arról írnak, hogy a Magyarországon a közvélemény-kutatások szerint a Fidesz és az ellenzéki összefogás jelenleg fej-fej mellett halad.

Megállíthatatlan a Márki-Zay-rakéta

„Konzervatív és vallásos” – így jellemzi a Le Monde Márki-Zay Pétert. A francia lap „történelminek” nevezi a többszázezer résztvevővel lebonyolított ellenzéki előválasztást. Közvélemény-kutatásokra hivatkozva pedig azt is megállapítja, hogy az ellenzéki összefogás népszerűsége jelenleg a kormányéhoz hasonló, ebből azt a következtetést vonja le a Le Monde, hogy 12 év után először lehet reális esélye a Fidesz leváltásának jövő tavasszal.

„Azt ígéri, hogy szakít a jelenlegi kormány oligarchikus tekintélyelvűségével”

– írja a belga Le Soir az ellenzéki előválasztás vasárnapi győzteséről, aki outsiderként maga mellé állította Karácsony Gergelyt, a döntő második fordulóban pedig Dobrev Klára sem tudta megállítani a „Márki-Zay-rakétát”. A szintén belga La Libre magyarországi előválasztásról beszámoló, francia nyelvű cikkében előkerülnek ugyanazok a jelzők és jellemzők, amiket az angol nyelvű cikkek is használtak Márki-Zay bemutatására:

  • korábban az Egyesült Államokban és Kanadában élt,
  • 2018-ban több ellenzéki párt támogatásával lett polgármester az évtizedek óta fideszes bástyájának számító Hódmezővásárhelyen,
  • 49 éves, konzervatív, hétgyermekes apa és hívő katolikus,
  • független jelöltként azzal érvelt, hogy ő az egyetlen, aki a baloldali szavazókat és az Orbánból kiábrándult konzervatívokat is meg tudja szólítani,
  • kevés pénzből kampányolt, mégis sok fiatalabb szavazót is megszólított elit- és korrupcióellenes üzenetével.

A Le Figaro azt írja, hogy a „konzervatív, kívülálló Márki-Zay Péter nagy fölénnyel nyerte vasárnap a magyarországi ellenzéki előválasztást”. A francia lap MZP vasárnapi győzelmi beszédéből azt emelte ki, hogy a miniszterelnök-jelölt dicsérte az egész előválasztási folyamatot és azt állította: a most megválasztott ellenzéki képviselőjelöltek „képesek megszabadulni Magyarország ezeréves történelmének legkorruptabb rendszerétől”.

Azt több francia nyelvű riport, például a svájci Le Temps beszámolója is hangsúlyozza, hogy korábban soha nem volt még hasonló előválasztás Magyarországon, illetve azt, hogy ezúttal hat ellenzéki pártot fogott össze a baloldaltól a szélsőjobboldalig. A Le Monde konkrétan arról ír, hogy „egy korábbi neonáci alakulat” is része az összefogásnak, amely jövőre leváltaná Orbán Viktort és a Fideszt.

Elég volt az Orbán-Gyurcsány-showból

A Deutsche Welle arról ír, a hat korábban megosztott magyar ellenzéki párt (a balos zöldektől a jobboldali konzervatívokig) várhatóan támogatni fogja az Orbán elleni választási kampányban a vasárnap este meglepetésgyőztesét. Márki-Zay vasárnap esti beszédéből a DW azt idézte, hogy „ma az ellenfelet is lecseréltük. A kiút nem jobbra vagy balra vezet, hanem csak felfelé.”

„Politikai kívülálló és konzervatív, ezért veszélyes lehet Orbánra, a jelenlegi miniszterelnökre”

– így mutatja be az első német köztévé híradója a magyar ellenzéki előválasztás győztesét. A másik köztévé, a ZDF pedig arról ír beszámolójában, hogy Márki-Zay nem áll távol az urbánus, balosabb szavazóktól sem, hiszen konzervativizmusát nyitottsággal, toleranciával és kompromisszumkészséggel köti össze.

Márki-Zay Péter beszédet mond október 10-én a fővárosi Madách téren tartott kampányrendezvényén – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP
Márki-Zay Péter beszédet mond október 10-én a fővárosi Madách téren tartott kampányrendezvényén – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

A Spiegel szintén arról ír, hogy Márki-Zay nagy erőssége a világra nyitott konzervativizmus, hétgyermekes, hívő családapaként pedig komoly ellenfele lehet Orbánnak a konzervatív szavazókért a jövő áprilisi választásokon. Arra is kitért a Spiegel, hogy Márki-Zay visszavonná Orbán vitatott törvényeit, és bevezetné az eurót Magyarországon.

A Tagesspiegel szerint a Fidesz-fellegvárból érkező Márki-Zay képviseli a lázadást azzal az Orbán-Gyurcsány ping-pong-meccsel szemben, ami két évtizede jellemzi a magyar politikai diskurzust. Az előválasztás rég nem látott platformot nyújtott a demokratikus vitára, ezen belül külön kiemelték az RTL-en futó miniszterelnök-jelölti vita rekordnézettségét. Az áprilisi választásokra viszont nagyon szűkek a hatpárti koalíció esélyei – és csak úgy győzhetnek a „hazug Gyurcsánnyal” kampányoló Fidesz ellen, ha kitartanak a szövetségük mellett.

„Márki-Zay Péternek hívják azt az embert, aki megdöntené Orbán Viktor trónját. Magyarország bár nem egy diktatúra, de már nem is egy klasszikus demokrácia”

– hangzott el a svájci közrádió beszámolójában. Az osztrák közmédia pedig az APA hírügynökség beszámolója alapján Márki-Zayt „magyar Trumpnak” nevezi, aki párton kívüli jelöltként lett a hatpárti ellenzék jelöltje. Igaz, a trumpi jelzőt a kormányközeli Századvég Alapítvány politikai intézetének igazgatója, Kiszelly Zoltán aggatta a miniszterelnök-jelöltre, de az osztrák sajtó nagy részében (mint a Kurierban, a Die Pressében vagy a Kronen Zeitungban) forráskritika nélkül jelent meg a jelző. Kiszelly szerint nem is biztos, hogy tavaszig kitart a koalíció: az osztrák hírügynökségnek azt mondta, Budapesten „azt pletykálják”, Márki-Zay a Momentummal és más őt támogató pártokkal, valamint különböző közszereplőkkel egy önálló listát indítana. A századvéges elemző szerint egy ilyen Márki-Zay-lista sokkal veszélyesebb lenne a Fidesz számára a hatpárti ellenzéknél.

Az új arc Orbán ellen

– így nevezi riportja címében Márki-Zayt a barcelonai La Vanguardia. A spanyol napilap szerint valami megmozdult a magyar belpolitikában, amit tizenegy éve dominál az ultrakonzervatív, kritikusai szerint tekintélyelvű Orbán Viktor. A lap megkérdezte a Republikon Intézet munkatársát is, Virág Andrea szerint pedig a hódmezővásárhelyi polgármesternek ugyan előnye, de egyben nagy hátránya is az outsider imázs:

„Nincsenek sem politikai tapasztalatai, sem kapcsolatai Budapesten, szóval dolgoznia kell azon, hogy a hat párt egyben maradjon.”

Konzervatív polgármester győzheti le Orbán nacionalista pártját, írja a norvég VG napilap. A dán Avisen.dk pedig arról ír, Márki-Zay pártszervezet és pénztömegek nélkül csinált egy sikeres kampányt – elsősorban arra építve, hogy a párttáborokon átívelve és megtörve nyerjen magának szavazókat, ami a miniszterelnök-jelölt szerint sikeres recept lehet Orbán Viktor ellen is.

Harcolni kell a gonoszság és a gyűlöletkampány ellen, az ellenzéki táboron belüli támadások pedig elfogadhatatlanok – idézi a miniszterelnök-jelölt vasárnap esti győzelmi beszédét a Teraz.sk a TASR szlovák hírügynökség beszámolója alapján. Az eredmények és a gratulációk mellett pedig Kocsis Máté reakcióját is felidézte Márki-Zay győzelme után a Markíza televízió.

A Dziennik Gazeta Prawna lengyel napilap szerint a pártnélküli hódmezővásárhelyi polgármester erősebb ellenfele lesz Orbán Viktornak, mint lett volna Dobrev Klára, az onet.pl pedig

kiemelte Márki-Zay vasárnapi beszédéből, hogy a jelölt egy olyan Magyarországot akar, ahol a fideszes politikusok is nyíltan vállalhatják homoszexualitásukat.

Holtversenyben áll most az egyesült ellenzék a Fidesszel szemben, írja a horvát Jutarnji List, Márki-Zay pedig a „tiszták koalíciójával” megszabadítaná az országot a korrupciótól és a három évtizede tartó széthúzástól. Egy horvát politikai elemző az Index.hr-nak arról beszélt, ha Dobrev nyert volna, ő talán jobban egybefogta volna az ellenzék hatpárti koalícióját – viszont küzdelmesebb lett volna maga mellé állítani a bizonytalan és jobboldali szavazókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!