Gyorsan megszületett a fideszes kommunikáció az előválasztási eredményre: az nem lehetséges, hogy Márki-Zay jobboldali

2021. október 18. – 13:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A fideszes kötődésű influenszerek és újságírók szerint Márki-Zay Péter egyszerűen nem lehet jobboldali, hiába állítja ezt magáról.

A vidéki, keresztény, hétgyerekes, a fideszes családtámogatási rendszert időnként dicsérő Márki-Zay Péter évek óta alapvetően jobboldali beállítottságú emberként hivatkozik magára. Ezt eleinte a kormánypárt sem próbálta cáfolni, és Gyurcsánnyal sem kötötték össze, hiszen a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István nem olyan rég konkrétan kamerák előtt jelentette ki, hogy Márki-Zay azért nem nyerheti meg az előválasztást, mert ő nem Gyurcsány embere.

Márki-Zay győzelme után viszont már egy olyan videót dobtak be, ami azt állítja: Karácsonyt a hódmezővásárhelyi polgármester váltotta a Gyurcsány-show-ban. A videóba Gyurcsány Ferenc klasszikus táncos performanszát is bevágták, hogy ezzel illusztrálják, Gyurcsány annak is örül, hogy Márki-Zay legyőzte a DK elnökének feleségét az előválasztásokon.

Aztán már aznap megjelent egy olyan videó is, amiben elkezdték baloldalinak titulálni a hódmezővásárhelyi polgármestert, akit „nyomulós karrier-baloldalinak” neveznek, aki a „balfék havert, Gerit” váltja.

A fideszes politikusok közül Kocsis Máté az elsők között posztolt arról vasárnap, hogy szerinte „életbe lép a Gyurcsány–Márki-Zay-paktum”, mint írta „az új show legmókásabb része, hogy Márki-Zay Péteren keresztül a baloldal most jobboldali emberek szavazatát akarja megszerezni ahhoz, hogy hatalomhoz jusson. Osztottak-szoroztak, és rájöttek, hogy nincs már elég szavazó a baloldalon, ezért ráfogják Márki-Zayra, hogy jobboldali, hátha onnan tud még szerezni támogatókat.” Kocsis szerint „tény: Márki-Zay Péter nem jobboldali. Egy jobboldali ember ugyanis egy percig nem működik együtt Gyurcsány Ferenccel azért, hogy visszasegítse a hatalomba.”

Kocsis posztját felkapta a szabad média is, és az ennek is köszönhető nagyobb elérést meglovagolva aztán tucatjával kommenteltek fideszes politikusok a bejegyzés alatt, amit a 444 vett észre. A hozzászólásokban többnyire megint Gyurcsányt, show-műsort, bábszínházat, jobboldal elleni gyűlöletet emlegetnek, és azt, hogy „a statiszta (azaz Márki-Zay) hiába készül főszerepre”.

Jobboldali. Baloldali.

Aztán a Fidesz egyik legfontosabb lapjának számító Magyar Nemzet hétfő délelőtti címlapja is elég szemléletesen megmutatta, hogy a kormánypárt melyik oldalra pozicionálja Márki-Zayt. Mutatjuk:

A Magyar Nemzet online hétfő délelőtti címlapja
A Magyar Nemzet online hétfő délelőtti címlapja

A lap „baloldali karrierpolitikusnak” és „baloldali kirakatembernek” nevezi Márki-Zayt. És az Origo is feltűnően hasonló szavakat használ hétfői vezető anyagának címében: „Márki-Zay Péter, a karrierbaloldali törtető”, az alcím pedig: „A baloldali előválasztási cirkusz győztese régen paktumot kötött Gyurcsánnyal.”

Aztán a hatalmas pénzekkel megtolt, a Fidesz üzeneteit nyomató megafonos csapat, köztük Deák Dániel és Rákay Philip is beszállt ennek a narratívának a terjesztésébe. A videóik sok tételmondatban és még a bejátszásokban is azonosak, és azt sulykolják, hogy egy jobboldali nem állna össze Gyurcsánnyal, Márki-Zay viszont „paktumot kötött” vele, védi az őszödi beszédet, összefog a DK-val és a szocialistákkal, ezért „nem igaz, hogy Márki-Zay jobboldali volna” sőt, „bátran kijelenthetjük, hogy ő egy baloldali politikus”.

Márki-Zay Péter a vasárnap esti, győzelmi beszédében kitért arra is, hogy jobb- és baloldaliakat, illetve fideszeseket is „szeretettel ölelne magához”, az elmúlt harminc évet pedig „békével” akarja lezárni. Kampányának legismertebb mottója a „nem jobbra, nem balra, csak felfelé” mondat lett. Meghatározó politikai élményei közé sorolja az első Fidesz-kormány – akkor katasztrófaként megélt – 2002-es bukását, és később önmagát többször is „csalódott fideszesként” jellemezte.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének életútját röviden itt foglaltuk össze. Itt és itt pedig arról írtunk, hogy az állami hírügynökség és a közmédia finoman szólva nem siette el, hogy beszámoljon az ellenzéki előválasztás eredményéről, és akkor is csak meglehetősen rövid anyagokban tette ezt.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!