Márki-Zay Péter: Elsősorban a fiataloknak köszönhetjük az eredményeket

2021. október 17. – 19:34

frissítve

Márki-Zay Péter: Elsősorban a fiataloknak köszönhetjük az eredményeket
Márki-Zay Péter optimista Fotó: Bődey János

Másolás

Vágólapra másolva

A nagy fölénnyel vezető jelölt immár az összefogást hangsúlyozta az ATV-nek, és mindenkitől elnézést kért, akit a felfokozott kampány során megbántott.

Az ATV élőben kapcsolta Márki-Zay Péter támogatói helyszínét, az Anker közben, ahol mint a bejelentkezésből kiderült, már nagyon jó volt a hangulat, a jelenlevől biztosra veszik Márki-Zay győzelmét, és már némi alkohol is folyt.

Márki-Zay Péter azzal kezdte a nyilatkozatát, hogy az eredmények rendkívüli optimizmusra adnak okot, elsősorban Csongrád megyének és Hódmezővásárhelynek köszönhetően, amely régió már a vidéki eredményt is megfordította, de emellett ahogy a jelölt mondta,

„annyi új fiatal mozdult meg, akiknek végtelen hálás vagyok a támogatásért.”

A jelölt végigsorolta, hogy ki mindenkinek hálás, természetesen az élre kívánkozott a Momentum, illetve Karácsony Gergely, akik gyorsan döntöttek, teljes szívvel ott voltak, Karácsony végig segítette a kampányt, átengedett óriásplakát-helyeket amelyeket a hét végére sikerült is átragasztani.

A hét végére megérkezett az MSZP támogatása is, de az LMP vezetője, majd a központi ukáz ellenére, néhány Jobbikos is jelezte, hogy nem követik a párt DK-s irányultságát.

Márki-Zay az eredmények pontos ismerete nélkül úgy ítélte meg, hogy leginkább a fiatalok dönthették el a kérdés, mint mondta, azt sem tudhatja biztosan, hogy Karácsony támogatói mennyire szavaztak rá, biztosan ezek a szavazók is megosztottak lehettek,

„de a többség vélhetően ránk szavazott, sok olyan fiatal is bejött, aki az első körben nem is vett részt.”

Szóba került, hogy az eldurvuló kampány vajon inkább aktivizálta a szavazókat, vagy erodálta őket. Márki-Zay ezzel kapcsolatban mindenkinek az elnézését kérte, akit megbántott, mint mondta őt csak a Karácsony Gergellyel való szembefordulás zavarta, azt minősítette, de örömét fejezte ki, hogy nem hatott a vidékieket Budapesttel szembefordító retorika, vagy más lejáratások sem.

Kiemelte,

mindenkinek meg kell értenie, hogy ez egy ellenzéki előválasztás, érthető volt a felfokozott hangulat, de a lényeg hogy mindenki, aki változást szeretne a végén egy ember és 106 jelölt mögé sorakozzon fel.

„Nem magányos harcosak vagyunk, hanem a bizonytalanokat és a korábban a Fideszre szavazókat is megszólítva, mg kell fognunk egymás kezét!” – kérte. Végül elhangzott, hogy minden jel szerint október 23-án egy széles, akár Dobrev Klárát is felvonultató ellenzéki ünnepre lehet számítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!