Maratoni leleplező cikksorozatban hozta nyilvánosságra a New York Times Donald Trump cégeinek eltitkolt adóvisszatérítési dokumentumait, melyek alapján az elnök valójában egy pocsék cégvezető, de közben veszteségeire hivatkozva 15 évből 10-ben egyáltalán nem kellett szövetségi adót fizetnie, és az ellenségként kezelt Kínában titkos bankszámlát tartott fenn. Megszületett az elnökválasztási kampány egyik legfontosabb száma is: a 750. Trump közben fake newsnak minősítette a cikksorozatot, de továbbra sem hozta maga nyilvánosságra a dokumentumokat.
A jövő kedden véget érő amerikai elnökválasztási kampány magyar szemmel talán legkevésbé feltűnő, ámde mégiscsak fontos ügye Donald Trump éveken keresztül eltitkolt adóbevallási dokumentumainak gondosan adagolt nyilvánosságra hozatala. Pedig a New York Times által szeptember vége óta több részben közölt adatok módszeresen kikezdték Trump sikeres üzletemberi imázsát – ami karakterének egyik meghatározó vonásának számított 2016-ban és később, már elnökként is.
Ennek jelentőségéhez érdemes észben tartani, hogy a kétezres években Donald Trump volt Amerika Üzletembere. Nem kiugró cégvezetői teljesítménye, üzleti innovációi miatt, hanem azért, mert a valóságshowhullámra felülve képes volt olyan médiakarakterré formálni a „Trump” nevet, ami a szupernépszerű The Apprentice üzletemberképző-reality mellett alsónadrágreklámokból, vodkásüvegcímkékről és motivációs tréningeken sulykolta az emberekbe, hogy Trump=Siker.
Annak ellenére, hogy a karakter mögötti kevésbé fényes valóságot már a kilencvenes években elkezdték megkapirgálni, a valódi élveboncolás csak Trump elnökjelöltségével (mármint a 2015-ös igazi elnökjelöltsége, nem a 2000-es önpromóciós turné) kezdődött meg. Ekkor kezdett a vezető amerikai lapok által előtúrt adatokból az a kép körvonalazódni, hogy Donald Trump a hagyományos értelemben véve nem egy sikeres, profittermelő üzletember, sőt, anyagilag évtizedekig nem is volt független, hiszen – ahogy azt a New York Times 2018-ban plasztikusan bemutatta – valójában apja dúcolta alá újabb meg újabb pénzkötegekkel fia ingatag cégbirodalmát.
>>A Telex legfrissebb híreit itt találja<<
Évek óta téma volt
Az igazságot mindenki attól a gesztustól várta, hogy Trump egyszer majd nyilvánosságra hozza az adóbevallását és a cégei által visszaigényelt szövetségi adókról szóló dokumentumokat. Az adóhivatalnak benyújtott iratok és igazolások adnak ugyanis teljes képet egy magánember vagy cégcsoport teljesítményéről (netán könyvelőinek virtuozitásáról).
Az adóbevallási dokumentumok nyilvánosságra hozatala 1973 óta az elnökválasztási kampányok (nem jogi értelemben véve) kötelező köréhez tartozik. Ekkor szivárogtatták ki ugyanis az adóhatóságtól, hogy Richard Nixon három évvel korábban keresett 200 ezer dolláros jövedelme után összesen 792 dollárt és 81 centet adózott. Donald Trump azonban több más politikai normával együtt ezzel a tradícióval is szakított, és megtagadta adóügyeinek nyilvánosságra hozatalát, sőt, elnökként is minden jogi eszközt bevetett annak érdekében, hogy a pontos számokat homály fedje – a sorozatos kongresszusi és bírósági felszólítások ellen egészen a legfelsőbb bíróságig elment.
Trump néha arra hivatkozott, hogy nincs értelme az adóhatósági audit elkészülése előtt nyilvánosságra hoznia őket, néha azt mondta, „nincs bennük semmi érdekes”, Hillary Clinton 2016-os elnökjelölti vitában tett feltételezésére, miszerint riválisa valójában egy centet sem fizet be a közös kasszába, Trump jellemző módon úgy válaszolt:
Az is csak azt bizonyítaná, milyen okos vagyok.
Az adóvisszaigénylések nyilvánosságáért folyó többfrontos háborúnak köszönhetően a „tax return” kifejezés valósággal beleégett az amerikai közvéleménybe, maguk a titkolt iratcsomagok pedig az amerikai tényfeltáró újságírás Szent Gráljává vált.
Mi derült végül ki?
És annak ellenére, hogy egyes dokumentumok már az elmúlt években kiszivárogtak, a küldetést nem meglepő módon csak a 2020-as választási kampányra teljesítette a New York Times. A lap munkatársai állításuk szerint megszerezték és feldolgozták azt a több ezer adóvisszatérítéssel kapcsolatos dokumentumot, melyek alapján átfogó, konkrét számokra támaszkodó képet lehet kapni a több száz cégből álló Trump-birodalom 2017-et megelőző elmúlt két évtizedéről. Ezekből a törvényesség határán egyensúlyozó, erkölcsileg megkérdőjelezhető általános adóelkerülési gyakorlat képe bontakozik ki:
- Trump az elnökké választása előtti 15 évből 10-ben veszteségeire hivatkozva egyáltalán nem fizetett szövetségi adót, első két elnöki évében is csak 750-750 dollárral (kb. 236 ezer forint) járult hozzá a költségvetéshez – miközben az USA leggazdagabb 1 százezreléke az általánosan elterjedt adóelkerülő húzások ellenére is jövedelmének átlagosan több mint 24 százalékát adózza le.
- Ezt a milliárdosok körében is szokatlan adómentességet „agresszív”, a törvényesség határát súroló könyvelési manőverekkel érte el, és ez az amerikai adóhatóságnak (IRS) is feltűnt – jelenleg is vizsgálat folyik egy csaknem 73 millió dolláros adóvisszaigénylés törvényessége ügyében, melyben ha elmarasztalják Trumpot, akkor az 100 millió dolláros büntetéssel járhat.
- Trumpnak a kétezres években futó The Apprentice üzletember-képző valóságshowból és a műsort telezsúfoló hirdetésekből összesen 427 millió dollár (kb. 134,6 milliárd forint) bevétele származott, ezeket azonban masszívan veszteséges vállalkozásokba – elsősorban golfközpontokba – folyatta el.
- Az adóit több tízmilliós fiktívnek tűnő tanácsadói szerződésekkel és gyanús megrendelésekkel csökkentette. Több tízezer dollárt írt le például fodrászköltségekre hivatkozva, 2010 és 2018 közöti 26 milliós dolláros tanácsadói díjakból pedig lánya, Ivanka Trump is részesült – pedig ő akkor már a cég vezetőségének tagja volt.
- Trump feje fölött személyes kezességvállalása miatt jelenleg összesen 421 millió dolláros tartozás lebeg (főleg két bebukott gigaprojekt, a washingtoni Trump International Hotel és a dorali golfközpont miatt), melynek törlesztése pont 2021-ben, azaz győzelme esetén következő elnöki ciklusában kezdődne meg. Ez azt jelentheti, hogy az adóhatóságnak mérlegelnie kell, csődeljárást indítson-e egy hivatalban lévő elnök ellen.
- Elnökként Trump cégcsoportjának veszteségeit igyekszik azzal kompenzálni, hogy Mar-a Lago-i golfrezidenciáját második Fehér Házként használja, közpénzen szervez oda nemzetközi fogadásokat, a washingtoni Trump Hotel pedig lobbisták főhadiszállásává vált, ahol mindenkinek érdemes néhány éjszakát eltöltenie, aki valamit el akar érni az elnöknél. Sőt, olyan esetek is előfordultak, amikor egyes lobbiszervezetek úgy foglaltak le egész szárnyakat, hogy a szobákat ténylegesen senki nem használta.
Legalább nem Putyinnak az adósa
A New York Times újságírói szerint a cégcsoport adóhivatalnak megküldött dokumentumaiból több, az elnök megítélése szempontjából fontos következtetés is levonható.
Talán a legfontosabb az, hogy Trump az évtizedek alatt felépített, a 2016-os választáson is kamatoztatott imázsa ellenére valójában nem egy sikeres üzletember, mivel „annak ellenére, hogy egy-egy évben százmilliós bevételei is lehetnek, állandóan mínuszban van, de veszteségeit felhasználja az adófizetés elkerülésére”. 2018-ban például büszkén bejelentette, hogy az előző évben legalább 434,9 millió dollárt keresett, miközben az adóvisszaigénylésekhez benyújtott papírok 47,4 milliós veszteségről árulkodnak. A lap szerint
kiderült, Trump zsenialitása nem abban állt, hogy sikeresen vezette vállalatait, hanem abban, hogy híressé tette magát – mégpedig Trump-szintű hírességgé –, és hírnevét képes volt pénzzé tenni.
Az a szempont is felvethető, hogy Trumpot személyes adóssága kiszolgáltathatja hitelezőinek, ami nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Viszont a New York Times azt is leszögezi: az adózási papírokban egyetlen olyan információt sem találtak, ami arra utalt volna, hogy az elnök kapcsolatban áll Putyin-közeli orosz oligarchákkal.
De nyilván a legfontosabb az a szempont, hogy a leleplezés a választási kampány hajrájában, néhány nappal az első elnökjelölti vita előtt jelent meg, és az átlagemberek szemében nyilván pofátlanul alacsony 750 dolláros éves szövetségi adó egy igen ütős, könnyen kommunikálható számot biztosított a demokratáknak, akik azonnal pólóra, matricára dobták, hogy:
Több adót fizettem, mint Donald Trump.
Egy kampányszpotban pedig azt hangsúlyozták, hogy a tűzoltók, ápolók, tanárok minimum tízszer annyi adót fizetnek, mint az elnök.
Trumpék fake newsnak tartják
Donald Trump és a Fehér Ház a cikkekre természetesen kapásból azt mondta, hogy „fake news”, de árulkodó, hogy azóta sem érkezett tételes cáfolat egyetlen konkrét állításra sem.
Alan Garten, a Trump Organization egyik ügyvédje még a leleplezés megjelenése előtt átolvasta az állításokat, és azt mondta a New York Timesnak, hogy „a legtöbb, sőt, lehet mindegyik tény pontatlannak tűnik”, és állította, az elnök megválasztása előtt és azóta is összesen tízmilliós nagyságrendben fizetett adót. Garten cáfolata azonban nem meggyőző, hiszen megfogalmazásában összemosta Trump szövetségi jövedelemadóját a társadalom- és egészségbiztosítási járulékkal, melyeket cégei az alkalmazottak után fizetnek a szövetségi kormányzatnak.
Garten kérte a hivatkozott dokumentumok átadását, amit a lap forrásainak védelmére hivatkozva megtagadott. A New York Times cikkéhez eddig valóban nem mellékelte a bizonyítékokat, de a lap állításainak hitelességét még a republikánusok vagy az elnökhöz húzó orgánumok sem vitatják, inkább azok eredetiségét, leleplező értékét vonják kétségbe. Ez a tartózkodó hozzáállás nem kis részben annak a csapdahelyzetnek is köszönhető, hogy az onus probandi a tényfeltáró újságírás műfajában szinte egyedülálló módon megoszlik a leleplezést tálaló lap és a leleplezett között.
Trump ugyanis könnyedén leleplezhetné a leleplezés esetleges tévedéseit, ferdítéseit azzal, ha ő maga hozná nyilvánosságra adóvisszatérítési dokumentumait – csakhogy pont ez az, amit mindenáron el akar kerülni. Így azután hiába ígérte meg a szeptember végi első elnökjelöti vitában, hogy most már tényleg mindenki bepillantást nyerhet az adópapírjaiba – nyilván kitalálják –, ez megint nem történt meg.
Mint négy éve folyamatosan, az elnök a mostani elnökjelölti vitákon is arra hivatkozott, hogy azért nem tudta eddig nyilvánosságra hozni az adóbevallásait, mert éppen könyvvizsgálat alatt vannak, és sajnos nem tudja mikor lesznek kész vele a könyvelők, de amint végeznek, ő márpedig nyilvánosságra fogja hozni azokat. Ez az érvelés azonban igencsak sántít, mivel semmilyen jogi vagy egyéb akadálya nincs annak, hogy az elnök nyilvánosságra hozza az adóbevallásait, mialatt azok könyvvizsgálat alatt vannak. Trump a vitákon azt is tagadta, hogy csak 750 dollárnyi személyi jövedelemadót fizetett volna. Elmondása szerint „több tízmillió dollárnyi adót fizetett be előre”.
Bekavar a kínai szál
Amikor aztán úgy tűnt, Trump koronavírus-fertőzése miatt a közvélemény már gyorsan túllépett az adóvisszatérítéseken, a New York Times a második elnökjelölti vita előtt robbantott egy újabb bekészített töltetet: nyilvánosságra hozta az adóvisszatérítési igénylésekből kiolvasható adatokat, mely szerint Trump szállodalánca 2013 és 2015 között egy kínai bankban tartott fenn egy ázsiai terjeszkedés céljából létrehozott bankszámlát, mely működése után az Egyesült Államokban fizetett adó többszörösét fizette be a pekingi államkincstárba.
Ez a szintén nem törvénytelen tett politikai szempontból azért is volt kellemetlen, mivel Trump elnökjelöltsége óta folytat kereskedelmi háborút – eleinte szóban, majd vámrendeletekkel – Kína ellen, és többször is igyekezett nyomást gyakorolni az ott befektető amerikai cégekre. Amellett meg a kínai számla létét soha nem hozta nyilvánoságra az elnök.
Ezt az adatot is felkapta Biden kampánya, Barack Obama múlt szerdai, Pennsylvania államban mondott kortesbeszédében azon viccelődött, vajon mit szólt volna a jobboldali média, ha elnökként kiderült volna róla, hogy „titkos kínai bankszámlám van”.
Trump a második elnökjelölti vitán azzal védekezett, hogy a számlát még azelőtt bezárta 2015-ben, hogy elindult volna a republikánus előválasztáson, tehát majdnem két évvel azelőtt, hogy elnök lett volna, így szó sincs összeférhetetlenségről.
Egy újabb botrány? És?
Donald Trump politikai karrierjét mindig is politikai botrányok szegélyezték, melyek nem igazán rombolták tovább a kampányra és elnöki ciklusára egyaránt jellemző alacsony népszerűségét. Elnökjelötként is lesiklottak róla a durvábbnál durvább ügyek, mitől lenne ez másként pont 2020-ban?
Az adóvisszatérítési sztorik jelentősége leginkább abban áll, hogy minden egyes epizód meglehetősen nagy port ver fel a médiában, és még ha nem is ront számottevően Trump támogatottságán, akkor is olyan ügyekkel tölti ki a kampányt, melyek szétzilálják az elnök hátrányának ledolgozásán dolgozó republikánus kampány ritmusát. Az idő ugyanis a választórendszeri sajátosságokat, vagy a közvélemény-kutatói tévedéseket beszámítva is hátrányban lévő Trumpot sürgette az elmúlt hetekben.