Kicsiben már bő három éve is mögcsinálta Márki-Zay Péter

2021. október 18. – 11:02

frissítve

Kicsiben már bő három éve is mögcsinálta Márki-Zay Péter
Eredményváró Hódmezővásárhelyen október 17-én – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha Márki-Zay Péter megnyeri a polgármester-választást, a Fidesz a parlamenti többséget is bukhatja áprilisban” – Lázár János 2018. februári szavai ezek, nem sokkal a Fidesz hosszú idő óta első váratlan veresége előtt. Az akkor zárt körben már saját miniszterségének végét is kész tényként kezelő politikus jól látta, hogy a kormánypárt egyik legbiztosabbnak vélt bázisán győzelemmel beköszönő politikai újonccal még hosszabb távon is számolnia kell a kormánypártnak, mert a Fidesz legyőzését hozó „vásárhelyi modell” messze túlmutat majd önmagán.

Három évvel később Márki-Zay az ellenzéken belül a csúcsra ért: a széles körű ellenzéki összefogást intézményesítő előválasztáson vasárnap elnyerte a miniszterelnök-jelöltséget, így a hódmezővásárhelyi polgármester lesz Orbán Viktor és a Fidesz kihívója 2021-ben.

Ismerői között van, aki szerint talán túl gyorsan jutott ide, „nem elég kompromisszumkész”, „tanulnia kell meg”, van, aki félti a nyomástól, más viszont úgy gondolja, hogy a városvezetési tapasztalataival együtt készen áll a szerepre, amit már az is megmutatott, hogy harmadikként bejutva a második fordulóba, előbb tárgyalásokkal Karácsony Gergelyt szerelte le, majd meggyőző fölénnyel Dobrev Klárát utasította maga mögé.

A receptet lassan fogadta el az ellenzék

A 2018-as országgyűlési választást Lázár szavai ellenére egyáltalán nem bukta el a Fidesz: a hódmezővásárhelyi győzelem után alig öt héttel az ellenzéki pártok még nem álltak készen arra, hogy országosan is kooperáljanak a jelöltállításkor, így sokszor egymást kioltva adták a győzelmet a Fidesznek a 2014 óta egyfordulóssá tett választáson. A kétharmad harmadszorra is meglett. Az első vonalból visszahúzódott/visszarendelt Lázár – aki saját egyéni körzetét egyébként hozta, de a februári fiaskó nem tett jót párton belüli renoméjának – talán épp azért fogalmazott ilyen sarkosan, hogy a parlamenti választás előtt felrázza a pártot és a körülötte lévő gépezetet, amely figyelmeztető vereséget szenvedett: világossá vált, hogy ha a nagyon különböző ellenzéki pártok egy konszenzusos jelölt mögé be tudnak állni, akkor a Fidesz legyőzhető.

Magyarország polgármestere

Ezt 2019 októbere igazolta, amikor az összefogás először országosan is tudatos lett: az összehangolt jelöltindítások révén az önkormányzati választásokon nemcsak Márki-Zay tudott újrázni és szorította kisebbségbe a város közgyűlésében a Fideszt, de a megyei jogú városok több mint felében ellenzéki többség jött létre. Világos volt, hogy az országgyűlési választásokra is koordinált jelöltállítással kell készülniük, ha eséllyel akarnak indulni a kormánypárttal szemben. Erre született meg az előválasztás – amelynek miniszterelnök-jelölti versenyét a második fordulóban leadott 662 ezer szavazatból Márki-Zay nyerte. Annyira váratlan volt az eredmény, hogy a Fidesz a „Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!” kampány kibővített változatában is csak annyit tudott mondani róla, hogy „statiszta”.

Páratlanul gyorsan jutott el ide, annak ellenére – vagy épp azért, mert kívülről jött. Éppúgy kívülről, ahogyan Hódmezővásárhelyen is nyert első alkalommal.

„Mögcsináltuk! De holnap el kell kezdeni a munkát, azokkal az emberekkel, akiket sok esetben damilon mozgat a hatalom. Ezt a damilt el kell vágni, meg kell szabadítani őket, akik jó emberek, de megfélemlítésből kiszolgálói a hatalomnak.” „Mi nem szeretnénk korrupciót, nem csak szocialistát, fideszest sem. Legyen rendszerváltás, senki ne lopjon.” Útját kell állni a letelepedési kötvénnyel beengedett bűnözőknek, és nyilvánossá kellene tenni az ügynökaktákat – ezeket Márki-Zay mondta, de az idézet nem vasárnap esti, csak nagyon hasonlít hozzá.

Valójában ez a miniszterelnök-jelöltinek is beillő beszéd a 2018-as polgármesteri győzelemkor hangzott el, jelezve, hogy Márki-Zay is távolabbra tekint. Legfeljebb akkor még sokan gondolhatták úgy az ellenzéken belül, hogy csak Márki-Zay összefogást összehozó példáját, nem pedig magát Márki-Zayt fogják követni.

„Most azt érzem, mint 2018-ban: hogy a város, amit Ady csak Parasztpárizsnak nevezett, egy igazi reformert adott az országnak” – mondta a Márki-Zay budapesti távolléte miatt kicsire szabott helyi eredményváró egyik vendége, aki szerint ő pont úgy kívülről jövő, sikeres politikus lehet, mint Ronald Reagan volt. Hogy a hidegháborút megnyerő, színészből lett republikánus elnöknél talán frissebb példa lehet Donald Trump elitellenességből táplálkozó győzelme, arra azt válaszolta: Trump korrupt, Péter nem. „Mondják néha, hogy nem kompromisszumkész, de ez nem igaz: észérvekkel meg lehet győzni. Elvhű ember, ő nem hallgat valakire csak azért, mert a barátja.”

Márki-Zay köszöntőbeszéde 2018. február 25-én, miután megnyerte a hódmezővásárhelyi önkormányzati választást – Fotó: Márki-Zay Péter / Facebook
Márki-Zay köszöntőbeszéde 2018. február 25-én, miután megnyerte a hódmezővásárhelyi önkormányzati választást – Fotó: Márki-Zay Péter / Facebook

Ősfideszes helyen jött össze az MSZP–Jobbik-tandem

„2017 szeptemberben láttam először, a Bethlen Gábor Református Gimnázium szülői munkaközösségének vezetőjeként” – idézte fel a politikamentes kezdetet Kis Andrea. A helyi MSZP-szervezet vezetőjének a civil találkozás után decemberben már munkamegbeszélése volt Márki-Zayval, akit ideális jelöltnek talált ahhoz, hogy az ellenzéket egyesítve legyőzze a Fideszt.

Ez a gondolat ugyanis a Rapcsák András révén KDNP-s, majd fideszes vezetésű városban hamarabb megérett, mint országosan: Kis Andrea és a Jobbik helyi szervezetét vezető Dombi Kiss László – konkrét név nélkül – már 2014-ben beszéltek a közös jelölt elvi lehetőségéről, de a két párt közötti együttműködésről akkor sem országosan, sem helyben nem lehetett szó.

Legelőször azonban Dombi Kiss László látta meg benne az ideális polgármesterjelöltet: „Már 2010-ben is próbáltam rábeszélni Pétert, hogy a jelöltség elvállalásával szolgálja Hódmezővásárhely közösségét”. Egy akkori jobbikos képviselőjelölt ajánlotta Dombi Kiss figyelmébe a 2009-ben, ötévnyi kanadai és egyesült államokbeli kintlét után családjával hazaérkezett hétgyermekes, akkor 37 éves mérnököt. „Volt egy cikk is a családról, amelyre felfigyeltem” – emlékezett vissza Dombi Kiss a Délmagyarország egy 2009-es írására a hazatért családról.

Mellesleg nem sokkal később a magát jobboldali, keresztény-konzervatív emberként meghatározó Márki-Zay, az akkor még polgármester Lázárral is kereste a munkakapcsolatot: alkalmi munkák után Kanadában és az Egyesült Államokban a CARQUEST autóalkatrész-forgalmazónál dolgozott, emellett az USA-ban egy városi regionális munkaerő-fejlesztési bizottságba is bekerült. Itt a munkája ahhoz kötődött, hogyan lehet nagyvállalatokat egy településre vonzani, a helyi vállalkozásokat pedig munkahelyteremtésre ösztönözni, úgy vélte, ez a tapasztalat a város javára is fordítható. Márki-Zay nem részletezte, mindenesetre munkakapcsolat nem jött létre, ő egy ideig a Délmagyarországi Áramszolgáltatónál dolgozott, és éveken át a Szegedi Tudományegyetemen adott órát.

A beszélgetésekből jelöltség nem lett, csak 2017 végére, amikor már olyan régóta tervben volt helyi szinten a Jobbik és az MSZP összefogása egy közös jelöltért, hogy addigra Márki-Zaynak ezt kérnie sem kellett. Ehhez megkapta az akkor még jobban mérhető LMP, a DK és a Momentum támogatását is. Közben viszont Márki-Zay elvesztette állását: annyi bizonyos, hogy előzetes jele nem volt annak, hogy a multinacionális cég megválna tőle, decemberben, azonnali hatállyal felmondtak neki másfél év után, épp akkor, amikor politikai szerepet vállalt. Az elválás „korrektül zajlott le, közös megegyezéssel, végkielégítéssel. Eleinte nem jutott eszembe, hogy ez az indulásom miatt volna, de nem találtam más észszerű magyarázatot” – mondta erről akkoriban.

Elmondása szerint ekkor rengeteg névtelen támogató segítette őt adományokkal, amelyeket a kampányára fordíthatott.

A ma már alpolgármester Kis Andrea emlékei szerint az MSZP országos vezetése ekkor már könnyen elfogadta a Jobbikkal közös jelöltet. (Kivéve Szanyi Tibort, aki akkor még a párt EP-képviselője volt. A párttal mára szakító politikus szerint hiba támogatni a jobboldali Márki-Zayt, akit legutóbb Bugyibucinak nevezett egy nyílt levelében.) A jelenleg a városgazdálkodási osztály koordinatoraként dolgozó Dombi Kissnek azonban a Jobbikot azért győzködnie kellett. Elsősorban nem arról, hogy Márki-Zay megfelelő jelölt, hanem arról, hogy a Jobbik vállalhat közösséget az MSZP-vel. (Ez 2018-ban csak helyben sikerült, országosan nem.) Bár ők ketten hozták tető alá a helyi összefogást, pártjaik 2021-ben már bizonytalanabbak voltak: az MSZP megosztottan és kissé megkésve, a Jobbik pedig hivatalosan egyáltalán nem állt Márki-Zay mögé a Dobrev elleni második fordulóban. Igaz, Márki-Zay győzelme után Jakab Péter pártelnök közölte, hogy a Jobbik támogatja az ellenzéki előválasztás győztesét.

Márki-Zay Péter polgármester, mellette Kis Andrea alpolgármester, a szocialista párt helyi elnöke és Ambrus Norbert, a jogi iroda vezetője a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén 2018. március 19-én – Fotó: Ujvári Sándor / MTI
Márki-Zay Péter polgármester, mellette Kis Andrea alpolgármester, a szocialista párt helyi elnöke és Ambrus Norbert, a jogi iroda vezetője a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén 2018. március 19-én – Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Mit csinált MZP Vásárhelyen?

Hát, semmit – minősítette a polgármester elmúlt hároméves munkáját egy épp azóta Hódmezővásárhelyen élő, a politikától hangsúlyozottan távol álló fiatal édesapa, akit leginkább az bosszant, hogy „május óta az összes játszótér le van zárva”. Az önkormányzat szerint ez már csak öt játszótérre érvényes. A bezárásokra azért kényszerültek, hogy átalakítsák a játszótereket az EU-előírásoknak megfelelően. Dicsérte viszont a decemberben beinduló tramtraint, ami azonban Lázár projektje. (Az időpont akkor tartható, ha sikerül időben kibővíteni a szegedi villamos villanyhálózatát, amire előzetesen nem gondoltak.)

Igazi közgazdászszemléletét emelte ki egy képviselőtársa, aki választóként már 2018-ban is támogatta Márki-Zayt, de személyesen csak 2019-ben ismerte meg.

„Felajánlottam a segítségemet, sokat beszélgettünk, végül felkért, hogy legyek képviselő-jelölt. Kértem egy nap gondolkodási időt, aztán arra jutottam, nem akarok olyan lenni, aki azt mondja, segít, aztán végül előjön azzal, hogy mégsem.” Gyöngyösi Ferenc nyert is, és az elmúlt két év sikerét abban látja, hogy a város jelentősen leépítette a Fidesz után visszamaradt adósságokat. A 10,7 milliárdból 5 milliárd maradt, és ez különösen a pandémia alatt lecsökkent bevételek mellett érdem. Jó érzékkel találta meg, hol folyik el a pénz, sok kisebb lyukat is észrevett, indokolatlannak tűnő, akár havi félmilliós bérleti szerződéseket szüntetett meg.

„Volt olyan év, a Fidesz alatt, amikor a reprezentációs költség 123 millió volt, 2019-ben nálunk ez alig volt több kétmilliónál” – vetette össze a számokat Gyöngyösi az eredményvárón, miközben a Márki-Zay budapesti sajtótájékoztatóját sugárzó kivetítő alatt két támogató felragasztotta Márki-Zay plakátját a már ismert szlogennel, miszerint „Mögcsináltuk”. Igaz, a mögcsinálásig még rögös az út – elsőként ott van mindjárt a pártok listaállításáról szóló alkudozása, amelybe a kívülről jött miniszterelnökjelölt új erőként szólhat bele –, de a polgármester körül szinte mindenki biztos benne, hogy ha Márki-Zay Péteren múlik, legyen szó az ellenzéken belüli tárgyalásokról vagy a Fidesz jövő évi legyőzéséről, tényleg mögcsinálja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!